Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-03-07 / 54. szám
EGRI NÉPÚJSÁG i főgimnázinm dísztorna-tinnepsága Eger, 1922. március 6. Főgimnáziumunk törekvő, szorgalmas tornatanára, Szabó Ferenc, — aki a főgimnáziumi ismeretterjesztő előadások során — csak néhány hét előtt tartott «a test- gyakorlás« ről igen élvezetes előadást: újból a közönség elé állott, hogy bemutassa a főgimnázium «Teatgyakorlő Körének* a testedzésben, ügyesítésben tanúsított haladását. A főpróbákon (kedden és pénteken) a helybeli testvárintézetek előtt adták elő a Testgyakorlő Kör diákjai a nagy gonddal és szaktudással összeállított változatos műsort. Szombaton és vasárnap délután 5 órakor pedig Eger város intelligenciájának szereztek igen kedves, maradandó emléket a csinos, Ízléses öltözetben felvonult tornászok. A katonás fegyelmezettségre valló felvonulás, a nehéz, szinte a képességet meghaladó, bot-, buzogány , tag- és társas gyakorlatok; valamint a magas korláton, nyújtón és gyűrűn bemutatott merész gyakorlatok a «felnőttek« tornaköreinek is becsületére váltak volna. Még a laikus közönség is elismerte, hogy tornatanáruk igen derekas munkát végzett. Az ilyen magas színvonalú dísztornák rendezésének ma igen nagy a jelentősége különösen szegény hazánkban, ahol a megmaradt, kis darabka anyaföldön tehetetlenül, kétségbeesve gyötrődünk kaján szomszédaink polipkarjai között. Az ifjúságé a jövő! Acélos karokra és ifjúi lelkesedésre, minden izomrostra, idegszálra, minden szivdobbanásra nagyobb szükség van itt, mint bármely kis országban ezen a világon. Menjenek el tehát más alkalommal is a zárda leánynövendékei lelkesedést szerezni a jövőre! Hiszen nemcsak lelkes, acélizmú if jakra, hanem lelkes honleányokra is nagy szükség lesz akkor, ha majd ismét megfújják a trombitát. Menjenek el a helybeli más fiúintézetok is, amelyek — talán nem is ön maguktól függő okok miatt — nem érhetnek el ilyen eredményeket. De meg kellene ismételni ezt a szép előadást a nép egyszerű fiai: a földmíves legények és leányok előtt, valamint a gazdakörök előtt is, mert a testgyakorlás most nem lehet nálunk csupán az értelmiségi osztály tróningje, — hanem tudatos készülődés a nagy olimpiádra, amelyből részt kell majd kérnie a társadalom minden rétegének. Egyes emberek nem menthetik meg az országot a megsemmisüléstől, hanem csak a nemzet egyeteme, tömege; éppen azért ébredjen fel a nép egyszerű gyermekeinek a lelkében is az a fönséges érzelem, amely felébredt azoknál, akik végig nézhették a dísztorna gyakorlatait. Ha azután a példaadás, a ránevelős megmozdítja azokat is, akik a testgyakorlást eddig semmibe sem vették, sőt lekicsinyelték ; ha majd cselekvő részt vesznek ők is a tömeg-tornászásban: akkor azt a kriptaajtőt, amelyet szegény hazánk sírboltjára oly nagy készséggel szegeztek ellenségeink, kedvező pillanatban fel fogja törni a jövő nemzedék testi ereje, rugé- konyeága, rátermettsége. —6. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, 5 Hiszek egy isteni őrök igazságban, Hiszek Magyarorseág feltámadásában, Ámen.* Eger polgárainak élete a XYIII-ik században. Breznay Imre előadása. A Keresztény Iparoskor Kultúr délutánja. Eger, 1922. máre. 6. A Keresztény Iparoskor, vasárnap délután 5 órai kezdettel tartotta második kultúrdélutánját. Az érdeklődés középpontja Breznay Imrének, az Egri Népújság felelős szerkesztőjének előadása volt. Breznay. Imre a XVIII-ik században élő egri polgárság életét mutatta be, a céhek szokásait, szigorú rendszabályaikat, amelyeket még a temetésekre, esküvőkre is kiterjesztettek. Bizony, érdekes világ volt az a XX- ik század múltba néző emberének, amikor még nem volt se vasút,jse hajó, se villám, se telefon, se divat, se nagyzoló fényűzés. Mégis jobbak, megelégedett9bbek, vallásosabbak voltak az emberek. A mai árakhoz viszonyítva valóságos 'Eldorádó volt az élet, pedig a csizmadia segédek hetibére ellátással «felyűl nem haladhatta meg a 25 dénárt«. Az ácsok és a kőmívesek napibére 22 dénár volt. S a ruházkodás nem okozott nagyobb gondot. Egy aba- nadrág 18 dénárba, a köpönyeg 30 sing zsinórral 45 dénárba, abamente 28, «plund- ra« 18 dénárba került. Egy 12 személyes asztal 2 rhénes forint, nyoszolya 1 rhénes forint volt. A piac sem okozott nagyobb fejtörést a háziasszonyoknak. A borjúhús fontja 4, a disznőhúsé 4, a halé 1 dénár volt. S mindent összevéve, «feő biró uramnak is» csak 150 rhénes forint volt a fizetése. Ami pedig a divatot illeti, a férjhez adott lányoknak staffirungja nagyon kis helyen elfért. Szakadásig hordtak egy egy szoknyát, vagy «nemteltki*t. Ilyen kis helyen ezt a nagy anyagot egy lélegzettel bajos volna elmondani s célszerű lenne, ha az Egri Népújság valamelyik számában helyet kapnának a «régiek*. Mert a «modern maiak* közül sokan nem voltak ott. (Igaz, hogy többen nem is fértek volna be) Breznay Imre előadását, aki a régi Eger legalaposabb ismerője, nagy tapsviharral Köszönte meg a hallgatóság, melynek soraiban rém egy jóízű fölnevetés bizonyította, hogy messze vannak már a 18-ik századtól, de bizonyította azt is, hogy az előadás egészséges humora mindig lekötötte az érdeklődést. A Polgári Dalkör Grónay Andor karnagy vezetésével énekszámokkal szerepelt s különösen az «Emelem poharam» c. dal elóneklé8ével váltott ki viharos tetszést, úgyannyira, hogy meg kellett ismételnie. A «Virágfakadás* c. kis színdarab komoly sikert aratett. Lanther János művészi invencióval játszott. Tóth Emmuska, Tóth Imre nagyon kedvesek voltak. Vitkovszky Tercsiké jellemaiakítása jóval felül állt az átlag-műkedvelők színvonalán. (J. J.) Kis hírek a nagy világból. Meghasonlott az ellenzék. — A jóvá- tételi bizottság jegyzéke szerint a hadisarc beállítandó a költségvetésbe. — Csőd előtt áll az állami fémbeváltó hivatal. — Uj magyar levélbélyegek lesznek. — Elhelyezkedést keresnek a leszerelt tisztek. — Kun Béla Moszkvában is sikkasztott. — A statisztikai hivatalra bízzák a lajst romos kerületek felosztását. — Az olasz kormány hadihajót küldött Fiúméba. —Károly király nem kap apanázst. — A népjóléti miniszter két női miniszteri biztost nevezett ki. — Betörtek a sárbogárdi templomba. — A kisantant orosz német szövetségtől fél. — A fascisták forradalmi kormányt alakítottak Fiúméban. — A főváros harcot indít a tétényi sertésexportpiac ellen. — Visszarendelték a délbaranyai határmegállapítő bizottság jugoszláv tagjait. — Felszabadították a szénnagykereskedők készleteit. — Chamberlain szerint Lloyd George helyzete szilárd. — Az őszi vetések jól teleltek. — Szamuelly Tibor milliós hagyatékáról lemondott az apja. — Aszód mellett vasúti szerencsétlenség történt. — 100 millió líra olasz kölcsönt kapunk. — Megkezdődött az ezer holdnál nagyobb birtokok vagyonváltsi- gának kirovása. — Balthazár püspököt nem engedik be Amerikába. HÍREK. Eger, 1922. március 7 Kinevezték a borsodmegyei Vitézi Szék hadnagyait. A Vitézi Szék főkapitánysága a napokban kinevezte a borsodmegyei Vitézi Szék ideiglenes hadnagyait. A mis- kolczi járás vitézi hadnagya Szepessy Or bán dr. vm. tb. főügyész, a mezőkövesdi járásé Bottlik István báró, a mezőcsáthié Tornallyay József, az edelényié Farkas Gyula dr, a sajőszentpéterié Sik László lett. <A nádas élete» cimü előadást Bárány László, főreáliskolai tanár előkelő, nagyközönség előtt tartotta meg 5 ikén délután. A láp állati, növényi világa volt színes tájkép keretében foglaltan, adatokban gaz- dag, élvezetes előadásának tárgya, mely ben a nádak ős suverénje, az öreg pákász volt a Oháronja. Letekintett a csónak alá és a vizsziránek sikló argonautái, a pókok, csigák, sokféle fajú szitakötők, a lá- lápok e ballerinái, a csíkbogár, a nadály, a kagylók rövid biológiája, a fejletlen rá kok szőlőfürtű csodái peregtek ajkairól. A nád, a gyékény, a sás, a káka, a deli liliomok, a vizi torma, a vizi tök, a pom pás nimfeák meg a többi megelevenült, mindent észre vevő szeme, mikroskőpja, bonckése alatt. Azután a tenger sok madárraj : a vadrucák szinkápráztaíó tollazata, a lármás sirályok, bíbicek, a titokzatos bölömbika, a halászkák, a kényes, pi- pis, galléros vöcsök, a jó góiyaraadár, a kanalas gém, a majeszlétikus kormorán, az élesfüttyű szárcsa, a gémek titokzatos tanyája ezernyi lakójával. De mindez nemcsak a nádas vonzó keretében számlasze- rüleg elsorolva, hanem megkapó életta»i képekben is bemutatva. Az ingoványos fellápot is láttuk. Nem hiányzott a darumadár sem, melynek jóformán csak a szavát halljuk ma már, midőn titokzatos éj jeken fölöttünk vonul V alakú csapatban. A szép előadást egy hófehér, nemes kócsag-rajjal zárta be a nádasok ízig-vérig magyarlelkü barátja, mely a kék égen, mint szűzi tiszta lélek röpült egy jobb hazába. —hns— Csépányi László dr. Egerben Rassay-párti programmal lép föl. Amint értesülünk, Csépányi László dr. egri ügyvéd az egri vá lasztőkerületben Rassay-párti (függetlea kisgazda) programmal lép föl. Csépányi hívei már be is adták kérvényüket a jelölő gyűlés engedélyezése végett. Drágább lett a biztosítás. A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége elhatározta, hogy a kötvény-illetéket felemeli. A tegnapi hetipiacon rengeteg tejet hoztak be a falusiak. Tiz koronára tartották literjét, de odaadták jóval olcsóbban is. A Leányklub elnöksége felkéri tagjait, hogy 7 én, (kedden) délután 6 órakor nagyon fontos és sürgős ügy megbeszélése végett, helyiségében megjelenni szíveskedjenek. Az Egri Koszorús Dalkör ma, kedden délután 5 órakor, a Liceum zenetermében választmányi ülést tart.