Egri Népújság - napilap, 1923/1

1923-05-20 / 113. szám

1928. május 20 SOK! N&PDJSA0 $ Érettségi biztos A vallás és közok 1. miniszter, a keresd, miniszterrel történt megállapodás értelmében, az egri árs. rk. női felsők eresétdelnai iskola idei érett sági vizsgálataihoz Vencsell Ede prépost­kanonok, egyházi», tanfelügyelőt küldte ki miniszteri biztosul. Áthelyezés. Az igazságügyminiszter a minisztertanács hozzájárulásával Fógel Zoltán dr., kiskőrösi kir. járásbirőt, sza­badságolt egri ér«, jogtanárt, a budapesti kir. büntetőtörvény székhez törvényszéki bírói minőségben áthelyezte. A bélapátfalvai zarándoklat, mely két évben oly föleuielően sikerült, az idén sem marad el. Augusztus 26*án tartják meg s a bizottság már most dolgozik az előmun kálitokon. A Gárdonyi-mauzóleumra, Pintér Jenő dr. tankerületi főigazgató (Budapest) 2000 koronát küldött szerkesztőségünkhöz. La­punk gyűjtése erre a célra 84,300 korona. — Eger város közpérztárába erre a célra a következő adományok érkeztek : B lassa^ gyarmat 500 korona, Be znyák Ignócné, született Czeglédy Márt 2000 korona. Besznyák Ignácué, aki egri asszony (és bizonyára még most is sokan emlékeznek rája), Amerikából küldte a 2000 koronás adományt. Hisszük, hogy a hazafias lelkű egri asszony követése révén gyarapodni fog a Gárdonyi-mauzroleutn alapj3. Boldizsár Benedek temetése Hirt . dtunk arról, hogy Boldizsár Benedek verpeléti lelkész f. hő 16-án elhuuvt. A megboldo gultat május 18-án kisérte utőlső útjára rokonsága, 17 p ptársa.a hívek és egyletek nagy tömege. A temetési szertartást Csepela Lajos dr. esperes-plébános végezte papi segédlettel, a gyászbegzédd Schik Emil feldebrői plébános mondotta. A szertárié son Sztáray Tasziló gróf, kegyúr is részt vett feleségével együtt Adományok. Csekó Gábor nagyprépost a pünkösdi ünnepek alkalmából a Szociális Missziótársulat szegényeinek segélyezésére 20 000 koronát, Ambrus István dr. prépost kanonok az É. M. E Egri Csoportja céljaira 2000 koronát adományozott. Tanulmányi kirándulás. Az egri érseki r. k. négy évfolyamú f ű felsőkereskedelmi iskola I. évfolyamának növendékei f. hó 18-á az igazgatóhelyettes és az árúisme- ret szaktanárának vezetésével megtekin tették az Egri Hordó és Faárú-gyár r.-t. felnémeti gyártelepét A gyártel-: pen Ne- ményi Ferenc igazgató lekötelező szives réggel fogadta a kirándulókat és kalau zolta végig a gyártelepen Szaksz rű mi- gyarázatok mellett bemutatta nekik a gyártelep berendezéséi s a fa feldolgozá­sát. A gyártelep megtekintése után a gyár­telep igazgatósága megvendégelte a ki rándulókat. A felsőkereskedelmi iskola igazgatósága és t-.nöri kara ezúton is kö­szönetét mond Neményi Ferenc igazgató­nak és Rőth Ernő cégvezetőnek a tanul­ságos magyarázatokért és szives vendég­szeretetért. A verpeléti Népbank június hó 3-án, vasárnap tartja közgyűlését, valamint an nak keretén belül a vasúti indóház mellett épített hivatalos helyiségének felavatását Elhalasztott tanítói gyűlés. A május 17-re Verpelétre kitűzött középhevesi ta­nítói közgyűlést Boldizsár Benedek el halálozása miatt máj 23 ra halasztották el. A kőszén ára Az O. K Á B elnöke május hónapra most állapította meg a szénbányák ált i felszámítható árak t E szerint a salgótarjáni dm bős szén méter IQ fissá ja 2430, aknaszén 2250 K az egor- csehi széné 2580 K. Az ár-.k a bánya va­súti állomásán kocsiba rakva értendők. A forgalmi adót külön felszámíthatják a bá- nyáib. Ezek szerint egy waggon szén ára a felaaó állomáson körülbelül egy negyed­millió korona. Kérelem. Ti-?telette! felkérjük lapunk­nak azokat őz un 1 gósah fiz ő olvasóit, akikner az elhunyt Hagymáid Gezáaé hordta a 1 .pót, hogy tartozásaikat az Egri Népújság kiudóhivuialában fizessék meg. A hetedik főszolgabírói járás megszar vezése ügyében június hó 2 án Verpeleten Puchlin Lajos vm. főjegyző elnöklete alatt megbeszélés lesz, amelynek tárgya a tervbe vett új járásra vonatkozó kívánságok meghaligatása. A megbeszélésre az érdé kelt községek megyebizottsági tagjai kap tak meghívása. 50 éves jubileum A Hatvan II. negyedi r. k. Olvasókör folyó évi május hő 21-én, Pünkösd másnapján délután 4 órakor ünnepli fennállásának 50 éves jubileumát. A jubileumi ünnepélyt házszentelés előzi meg s így a tagok már 3 órára gyülekeznek. Nagy az érdeklődés a mauzóleum terv- pályázata iránt A Gárdonyi-mauzóleum terv pályázata iránt széleskörű az érdeklődés. Eddig mintegy 40 építőművész érdeklődött a pályázat föltételei iránt. A Természetbarátok Turistaegyesülete kedélyesnek ígérkező zártkörű táncmulat­ságot rendez ma este a Koronában. Jegy­váltásnál a lányok ée fiatal emberek sor­számot kapnak, amit feltűnő helyen visel­nek és minden lány az első táncot szám­párjával táncolja. Lehetőleg ponto« meg­jelenést kér a rendezőség Kirándulás. Az egri rokkantak dalár dá]a és zenekara f. hő 21 én (pünkösd másod napján) déiután családias kirándu­lást rendez Szarvaskőre. Indulás a Vár- áilomásről vonattal d. u. fél 2 órakor, Vendégeket szívesen látunk. Felvételi pályázat az egri közigazgatási tanfolyamra A beiügymiruazier az egri és a szombathelyi községi és közigazgatási tanfolyamokra 1923—24 évi tanulmányi időszakra felvételi pályázatot hirdet. — A kellőképen fölszerelt pályázati kérvé nyékét a belügyminiszter címére 1923 julius ló ig annak a vármegyének a főispánjához kell bekfddeni, akinek a hatósági területén a pályázó gyakornokoskodott. A tanfolyam d-ja 500 korona, amely beiratáskor fize­tendő. — A tanfolyam szeptember 15-én nyílik meg. Anyakönyvi hirek Újszülöttek: Tóth Ferenc fmves András, Jőzsa László gépész Gizella, Deli István ács István, Forgó Ist­ván koc-is Rozália, Urbanovics Mihály fmves Mária nevű gyermeke. — Házas­ságot kötöttek: Csák László Gyula gazda­tiszt és Fejérpatiky Irén, Bodó György hegyőr és Bállá Margit egri lakosok. — Meghaltak: Debreczeni Gyula 11 hónapos, Saiilnyák Terézia újságárus 62 éves, özv. Hüsse Istvánná, Víg Mária bejárónő 76 éves, Fialkovics István 12 hónapos, özv. Szarvas Mihályné, Szentpéteri Rozália 72 éves korúban. Ébredő parancs! A mi lapjaink reg gél: »A Nép«; délután: »Szózat*-, vasár­nap: * Nemzeti Élet* Ez minden bajtárs­nak szigorú parancs! Nyilvántartjuk azo­kat a gyászenagyarokat, akik keresztény létökre még mindig zsidó, vagy fóizsidó lapokat vásárolnak Ébredők. Dr. Kállay Zoltán Jogi Szeminári­uma Budapest, Andrássy űi 8. és Szeged, Pallavícini u. 3. felelősséggel ős biztos si­kerrel készít elő bármely egyetem és jog akadémiai összes jogi vizsgáira és az ügy­védi vizsgára. JEGYZETBÉRLET ! Re kapituláció! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a bu­dapesti, akár a szegedi igazgatóság. »Poklok világa« (Stanley Afrikában) az Urániában. Kerékpárok újak és használtak a leg­olcsóbb árban. Külső és belső gumóik nagy választékban, külsők 5500 korona, belsők 1400 kor. d rabja. Raktáron mindennemű kerékpár alkatrész. Football és tennis fel szerelések. Lusztig Sándor szaküzletéban. Széchenyi u. 9 Telefon 30. —„ — Az ifjúsági Egyesület táncmulatsága. A Cifranegyedi Ifjúsági Egyesület felyő hó 21-ón, pünkösd hétfőjén, táncmulatságot rend: z a cifra téri állami elemi iskola ud­varán. Belépődíj 100 korona. Kezdete déi­után 4 órakor. Két eredeti bemutató : egy operett és egy vígjáték szer pel a színház jövő heu műsorán, Szerdán és csütörtökön a »Rejtélyes táncosnő* című amerikai környe­zetben játszó nagy táncos operett, Papp Manci, Marczinka Vica, B. Polgár, Latabdr és Soés felléptével, pénteken és szombaton Szenes Béla a »Végállomás* című szellemes vígjátéka, amely a budapesti Renaissance Színház állandó műsordarabja, kerül színre. A nagyszerű vígjáték szenzációs szerepei ben Czakó igazgatóval élén a színház tel jes személyzete részt vesz. Vasárnap a »Náni* énekes népszínmű van műsoron, Pallay Gabi, B. Polgár, Latabár és Szentivá nyi felléptével. Schiller 5 felvonása drá­mája az »Ármány és szerelem* kedden, 22-én illeszkedik a változatos műsorba. »Letört bimbók« az Urániában. Tánciskola. Értesítem a tánckedvelő ifjúságot, hogy a gyakorló órák, valamint a tánctanitás junius végéig szünetel. A tánciskola újból, csak julius 1 én nyilik meg. Tisztelettel Blagusz Elek tánctanár. Az egri építő ifjúság folyó hó 27--u a Korona vendéglő kerthelyiségében nagy szabású zártkörű táncmulatságot rend /. Tisztelettel a Rendezőség »Poklok világa« és »Letört bimbók« az Urániában Szenzációs heti műsor az Urániában. Ma két előadáson 7 és 9 órai kezdetiéi nagy vigjátéknap: >Fatty-nek nem akaápár­ja* amerikai vígjáték 6 felvonásban és »Seff, mint riporter« 2 fel vonásos burleszk. Holnap ugyancsak két előadásban : »Új emberek« Claude Farriőre regénye 7 felvo­násban. — Kedden és szerdán a főváros legnagyobb mozgőszinházaiban hetekig óriási sikert aratott files remekmű »Poklok világa* (Stanley Afrikában) első része a második rész csütörtök-pénteken, míg a harmadik, vagyis befejező része jövő hét­főn és kedden kerül műsorra. Az első és második rész jegyei már hétfő vagyis hol nap reggeltől egyszerre kaphatók a Mozi tőzsdében. — Szombaton a második Grif fith-film : »Letört bimbók* melynek fősze­repeiben az »Ut a boldogság felé« fősze­replőit látjuk Griffith mesteri rendezésé­ben Meghívó, A Magyarországi Munká­sok Nyugdíj és Rokkantsegélyző egylete nek 91. számú fiőkpőnztára május 21-én d. e. 11 órakor a halaspiaci iskola rajz termében rendes évi taggyűlést tart, m ly re kérjük a tagok szives megjelenését. Eger, 1923 május 18. Vezetőség Hibás permetezőjét Schüszlerhez vi gye javitás céljából. Wesselényi u. 12 Elveszett a Dohánygyártól Lioeumig vezető útvonalon Német Jánosné «imára kiállító t vasúti arcképes igazolvány a bennlevő pénzt a megtaláló megtarthatja magának, az igazolványt pedig adja át Farkasvölgy ut 3/a alá. Van szerencsém értesíteni tisztelt megrendelőimet, hogy Kállay Zoltán u 4. sz. alatt divatszalonomat újbői megnyi­tottam. Halász Laura. Deutsch Aranka és Neményi Izsó f. hő 27 én déli 12 órakor tartják esküvő­jüket Budapesten, a Rombach utcai izra elita templomban. (Minden külön értesítés helyett. Összefoglaló tankönyv cimen hézagot pótló mü jelent meg a napokban a könyvpiacon, az országosan ismert Zsoldos Tanintézet kiadá­sában. E két kötet felöleli mindazokat a tudniva­lókat, amelyeket a középiskola négy alsó osztá­lyában tanítanak. Mégsem hasonlítható a szoká­sos compendiumokhoz, mert nem kivonatszerüen adja elő az ismereteket, nem érthetetlen adathal- mazakat nyújt az olvasónak, hanem egyszerű kö- nyü nyelvezettel, elbeszélő módon vezet a külön­böző ismeretágakon keresztül. A mü megszerzése nemcsak magántanulóknak nélkülözhetetlen, hanem haszonnal forgathatja azt mindenki, aki önképzés utján akarja a középiskola négy osztályának isme rétét megszerezni, vagy régebben szerzett isme­reteit áttekinthető formában ébrentartani óhajtja, Az Összefoglaló TankOnyv két kötetének ára 5000.— K. Megrendelhető a Zsoldos Tanintézet­nél, Budapest, VII., Dohány-utoa 84.

Next

/
Oldalképek
Tartalom