Egri Népujság - napilap 1922/2

1922-07-19 / 161. szám

EGRI NÉPÚJSÁG

1922. július 19.

2

vaggonjainkat a határon. Mindannyian legnagyobb kétségbeesésben voltunk.

Nekem is mindenem ott maradt:

ruháim, értéktárgyaim. Egy öltözet ruha, egy ing, egy gallér, egy pár kézelő és 1500 dinár mindaz, ami nálam van.

Nem tudom, el tudok e helyezkedni, ha nem térhetek vissza...? Lesz-e téli ruhám? L9sz-e pénzem, meg tudok-e élni?

S a kiutasított, hazájuktól megfosztott magyarok százai előtt ugyanez a hűsítő kérdés lebeg.

A nyomor menekültjei között.

Az öregbetűs imakönyv. — A koldúsbot szépen megpihent. . . — Ötven garajcár a kápuszta. — A tragédiáknak itt már csak az árnyéka kísért. — S az évek halkan elperegnek.

— Folytatás. —

Eger, 1922. július 18.

(J. J.) . . . A sarokban köhögés hör- gött. Belekarmolt a levegőbe s lusta szárnyakkal lengett át a szobán. Durúzsoló zajjal cikázott fülem körül, mint az éji pille.

A köhögés zengte á nyomor himnuszát.

... Az élet zenéje volt.

A felügyelő megpampogtatta a pipáját.

— Nem is gondolná meg, kérem. Halni jönnek ide az emberek. S a szűkös koszt, a jó víz, a jó levegő megnyűjtja az életüket 15—20 esztendővel,

A pipából vékony füst szivárgott ki.

— Jő víz. Jő víz. — Bólogatott Mező bácsi.

Delet harangoztak. Az udvaron két ösztövér özvegyasszony ácsorgott egy esővízzel telt hordó előtt.

Az egyik holmi öregbetüs imakönyv megsárgult lapjait forgatta. S hogy a reszkető kéz megpihent, a pápaszem áhítato san szegeződött az avas szagú lapokra.

— Ö-tö-dik rósz, — seppegte, — a Boldog Asz-szony-hoz.

A másikat megismertem. Kénsárga arcán most is lebágyad petyhüdt ajka. Valamikor koldult. Rongyokba csavart botjával sokszor megjárta az egri utcákat.

Amikor megkérdezem, mi a neve, szaporán forgó nyelvvel válaszolt.

— P. . . . Anna vagyok a jányneve men. Mer hites uram van. Az is itt van az emberek közt, szegény feje; mer tésúr, le esett egyszer az állásról. Azóta iájdíjja a derekát nagyon.

— Van gyermeke?

S az öregasszony elbűsúl.

—- Van, kéremalássan, mámost 25 esztendős — mondja halkan. — Szegény feje, a lelenc nevelte fel. Nem vöt se apja, se anyja. Mer hit nélkül vótunk hét észtén deig. De Karbabusz főjúr mindég monta, hogy menjünk a hitre. A gyereket is tör vényítettük.

— Jó sora van? — érdeklődöm. — Elégedett ?

— Hát honne. Jó. Mer kérem alássan, a lábajim mán nem bírják a sok gyüvést menést.

Anna asszonyt is befogadta hát a szegények menháza.

A koldúsbot szépen megpihent. '

Mező bevezetett a női ápoltak közé.

A fehérre meszelt szobácska barátságosan nevetett reánk. A falon ócska keretű Jézus- és Mária-kép függ. S egy kis polcon Mária szobor áll. Színes papirrő- zsák simulnak hozzá.

• Tíz-tizenkét ágy van a szobában. Három ágy tornyos. A rózsás, csíkos ágynemű is a múltról beszél, unokákról, rokonokról, akiket künn felejtettek, túl az Óperencián, túl a Szegényház vén kapuján.

A sarokban, mint fonnyadt, ráncos héjú száraz gyümölcs, beteg asszony fekszik. Egy hunyorgős szemű nővel élénk beszélgetésbe mélyedt.

Az ápolt nők leselkedő kíváncsisággal vettek körül bennünket.

— Eladta a kápusztáját huszonötér,

— pletykázik egy öreg lány, aki követte minden lépésünket.

— Öhötven garajcárért, — hangzik a sarokból méltatlankodva. — Embernek attain el. Gyümöhőcsöt veszek rajta.

Odalépek hozzá s pár koronát csúsztatok a kezébe.-r- Ezért több almát adnak, mint «ötven garajcárért», — mondottam tréfásan.

A legrégibb ápolt a nők között 0. Iiani. Púpos, cigányosan leselkedő arcú, fonnyadt vénleány. Az orra és az ajka körül harmonikáznak a ráncok.

— C. Ani vadot téjem, — selypögeti. Elhadatva nem vadot. Vaszájnap a jo- tonottul tápot tenejet, talácsot. — S mintha érezné, milyen lealázó és fájdalmas az el- hagyatottság, gyorsan, szinte hadarva i- gyekszik megnyugtatni önmagát:

— Nem. Nem vadot elhadatva.

Itt vagyok hát a nyomor menekültjei között. A sárga arcú rám nem kísért e szomorú helyen.

Csak a múlt árnyékai kúsznak előre néha néha. S ezektől az árnyaktól mindegyik megborzad. Fut előle. Nem akar .tudni róla. Letagadja.

Egy nő keserűen mosolyogva mutat a sarokba, a tornyosán megvetett hazai ágyakra.

— Ezek «gazdagok», — suttogja. És búsan nézi a maga szegényes ágyát, amelyen nincs puha pihés vánkos.

Az árnyékok, ime, itt járnak közöttünk.

A sok közűi már nem is tudom, melyik volt, aki remegő hangon beszélt a fiáról. Jó fiú az áldott. .. Tegnap is itt volt az édes. Hozott sok ennivalót, gyümölcsöt. A legjobb gyerek a világon, de nem tud ja magához venni, mert «hun itt dőgozik, hun ott».

— Nekem nincsen fijam, — hüpögte nagy búsan egy a sok közül.

S a vén anyóka megmutatja kék hú- zatos ágyát. Olyan, mint akkor volt, amikor még a fia feküdt benne. Nincsen rajta folt se, csak egy kis szakadás a dunyhán. Kék-eres kezével megcirógatta a szépen megvetett ágyat, mintha benne feküdnék a fia. S megigazítaná a feje alját.. .

— Csak éppen hogy terítő ninc9 rajta,

— mondja elmélázva.

Az eső halkan megeredt. S míg az égi hárfából aláhullő citera-húrok zöngését hallgattam, Mező bácsi elbeszélte a heti étlapot. Reggelre rántott leves van. Az ebéd mindig kétféle: leves, főzelék.

Tészta is van pénteken. Vacsora . . . va-- csora bizony nincs. Az ebédből hagy mindenki vacsorának valót.

Beléptünk még a munkaszobába is, ahol nagy halom lúdtoll várt fosztásra.

... . így múlik az ő életük. Tollat fosztogatnak. Mesélgetnek, imádkoznak. Öreges hangon énekelgetik délutánonként a «létániát».

S egyszer azután elfogy imádság, mese, tollfosztás, elfogy maga az élet is.

... Az évek halkan elperegnek.

Amikor elbúcsúztam a felügyelőtől, az udvar ismét áhítatosaif csöndes volt.

Az eresz alatt, a Szent Antal szobra előtt sárga liliomok bágyadoztak.

Kis hírek a nagy világból.

Külföld: Egy Berthe Daquar nevű filmszínésznőt filmfelvétel közben egy párduc megtámadta és súlyos sérüléseket ejtett rajta; a színésznő életben marad. — A Mount-Everesten egy angol expedíció tagjai közül 7 benszülöttet eltemetett a lavina. — A jövő évben másfélszázeznr amerikai telepedhetik meg Amerikában. — Marburg közelében a francia román repülőtársaság repülőgépe lezuhant; a repülőgép négy angol utasa, valamint a gép vezetője szörnyethalt.

Magyarország: Benczúr egyik Velasques képét, a Don Balthazar Carlos t, Amsterdamban árverezik el. — Fényes nappal törtek be egy fővárosi ékszerüzletbe. — Megérkezett az orszországi túszszállítmány ; a szállítmánnyal 23 főnyi legénység és néhány asszony is érkezett.

Színház és Művészet.

Heti műsor:

Szerdán, 19 én : Lili. B. 22.

Csütörtökön, 20 án, Czakó Pál felléptével: A Faun. A. 21.

Pénteken, 21-én : Víg özvegy. B. 23.

Szombaton, 22-én : Víg özvegy. A. 22.

Vasárnap 23 án, délután 4 órakor: Iglói diákok. Rendes helyárak.

Vasárnap, este 8 órakor: Drótostól.

A színházi iroda hírei. Szerdán, 19-én B. bérletben kerül színre Herve gyönyörű muzsikájú operettje a «Lili», a címszerepben Papp Manóival. Ez alkalommal mutatkozik be a közönségnek a Várszínház Egerváros színház jövő szezonra szerződtetett operett művésze és operett főrendezője: Solymossy Sándor. Solymossv, aki a hátralevő szezonban állandó vendége a színháznak, a budapesti Városi színháztól jön a társulatho^z, amelynek közkedvelt művésze

fa Remény.

Halászdráma 4 felvonásban. Irta : Heijer- mans Herman. — Rendező: Andai Ernő.

Heijermans, mint Ibsen, szocialista, de Ibsennél nyugodtabb, megalkuvóbb természet. Közelebb ál Björnsonhoz. E drámája is csak a szociális élet — a hajósok nyomorúságának, kizsarolásának — fényképmása.

Nem dob eszméket a világb?, nem mutat új utakat, merész kibontakozási lehetőségeket, de visszaadja az életet.

S ezért áll Heijermans annyira közel. Nem törekszik egy szociálpolitikai gondolatért soha, de megmutatja, mi okozza az új áramlatokat.

Orvos, akit nem a betegség, hanem a mikrobák érdekelnek.

Ha a mikrobák elpusztulnak, megszűnik a betegség is. Ez Heijermans; az író és az ember komoly symbiozisban él egymással.

Nem izgat, nem demagóg, inkább világító torony, mely az éjbe kiált, míg mormol a haragos vízmező, az élet: <Ki küzd meg hát «ezzel» a tengerrel;!?»