Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-05-17 / 111. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG A rendőrség új fegyverhasználati szabályzata. Az uj szabályzat kibővítette a rendőr fegyverhasználati jogát. — A rendőr a jogtalan ellenállás elől nem hátrálhat. — A «testi kényszerítés*. — Fegyverhasználat esetei. Eger, 1922. május 16. A belügyminiszter 38820—1922. számú rendeletével kibocsátotta a rendőrség szolgálatának szabályzatát, amely május hő 2-án lépett életbe. A rendeletről a közönség részére a következő tájékoztatót adta ki Ballő Rudolf kerületi főkapitány: Az újonnan kibocsájtott szolgálati szabályzat kibővíti a rendőrnek fegyverhasználati jogát és nem szorítkozik szigorúan meghatárolt egyes esetekre. — Az ötvenedik paragrafusnak második része, amely nem azonosítja a «végső szükség» büntetőjogi fogalmával, a rendőrközegnek bővebb teret enged, hogy ha az adott helyzet lelkiismeretes mérlegelése alapján arra a meggyőződésre jut, hogy a törvényszabta kötelességének meghátrálás nélkül egyébként nem tehet eleget, úgy testi kényszer eszközeit, illetve fegyverét használja. Mert az 57. paragrafus szerint «a rendőrségnek az a tagja vagy közege, aki szolgálatát szigorúan törvényszabta módon teljesiti, magánszemélynek jogtalan ellenállása elől meg nem hátrál hat.» Azt az ellenszegülést tehát, amely a halaszthatatlan szolgálati eljárást meghiúsíthatná, szükség esetén testi kényszerrel s ha semmiféle szelidebb eszköz sem vezet célra, a «fegyverrel is le kell győzni». A 43. paragrafus két pontja szerint egyes személyekkel szemben akkor lehet alkalmazni testi kényszerítést, ha az illető a törvény nevében hozzá intézett felszólítás dacára, helyéből, vagy egyáltalán valahonnan eltávozni, vagy valahol megjelenni nem akar, még ha nem fejt is ki erőszakos ellenállást. Az 59. paragrafus érteimében a rendőrhatóság egyes tagjának, vagy közegének saját elhatározásából történő jogos fegyverhasználata a következő pontokban foglalható össze: a) tettleges megtámadás esetén, b) ha életét, testi épségét, vagy személyes szabadságát közvetlenül veszélyeztető támadással oly körülmények között fenye- gettetik, hogy a támadásnak nyomban való bekövetkezésétől alaposan tarthat; c) ha szolgálat közben olyan tettekben vagy az alábbi pont értelmében olyan fenyegetésben nyilvánuló ellenszegülésre talál, amely törvényszerű szolgálatának teljesítését meghiúsítaná s ő az ellenszegülést semmiféle kíméletesebb eszközzel nem tudja legyőzni, d) Ha csupán fegyver használatával védhet meg olyan személyt, akinek életét, testi épségét közvetlen támadás éri vagy fenyegeti. Mindenesetre, ha a rendőrség tagja vagy közege saját elhatározásából használ fegyvert, a fegyverhasználatot — váratlan támadás esetén kívül — mindig figyelmeztetésnek kell megelőznie. A fegyverhasználat célja a támadás elhárítása, vagy az ellenszegülés legyőzése, általában tehát az ártalmatlanná tétel. Az ártalmatlanná tétel után haragból, bosszúból mintegy megtorlás gyanánt folytatott bármiféle bántalmazás a legenyhébb esetben is hivatalos hatalommal való visszaélés. Ha a rendőrség egyes tagja vagy közege fegyverét használja, rendszerint csak a szolgálati, vagy a szolgálati célra engedélyezett fegyvert (kardot, pisztolyt, esetleg rendőrbotot) szabad használni, ha csak rendkívüli körülmények más fegyver igénybevételét nem indokolják, Az emberi élet és testi épség kímélése céljából, ha lehetséges, az ellenállást nem fegyverrel, hanem puszta kézzel, vagy más testi erőszakkal kell megkísérelni. Lőfegyverhez csak akkor szabad nyúlni, ha a helyzet más fegyver használatát kizárja, vagy ha a támadás olyan, hogy a védekezés előreláthatóan csak lőfegyver használatával lehet eredményes. A nagyközönséget ezeken kívül az újonnan kibocsátott szolgálati szabályzatból érdekelheti még az is, hogy a szolgálatban egyenruhát viselő rendőrhatósági tagot vagy közeget szolgálati egyenruhája igazolja, tehát nem köteles magát még külön is igazolni, ha valakit arra hív fel, hogy a rendőrség legközelebbi helyiségében jelenjen meg vele. Ha azonban az e- gyenruhás rendőri tag vagy közeg valamely kényszerrendszabály foganatosításában pl. éjjel, magánlakásban vagy elha- gyottabb, magános helyen nem rendes őrszem- vagy őrjárat-szolgálatban jár el, az a személy, aki ellen a rendszabály irányul, a szabályszerű igazolást is kívánhatja. Ebben az esetben a hatósági közeg vagy tag ennek eleget tenni tartozik. Nem «csuha», hanem «suba». Eger, 1922. május 16. Vettük a következő sorokat: Tisztelt Szerkesztőség! Az Egri Népújság május 11-iki számában megjelentés személyemre vonatkozó közleményre a sajtótörvény alapján kívánom az alábbi helyreigazítás közlését, 1. A jelzett vasár- nap egyáltalán nem voltam Kereesenden. 2. Május 6-án tartott programmbeszé- demben a • csuhás> szót egyáltalán ki sem ejtettem a számon. Legilletókesebb tanú erre a kerecsendi kájolán úr, aki jelen volt végig beszédemen. Lapjuk május 14 iki számának ismételten személyemmel foglalkozó közleményére kívánom a sajtótörvény alapján az alábbi helyreigazítás közlését: Valótlanság, hogy a városházán úgy nyilatkoztam volna, hogy csupán Nagy János megbosszantására léptem fel. Meg■ buktatásáról volt sző, nem pedig bosz- szantáeről. Eger, 1922. május 15 én. Kóródi Katona János v. nemzetgyűlési képviselő, tb. főszolgabíró. Ugyancsak levelet kaptunk ebben az ügyben a kerecsendi káplántól is, aki azt írja, hogy a két szavahihető tanú jőhisze mű tévedése onnan ered, hogy a képviselőjelölt a hatalom és tekintély felhasználását (amit lehet jóra és rosszra is fel használni — mint a subát!) a subával hozta párhuzamba. «Ha pl. akkor veszem fel a subát, mikor esik az eső, akkor azt jóra használom fel. Ha pedig azért veszem fel, hogy alatta elrejthessem a lopott holmit, akkor azt rosszra használom fel!» A szóban levő választópolgárok tó védésé tehát onnan ered, hogy ők a «suba» helyett «csuhát» értettek — amit ezek után mi is elismerünk. Színház és Művészet. Teszpisz kordéja megérkezett. Egy kis ismerkedés. — Mikor maszkírozza ki magát a színész bohócnak? — interjú galoppban. Eger, 1922. május 16. Teszpisz kordéja megérkezett. Orgonanyíláskor, bokrétafák virágbaborúlása- kor gurúlt be a kis vidéki városba. Nem nyíltak ki utána zsalugáteres ablakok. S a muskátlik sem pirultak el a csipkével szegett függönyök mögött. Valahogy másképpen van, mint régen ... S Teszpisz kordáját mégsenkisem látta. Az istennő a Czakő-társulat fölött kerekezett be szélkocsiján a színházba. A bonvivant Nagy Pálnak felesége van s a fáradt primadonna sem gondol romantikára : Czakónak a felesége. Fiákerszüret volt ma délben a pályaudvaron. Az ogyfogatú bérkocsikat egykettőre megpakolták a művészek bőröndökkel, kalapdobozokkal, azután elhelyezkedtek. Negyvenhatan érkeztek, színészek, segédszínészek együttvéve. Az egri bérkocsisok már régóta láttak ennyi sok derűs, nevető arcot. Hogy őszinte legyek, nem voltam a pályaudvaron. A színház előtt várakoztam és jobb ügyhöz méltóan nyeltem a port, miközben Czakó Pál színigazgató fejőt kerestem a kalapskatulyák mögött. Ez végre sikerült is. A legutőlső egy- fogatos bérkocsiban, mely a Korona elé ballagott, azaz robogott, ült a primadonna, Pap Manci és Czakó Pál. Mind a kettőt megismertem. Czakót az orrcsiptetőjé- ről, Pap Mancit a szeméről. Üdvözlésükre siettem. Amikor a művésznő szomorú arcát megláttam, szerettem volna vígasztalóan szólni az egész művész-gárdának : — Érezzék magukat itthon. Üdvözlő szavaimból az egész város rokonszenve árad önök felé, akik eljöttek, hogy küzdjenek a kultúráért. S ha önök művészek lesznek a színpadon, Eger közönsége ia művész lesz a szeretetben. így gondoltam valahogy. De a művésznő csak mosolygott s én kezétcsókolomoztam. — Isten hozta, művésznő. Úgy üdvözlöm, mint régi ismerőst. — Igazán? Hogyan? — kérdezte é- lénken Pap Manci. — Hát az «iskolából». — Nem emlékszem, — mondotta eltűnődve, komolyan. Bizony, rövid idő alatt is nagyon sok idegen arc vonúl át az ember életén: míg az egyik homályosúl, a másikat elfelejtjük. — Mi a foglalkozása most? — kérdezte. — Újságíró vagyok. Az igazgató mosolyog. Futkosik. Rendezkedik. Közben megismerkedem Lata- bár Kálmánnal, a társulat dédelgetett táncoskomikusával, meg Andai Ernővel, aki «jő svádájű» barna fiú. — Messze van-e a Honvéd-utca ? — kérdezik tőlem. — Nincs messze — mondottam, jámboran.— Művésznek semmi sincsen messze — fűzöm még hozzá meggyőződéssel. Elfiákereznek. Ivánfi Sándorral később barátkoztam össze. Natúrburshoz illően kesereg: — Kérem, nincs lakásom. Te, ajánl-