Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-12-10 / 281. szám
2 EGEI NÉPÚJSÁG 1922. december 10 hára megszűnjenek a piszkálődások. De közöltük azért is, mert az «új gazdagok» — ha adnak valamit —síppal dobbal hirdetik a legcsekélyebb (reájuk nézve sok szór igen praktikus) adományt. Hadd lássa már mindenki, — még az adományozók akarata ellenére is — mit adott az egri főkáptalan. Tormay Cecil fogadtatása. Eger, !9'2. december 9. Ma, f. hő 9-én, szombaton, délben érkezett Egerbe Tormay Cecil írónő, a MANSZ országos elnöknőie. Kíséretében voltak Ágoston Gézáné, Szegedi Maszák Elemér né, Tegzes Károlyné és Hamvas Istvánná. Az eg'i MANSZ részéről Zalán An- talné, a MANSZ elnöknője, Bárány Geza- né, Erlach Sáitdorné, Konecsny Jánosné, Popini Nándor né, Tóth lm réné és Bárdos József dr. titkár fogadták az állomáson. A vonat félegy után 10 perccel fu tott be. Csakhamar föltűnt a vasúti kocsi ajtajában Tormay Cecil mosolygó arca. Zalán Autalné a következő szavak kai üdvözölte a nagy írónőt: — Örömmel üdvözöljük a forradalmi romok alól dicsőségesen kiemelkedő nagyasszonyunkat. Dobó várának sziklabásvyái ellenálltak a múlt és jelen vészes áradatának. E bástyák vendégszerető falai nyújtanak méltó-ágodéknak pihenő perceket a nagy, idegölő munka után, meiyet édes hazánk jövő boldogságáért hoznak áldozatul. Szeretettel vártuk, Isten hozta kedves vendégeinket. Tormay Cecil a következőkben válaszolt : — Mélyen tisztelt elvbarátaim 1 Fo gadják úgy a magam, mint mindannyiunk neveben őszinte köszönetiinket ezért a szives fogadtatásért. Legyenek meggyő ződve, hogy régi vágyunk teljesült, amikor eljöttünk önök közé. Önök szeretettel fogadtak s mi elhoztuk szivünk egész melegét. Ezután Tormay Cecil és kísérete Trak Gézáné lakására hajtatott, hol ebeddel várták a MANSZ tcvők-ny nőapostolait. A hazhelyrendezö bizottság holnap, hétfőn a Városház kis tan&Citermében foly tatja tárgyalásait. A tárgyalás anyaga ez alkalommal Heller József dr. és Preszler Zsigmond cifrakapui ingatlanai,az Epres kert, a zsidótemető mögötti honvédbarak- teiep, a városi szeméttelep, a Vincellériskola környékén lévő káptalani földek, a Cisz terciek majorjának egy része, a szemi narium kertje, a tisztikért, végül a felnémethez tartozó érseki területek, A belső politika hírei. A jövő héten megkezdi e Ház az indemnítás tárgyalását. — Izgalmas lesz a hétfői ülés ? — Új polgári párt alakul ? Budapest. Magyar Hirlep. A nemzet- gyűlés ma nem tartott ülést. Mint előre látható december 22 én kezdődik a kará csonyi vakáció és ebben az évben alig 8 — 10 ülésre lehet még számítani és igy a kormánynak sürgős az indemnítás tető alá hozása. Az idő rövidségére való tekintettel, a kormány a jövő héten valószinüleg kedden vagy szerdán megkezdi az indemni tás tárgyalásit. Az ellenzék természetesen nem áll el a javaslattal szemben a széleskörű kritika jogától és ezért mint értesülünk a kormány el van szánva arra, hogy az indemnitást 8 órás üléseken fogja le tárgyaltatni. Azonban igy sem leh-t számítani arra, hogy az ex lex elkerülhetővé lesz. A kormány és az ellenzék mint eddig is történni szokott egymásra óhajtja hárítani a felelősséget és valószínű, jhogy az indemnitási vitának ez lesz a fő motívuma. A nemzetgyűlés hétfői ülésén napi rend szerint kisebb törvényjavaslatokat fognak tárgyalni. Előreláthatólag az ülés izgalmas szenzációjunak ígérkezik Ul>in Ferenc felszólalása, aki Kassai felszólítására elő fogja terjeszteni az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy a R-ssai párt egyik parlamenten kívül álló tagja, összeköttetést tartott fenn az pgyik szomszéd állammal és attól állítólag pénzt is elfogadott politikai célokra. Belicska Sándor honvédelmi miniszter Színház és Művészet. . • A Gyurkovics-lányok. Színre kozta az Egri Leány-Club december 7 én és 8 án a Városi Színházban. A sok mindenféle előadás, amelyből minden hétre jutott még a legközelebbi múltban egy-kettő: úgy látszik, egy csöppet sem ernyeszti Eger közönségét. Nem, mert A bor legközelebb lezajlott sikerűit előadásai után a Leány-Club Gyurkovics- lányok előadásán is mind a bét este zsúfolásig megtelt a Színház. Mindenesetre örvendetes fiatal műkedvelőink lelkes pártolása különösen íyy, amikor a vidám színházi esték a jótékonyság oltárán való nemes áldozattal vannak összekötve. Hisz- szük ie, hogy a temérdek kacagásból sok szegény ember könnyét fogja letörölni a a napokban megjelenik a Kassai-pártban, hogy az indemnitási javaslatnak a honvédelmi tárcára vonatkozó részéről tájé koztaesa a párt tagjait, úgy amint a ke resztény párt legutóbbi értekezletén tette. Budapest. Magyar Hírlap Az a kísérlet, amely a szétszórt polgári párt tömörítését célozza és Apponyi Albert grófot szeretné az új csoportosulás élére megnyerni, nem mai keletű. Teljesen beavatott helyről most úgy imformáltak bennünket, hogy az a mozgalom most megerősödött. Azonban egyenlőre akár új pártszövetségről, akár új pártalakulásről beszélni nagyon korai. Ezzel szemben tény, hogy a politikai élet legutóbbi eseményei ujult erővel vetették fel ezt a kérdést és külö nősen Szilágyi Lajos, aki a nemzetgyűlés összeülése után propagálta ezt a tervet, fáradozik azon, hogy a gondolat testté váljon. Főleg a parlament 22 pártonkivüli tagjára akarják bazirozni az alakulást és a szervezők igen szükségesnek látják, hogy épen a közeli jövőben tárgyalás alá kerülő nagy horderejű törvényjavaslatok tárgyalásánál az ellenzék olyan egységet tanúsítson, amelyet külön utokon nem érhetnek el. A kezdeményezők bíznak abban, hogy a kormány politikája el fog tüntetni minden ellentétet az ellenzéki képviselők között és többek közt a rend törvénye ősz sze fogja kovácsolni az ellenzék tagjait a kormány elleni küzdelemre. korai tél rideg napjaiban a jótékonykodó Szociális Misszió-Társulat. A Herczeg darabok mindig igen népszerűek voltait Leányországban. Természetes is. Mert többnyire fehérek s darabjainak alakjai mindig nagyon közel vannak a fiatalok szívéhez. Olyan alakok ezek, mint ha iskolapéldái lennének a fiatalság való életének. A dolovai nábob leánya után azért fordult a Gyurkovics lányok felé a Leány Club műkedvelőinek tekintete. A gyö ge mesét teljesen feledteti a leányelet örök törekvésének mesteri, érdekes epizódokkal átszőtt rajza, mely olyan érdekessé, kedvessé, bájossá teszi a Gyurkovics lányok férjhezmanési művészetét. A gyermekszobából a való élet kapujáig pereg ez a »cselekmény» 3 elmondhatjuk, hogy műkedvelőink kivétel nélkül sok jő akarattal igyekeztek megoldani feladatú1 Alexandriai Katalin. — Színmű 5 felvonásban. Előadta dec. 8-án az Urleányok Mária-Kongregációja. — Alexandriai szt. Katalin verses legendája a magyar nemzeti irodalomtörténet középkorából maradt reánk. 4000 ősi nyolcas sornál nagyobb terjedelmű. Szer zőjét nem ismerjük $ eredetijét sem. Csak Sövényházi Márta dömés apáca másolatá ban maradt reánk a nagyterjedelmű legenda. Alexandriai Katalin hercegnő, a Pto- loicäusok leszármazottja, virúló szép leány. Az előkelő születés, a hatalom és gazdag ság minden földi boldogságot özönével kiuál neki s ő mégis kereszténnyé lesz. Hiába akarja elnyerni kegyeit Porphyrius, Egyiptom császári kormányzója: nem megy hozzá feleségül, mert Ő Krisztus jegyese. Megveti a pogány római és egyiptomi isteneket s a visszatérítésére feikül dött pogány tudósok sem őrnek célt. Sőt ők maguk is keresztényekké lesznek. Junius Glaucus, a kormányzó ál-barátja, Rómában bevádolja Porphyriust, hogy elárúlta császárját s ezért Maxentius megfősz tatja prefektusi méltóságától. Sajnos, ez már későn érkezik; akkorra kivégeztette Katalint s ő maga az elfoga tására kiküldött Hyrsutus római vezértől halálos szúrást kap. Haldokolva ő is kereszténnyé lesz s utolsó víziója, hogy Katalin feléje nyújtja kezét, —- boldoggá teszi. A megható történetet elég ügyesen dolgozta át színre az ismeretlen szerző Látjuk Katalint káprázatos, keleti pompájú hercegnőnek s fenköit egyszerűségű hit vallónak. A cselekmény folyton emelkedő érdekességű és gyorsaságú S a IV. és V. felvonás zárójelenet8i megkapóak éppen úgy, mint az a jelenet, mikor az V. felvonásban angyalok temetik el Szt. Katalin testét. Legfeljebb a IV. felvonás ellen lehet kifogás,mert az abx ndriai pogány bölcsek megtérésének indító okait nem látjuk világosan. Katalinnak puszta megjelenése is nagjhatású ugyan, de az érvek nem so rakoznak keliő számban. Valószínű, hogy a szerző tisztán a drámai gyorsaság kedvéért fogta röyidre. Katalint Ürményi Marianna játszotta. Már megjelenése, alakja, arca ős hangja is azt igazolják, hogy ez a választás szerencsés volt. Játéka megkapó, hanghordozása mindenben megfelelő s egész alakítása tökéletes. Mile Boriska mint Pprobyrius ért el nagy sikert, különösen a IV. ős V. felvonásban. Utólsó jelenete mesterien sikerült. Skopecz Erzsébet energikus volt Hyrsutus római vezér szerepében. Fleischer Mária (Fulvia, a prefektus nővére), Tolvay Irma (Oharílla, Katalin dajkája), Pálmay Pálma (Myra, Katalin szabadosa), Kelemen Ilonka (Mezru főpap) és Peterka Etelka (Legenda és Ananiás remete) mind nagyon jól alakították kisebb szerepeiket s nagy mértékben hozzájárul tak a teljes sikerhez. Cinege Margitot (Junius Glaucus) nyílt színen is megtapsolták. A darab rendezése kifogástalan, a kiállítás fényes volt. Közönség előkelő — ott volt Szmrecsányi Lajos dr. érsek, Juhász László tábornok, Zalán Antal ezredes, a főkáptalan több tagja g Egernek előkelő hölgyei csaknem kivétel nélkül — és olyan nagy, hogy az Angolkisasszonyok dísztermének befogadó képességét erősen próbára tette. Megnyugtatásul közöljük azokkal, akik már nem férték be, hogy ma, vasárnap, délután 5 órakor megismétlik a szép és gyönyörködtető előadást. —————— Alexandriai Katalint ma délután 5 óra- n kor ismét előadja az Úrleányok Mária Kői gregációja, az Angolkisasszonyok intézetének dísztermében s a szegények karácsonyi fölsegélyezésőre.