Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-04-22 / 91. szám
f EG-BI NÉPÚJSÁG 3 EBBBBBMB MBBBŰ&BMSWKUHKBBBBBBBKi Cserkesz-est. Amint már megírtuk, a Dobó István cserkész csapat f. hó 22-ón és 23-án a Városi Színházban cserkészestet rendez, amely egyszersmind a Dobó István-fiűk első bemutatkozása is lesz. A Janos vitéz Mezőkövesden. A Mezőkövesdi Műkedvelők Köre nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy előadja Bakony i-Kacsób János vitézét. A szereplők Mezőkövesd intelligenciájából kerülnek ki s négy előadást terveznek jótékony és közművelődési célra. A címszerepet Piros Ica játssza, Iluska pedig Bózner Ferenc- nó lesz. Eger, 1922. április 22. A gólya. Tegnap a délutáni órákban a Liceum tetejére rászállt egy góiyamadár. Bejelentette, hogy a tavasz megérkezett, ügy látszik, tudja, hogy nem nagyon örülnek a jövetelén és éppen ezért tapintatosan, figyelmesen kikerülte a családi házakat. Végre is a Liceum semleges terület. Néhány bús főiskolai hallgató kalaplengetve üdvözölte Petőfi legkedvesebb madarát és rezignáltan énekelték: «Megenyhült a lég, vidul a határ s te még most is gólya vagy, te jómadár!» Közelegnek az alap vizsgálatok, hiába, Minden módon eljött a hivatalos tavasz. A Városháza előtt ugyancsak gólya tollászkodik, de ez a gólya már fából való, amolyan kerekes talpakon járó reklám gólya. Nem veszedelmes. Az anya- és csecsemővédő kiállítást hirdeti, jelképezvén, hogy ma már nem veszedelmesek a gólyák. Adomány. Szmrecsányi Lajos dr. ór- aek-főpásztor a Ferencrendi templom (Barátok temploma) renoválási költségeihez 10,000 koronával járult hozzá. — A javítási munkálatok már megkezdődtek és nemsokára ünnepi ruhában és ünnepi szív vei dicséri az Istent aBai’átok öreg temploma. Egyházmegyei hírek. Darányi János admin, zalaodi lelkésszé neveztetett ki. — tiryúni József jász alsót zen ígyörgyi káplán lőtt. — Wegritzky Iíonrád tb. pápai káplán, szepesegyh. áldozópap a tíszasülyi expositura vezetésével bízatott meg. — Ilépási István keresztespüspökii és Király Kálmán domoazlői káplánok kölcsönösen áthelyeztettek. Az «Egri Ének- és Zeneegylet ma, szombaton délután 6 órakor zenekari próbát tart. Az Összes tagok pontos megjelenését kéri az elnökség. Edinger János meghalt. Az Egyházmegyei Takarékpénztár R. T. igazgatósága, iaiügyelőbizottsága és tisztviseiőkara Édin- <jer János halála alkalmából, aki az Egyházmegyei Takarékpénztár Jászberényi Fiőkintézetének igazgatója volt, gyászjelentést adott ki.- Az elliúnyt nevéhez fűződik a Jászberényi Fiőkintézet megalapítása. Mindenkor kiváló szervező tehet séggel, tántoríthatatlan becsületességgel és nemfáradó ügybuzgaiommai működött az intézet felvirágoztatásán. Az «Egri Műkedvelők Köre» közgyűlése f. hó 23-áu, vasárnap délelőtt lesz a Halaspiaci elemi iskola rajztermében. A Kör tagjai vasárnap délelőtt a cisztereknél a 10 órai misén valamennyien megjelennek, ahonnan mise végeztével átvonulnak a Halaspiac téri elemi iskolába, ahol a közgyűlést a már megállapított programra szerint megtartják. Jelölt-láz. Valósággal dühöng a képviselői elöltság láza oly értelemben, hogy ma már mindenki gyanús, akinek csak egy kissé ismert neve van is. Ma összeszámláltuk a forgalomba hozott neveket s megállapítottuk, hogy Eger mandátumáért nyolcán versengenek. Van köztük pap és világi, ügyvéd, tanár, iparos stb. Persze áz is igaz, hogy nem egy akad a nyolc között olyan, aki hallani sem akar a kópviselóségról. Van olyan is, akiről viszont a választók nem akarnak hallani, de az illető a jelöltség verőíényóben szíi vesen sütkérezik egy pár héten át. És elvégre ez is valami, ha már megbízó-levélhez nem juthat, honatya nem lehet. Kacsa. Egyik budapesti lap szerint Székely István dr. jogakadémiai tanár Sa- jószentpeteren lépne föl. Érdeklődtünk a dolog iránt s azt az értesülést kaptuk, dr. Székely Istvánnak esze ágában sincs, hogy Sajoszentpóteren — ahol különben egyetlen szavazót se ismer — föllépjen. Eljegyzés. Kiss Mancikát eljegyezte Kristóff Ferenc. Az ország címerének használata tárgyában rendeletet adott ki a pénzügyminiszter. E szerint úgy az egyesitett, mint a különcímer használásának diját a központi dij- és illetékkiszabási hivatal szabja meg. A címer használnatását igazoló engedély kiadásakor 5 ezer korona fizetendő. A viilamosteiep zárószámadásai. Illetékes helyről értesültünk, hogy a villamos telep zároszámadásai elkészültök s az április havi közgyűlés elé terjesztik. Megtudtuk, hogy koránt sincsen 11 milliós deficitről sző .. . Négy költségvetési ajánlat érkezett az aszfaltozás ügyében. A városi főmérnöki hivataltól értesülünk, hogy egyes utcáink aszfaltozása ügyében négy ajánlat érkezett be. Az ajánlattevők: Építőipar R. T. Eger, Kövek Ádám Budapest, Magyar Aszfalt R. T. Budapest és a The Neuchatel Asphalten Limited Comp. Hogy melyik ajánlauévő nyeri el az aszfaltozást, afelől a legközelebbi képviselőtestületi közgyűlés fog határozni. Halálozás. Részvéttel vettük a bírt, hogy Kérészi Barna tiszanánai református lelkész, a törvényhatósági bizottság tagja elhunyt. Az özvegyi nyugdijat is élvező közszolgálati alkalmazottakat felkérem, hogy saját érdekükben, igen fontos ügyben, Arany János utca 16. szám alatt, f. hó 23 án, d. u. 5 órakor, föltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Özv. dr. Finger Vilmosné. A patkányirtás. A városi tanács a mai napon hirdetményt adott ki, melyben fölhívja a lakosságot, közintézményeket, ipartelepeket, műhelyeket, háztulajdonosokat, hogy jelentsék be a városházán, mennyi méregre van szükségük. A plakát azon, kívül mindenkit kioktat, hogyan készítse elő a patkányirtást. Előzőén minden hűl ladókot el kell takarítani a patkányok elől. Amikor azután jól kiéheztek a patkányok, kenyérhőjat, főtt krumplit kell étekül szórni nekik, hogy megszokják s a tanács által meghatározott napon a csalétekét meg kell mérgezni. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a hatóság patkány- mérgezésre vonatkozó intézkedéseit kivétel nélkül hajtsák végre, mert ellenkező esetben 15 napig terjedhető elzárással és 2000 korona pénzbüntetéssel bűnhődnek. Körözés. A feldebrői csendőrőrs nyomozólevelet adott ki Varga Ferenc Gábor cigány elien, aki Boros István tarnaszent máriai lakos kárára 32 ezer korona értékű ruhaneműt ellopott. Felhívás! Felkérem az összes Egerben tartózkodó kereskedelmi alkalmazottakat, kik a sport iránt érdeklődnek, hogy f. hő 23-án, azaz vasárnap d. e. 11 órakor Egyesületünk helyiségében (Kaszinó épület) fontos értekezletre megjelenni szíveskedjenek. Ügyvezető elnök. 1—2 A Köztisztviselők fűszer és csemege árui a legkiválóbbak, legolcsóbbak. 14 -22 Elveszett egy arany gyűrű, két nagyobb és több kisebb kő volt benne. Megtaláló ezer korona jutalomban részesül. Verbőczy- utca 2/b. 2—2 Mindent haza küldünk. Köztisztviselők. Telefon 245. 14—22 Elveszett 18-án belvárosban egy félig kész madeira szekrénycsík, megtaláló szíveskedjék hozzám juttatni. Schneeweisz kalapüzlet. Ä modern lovag. Amerikai kalandortörténet 5 felvonásban. Főszereplő: Douglas Fairbanks. Bemutatja az Uránia a mai fél 7 és fél 9 órai előadásain. — Itt említjük meg, hogy a jövő héten ismét Priscilla Dean játékában gyönyörködhetünk a Pandora szerencséje című 6 felvonásos amerikai életképben, melynek másik vezető női szerepét a bájos Milred Harris Chaplin alakítja. 16— Munkássztrájk. Több budapesti vasgyár munkásai sztrájkolnak. Budapest. A vas- és fémmunkások szövetsége szerint a munkásokat az indította erre, hogy a szóban forgó üzemeknél nem akarták a már elbocsájtott munkásokat visszavenni. Összesen mintegy 1600 munkás hagyta abba a munkát. A szirájkoló munkásság száma azonban alig fog növekedni, mert amint a munkásság, mint a munkaadók érdekeltsége részéről kijelentették, hogy ma* délelőtt megkezdődött a békéltető tárgyalás An- drejtca rendőrfőtanácsosnál és^egész bizonyosra vehető, hogy holnap a sztrájkólók újra munkába állanak. Tőzsde. Zürich (Budapest) 0*65. Budapest. Utótűzsde: Szokol 1540— 41, márka 283—84, dollár 770—71, lira 41V«. francia frank 721/*, dinár 103S—34, osztrák korona 10—10b/e, Berlin 278—79, London 3435 pénz, Zágráb 263, Prága 1550, Svájc 150, pénz. A nemes fémek piaca ma igen élénk; csak az aranypiac volt csendes; bankkezek nagyobb tételeket vásároltak. Arany huszkoronás 3130—60, Napoleon 3030—60, ezüst korona 57—63Vz, forint 156—57, ötkoronás 2977ü—320. Esti zürichi jegyzések: Berlin 1877a, Newyork 514, Prága 101272, Budapest 66, Zágráb 716, Varsó 14, Bécs 6%, osztrák bélyegzett 67/». Kiadótulajdonos: BÖKI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadóhiv. igazgató: Radii Károly. EGRI FORGALMI R. T. vásárol törköly ás seprő pálinkát minden mennyiségben. i_3 Jó minőségű SZÉNA, LUCERNA és SZALMA eladó, porciónként nagyban is a Kékszöllo vendéglő udvarában (volt Mózer-féle vendéglő). 7_10 Tőzsdei megbízásokat, alapján bonyolít le az Egyházmegyei Takarékpénztár R. T.