Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-08-30 / 196. szám
mm népújság 1922. augusztus 30. 1271-ben II. Ottokár elfoglalta Bra- tiszlavát, sőt Nyitrát is. Ez időben ura volt Szlovenszkőnak. Tehát akkor a Cseh- birodalom a Balti-tengertől az Adriai-tengerig húzódott (!!). Szlovenszkő királyai között szerepel Csák Máté, továbbá Clibor, Beczkó-vár ura. Zsigmond után 100 év múlva lett is mét független Szlovenszkő. Függetlenségét a hussziták szerezték vissza. Hussz, a nagy cseh-mester, népét magas erkölcsi színvonalra emelte. Az volt a főtörekvése, hogy <jó katolikus» legyen. Mégis megégették, mert azt vallotta, hogy az ember két részből áll (?!), testből és lélekből. Utóda Ziska lett, aki háborút viselt Zsigmond ellen. A Morváig való vísszí- vonulása a legfényesebb haditettek közé tartozik. László alatt Jiskra volt Szlovenszkő kormányzója. Jiskra Hunyadival háborút viselt (??) és Losoncznál tönkre verte. E 2 csatában a magyarok megüzenték a szlovákoknak, hogy adják meg magukat, különben kivégzik Kozolupi Jánost, a cseh lovagot, a fogságba került szlovák nemeseket pedig megölik és a disznóknak adják. Mikor az egyik cseh lovagot a vesztőhelyre vitték, eldördült egy ágyú és a magyarok legjobb két zsoldosát megölte. A magyarok erre malomba törettek két nemest. Ekkor eldördült a másik lövés is, amely szétmozsolta a malomkereket, s becsületes halált halt a kőt szlovák, akiknek testét így már nem adhatták oda a disznóknak. Ilyen esetekből áll a szlovák történelem, no meg a szlovák nagyok dicséretéből, akik között ott van Jánosik, a híres rablóvezér is, aki nemzeti hős lesz a szlovák történelemben. A történelem Massaryk és St6fanik, mint a szlovák nép fölszabadítóinak életrajzával fejeződik be. Színház és Művészet. Szeptember 2-án kezdődik és október 15-én végződik az őszi színi-idény. Az új helyárak. — Szelvény-bérletet nyit a színház igazgatósága. Két hetes szünet után, szeptember 2 án kezdődik meg a Városi Színház új szezonja. Új erővel indul a Czabő társulat az őszi idénynek, mely körülbelül október 15 ig tart. Amint már megírtuk, a színház színre hozza úgy a fővárosi színpadok legújabb bemutatóit, mint a régi nagy sikereket aratott színdarabokat. A nehéz viszonyok arra kényszerítették Czakő Pál színigazgatót, hogy a helyárakat emelje. Ez a helyáremelés azonban mérsékelt. A helyárak olcsóbbak, mint bármely más vidéki színházban. Helyárak: földszinti és emeleti páholy 450 K, (délután 300 K), zenekari ülés 130 K, (délután 90 K), földszinti zártszék: 1—3 sor 110 K, (délután 75 K), 4—6 sor 95 K, (délután 65 K), 7-9. sor 80 K (délután 55 K), 10—12‘ sor 65 K (délután 45 K), földszinti állóhely 25 K (délután 20 K), II. eai. erkélyüiés 1—2 sor 50 K (délután 30 K), 3—4 sor 40 K (délután 25 K), karzati ülőhely I. sor 40 K (délután 25 K), karzati ülőhely 2—3. sor 30 K (délután 20 K), karzati állóhely 20 K (délután 15 K). A bérletek továbbra is érvényesek, a hely- árkülönbözetet persze meg kell fizetni. A színház igazgatósága a közönség kényelmére szelvény bérletet nyit. A szel- vénybériet 10—15, vagy 20 előadásra szól és a bérletszünetes előadások kivételével a szezon bármely előadására érvényes. HÍREK. Eger, 1922. augusztus 30. Bérmálás Hatvanban. Dr. Hanauer A. István, váczi megyés püspök, szeptember 23 án bérmálni fog Hatvanban. A tűzoltó tanfolyam záróünnepa. Az Egri Ónk. Tűzoltó- és Mautóegyesület augusztusi képzőtaufoiyama ma délután 4 órakor zárul az őrtanyán. A tanfolyam záróünnepsége méltán számíthat a közönség érdeklődésére. Az árvizsgáló bizottság f. hó 31-én ülést tart. A Hsvesmegyei Törvényhatósági Ár- vizsgáió Bizottság tagjait folyó hó 31 éra összehívták, hogy a követendő eljárás fölött határozzanak. Az ülésen résztvesz- nek az érdekeltségek képviselői is. Éríesülé- sülésünk szerint az Árvizsgáló Bizottság különösen a hús és vendéglősipar, valamint a piaci árusok körében mutatkozó túlzott árkövetelések letörésére fogja a célirányosnak mutatkozó intézkedéseket megtenni. Őskori telepek a Sajó és Boltivá mentén. Nyíry Dániel raiskolczi városi főlevéltár- nők Sajókerosztúr Ó3 Sajóecseg között a Sajó mentén több őskori telep nyomára bukkant. Az ásatásokról a mai drága nap- számbérek miatt egyelőre nem lesiet szó. 240 rendőri állás van üresedésben a kerület állományában. A belügyminiszter a rendőrlegénység létszámának kiegészítése céljából felhívást tett közzé, mely szerint rendőri állásra pályázhat minden 21 életévet betöltött, katona volt, írni olvasni tudó, ép., egészséges, büntetlen előéletű magyar állampolgár. A belépők hat évi rendőri szolgálatra kötelezik magukat. A rendelet részletesen ismerteti a fizetési félté teleket és a kedvezményes ruhaellátáson kívül a lakbér, lakbérpőtlék összegét is. A rendelettel kapcsolatban említjük meg, hogy a miskolczi kerületi főkapitányság állományában közel 240 rendőri állás van üresedésben, melyre jelentkezni a kerületi főkapitányságon (Miskolcz, Abbázia-szállő) lehet. Amint értesültünk, az egri állam- rendőrség létszáma sem teljes: 8—9 rendőrrel kevesebb az előírt legénységi állomány. Mozgósították a cseh hadsereg összes hadosztályait. Sátoraljaújhely. M. T. I. A cseh hadsereg összes hadosztályait mozgósították. A hadsereg nagyobbik fele Csehország dőli részén, az osztrák és német határ közelében gyakorlatozik. A Felvidéken, Szlvenszkőban csak a 12 dik számú ungvári hadosztály maradt, amely Páris tábornok vezetése alatt Ungvár, Nagyberezna és Péra- cseny környékén tartja gyakorlatait. Jellemző, hogy a fegyvergyakorlatra még a lelkészeket is behívták, akiknek legnagyobb része mint közlegény szolgál. A nagyköveti értekezlet maga akar ítélkezni a német háborús bűnösök felett. Berlin. A párisi német követség jegyzéket kapott a háborús bűnösök kérdésében a nagyköveti értekezlettől. A jegyzék szerint a nagyköveti értekezlet a hadi bűnösök ellen maga fogja, szükség esetén, in contumaciam, az eljárást lefolytatni. — A Wolff-ügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a jegyzékkel ellentétben, Németország pártatlanságát, különösen angol , részről, elismerték. Ebben a kérdésben a j német kormány tanácskozni fog az illető- ! kés hatóságokkal. | KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL. Külföld: Vasárnap éjjel Havreban j gyilkos összetűzésekre került a sor a sztráj- i kóló munkásság és a francia katonaság 1 között; 37 munkás és katona megsebesült, i — Olaszország nem avatkozik bele Ausztria belső politikájába. — A bolseviki flotta-gyakorlat nagy nemzetközi botránynyal végződött, mert kiderült, hogy a gyakorlat célja kalózkodás volt. — Anglia ellenzi a konstantinápolyi olasz csapatok megerősítését. — Csöia-Sziovákía és Jugoszlávia katonai előkészületeket tett egy szláv korridor létesítésére. — Ausztria sorsáról a Népszövetség fog dönteni. — Thomas Brock angol szobrász meghalt. — A múlt héten 741 utas repülte át a La Manche csatornát. — A bolsevikiek Kun Báiáí Szibériába száműzték Magyarország: Ősszel nyújtják be az új munkásbiztosítási törvényt. — A Prágai Magyar Hírlap írja, hogy Iglö város pótadója 300%-ra emelkedett. — A bölcsé sz9ti kar első évfolyamára 300 hallgató iratkoz hátik be. — Magyar kormánykörök szerint Ausztria nem csatlakozik a kis- antanthoz. — Vitéz Szimérfalvy Tihamér vezérkari ezredes Algyőn a kormányzó képviseletében tegnap iktatta be ünnepélyesen vitéz Varga Sándort, vitéz Molnár Mártont, vitéz Török Mikályt a gróf Pál- lavicini áital adományozott 60 holdas vitézi telekbe. — Betiltották a Rokkant Újságot. — A mohácsi csata négyszázadik évfordulója török-magyar nemzeti ünnep lesz. Az egri nemtörődömség az Országos Bores Szölö-gazdasági Kiállításon. Nagy János dr. nemzetgyűlési képviselő a bor-kiállításról munkatársunknak a következőket mondotta: — Az Országos Bor- és Szőlőgizda- sági Kiállítás jó egy hete megnyílt. A meg nyitásról beszámoló fővárosi lapokban azonban hiába kerestük a hi.os egri bort és hiába kereste a kiállítást látogató kö zönsőg is Eger és Vidékének pavillonját. Az egri bor a Haiduska-cég cégére alá menekült s az egri bor «Gyöngyös és Vidéke» termésekópan szerepelt. Itt láttam egy bor-fajtát, melynek a neve «Eger gyöngye» volt. Elszomorodva mentem tovább, mert tudtommal Egernek ilyen nevű bor specialitása nincs. Legfeljebb a konjunktúra használhatta ki as egri bor jó hírnevét. . . Ez a kiállítás már majdnem egy éve húzódik, volt idő tehát elég arra, hogy az egri szőlősgazdák is elkészüljenek a kiállításra, hogy az egri borral minél többen részt vegyenek a nemes versenyben. A pavilion felállítása sem ütközött volna nagyobb akadályokba. Különben, kár a szót fecsérelni, eső után késő a köpönyeg. E kiállítással kapcsolatban az egri nemtörődömségről állítottunk ki szegénységi bizonyítványt. Pótválasztás lesz Hódmezővásárhely második kerületében. Szeged. MTI. A Hódmezővásárhely második kerületében lefolyt szavazás ered menyét ma délelőtt fél 11 órakor hirdették ki. Beadtak összesen 5851 szavazatot, ebből érvénytelen 113 szavazat. Takács József szociáldemokrata 2350, Kun Béla független kisgazda 2193, Lázár Dezső egységes párti 735, Budavári László Wolf párti 431 szavazatot kapott. Takács és Kún Béla között pótválasztás lesz.