Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-04-06 / 79. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 Sporthír. Sümeghy Béla Move—Eso ta­got a Budapesti Magyar Túristaegyesület az 1922—1924-ik évekre egyhangúlag válasz­totta be a választmányba. v A falu művelődéséért. Egyek községben a téli hónapok alatt szabadoktatási bízott- j ség alakult, amelynek vezetői Angyal An­tal főjegyző és Kovács József tanító vol- j tak. A sorozatos előadások hallgatósága j állandóan igen nagy volt, úgy, hog^ néha a községi tanácsterem alig tudta befogad­ni a 150—200 főnyi tanulni vágyó tömegei..I A Magyar-Amerikai Társaság azon ké­réssel fordul az Amerikából visszatért ma­gyarokhoz, hogy jelenlegi címüket a tár­saság titkárságánál bejelenteni szívesked­jenek (Budapest, Orszagház VII. kapu). Verekednek a Verö-Szalában. Nem hiába hívják Verő-Szaiának. F. hó 2 án is parázs verekedésnek 03 bicskázásnak volt a szín­helye. Sz, János, Sz. Bernát, B. János ős Sz/Cábor kaptak össze. B. Jánós a jobb karján, Sz. János pedig a balfelső karján sérült meg. A verekedés hevében két leány bezörgetött Sz. Istvánnéhoz és sebtiben tudatta, hogy bajban van a fia. Sz. Ist­vánná kiszaladt a Verő szalai csatatérre és igyekezett kibékíteni a fiatalokat. A dolog vége az lett, hogy a békokövetnek alaposan'ellátták a baját egy ólmosboítal. A rendőrség nyomoz. A betörő betegek. Az Irgalmesok kór­házában ápolták — mint már megírtuk — Balogh Jenő géplakatoes-segédet és Ujj Ferenc segődszinészt. A beteges egy szép napon feltörték a raktárhelyiséget és las­sanként elhordták egy űriasszony ott őr­zött háztartási fölszerelését, ruháit, fehér­neműit. A törvényszék Ujj Ferencet 2 évi és 7 havi fegyházbüntetésre, Baloghot pe­dig 2 évi és 6 havi fegyházbüntetésre ítélte. Négy évet kapott a Csiky Sándor utcai betörő. Emlékeznek még olvasóink a Csiky- Sándor utcai betörésre. A törvényszék a tettest, Lóhát! József cipész, miskolczi la­kost, lopás bűntettének elkövetése miatt 4 évi fegyházbüntetéssel sűjtolta,- Az ítélet jogerős. Piiiceföivétel. Farkasvölgy utcában 1 számtól 25 számig április hó 6-án délelőtt, a 26 számtól végig ápr. hő 6 án délután. Ráchegy- és Könyök-utcákban április hő T őn délután. A közalkalmazottak élelme húsvét eiött itthon lesz. Már pénteken megkezdi a köz- tisztviselők fiókárúdája a közalkalmazot­tak áprilisi jegyeinek beváltását. A torló­dás elkerülése végett pénteken csak az A, B, 0, szombaton a D, E, F, G, H, hétfőn az I, J, K, kedden az L, M, N, szerdán az O, P, R, S, csütörtökön az Sz, T, U, V, Z kezdőbetűk, a hét hátralévő napjain pe­dig az elmaradt felek szelvényei kerülnek beváltásra. A készpénz ellenében kiadott jegyekért, (melyeket a Városházban lévő tiszíviselő-fiókárűdában kell kiváltani), a haltéri elosztóhelyen adják ki az árút. A rozsliszt most még nem kerül sorra, az 1—8, jegyre búzaliszt, a 9 re 80 dgr. zsír, a 10-re 80 dgr. cukor, a 11 re kgr. só jár. Menekül a pénz. Az 1922, évi március hóban Egerváros területén a következő birtokváltozások történtek: Lengyel Gézá- né dr. Preszler Jenőtől házat 400.000 K, Pőcsy János Kelemen Jánostól pincét 25.000 K, Losonczi Andrásnő Pálinkás And­rástól külsőséget 20.000 K, Pécs g. János Molnár Gyulától külsőséget 256.000 K, Domborőczki András özv. Pálinkás Fai rencnétől pincét 34.000 K, Tóth János és neje Würth Lajosnétól házat 95.000 K, Virág András Paulovics Lajostól külsősé­get 49.500 K, Kilián Endre s társai Kor­mos Mihály és' nejétől házat 350.000 K, Szatmári Lajosné Biró Rózától házat 10.000 K, Karsay Emil és neje Kerner István és nejétől házat 680.000 K, Veres Ferenc és neje Szajlai Miklóstól házat 80.000 K, Virág Andrásnő özv. Pavlik Ágostonnétől külsőséget 40.000 K, özv. Nyűi Jánosáé özv. Pavlik Ágostonnétől külsőséget 30.000 K, Sóskúti Mihály Khern Gáspártól házat 401.000 K, Bodnár József és neje Bobkő Emiltől külsőséget 112.000 K, Kiszely Imre Balajthy Sándortól kül­sőséget 40.000 K, Voua Rudolf Balajthy Sándortól külsőséget 40.000 K, Baranyai Sándor és nejö Leöchey Gézánétől házat 1.500.000 K értékben vásárolt. A Köztisztviselők fűszer és csemege árui a legkiválóbbak, legolcsóbbak. 2 —22 Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Gulyás János földműves József, Tóth Alajos fog­házőr Margit, Mélypataky János földmű­ves Etel, Kelemen János földműves János, Csirke Sándor földműves József, Bóta Ist­ván földműves Mária nevű gyermeke. Je­gyesek: Ónodi Antal földműves és Erdé­lyi Julianna, Balázs László földimives és Pap Rozália egri lakosok. Házasságot kö­töttek : Illés Ödön nyug. m. kir. honvéd- ezredes es Meyer Mária, m. kir. honvéd­őrnagy nyug. özvegye, Szabó László cse- répfedő mester és Horváth Hona egri la­kosok. Meghaltak: Lakatos Aníalné do­hánygyári munkásnő 35 éves, Kelemen Ignác földművés 50 éves, Mikula András motorvezető 30 éves, Szabó Sándor föld­műves 33 éves, Bárdos András földműves 20 éves, Bukucs Róza 13 napos és Gulyás József 15 napos korában. A folyó év I. negyedében született 218 gyermek. Meg­halt 214 egyén. Házasságot kötött 49 pár. Mindent haza küldünk. Köztisztviselők. Telefon 245. 2—22 Székrekedés. Korányi professzor, az országos igazságügyi orvosi tanács elnöke, megállapította, hogy a ■»Ferenc József» keserüviz biztos és kellemes hashajtó. A pénzügyminiszter nyilatkozik a jóvátételről. Magyarországnak küiföldi tokéra van szüksége. Budapest. A pénzügyminiszter a jó­vátétellel kapcsolatosan a következőképen nyilatkozott az ország helyzetéről: Sajná­lom, de ezidőszerint még nem Nyilatko­zók bővebben a raparációs kérdések egész komplexumáról, de éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy Magyarország állami, pénzügyi helyzetéről és teljesítő képessé­géről egy igen érdekes ős minden vonat­kozásában felvilágosítást nyújtó memoran­dumot készítsek az ántání-bizotteág részére. Ennek elkészítése és átadása után tudok részletesen nyilatkozni. Remélem, hogy a jővátételi bizottság budapesti iro­dája igazolni fogja már a- békeszerződé­sek alkalmával kifejteti; azon álláspontun­kat, hogy Magyarországnak ahhoz, hogy teljesítőképességét visszanyerje, kiméleíi időre és a külföld jelentékeny tőke segít­ségére van szüksége, mert csak ilyen kül­földi tőke segítségével és csak a háború alatt felszaporodott hátralékok rendezésé­vel indulhat meg egy olyan gazdasági élet, mely után a 16 milliárdos állam­deficitet szanálhatja. Tőzsde. Zürich (Budapest) 0 58 Budapesti utótőzsde. Dollár 872—74, márka 282%, szokol 1640, lei 619—20, di­nár 1040, francia frank 7972—79%, lira 46741 ezüst korona 5672—57, ezüst forint 152, ötkoronás 29272—295, Napóleon 3270 —3340. Terménytőzsde. A mai terménytőzsdén a csekély kínálat és élénk kereslet követ­keztében az árak majdnem mind megszi­lárdultak, sőt némely cikk budapesti pari­táson 100 koronával is emelkedett. Hivatalos árak. Búza, tiszavidéki 3050— 120, egyéb búza 3050—3100, rozs 2120—50, takarmányárpa 2225—300, sörárpa 2325 — 400, köles .2900—3200, zab 2175 -2200, ten­geri 2700—700, repce 4400—600, korpa 1580—600. Legújabb híreink. A román szenátus egyhangúan rati­fikálta Besszarábia és Románia egyesíté­sének okmányait — A Duna-bizottság ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy Ulmtől Brailáig telefonösszeköttetést léte­sítenek, azonkívül szikratávírót, amelynek székhelye Bukarest lesz. — A génuai ju­goszláv küldöttség ülést, tartott az anyag áttekintése céljából. — Ma várják Bécsbe az orosz szovjet küldöttséget. — Á berlini szocialista értekezleten azt indítványozták, hogy tegyenek lépéseket a bajor ős ma­gyar politikai foglyok kiszolgáltatása cél­jából és emeljenek szót a vereaillesi bé­keszerződős ellen, mert ez az oka a világ­szerte dűlő gazdasági válságnak. — A Journál azt írja, hogy Zita királyné, mint Mária Terézia, nem kérheti a magyarok­tól azt, hogy haljanak meg érte. — Körber nőmet belügyminiszter kijelentette, hogy a műszaki segédcsapatokuak semmi közük sincs a birodalmi véderőhöz, továbbá az eiterjedt sportban nem láthat veszélyt a francia hadügj miniszter. Fekete Lajos őrmester nem kapott kegyeimet. Budapest. A katonai törvényszéken ma reggel 8. órakor hirdették ki az Ítéle­tet Fekete Lajos őrmester előtt, hogy a kormányzó a kegyelmi kérvénynek helyt nem adott. A kivégzés holnap reggel 9 órakor lesz. Az elítéltnek az az utolsó kí­vánsága, tegyék lehetővé, hogy még egy fontos vallomást tehessen. Kérését való­színűen teljesíteni fogják. , Palotás Fausztin, a katona-költő meghalt. Szeged. M. T. I. Szegeden tegnap dél­után temették el Palotás Fausztin ezredest, a magyar katona-költő példaképét, baj tár­sainak ős tisztelőinek impozáns rész­vétele mellett. Az elhunyt legrégibb tagja volt a szegedi Dugonits-Társaságnak, a- mely babérkoszorút helyezett koporsójára. Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadóhiv. igazgató: Radii Károly. MEGHÍVÓ. A Tiszafüredi Takarékpénztár Részvénytársaság 1922. évi április hó 23-ik napján délelőtt 10 órakor Tiszafüreden saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a részvényesek tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Közgyűlés megnyitása s a határozatképes­ség megállapítása. 2. Igazoló bizottság, illetve jegyzőkönyv hi­telesítők választása. 3. Az alaptőke felemelése iránti indítvány tárgyalása s ezzel kapcsolatban az alapszabályok 6, 9, 15, 32, 84, 35, 43 és 53 §§. módosítása. 4. Az alapszabályok 37. §-a értelmében be­adott indítványok tárgyalása. Tiszafüred, 1922. április hó 1-én. 1—1 _________ Rz igazgatóság. 1 Figyelem! Húsvéti takarításhoz szükséges min­denféle festék árut, bútortisztító olajokat, linóleumot, zománcz mázat minden szín­ben, kefe es meszelőáru stb. legolcsóbban beszerezhető Berg Vilmos festékkereskedőnél Szent János utcza. A valódi ruha festék főraktára. Több száz munkás gyártja a terpentines Pyram czipökrémet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom