Egri Népújság - napilap, 1923/1
1923-05-15 / 108. szám
0 tett remekbe készült gyönyörű irredenta dalait énekelte gitárkiséret mellett, üde és kristálytisztán szárnyaló tenorral A közönség lelkesen megujráztatta a dalokat. Kiss Menyhért csodaszép, az irredenta irodalom egyik örökbecsű fenséges alkotását, a Magyar Miatyánkot szavalta ez után Udvardy-Cserna Jenőné, imádkozván áhftatosan minden magyarokkal a magyar kenyérért, magyar bűnök bocsánatáért. Az est kimagasló száma volt, eseménye a műsornak a «Honvéd a nemzet sírjánál,» melyet Teodorovits Antal írt. Remek kis dolog, zeng a stílusa, mély- szántású gondolatok ágya, a magyar sors múltja, jelene, jövője, a tudás és a hiva- tottság bámulatos megnyilatkozása. A hon védet a szerző alakította fenséges, megdöbbentően nagyszerű drámai hévvel, az ajkán a fájdalom, a magyar megalázottság szavai élő szimbólumokká kristályosodtak. Förszter Tiborné Hungáriát egyszerűen és nemefi ízléssel játszotta meg. A Polgári Dalkör magyar dalai Grónay Andor karnagy vezetésével komoly sikert arattak. Nagy László alelnök záróbeszéde fejezte be a művészi színvonalú műsoros estet. Vacsora a Koronában. A műsoros est után barátságos vacsora volt a Koronában. Kálnoky Viktor dr. a központi vezérkarra, Borbás György a hazafias papságra, Budaváry László a keresztény összetartásra és a nemzeti öntudat felébresztésére, Neterda Modeszt dr. a helyi csoportra, Tasnády Kovács a keresztény felekezetek egyetértésére, Lipcsey Péter dr. a vendégekre ürített poharat. Bárdos József dr., Borbély György pohárköszöntőjére válaszolt a papság nevében, mely mindenkor tudtá és tudja hazafias kötelességeit. Türh Szilárd dr. pohárkö- szöntöjéiaen kifejezésre juttatta, hogy a vidéknek közkatonának keil lennie ; ne törekedjen mindenki vezető szerepre, ma a közkatona dolgos szerepét kell vállalnia. Nepgyűlés a Kossuth-téren. Vasárnap délelőtt 9 órakor a Ferenc- rendiek templomában szentmise volt, mely után a Kossuth téren népgyűlős volt. — Kálnoky Viktor dr. megnyitó szavai után Neterda Modeszt dr. beszólt az Érne céljáról, lelkes szavakkal hívta fel a közön séget, hogy támogassa az ébredőket nemzetmentő törekvéseiben A következő szónok Budaváry László volt. A magyar nép — ügy mond — azt kívánja, hogy mint szabad magyar nép élhessen a hazájában. Nekünk az a polt tika, az a levegő kell, mely tíz évszázadon éltette a magyar nemzetet s ez a levegő keresztényi. Fáj neki, hogy hazaszeretetről kell beszélnie, mert még most is nagyon sokan vannak, akik nem tudják megérteni a múlt nagy tradícióit, melyeket hirdetni fogunk fanatikus hittel a nemzet győzelméig. . Nem lipótvárosi demokráciára van a nemzetnek szüksége, hanem krisztusi demokráciára ; nem Pogány féle szocializmusra, hanem krisztusi szocializmusra, mely a munka és a munkás igazi védelmét jelenti. Jogrendet követelünk, ami a magyarságnak adjon biztonságot. Ennek a biz tonságnak első feltétele, hogy egy talp- alattnyi föld se legyen zsidőkézen. Tasnádi Kovács József volt a követ mELl NJgFÜJSÁ© / 1923. május 15 kező szónok, aki a kálvinista Róma üd- ' vözletét adta át. — Nekünk nem püspökünk a haza j fiatlan Balthazár — mondotta. — Nekünk I olyan papok kellenek, akik magyarok és i keresztények. Nekünk Prohászka Ottokár j a püspökünk. Beszéde során az antiszemitizmust, j mint a magyar faj megmentésének egye^- j len tényezőjét fejtegette. Borbély György hírlapíró a destruktív sajtó rombolását tette szóvá és az intranzigens keresztény sajtót ismertette i komoly, higgadt tárgyilagossággal, Boezo- \ nády Szabó Imre a keresztény gazdasági j politikáról beszólt. Ezután Prónay Pál lépett az er- í kélyre a közönség zúgó éljenzése közben, j Halászy Loucika az :egri m3gyar nők üdvözletét tolmácsolva egy-egy csokrot nyújtott át Prónay Eálnak és Budaváry Lászlónak. Prónay a következő szavakkal vála- j szolt félig a közönség, félig az egri nők képviselője felé fordúlva : — Én nem vagyok a szónak a mestere. A csatába is úgy indulhat az ember, ha egy tábor van mögötte, amely cselekedni akar. Mi azt akarjuk, hogy magyarok uralják ezt az országot, nem pedig betörő gazemberek. Ez a célunk. Szívem melegével üdvözlöm önöket és kérem, hogy támogassák ezt a nemes célt, hogy sikere legyen. Kálnoky Viktor dr., Budaváry László megtámadtatása ügyében határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, melyet az el is fogadott. Eszerint követeli a népgyfllés, hogy Budaváry László támadóját állásától mozdítsa el s ellene hatósági hatalommal való visszaélés címen indítson szigorú eljárást, s Budaváry Lászlónak teljes elégtételt adjon. Bárdos József dr. a pénzügyi tanács megszűntetése érdekében terjesztett a népgyűlés elé határozati javaslatot. Követeli a népgyűlés, bogy a pénzügyi mellékkor- mány, a pénzügyi tanács vezetőit,Teleszayt, báró Ullraant, Krausz Simont keresztény pénzügyi kapacitásokkal cseréljék ki, vagy ha ez nem volna lehetséges, a pénzügyi tanács megszűntetését követeli. Nagy László határozati javaslata került még a nepgyűlés elé, mely azt kéri, hogy a kormány a termelési hitelekre a kamatlábat szállítsa le. Kálnoky Viktor dr. zárószavaivai ért véget a népgyűlés. JYífrsíKclt Volt a Kereslet a zöld Vásárban. Eger, 1923. május 14. A zöld vásár is beköszöntött éppen úgy, mint más közönséges nap. Sajnos, a régi tavaszi vásárok élénksége, a jókedv, az óvódás, a síppal-dobbal száguldó inasgyerekek, a jókedvű áldomások, paro- lázások, a furfangos alkuváiok hiányoztak. Szegény Tömösházy, nyugodjék békében, nem találna tollára való témát ebben a nosz- tolgiásan szomorú hangulatban, sőt még Mikszáth sem A kereslet nagyon mérsékelt volt, különben ez nem újság egy-kót esztendő óta. A kirakodóvásárban az árak így alakultak: sziták 1000—3000 kor, rosták 1500— 2000 kor, ruhakosarak 1500—2500 kor, piaci kosarak 500—1500 kor, kocsi bútor- garnitúra 60—70,000 kor, utazó kosarak 2500- 15,000 kor., női cipók 7000—10,000 kor., bakancsok 6000—9000 kor., férfi cipők 12—15,000 kor., kalapok 3000—7000 kor., szalmakfelapok 400—2000 kor., sapkák 600 - 1000 kor. Rövidárukban a kartonok 1400—1500 a flanell 1800, a vásznak 1300 —1400 1700, a zefir 1300 — 2000, a festő 14,00—1500 koronáért keltek, a szövetek pedig 5 — 25.000 Koronáért. .«Wi*.; »tetet* • A háztartási cikkek árai így festenek: cserépazilkék 300—1000 kor,fazekak 450—600 kor, lejfeles fazekak 800 Kor , csoboiyók 700—900 kor., tál ak 400—1300 kor. Seprő csomója 500 — 600 kor., nyeles seprő 350 kor. Asztal 18 000 kor., sublői 40.000 kor., ágy 12,000 kor., szekrény 55 000 kor. Hordó litere 100 kor., szüretelő kádé 50 kor., puttón 3000—3500 kor., dézsa 3600—3800 kor , hosszú léhő 7000 kor. Az iparosok általában üzlottelenségröl panaszkodtak. • állatvásárban is lanyha volt a kereslet, bár a felhajtás elég bőséges volt. Az árak így alakultak: jó igásló 110.000—120.000 K, közepes igásló 80 90.000 K, parádés ló 400—500.000 K, 2 éves csikó 245000 koronáért kelt el. Vágómarhák: egypár ökör l1/*—2 millió K. Tehén (vágó; 300,000 K. Élősúlyban 1000— 1200 K. Fejőstehén 700.000-1,000 000 K. Meddőkecskék 27.000- 30 000 R, fejős kecskék 50000—60.000 K. Hízott sertés kilója 1450 K, 6 hónapos süldő drbja 40 000 K, 6 hetes malac párja 40 K, egy éves sertés 140000 K, tVa éves 230.000 K, választási malacok 26000 K, 3 hónapos malac párja 70.000 korona. Magyarorszagnak kötelessége ellensúlyozni j az ellene folyó rágahmhadjáratot. London MT I. A Times munkatársa í hosszabb beszélgetést folytatott Bethlen István gr. miniszterelnökkel. A miniszter- elnök kifejtette újjáépítő programmjának részleteit, hangoztatta, hogy a magyar kormánynak kötelessége ellensúlyozni aMa- gyarország ellen folyó rágalmazó hadjáratot. A magyar politika mindig a béke fenntartására törekedett pedig a békeszerződés révén 372 millió magyar idegen uralom alá került. Ilyen körülmények között nincs mit csodálni azon, hogy sok magyar ember elégedetlen a békeszerződéssel. S amikor a kormány nem akarjs elfojtani ennek az elégedetlenségnek a szavát, azzal még nem szolgáltatott okot arra, hogy támadó szándékkal gyanúsítsák meg. Hogy is lehet elüépzeini, hogy Magyarország a maga 25 ezer főnyi hadseregével fenyegesse a fél millió katonával rendelkező szomszédait vagy hogy imperialista álmokról álmodozzon ? K.i.3 HÍRŰIK A. N&GYV1LAÜ-ÖÓL Külföld Németország új ajánlatot lesz. Fascista ellenes tüntetés volt Rómában. — Kiutasítják Svájcból az egyik orosz megbízottat. — Még az angol munkásság is szinpatizál a bolsevikekkel. — Elnapolták a jóvátételi bizottság tárgyalásait — Pusztító jégvihar volt Egyip tómban. — Az angol királyi pár elutazott Rómából. — Lissabonban minden embernél bombát keresnek Magyarorszag Egy cselédleány vétkes gondatlansága okozta a Rákóczy-téri szövőműhely leégését. — Negyedmilliót kérnek egy nyári lakásért a Balaton pártján. — Tegnap 34 ember betegedett meg kiütéses tífuszban a vidéken. — Jakab Ödön megbukott az‘ akadémiai választásokon. — Polgár Alfréd dr. szepességi orvos egyetemi tanár lett Amerikában. — Tovább folynak a tárgyalások a magyar- cseh határincidensek ügyében. —Folynak a tanúkihallgatások Budaváry afférja ügyében.