Egri Népújság - napilap, 1923/1
1923-05-18 / 111. szám
Ura 40 korona. Eger, 1923. május 18. péntek. XL. évf. 111 sz Előfizetési dijak postai szállítással Egu bóra . 900 K Egész és félévi előfizetést ragged évre 2600 K nem fogadónk el.-----l iráetések □ cm. 15 L Kishirdatések szavanként 15 K. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: BREZNAY IMRE. Szerkesztőség: Eger, Líceum Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11. Tűzfészek. I Eger, 1923. május 17. j Körülöttünk a szomszédságban tűzvész gyulladozik. Régóta készül, hogy fellobbanjon és kicsapjon a hamu alól. Eddig a nemzetközi konvenciók eltakarták az izzó zsarátot. Lappangó veszedelem ez, amely nemcsak a Balkánt és Kö- zép-Európát, hanem az egész világrészt s benne mindazt, amit a békekötések Páris jegyében teremtettek, összeomlással — »segíti meg*. Ahová fordulunk a Trianon-vonta határodon túl, mindenütt füstölög valami. Hol sziporkákat ontva; hol azok nélkül. Föl-fölcsap egy-egy lángkéve a forrongó talajból s meg megrázkődik a föld a nagy feszültségtől, ami a válságba jutott természeti erőket izgatja. A békecsinálő győztes hatalmak valóban elvétették föladatukat, mikor az Osztrák-Magyar Monarchia helyére az utódállamokban csupa vulkánokat alkottak. Ilyen vulkánnak bizonyult Jugoszlávia is, Nagyrománia is, Cseh Szlovenszkó is. Mindhárom új imperium beteg képződmény, benső meghasonlás sorvasztja s szétesésük folyamatát szemmel látható külső tünetekből — szinte biztosra lehet venni. A nagy szerb imperializmus, amit a Jugoszláv-unió gondolatával nem sokáig takargattak, kiváltotta a rászedett horvát és szlovén törzsekből az ellenhatást, A katolikus horvát, a nyugati egyházhoz tartozó bunyevác, sokác és iliir-szlovén- elemet a vérség és kultusz egyaránt elválasztja az ortodox hitű, vérbeli rác nép- jói s a legkevesebb, amit követelnek : közjogi és politikai autonómia. A szerb soviniszták ezt persze megtagadják tőlük s a hadsereg nyers erejére támaszkodva, erőszakolják rájök a centralizmus ama rendszerét, mely szerb uralom alá vetette a délszláv »testvéreket* és fojtogatja a nyugati civilizációt, amit Jugoszláviában ma a horvátság és szlovénség képvisel. Ez áthidalhatatlan ellentétből elkeseredett harc lesz a »testvérek* közt. Ugyanígy fest a közállapot Nagy- romániában A havasalföldi terület bojárjai, hivatalnokai és katonái ránehezednek a megszállott Erdélyre, sanyargatják és kifosztják a királyhágón-túli népeket. Az erdélyi román lakosság már keservesen megbánta, hogy valaha ilyen zsarnokságért hevült s a közizgaiom előbb-utóbb forradalomban fog kirobbanni. Ezt a román ellénzék vezérei mondják s a bukaresti kormány hasztalan cáfolja egyre-másra. Hasonló a válság Cseszkó Szlovenszkó- ban. A cseh kormányzat, közigazgatás és kultúra akként boldogította öt év óta a szlovák testvéreket, hogy ezek nemcsak teljesen kiábrándultak ebből a házasság ból, hanem alaposan meg is,utálták a hegemóniát gyakorió cseh elemet, mely a tőtság elnyomó zsarnokává, vallásáilak háborgatőjává, anyagi erejének kiszipolyo zójává lett. Itt is füstölög a lappangó tűz szünet nélkül s a cseh szlovák államfőt e e válság tudata késztetheti arra, hogy újabban Osonkamagyarország irányában a békés megegyezés vágyának húrjait pengesse. Osonkamagyarország szerepe adva van Nem avatkozik szomszédainak belső bajaiba, de figyelő szemmel nézi a dolgok alakűlását s azoktól várja Trianon megbuktatását, akiknek érdekében ránk erőszakolták. iSOO Vásároljátok meg az életet! Eger város gyűjtést indított a Vitézi Szék céljaira. Eger, 1923. május 17. Tavaly, a vitézi birtokbaiktatások alkalmával azon örvendeztünk, hogy végre- valahára a magyar hálátlanságnak bealkonyult. Az országért, a földért harcoló, hadból visszatért cserkoszorús hősöket jutalmazták a birtokosok. Mert a harctéren, bizony, nem egyszer hangzott el a keserű szemrehányás: «Miért harcolok én? Nekem egy íalpalattnyi földem sir.csen ; csak az élettel küzdő családom, nagy .nyomorúságom. S akiknek van közük a hazai földhöz, akiknek hazájuk van e hazában, azok nincsennek itten». Talán ez a panasz szállhatott el az otthonmaradottak szivébe, megfürödvén a csatatereken elhúllt, drága páráző magyar vérben, sebekben, halálverítékben, utólsó sóhajtásokban? Talán megszólalt a tömegsírok alatt a csontok és a porladó tetemek számon- kérő szava és mint a lelkiismeret üldöző Erynnisei verték föl nyugodt, jól táplált, gránátmentes életük;karosszékeiből a nagytőkésedet. S tudták, hogy mi a kötelességük : földet adni azoknak a vitézeknek, akik a földért vereztek. A hazafias papság: az érsekség, a főkáptalan, a szatmári püspökség elsőül sietett a vitézek jutalmazására. Bőkezű adományai révén sok hevesmegyei vitéz várja már az aratást, amikor a rendekbe düiá búza láttára megnyugodva tekinthet szét az országban, ahoi már neki is terem a föld. S azok a polgári birtokosok, nagy- vállalatok, pénzintézetek, amelyek mindig a papok szűkmarkúságát hirdetik, elmaradtak, elhúzódtak; csöndesen, szerényen félrevonultak, vagy ha már végképen nem lehetett kibújni az adakozás alól, «adakoztak» a'Vitézi Szék céljaira — ezer ko* ronácskát. S bizony, ma már az a helyzet, hogy az új vitézek vitézi telek nélkül viselik a megtisztelő címet s újra csak az jár az eszükben: »Miért és kiért harcoltam én ? Azokért, akik itthon milliárdokat harácsoltak össze és testi lelki szenvedéseink rői fekete kávét szürcsölve, szivarsző mei lett «értesültek az újságokból?!» A Vitézi Szék átírt a városhoz, hogy Eger város is indítson gyűjtést a vitézi telkek céljaira. Mert ha földet nem adnak az nem baj, pénzért még földet is lehet venni. A városi tanács megindította a gyűjtést a maga 20.000 koronás adományával. Két nap óta tart a gyűjtés, eddig körülbelül 49500 korona gyűlt be a város 20.000 koronás adományával Gröber Jenő birtokos 10000 koronás adománya a legnagyobb tétel. A vállalatom 1000 — 2000 koronás tételeket biggyesztettek a gyűjtő ívre Legyünk végre tisztában a helyzettel, ti bőrfotelok puhaságához, párnázott j tókkal ellátott gránátmentes irodákhoz, csatazajok idején fürdőkhöz és oríeumi lumpolásokhoz szokott urak. A Vitézi Szók nem könyöradomanyo- kat gyűjt. Ezt a földet, mi, akik megjártuk a csatasíkot, megváltottuk vérrel, krisztusi szenvedésekkel, hát most azt ki vánja tőletek a közvélemény, a társada lom ítélószéke, hogy ti válieáiok meg a piros arcotokat, az egészséges sziveteket, duzzadó izmaitokat, fényűzésben ellustult idegrendszereteket. Váltsátok meg otko- lonnal pancsolt, szellőrezzsnéskor flanellbe bugyolált, egy kis szédüléskor orvosi konzíliumot összehívó életeteket. Váltsátok meg pénzzel, földdel, javakkal azt az életet, amelyre nem lestek álnok. golyó-darazsak, vérájulatos rohamok, piros magyar vércsatornákat megnyitó szuronyok, rohamkósek, fejeket zú zó, izmokat szakító srappnell-esök, ember- szakaszokat széttrancsiroző gránátok, halálos nyavalyák, í vérhas, a kiütéses tífusz és a mocsárláz halálarcú rémei. Mert akik megjárták a poklok tüzet, és ottmaradtak: még másvilági boldogságukért sem tudták volna megváltani az életüket, sem azok, akik háztördelő, éjszakákat átvirrasztó kétségbeeséssel itthon maradtak : az anyák, az özvegyek. F „1 V- * 4. - v £1 - <• ^ * „ • * _ ,^...4.« ..r-Z vi Aidh <XÍJ OlOí Va«CUj£ua,
