Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-05-16 / 110. szám

Ára hétköznap 2 K, vasár- és ünnepnap 3 K. 1922. május 16. kedd. XXIX. évi. 110. u l i&totittui peatta asáiiii*M~ •Agíiaéa félévi *I5fi*«tést atia fogadónk »I ;?í««g«d évre 150 £. — Bgg hóra 50 K. ­POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő i BREZNAY IMRE. éx«r*e*stötég i üget, illetnie». K)s^ók!v»tsli Líceumi ngoas«í»: f'«Sefea mám, 31. A vasárnapi népgyűlések. Népgyülések a környéken. — A miniszterelnök dunántúli útja. Eger, 1922. május 15. A miskolezi Korona-szálló nagyter­mében, vsárnap ya12 órakor tartotta meg programmbeszédét Duszik Lajos honvédel­mi párti jelölt. Mindenki Duszik visszalé­pését várta Szentpály javára, de ez nem történt meg. Délután más két népgyűlés is volt Miskolczon: a Reisinger Ferencé (szociáldemokrata) és a Szentpály Istváné. — Ónodra Melczer László egységes-párti jelölt támogatására leérkezett Mayer Já­nos is, aki nagy lelkesedés mellett beszélt a nagyszámú hallgatósághoz. — Pásztón Ivády Béla tartotta,.meg programmbeszé­dét. Nagy pártja van, így megválasztása biztosra vehető. Bethlen István gróf miniszterelnök és minisztertársainak dunántúli útjáról a következőkben számolunk be: Budapest. M. T. I. Szombat este 10 órakor indűlt a miniszterelnök vonata, a keleti pályaudvarról és vasárnap reggel 8 órakor érkezett be a celldömölki pálya­udvarra. Fél 9 órakor vette kezdetét a nópgyűlés, amelyen Bethlen miniszterel­nök többek közt a következőket mondot­ta : Tisztelt polgártársak ! Mit akar az egy­séges párt? Független, erős Magyarorszá­got nemzeti királysággal. Szociális refor­mokat, felekezeli bókét keresztény és nem­zeti alapon. Felekezeti, békét akarunk és nem harcob Az osztályok versengésének véget kell vetni, mert úgy is sok ellensé­günk van és egyesíteni kell erőinket. És a protestáns kormány is ..csak kormány. Mi nem akarunk semmiféle királyt a nem­zet nyakára ültetni. Mi keresztény de­mokráciát akarunk. Ennek a célnak az ér­dekében demokratikus alapra akarjuk é- píteni alkotmányunkat. Azután Vass József dr. kultuszminisz­ter beszélt: .Meg kell szűntetni végre az osztály- harcot, mert az osztályharc döntötte a nomzetst pusztulásba. Én kezet fogtam a kisgazdákkal, mert ő bennük láttam azt az ős nemzeti erőt, mely a föld mélyében gyökeredzik». A miniezterelnö kezután vo­natra szállt és Szombathelyre utazott. A miniszterelnök fél 3 órakor érkezett Szom­bathely pályaudvarára. Hegyeshalmy ke­reskedelmi miniszter nagy tetszéssel foga-, dott beszéde után gróf Bethlen szűnni nem akaró éljen és taps közepette emel­kedett szólásra». Választási küzdelmek lep­ték el az országot, azonban az ellenzék részéről programmbeszédét mind ez ideig nem hallottunk. Hallottunk ugyan szemé­lyes támadásokról, de komoly program­j mot mindez ideig nem láttunk. A háború- | a forradalom és az idegen megszállás, mint örökségek maradtak reánk. Azt mond­ja az ellenzék, hogy tessék takarékoskod­ni, helyes, ez így van, de ugyan akkor az ellenzék a legnagyobb reformokat követeli. A miniszterelnök ezután a drágaság okairól beszélt. A tisztviselők helyzetéről beszélve azt mondotta: A napokban egy rendelet jelenik meg, amelyben a kormány saját felelőssége tudatában tisztviselői fi­zetését a Kansz követeléséhez mérten majdnem egészében teljesiti. Azt is mond­ják, hogy meghunyászkodó politikát foly­tatunk. Részletesen foglalkozik a király- puccsal, beszélt a detronizáciös tör­vényről, majd megdönti gróf Andrássynak azt a vádját, hogy a kormány nem gon­doskodott a királyi családról. Ennek az országnak békére, nyugalomra van szük­sége, hogy polgárai békés munkájával újra felemeljük Magyarországot Nagyma- gyarországra. _________________ Ä kormány „bűne“. Eger, 1922. május 15 Kórődi Katona János, a Haller párt, illetve a keresztény ellenzék képviselője­löltje, f. hó 14 én, vasárnap délelőtt tar­totta programmbeszédét a Városháza ud­varában. A képviselőjelölt teljesen magára ha­gyatva kezdett hozzá programmbeszédé- hez. Nem akadt Egerben senki, aki-a nép- gyűlést, legalább a formaságok kedvéért, megnyitotta, vagy bezárta volna. Egerben Kórődi Katona János, úgy látszik, nem lesz képviselő. Da azért hallgatósága, az volt. Föl­készülve és turbulens kiszólásokkal föl- fegyverkezve jelent meg az Erlach-párt és merő kíváncsiságból a Nagy János:párt. Kit ne érdekelt volna a keresztény el­lenzék programmja? Az a politikai programm, amit adott, programmnak, némi módosítással, nagyon okos és nagyon helyes programm, hiszen keresztény erkölcsi alapon áll, de hogy a gyakorlatban milyennek bizonyul, azt az idők és — a kormányzőpárt fogja meg­mutatni. A Haller-párt programmjában u- gyanis minden'benne van, amit a kormány­zópártnak eddig fizikai lehetetlenség volt megalkotnia: így a földreform és a nagy­birtokok vagyonváltsága, a kisemberek védelme. Általában a képviselőjelöltek sze­retnek a kisemberekre apellálni. Erre csak az lehet a válaszunk, hogy az egységes párt programmja van annyira szociális, mint a Haller-párté. A legitimizmus fejtegetése közben a szónok az Erlach-párt szabadkirályválasz- tó politikájáról beszélt, idézve Kossuth szavait, amikor ugyanis a czeglédiek ná­la küldöttságileg tisztelegtek Turinban. Ha tudná, hogy Magyarország királya (te­hát nem Ausztria császárja) — mondotta Kossuth — ül a trónon, habozás nél­kül Magyarországba utaznék ás hűséget esküdne neki. Kórődi Katona János nagy bűnéül rótta fel a kormánynak, hogy 1,500,000 választópolgárt fosztott meg az új válasz­tási rendelettel szavazati jogának gyakor­lásától. Ez tény. Ez igaz. S e ténnyel szem­ben a népgyűlés sem tudott állást foglal­ni. De a válasz nem sokáig késett. Mikor az októbristákról és Károlyi Mihályról volt sző, valaki elkiáltotta magát a tö­megben : — Éljen Károlyi Mihály! Hát, tisztelt képviselőjelölt úr, ezért vette el a kormány 1,500,000 választópol­gár szavazójogát! Mert az alacsonyabb műveltségű tömeget, amely soha sincsen tisztában még a legegyszerűbb politikai fogalmakkal sem, nagyon könnyen lehet forradalmasítani. Ezért volt az általános titkos választójognak ellensége Tisza István gróf. S az idők neki adtak igazat. A Hevesvármegyei Kertészeti Egyesület ideiglenesen megkezdte működését. Eger, .1922. május 15. Még a múlt esztendőben megalakult Egerben a Hevesvármegyei Kertészeti Egyesület, részint a vármegyében működő mű- és kereskedelmi kertészek, részint pe­dig Egerváros és Hevesvármegye virág- kedvelő közönségének bevonásával. Soha­sem volt nagyobb szükség az ilyen egye. 8iilésre, mint manapság, amikor csak a többtermelés, hazai értékeink me°-- becsülése, a megmaradt áldott magyar föld leható legnagyobb kihasználása ment­het még valamennyire meg bennünket. És ha lehet még igen számottevő értékeket kipréselni a magyar földből, akkor köz­gazdaságunk Hamupipőkéje: a kertészet jöhet itt elsősorban számításba. De el kell ismernünk, hogy kertészetünk egy cseppet sem áll nyugateurópai színvonalon. Dol­goznunk kell tehát sokat, hogy valami­képen is megközelíthessük a nyugati álla­mok kertészeti kultúráját és szaporítsuk vele alaposan megtépázott nemzeti vagyo­núnkat. Vármegyénk kertészei és virágked­velő közönsége, élükön a minden szépért és nemesért lelkesedni tudó Csekó Gábor í prelátus, nagypréposttal, fölismerték .annak

Next

/
Oldalképek
Tartalom