Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-10-31 / 248. szám
Ara 6 korona Előfizetési dijak postai szállítással Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Megged évre 400 E. — Egg bóra 140 K, Gárdonyi Géza Eger, 1922. október 30leniét gyászol a nemzet. Legnagyobb Íróját, szellemi kincsének egyik legnagyobb letéteményesét, kultúrájának egyik legbőségesebb forrását veszítette el. Gárdonyi Géza meghalt! Hirtelen szakadt meg élete fonala s a már annyiszor megcsúfolt magyar kultúra, a magyar közélet, a magyar irodalom el sem készülhetett a nagy veszteségre, amelyet nagy lelkének elröppe nése okozott. Talpig gyászban ül komor trónusán a magyar nemzeti géniusz. Óh! Annyi idő óta hordja a gyászleplet! Köny nyei rég kiapadtak a nemzet temérdek csapásán, s Isten csodája, hogy mégis élünk a vérzivataros, keserves esztendők keserű szenvedései e a nagy, a mérhe tetlen anyagi és erkölcsi veszteségek után. Ha ugyan életnek lehet mondani a magyarság harcát az erkölcsi és anyagi lét ért való küzdelemben, amelyet a nemzet írói, költői igyekeztek elfiselhetővé tenni; édessé, közömbössé varázsolni a mérget, amelyet erkölcsi, szellemi javaink kipusz- x títására hintettek szerteszét. Gárdonyi halála újabb csapás a magyar nemzeti kultúra egyik őrhelyén. Tiszteletreméltó, fontos volt ez az őrállás, mert a magyarság legtisztább, legbecsü- lendőbb és legértékesebb erényeit őrizgette, becsületesen, példaadóan, önzetlen szorgalommal és rátermettséggel — és nem kevesebb sikerrel. Sajátságos életet élő-ember volt. Elvonult a sokszavú és kevésszívű világtól, a csönd, a magányosság rejtelmes körében oldogatja a világproblémát: Mi hát az ember? Sok gyönyörűséget talál benne. Annyit, amennyit nem is bír meg emberi élet, a javát, a legértékesebbjét azonban kihalászta az emberkincs tengeréből. A mezei, a falusi magyar nép volt ez. Ez volt a bálványa, zsenge korától egész irodalmi pályáján keresztül. Legkedvesebb, legkitűnőbb alakjai innen valók. Gyöke rés magyarsága, hasonlíthatatlanul gazdag szókincse, a természet szeretető, magyar embert jellemző alapos megfigyelése, sző- járása, bölcsessége, humora, mély érzése a szép, jő, nemes iránt — jellemzik minden írását és teszik nevét, írói munkásságát halhatatlanná a magyar irodalomban. Ó a magyar Turgenyev; nem áll mögötte egy csöppet sem, sőt előtte, mert a nagy orosz író sem hozott napfényre annyi igazságot, mint a mi Gárdonyink. Megértő, józan szemmel néz a múlt idők távolába is. Reális érzéke könnyedén vezeti át a nehézségeken, akár az Egri Csillagokon, akár a Láthatatlan emberen vizsgáljuk is Gárdonyinak ezt a tehetsé POLITIKAI NAPILAP. Fflelő*s*erke*stő: 8»£ZNIY IMRE. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám ÍZ. gét. Általában az irodalomnak minden terén dicsekedhetik figyelemreméltó aikotá sokkal, s akár a lira, akár a dráma legyen az, kicsendül e téren alkotott minden munkájából az ősi, a legmagyarabb erő. Elsősorban azonban, mint elbeszélő halhatatlan. Ide vonta legnagyobb becsvágya és 0 téren aratta legszebb sikereit. Nemes hivatását is betöltötte, irodalmunkat gazdagítva a legsikeresebben ellensúlyozta azokat a törekvéseket, amelyek irodalmunknak nemzeti jellegéből való kiforgatását, elfekólyesítósét célozták. Nagy érdem ez szomorúan szánalmas napjainkban, amit a magyar nemzet sohasem tud eléggé meghálálni Gárdonyi Gézának. * * * Gárdonyi Géza egyszerű falusi tanítóból vasszorgalommal küzdötte föl magát a legnagyobb magyar szellemek közé. Agárd-pusztán, Fejérmegyében született 1863. augusztus 3-án. Ijjajlamai már ifjúkorában a nép közé vonták, s ezért választotta a néptanítói pályát Az Egri Érseki Tanítóképző Intézetnek volt növendéke, itt szerzett oklevelet 1882-ben. 22 éves korában hagyta ott a néptanítói pályát és újságíró lett. Serényen dolgozgatott a székesfehérvári lapokban, majd a Szegedi Híradó, Szegedi Napló, Arad és Vidéke belső munkatársa lett, később pedig a Magyar Hírlapnál dolgozott. 1881 tői kezdve számos tárcát, elbeszélést, regényt, verset írt a szépirodalmi, ifjúsági és fővárosi napilapokba. 1897 ben vonul vissza az újságírástól s azóta az egri Vár mellett, a Sáncban lakott teljes visszavonultságban, egyedül az irodalomnak élve. A város telket adományozott neki, s 1912 ben nevéről nevezték el azt az utcát, amelyben lakott. Időközben tagja lett a Petőfi-és Kisfaludy- Társaságnak, 1910 ben a Magyar Tudományos Akadémiának és Dante fordítása révén a nápolyi Akadémiának. Eleinte kisebb elbeszéléseket, verseket írt, majd művelte a regényt, a drámairodalmat nagy sikerrel. Elbeszélései összegyűjtve is megjelentek : a Pöhölyék, Az én falum, Két katicabogár stb. cimű kötetekben. Nagy népszerűségre emelkedett, mikor Göre Gábor bíró úrban és társaiban országosan népszerű alakokat teremtett. Regényei közül a Péczely díjjal kitüntetett Egri csillagok, az Attila udvarában játszó Láthatatlan Ember, Az a hatalmas harmadik, Az öreg tekintetes, az Isten rabjai a legértékesebbek. Drámái közül: A Bor c. parasztvígjátéka, a Karácsonyi Álom, a Falusi Verebek a legsikerültebbek. „Közelebb hozzád, Istenem.. Gárdonyi Géza utolsó órái. «Ne nézzetek rám borzalommal, lia meghalok: az a halott a koporsóban nem én vagyok. Csak hamu az, elomló televény. A láng eltűnt. A láng, — ez voltam ón. Sorsomnak gyászán ne könnyezzetek, s ne mondja a pap : «íme, porba húllt!» Sirassátok az árva gyermeket, s ne a rabot, aki megszabadúít. S mikor a szónok a sírnál beszél, és végül kiált: «Hát Isten veled!» ne le a sírba integessen nékem, fölfelé nyújtson búcsúzó kezet. Gárdonyi Géza. Mikor a fekete fenyőfákra piros harmat szálldosott, napnyugta előtt szoktam meglátogatni őt. A távol-pázsiton a szelíd parasztházak fala fehér volt, mint a tiszta vászon. S az este jött. A csillagok már fekete könnyeket sírtak. De az ablakon még a nap mosolygott. Görögtűz ömlött szét az égen. Fekete szőnyeg terült a lépteim alá, aranyszegélyű fekete gyolcs, melyre ráverődött a könyvtár-szobából kisugárzó villamosláng. Gárdonyi mindig az íróasztala előtt állt, feketésen szürke házikabátjában. Egykedvűen pipázgatott. Pihent . .. Mindig ilyenkor pihent, alkonyat előtt. Fogadta a vendégeit s elbeszélgetett velük sokszor hét—nyolc óráig. Amikor meglátott a homályos könyvtárterem ajtajában, mosolyra derült az arca. Pár lépéssel elém jött és víg-han- gosan kiáltotta : — Isten hozta, kedves Jóska öcsém! Üljön le. Gyújtson rá. S már hozta is a cigarettát. Mintha most is látnám. . . A világosság és a sötétség birkózott a szobában egymással. S ölelkezett a cigaretta füstje a pipafüsttel . . . alkonyat előtt. S amikor megihlette a magány a búsan csöndes szürkületben, elővette a hegedűjét. — Mindennél többet ér a szép nóta, — mondogatta. Szeptemberben halálsejtelmei voltak. S a nyirettyű alatt halk fájdalmasan csen dűlt föl Gounod Ave Máriája. Egy esős szeptemberi estén átszellemült arccal hegedülte: «Közelebb hozzád, Istenem ...» Mátékovics Jőzsefnének, aki angyali jósággal ős türelemmel ápolta, halkan, maga elé merengve szólt: — S ha meghalok, ne sirassanak nagyon, se maga, se édesanyám . . . Oda- íönntről vigyázok magukra. Titkolta a betegségét. Mikor fia, Gárdonyi József dr. meglátogatta Budapestről, azt mondotta, hogy már könnyebben van. S a kertben sétálgat olykor. Halála előtt, október 29-én mellette voltam. Öt óra után látogattam meg . . . *
