Egri Népújság - napilap, 1923/1
1923-01-14 / 10. szám
2 m& 1 NSFÜJSA0 1923. január 14. kölni egykor a magyar elszántság, hősiesség és hazaszeretet világraszóló vitézségét, lakójává fogadta a nagy Regőst, az • Egri csillagok» halhatatlan szerzőjét. Frissen fölhányt, rögös sírhalmára, elhoztuk a szomorú ősz utolsó virágát, koszorúba fontuk az elismerés, a csodálat örökzöldjét; meggyújtottuk elszállt lelke előtt a halhatatlanság lobogó szövétnekét, — de még nem építettük föl a szent sír fölött a kegyelet kápolnáját! Enélkül pedig Gárdonyi Gézának mindannyian, akik magyaroknak valljuk magunkat, adósai vagyunk. Adósai mindannyian, akiknek a Meo- tis ingoványaiban fölvert, el eltűnő fehér szarvas mutatta az irányt. Adós elsősorban Eger városa, amelynek apotheozisát, nála soha, senki szebben meg nem írta. Adósa a tudomány, amelynek tőkéjét magyar lelke színtiszta aranyával gazdagította; adósa az irodalom, amelynek nemcsak itt, bent: de ott, túl a határokon is, elismerést és babért szerzett; adósa minden meglett férfi és nő, kinek gondterhes lelke, az ő színtiszta meséiben keresett megnyugvást és talált kárpótlást a jelen sivárságaiért; adósa a serdülő gyermek is’, akinek fogékony lelke az ő írásaiból avatta példává a tűnő idők múltbavesző nagyságát és dicsőségét. Eger város képviselő-testülete, 1922. évi november hő 5 ón tartott közgyűlésében, legmélyebb kegyeletének és soha el nem múló hálájának tanúbizonyságát óhajtván adni, — elhatározta, hogy Gár donyi Géza sírjai fölé mauzóleumot állít s annak költségeire 200.000 koronát szavazott meg. Jól tudjuk, hogy a megcsonkítás, a kifosztás és az anyagi eiőnyök elrablása okából, napról napra megismétlődő halálos fojtogatás eme szomorú óráiban, ez az összeg megközelítőleg sem elégséges! Da jól tudjuk azt is, hogy ennek a szent célnak a megvalósításánál, találkozunk mindazok támogatásával, akik előtt nagyjaink emlékének megbecsülése szent. Gárdonyi Géza, az egész magyarság halottja! Nemcsak itt, bent, a szűkrevont gyűrűn innen, de ott túl is! Halottja nem csupán annak a magyarságnak, amelyiket itt, benn fojtogat, az erősebb jogán, az erőszak hatalma ; — de kell, hogy sírja kegyeletes zarándok- helye legyen azoknak is, akiknek a soha ját és titkon fájó bánatát északról, keletről, délről és nyugatról is felénk hozza a kerekedő szellő. S halottja azoknak is, akiket tőlünk a messze óceán mérhetetlen tengere választ el Nagysága — az ő büszkeségük is. Emlékét az ő kegyeletük is ápolja; sírja fölé az ő imájukat is elhozza a távoli harangsző. Gárdonyi Géza mauzóleumára hálás köszönettel fogadunk minden adományt. Küldje bár azt a paloták boldog lakója, vagy a nádfödeles kunyhó szegény zsellére. Egy csokorba: a nemzet kegyeletének örökzöld koszorújába, egymás mellé kötjük a legegyszerűbb fűszálat, a legdú- sabban pompázó virággal. Ez a koszorú lesz a magyarság kegyeletének soha el nem hervadó jelképe! A begyűlt adományokat Eger város közpénztára címére kérjük elküldeni, a- honnan azok, gyümölcsöző« céljából, a hely beli pénzintézeteknél helyeztetnek el, addig is, míg az adományok'nagysága, a mauzóleum fölállítását lehetővé teszi. Kelt Eger r. t. város tanácsának 1923. évi január hó 12. napján tartott ülésében Hazafias üdvözlettel: Kálnoky István dr. s. k. Trak Géza s. Ic. b. főjegyző. h. polgármester. A bortermelési adó reformja. Eger, 1923. január 14. A bortermelési adó kivetése és behajtása mindig igen kellemetlen volt a bortermolőkre. Háromhónaponkint vették föl a pincéket, ami mindig sok utánjárással, időveszteséggel járt. A pénzügyminiszter, mint értesülünk, az e tárgyban nála járt küldöttség kérésének megfelelően, itt is reformokat léptet életbe. A bortermelési adó most már valósággal termelési adó lesz, mert a kiadandó utasítás szerint az adót a termelés helyén, szüretkor fogják kivetni, úgy, hogy az eddigi komplikált leszámolásoknak egy szersmindenkorra vége Iöbz. Természetes, hogy a mustnak borórtókben való ősz tályozása megfelelő átszámítás keretében történik olyképen, hogy az így elért és megállapított adótételek a törvényileg megállapított bortermelési atfők összegét nem lépik túl. A szőlősgazdáknak régi kívánsága megy ezzel teljesedésbe. Mennyit keresnek a kanászok, béresek, urasági inasok, munkások és tisztviselők Elmúlt az új esztendő. Mindenki, akinek módjában áll és szüksége van rá, megfogadta a maga hátramozdítóját. De többet fizet mindenki, mint az elmúlt esztendőben, — mert súlyosabbak gazdasági viszonyaink, mint tavaly ilyenkor. Adatainkat erre vonatkozóan a következőkben adjuk: Egy 12 esztendős kanászgyerek évi keresete az egyik gazdaságban a következő : 4 mázsa búza, 1000 K, 1 malac, 1 pár csizma, 1 kocsi szalma, 2 kilo szappan és teljes ellátás. Egy 19 éves, szintén bennkosztos, béres kap 10 mázsa búzát, 2000 koronát, 1 pár csizmát, 1 szekér szalmát, 2 kg. szappant. Egy 30 éves tanyás béres keres és i talál is: 20 mázsa búzát, 2 mázsa árpát, élvezi 1 hold kukorica föld termését, 150 négyszögöl veteményes kertet, kap 1 malacot, 1 Kocsi szalmát, van egy disznőí-ar- íása nyári szaporulatával, kap 5000 korona készpénzt, 1 pár csizmát és egész évre tüzelőt. Egy földbirtokos inasa a következő javadalmazást kapja : 12 mázsa búzát, 1800 négyszögöl szántóföldet, 300 négyszögöl kertet, két személyre teljes ellátást, 1 nyári és 1 téli ruhát, 1 pár cipőt és fejelést, lakőst, fűtést, világítást, 2 sertéstartást. Javadalmazásának pénzbeli értéke 672.000 korona. Egy munkás évi keresete 300.000 K. Egy közepes rangfokozatú tisztvi- í seiő pedig évente, mindent beleszámítva, ! 240.000 K-t kap. mek legtöbb szót. Csak egy párat említek meg legújabban szerzett szókincséből: seb, dalló (daráló), kapác3 (kalapács), li- tiku (reticule), kutas (kulacs), kolas (kosár), vilany, halisakötő (harisnyakötő); kéme (kérem), gyúcs (gyújts), eedő — eldől, kutaski = kutasd ki stb.) Hogy pedig a szótagokat, hangokat itt ott felcseréli, (möge — meleg, kéme = kérem), vagy szótagokat kihagy (kapács — kalapács, dalló = daráló), annak megvan a maga termesze tes oka. Nincsennek még kifejlődve nála azok az idegszálak, melyek a fogaimat aikotő középpontoknak szótag és szóbeli részét a mozgató idegek középpontjával összekötik. Ezt bizonyítják a maga-gyár- totta, egyébként értelmetlen hangcsopor tok is, melyek azonban nála szavak, mert szerinte értelmük van s mindig ugyanazt jelentik. (Pl. kolas =. kosár, taapató — nagyapa, kininó — korona.) ítéleteinek mondatokká alakításában annyira haladt, hogy megfelelő esetben az állítmánykiegészitőt, vagy állítmányt többesszámba teszi. Eddsg azt mondta: Dulcika, öcsika szép (a szép nála annyit is jelent: jó); most már így mondja: Dulcika, öcsika szépek. Ha egy ember távozik, azt mondja: eement, ha kettő, vagy több: cementek. Egyébként a kettő fogalmával is kezd tisztába jönni. Tud csengetni kétszer; azt mondja: egyik cica, másik cica, — kettő cica. Önmagáról persze még mindig harmadik személyben beszél. Mikor meggyújija és eloltja 3 villanyt (magától tanulta meg!), azt mondja: «Dulcika üdes fiú*. Érdekes, hogy mikor szinte vitázva bizonykodik a a saját jósága mellett, sohase mond fiút, hanem így mondja : 'Dulcika jó fió*. Azt gondolom, hogy itt az első szó végződése hozza zavarba s shhoz hasonltja a következő sző végét. Éppen így van a birtokos névmással is. Az * enyém» szót újabban ismerte meg. Mikor valaki láthatóan szereti a ma- muháját, megfogja a kezét és bosszankodva húzza magához, miközben hangosan ismétli: <Enyém!> (Azelőtt ezt is harmadik személyben használta, így: Dulcikáé.) Pár napja a tiéd fogalmát is helyesen jelöli meg, de az enyém végződéséhez igazodva, így mondja: tiém, — a jó fió mintájára. Ez azonban egyáltalán nem baj, meri tapasztalat bizonyítja, hogy a nyelvi kifejezés helyessége sokkai lassabban halad, mint a felismerésé. Az is megjön szép lassan ; csak ki kell várni türelemmel. Nagy, roppant nagy dolog, ameny nyíre ilyen kis gyermek el tud jutni. A koronát például felismeri rajzon, ércpén zen, tiszti gombon, az 1000 koronás Szt. István rajzán s Signum Laudison. Ismer és megnevez minden személyt, aki körülötte van, vagy akit gyakrabban lát; ismer töméntelen tárgyat, sőt jórészt tisztában van azok tulajdonságaival is (szép, jó, meleg, nagy, finom, kicsi stb., a pici szót meg éppen nagyon szereti), ha mindjárt megnevezni nem tudja is mind. És gondolkodik! még pedig talpra esetten. Ítél, következtet. Az ismétlődő jelenségeket kapcsolja, az események, a gondolatok sorát — a múlt tapasztalatain — építi. Az édes apja például, ha csizma van a lábán, az előszobában szokta levetni s oda rendszerint kiviszi magával a papucsot. Gyurkának elég látni, hogy apja a papucsát fogja, márkijelenti: 'Apuka., csimma». Mikor elesik (és hányszor esik 8l csak egy nap is!), azután megüti a kezecskéjét, rögtön hozza mutatni evvel a lakonikus mondással: «Bibi . . . puei.* És ha megcsókolják a fájós helyen, rögtön meggyőgyúl. Ez abból is látszik, hogy utánna rögtön kijelenti: 'Nem bibi.» Nincs baj. Folyik topább a játék. Ha azonban senki niccs közelében evvel az olcsó orvossággal, akkor sem esik kétségbe. Találékony ; köanyen segít magán s kijelenti monológszerűen: «Bibi . . . puci.* Azután megcsókolja ő maga. S nem volt még rá eset, hogy ez a csodabalzsam ne használt volna. Üánna rögtön «nem bibi.* Az icinkó-picinkó mesét roppant szereti. Mikor először hallotta, vagy nyolcszor ei kellett ismételni. Az eredményt azután, Aisszaemlékezve a mesére, pár nap múlva a következőkép összegezte: *Icipici . . _ cica ... tej .. . bögre * A nagyanyja egyszer avval a gyer- mek-versikével szórakoztatta: Hinta, balinta, Szépen szól a szürke Pacsirta. Lökd meg Gyurci a hintát, Érjük el a pacsirtát. Pár nap múlva — addig, úgy látszik, háttérbe szorult — magában kezdte mondogatni, de úgy, hogy a «szürks» jelzőt kifelejtette igy: «... szépen szól a . . . pacsirta.» De rögtön észrevette s kijavította : «... szürke pacsirta.» Nagyon szépen kezdi megkülönböztetni, hogy mi szabad és mi nem. A 'tilos* fogalmát ismeri. — A pohárhoz póldáúl nem szabad nyúlnia. Lopva sandít hol jobbra, hol balra, hogy nem látja-e valaki s közben roppant lassan nyúl a pohár felé.
