Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-01-08 / 6. szám

c\ & EGRI NÉPÚJSÁG temploma. Van-e nálunk egyáltalán össze- j tartás. Katolikus autonómiánk — nincsen, tehát arra kell törekedni, hogy a keresz­tény érdekek megvédhetek legyenek. Ezt a célt szolgálja a Katolikus Népszövetség. Ezért kérte föl Bartoss János, Frühwirth Mátyás képviselőket és Borián Ferenc kö­zépponti titkárt, akik a Kát. Népszövet­ségnek lelkes apostolai, hogy ismertessék a Kát. Népszövetség lényegét, terveit, cél­ját. Üdvözli a szónokokat ^ós felkéri Borián Ferenc középponti titkárt, hogy mondja el beszédét. Borián Ferenc üdvözli Egert, mint a katolikus élet erőforrását, empóriumát. El­mondja a kereszténység történelmi küz­delmeit. Katolicizmus nélkül nincs magyar jövendő. Annyi a magyar jö vendő, amennyi erő és kitartás van a katolicizmusban. Miért történt meg az, hogy ötvon hat­vanezer munkás letiport tizenkétmillió ke­resztényt? Azért, mert szervezetek vol­tak. Ezért volt kommun. Ezért volt olyan nagy erejük. Ebből okulhatunk. E gondo­latból kiindúlva fejtegette a keresztény e rők egyesülésének szükségét, ami cs3k úgy lehetséges, ha a Kát. Népszövetségbe belép a keresztény magyarság. Beszédét azzal fejezte be, hogy mi voltunk az or­szág múltja, nekünk kell lenni a jövendő­nek is. A kővetkező szónok Frühwirth Mátyás volt, aki beszédében úgyszólván teljes gazda­ságpolitikai program mot adott. Bevezető szavaiban rámutatott Csonkamagyarország nehéz helyzetére. Szent István birodalmá­nak 74%-át vesztettük el s ma egy négy­zetkilométeren 85 en élnek. E kis országnak minden négyzetkilométeren 85 embert kell eltartania, holott boldog időben, Nagyma- gyarországon is csak 64 lélek ólt egy négy­zetkilométeren. Ez a probléma, amit egye­lőre csak a többtermelósseí lehet megol­dani. Rá kell nevelni a föld népét, hogy többet termeljen. Az az ország boldog or­szág, amelynek minél több gazdája, ön­álló egzisztenciája van. Ezért szükséges a földbirtokreform. Egy millió gazda helyett legyen 2 millió gazda, akik megértik, hogy mi a haza boldogúlása, akiknek van meg­védeni valójuk, ami ide köti őket. Kisipa­ros-társadalmat kell nevelni, nem proleta­riátust s e kisiparosság boldogulásához az államnak intézményes törvényekkel kell hozzájárúlnia, mert a kisiparos polgárság ; a nemzet gerince. Beszélt a kenyérkérdés- ! fülkéjében bukkantak rá az egriekre. A delegátusok arcán elégedetlenség, bosszú­ság látszott, majd a csodálkozás érzelme villant át rajta, amikor Pólikát meglátták a királyné testőrével. — Tudok mindent apám — szólalt meg Pólika, — tudom, hogy Őfelsége nem fogad hat. De fel a fejjel! íme, egy szolgálat- kész gavallérom akadt Szentiéleky Tamás űr, nemesi testőr, ő mindent elintéz apám uram helyett. Volner úr a német nevű, de magyar szívű magyar, örömmel rázta meg a testőr kezét. Nemcsak a segítségnek örült, de annak is, hogy ilyen derék emberek kép viselik az ő fajtáját a királyné udvarában. — Hálás köszönettel vesszük a nemes testőr úr támogatását — hálálkodott Yolner úr, majd elmondtak mindent a testőrnek, hogy illetékes helyen ügyüknek alapos szószólója legyen. Másnap délelőttro adott, találkozót a testőr a delegátusoknak. Addigra elintéz mindent — amit csak lehet. * Szentiéleky szavának is állott. Egész nap szaladgált az egriek ügyében s fára­dozását siker koronázta. Másnap boldo­gan jelentette Volner uramnak, hogy mi­vel, más városok is hasonló instanciákkal járultak már a felséges helytartótanács elé, általános rendelet fog kiadatni néhány hét múlva a szabályok módosítására. | ről s rámutatott arra, hogy a kenyérszer­zés gondjához minden társadalmi réteg hozzájárul. Majd a Katolikus Népszövet séget ismertette, amely a keresztény or­szág kereszténységét akarja megszervez­ni, hogy elfoglalhassa méltó és vezető sze­repét minden téren. Bartoss János nemzetgyűlési , i képviselő a krisztusi demokratikus tömörülésre szó­lította fel a közönséget. Segíteni az egy- ügyüeken, a járatlanokon,támogatni a gyön­géket : ez a Kát. Népszövetség feladata. Sas legyen ez a Népszövetség, mely­nek egyik szárnya a Kárpátok bér­ceit, másik szárnya a kék Adria hul­lámait verdesi. Két kérése van a hallgatósághoz. Az egyik, a kisebb kérés az, hogy lépjenek be a Népszövetségbe, a másik, a nagyobb kérés az, hogy segítsék és gyámolítsák egymást. Nagy János dr. nemzetgyűlési kép­viselő köszönetét mondott a szónokoknak fáradozásaikért. Megemlékezett Szeredy Já­nosról, Págyi Istvánról, Sós Péterről, akik tevékeny részt vettek a Kát. Népszövet­ségi mozgalmakban. A záróbeszéd elhangzása után a kö­zönség elénekelte a Himnuszt. Az a meg értés, lelkeoedás, amely a szónokok beszé­dét kisérte, bizalommal tölt'el bennünket, hogy a Keresztény Népszövetségnek Eger egyik legerősebb bástyája lesz. 131 magyar hadifogoly érkezik Oroszországból. Budapest. Jungerth dr. a mai napon következő táviratot kü'dte Rigából a hon­védelmi minisztériumba: «Hatodikén in­dul Rigából 131 túsz és pádig 48,Tomszk- ből, 55 Nowo Nikolajewskből, 15 a mosz­kvai Andrennewsky táborból, a többi kü­lönböző táborokból. Velük jön 22 asszony és ugyanannyi gyermek. Jelentkezés a keresk. isk magánvizsgákra. Mindazon jelöltek, akik a fiú felső keres­kedelmi I. évfolyamáról magánvizsgálatot szándékoznak tenni, egy héten belül nyújt­sák be a vallás- és közoktatásügyi minisz­terhez címzett folyamodványukat a fiú fel­ső kereskedelmi iskola igazgatóságához. Mellékelendő: 1. a születési bizonyítvány, 2. a legutóbbi iskolai bizonyítvány, 3. hely- hatósági, illetőleg erkölcsi bizonyítvány, 4. hiteles bizouyítvány arról, hogy a folya­modó közgazdasági pályán működik. — Biztos ez testőr uram ? — Mint ahogy Szentiéleky Tamás a nevem! — Hát akkor az Isten áldja meg a nemes urat! Ha a sors valamikor Eger felé hozza, ne mulassza el megtisztelni szerény hajlékomat! — Semmi sem lehetetlen, kedves u- ram-bátyám... Aztán elbúcsúztak. Szentiéleky kezét nyújtotta Pólikának is, aki bizony sokáig benno felejtette kacsőját a testőr kezé­ben. . . S mikor nagy boldogan kimentek a Burg kapuján, mind a két férfi úgy gondolta, hogy mégis jó volt Pólikát Becs­be hozni — protektornak. Pólika pedig gondolatban még min­dig a daliás testőrrel foglalkozott... . Szép regény volt, olyan, mint valami gyönyörű álom, vájjon végei ért-e, vagy lesz még folytatása ? A helytartősági rendelet, amelynek kisürgetésére delegátusaink Becsbe men­tek — tényleg megérkezett. Igaz, hogy nem épen akkorra, mikorra a testőr meg­ígérte .., hanem néhány hónappal később, de már az mindegy . . Fődolog, hogy itt van ! Szövege szólott a következőképen : «A felséges királyi Helytartótanács Parancsolattyának mássá, Mely költ Po­zsonyban Bojt máshavának 16, napján az 1762. Esztendőben. Tapasztalván a Privilégiált Czéhek Befejezték a kiviteli panamák ügyében a vizsgálatot. Esküdték irredenta célokra használták a pénzt? Budapest. Pless György vizsgálóbíró a kiviteli panamák ügyében befejezte a vizsgálatot. Elkészült, a nemzetgyűlési kép­viselők peranyagával is. A király vissza­térése miatt vád alá helyezett képviselők a büntető törvénykönyvbe ütköző bűn­cselekményt nem követtek el. Az iratokat (úgy Esküdt, mint a képviselők iratait) áttette az ügyészséghez ineítványtétel végett. Az egyik letartóztatott terheltnek, Ke­nedy György ügy védnek védője újabb kér­vényt nyujOtít be védence szabadlábra he­lyezése iránt. Arra hivatkozik, hogy Ka- nedynek sejtelme sem volt arról, hogy az általa befizetett.pénzt mire használták fel. Azt hitte, nogy a kérdéses összeget a kis­gazdán: irredenta célokra használják föl. Kis hírek a nagy világból. Sándor szerb király és Mária román hercegnő között házasságot terveznek. — Voigt Vilmos, a hírhedt köpenicki kapitány meghalt. — Newyorkban a kenyeret béke­áron árűsílják. — Az Ina völgyében a hólavina eltemetett 5 turistát. — A járás- bíróság elutasította Károlyi Mihály gyer­mektartási keresetét. — Bethlen csatlako­zott a kisgazdákhoz. — Hienzenland fővá­rosa Kismarton lesz. — De Valera teljes függetlenséget kiván Írország számára. — Budapest tele van cseh-kómmel. — Az utódállamok január 16 án konferenciát tar­tanak Prágában. — Az indiai felkelés már a polgárháború képet mutatja. — A föld- művelési miniszter Baján folyammérnöki hivatalt szervez. — A vadászok küldött­sége megjelent a pénzügyminiszternél a készülő vadászati törvény ügyében. — Szarvas község most ünnepli fennállásá­nak kétszázados évfordulóját. — Szabad­kán betiltották az egyetlen bunyevác lapot, mert magyarbarát politikát folytatott. —- A tokiói főposta leégett. — Már a posta­bélyegeket is hamisítják ős a hamis bé­lyegeket kávéházakban értékesítik. — Szász Zoltánt szabadon bocsájtották. — Bermoat orosz tábornokot, mint alkalmatlan idegent Berlinből kiutasították. — A szuezi osa- tornáu nincs közlekedés, mert egy kotró­gép a medret eltorlaszolta. között gyakoroltatott excessusokaí, úgy­mint felettébb való fizetéseket, Taxákat, kiváltképpen a Remeknek készülésében és annak Rend felett való ára szabásába, ti­zek falett a Czéheknek terhes költségek­ből álló vendégeskedéseit, Inas esztendők­nek, vándorlásnak és sokszor a Remek­nek helytelen kereskedésből álló sartzoiá- sit, a Mesterséget s következendőképen « Czóheket, nem illető causáknak elővételeit, büntetéseket és számtalan vexákat s illet­lenségeket, mellyek rész szerint némely Régi Privilégiumokban foglaltatnak, rész szeréut hosszas szokás által törvénnyé váltak. Azért is valamint a Keresztelő pénz és Látőpénz, ámbár némely Privilégiumok­ban megengedtetett, és a Ozéhbéiiok által is megvédetett, s annak utánna ő felsége parancsolattyábul károsnak találtatván el­töröltetett, tovább is a Privilégiált Czóha- két (helyben hagyván másként a Privilé­giumokat) annyiban regulázni kegyelmea- sen parantsollya, amennyiben felettébb va­ló excessusokat szoktak elkövetni tudni illik: Minthogy némely régi Privilégiumok­ban, melyeket végeztem különössen az Eretnekek Szerzettek, igen ritka az Isteni Szolgálatnak emlékezete. Azért ia a Római Katolika Hitnek nevelkedésére az Isteni Szolgálat szokás szerint a tudvalévő bün- tetés alatt, Személyválogatáa nélkül, akár- mely valláson lévők által meg tartasson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom