Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-12-11 / 281. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG A karácsonyi szegények javára a Szó ciális Missió Társulat a Maklár-negycdi földmives ifjúsággal szinielőadást rendez. F. hó 17-én és 18-án színre kerül az «Uzsai gyöngy« c. népszínmű. Az előadás .művészeti rendezője Ringhy Ilonka. A Hevesmegyei Orvos-Fiókszövetség folyó hó 13 án, kedden, d. u. 5 órakor a Vár megyeház kistermében megbeszélést tart, melynek tárgya az 1922-. tisztviselői házi orvosság és a gyakorló orvosi díjazás lesz. Ingatlan forgalom 1921. novemberben. Szered). Józseftől Légrádi György házat 98 ezer K ért, Balog Bernáttól Mile Ignác külsőséget 32 ezer K ért, Frinth Lászlótól Szilágyi János házat 300 ezer K ért, Szigeti Józseftől EJgri Forgalmi r. t házat 700 ezer koronáért, Szeredi Mártontól Vas Ferenc házat 50 ezer K-ért, Kovács Lászlótól Tóth Lajosné és trsa házat 125 ezer £ ért, végül Plósz Jánostól dr. Szász és felesége külsőséget 1 millió 400 ezer K-ért vásárolt. Nem tudják a bányák szóntermésüket értékesíteni. A borsodi szénbányák egy idő óta nem tudják termelt szénkészletüket értékesíteni. Ennek oka az, hogy a bányák •sokkal többet termelnek az idén, mint tavaly és hogy a fogyasztók még mindig nem tudják beszerezni szükségletüket — :a szén magas ára'miatt. Halálozás. Özv. Holczer Jánosné Esztergomban 81 éves korában meghalt. A megboldogúltat hétfőn f. hő 5 én Esztergom város lakossága nagy részvéte mellett temették. Az elhunytban Dr. Berényi Zsig- mond Esztergom megyei főorvos nagynéniét, Holczer Salamon"esztergomi szabómester és Kovács I. János égri ablaktisz- titási vállalkozó anyjukat gyászolják. A liceum és a színház melletti ujság- árusító pavillonra hirdetéseket felvesz az Egri Népújság kiadóhivatala. 1 11 Holnap «Gróf Monte Christo» folytatása: «A halott kéz» — az Urániában. 1—I A legszebb és legalkalmasabb karácsonyi ajándék egy szép imakönyv, egy értékes könyv, vagy egy csinos doboz levélpapír. A legnagyobb választékban kapható a keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. 1—5 Doktorrá avatás. A budapesti kir. magy. Tudomány-Egyetem Grőszberg Dezsőt orvos-doktorrá avatta. 1—1 «Ezeregyéjszaka» a legdrágább csodafiim. Káprázatos színezett látványosság! 1—1 Búcsúzás. Tekintettel sürgős eltávozásomra, ezúton mondok búcsút azoknak, akiket illet. Virágh Kálmán, áll. polg. isk. tanár. 1—1 Táncestéiy Ma vasárnap este 8 órakor össztáncgyakorlatot tart a Kaszinóban Blagusz Elek, old. tánctanár. 1—1 Meghívó Az Egri Kaszinó Egyesület f. évi december 14 én délután 6 órakor rendes évi közgyűlést tart, melyre a tagokat ezúton hívja meg az Elnökség. 1—2 Értesítés. A «Nyukosz» fogy. és ért. szövetkezet értesíti tagjait, hogy szénre előjegyzést elfogad. Ára házhoz szállítva «(-ként 150 korona. Értesíti továbbá az igényjogosultakat, hogy a liszt kiosztást dec. 12 tői megKezdi. 1—3 Az Egri Népszövetkezet felkéri i. t. üzlet- részeseit, akik még kiállított üzletrészeiket eddig át nem vették, hogy úgy üzletrészeiket az ideiglenes elismervény ellenében átvenni, valamint a 2 es számú, 1920/21. évre szóló osztalék szelvényeiket beváltani szíveskedjenek irodánkban (Alapítványi %áz) délelőtt 9—12-ig, folyó évi december «1 ig. — Ugyaneddig felveendők az 1920/21. évi vásárlási visszatérítések is, mert közgyűlési határozat értelmében dec. 31 én túl a vásárlási visszatérítéseket nem folyósítjuk. Tisztelettel az Igazgatóság. 1—3 Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma Budapest, Aadrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicini- 3., felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzetbérlet! Rekapitujáció.! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. 3—3 Fogorvosi hir. Dr. Görög fogorvos hosz- szabb távoliét után hazatérve rendelését újból megkezdte. Szent János u. 3. 9—18 Karácsonyi ajándékait Fenyves áruházában szerezze be (Budapest, Károly kőrút 10), ahol mindennemű ruházati czikkekbennagy választékú raktár és meglepően olcsó árak elégítik ki a takarékos vásárló közönséget. Mintákat készséggel küld a cég. Lásd hirdetését. 9—10 2—3 középiskolát végzett jobb házból való fiú havi fizetéssel tanoncnak felvétetik az egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. 13— 1922. évi naptárak a legnagyobb választékban kaphatók az egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében és a propaganda vállalat üzletében. 25— Löwy , Vilmos fogászati műtermében Szent János u. 14. sz. foghúzás, fogtömés, müfogak készítése, mérsékelt áron eszkö zölteük. 8— Felhívás. Ä «Mónosbélvidéki Kőbánya és Iparüzem R. T.» t. részvényeseit felhívjuk, hogy jegyzett ré zvényeikuek másik 50%-át, részvényenként 500 K-1, legkésőbb 1922. jánu 'r 1.-ig a Hevesmeqy i Takarékpénztárnál, vagy az Egri Takarékpénztárnál befizetni szíveskedjenek. — Egyben felhívjuk t. részvényeseink fiyyelmét az alapszabályok 5. §-ára, mely szerint az a részvényes, aki befizetési kötelezettségének a felhívás közzétételétől számított 30 nap alatt eleget nem tesz, a részvényjegyzésből eredő igényeit s a befizetett összeget elveszti. Egerben, 1921. december 8.-án tartott üléséből Hz igazgatóság. 1—2 Elveszett csütörtök esteli vonatban egy réz- rúd csillárhoz. Jutalom ellenében kéretik beadni Klein Zoltán üvegeshez. 1—2 E veszett f. hó 4-én, vasárnap délután 4—5 óra között a Torony utcában egy urasági hintóról a plüsch kocsitakaró, melynek egyik oldala hamuszürke, a másik pedig fehér-tarka Becsületes megtaláló, esetleg nyomra vezető az Agrár Takarék- pénztárban átadáskor 500 korona jutalomban részesül. " 1-2 H fúria. Hz Uránia műsorai a változatlanul magas színvonal mellett váltakozva, hol idillikus hangulatú, költői tartalmú művészfilmekből állanak, hol pedig lenyűgöző, bouyolult cselekményű. erős drámai képek közül vannak kiválasztva. Hz utóbbi csoportból való a Fúria című mai 4 felvonásos filmregény, a iFekele Marien» izgalmas tragédiája. H címszerepet Charlotte BörJclin alakítja. Hz előadások 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. Holnap a szenzációs Gróf Monte Christo folytatása, a Halott kéz című Dumas regény kerül színre 9 — A jövő héten meg zünik a sajtó cenzúra. Budapest. A kormány minisztertanácsot tartott, melyen szőbakerűlt a sajtócenzúra megszűntetése. A kormány Ígérete szerint a cenzúrát megszüntető rendelkezés, valamint a 914. évi sajtótörvény a jövő héten lép életbe. A soproni szocialisták Magyar- ország mellett sz vaznak. Budapest. A szociáldemokrata párt választmánya utasította a soproni szociáldemokratákat, hogy a Magyarországhoz való csatlakozás mellett szavazzanak. Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZŐ VETKEZET Tcazeatri- Radii Káról». .HUNGÁRIA1- BÉLYEGÁRŰHÁZ PÁTKAIES TÁRSA BUDAPEST, Erzsébet-körút 54, Roya! szállodával szemben, december 15-én megnyílik. 1—3 Nagy raktár mindenféle bélyegek és gyüjíőkellékek- ben. Gyűjteményeket és béh egkészleteket a legmagasabb árban vásárol. Használt magyar bélyegeket a névérték 10°/o-ért vásárol. Érdeklődésnél válaszbélyeg. Garantált jó minőségű Bermann-féle M ERKUR RUHAFESTÉK Ara 3 korona. 11-20 PEST IS, Eger is csodálkozik azon, hogy SCHWARTZ ••• TESTVÉREKNÉL mily nagy az olcsóság. Női harisnyák 39, keztyűk 69, gyermekcipők 199 koronáért kaphatók. Azonkívül rövid, kötött, szövött ős pipere cikkek, valamint úri és női kézimunka-cipők saját gyárt mányúak nagy választékban. Cipőink j tartósságáért (1) egy évig felelősséget ;5 vállalunk. -:- :-- Címre ügyelni!\ Ipartestülettel szemben!I _______________________1-1 I S C HULCZ - TEST- WVÉREKNÉL 1-2 LIKŐRÖK ES COGNACOK ! NAGY VÁLASZTÉKBAN! 1 1. saját termésű újbor 40 K, 1 kgr. ágácz méz . . . 140 K. ■ a ■ m a a ■ i a a ■ s a Blllllll a m m iá m a a s it MARONIT, B % fügét, citromot, aszalt szilvát, S-B öa cukrozott szilvaízt és hagymát öía sE legolcsóbban szállít: :■ SEGALL N. BUDAPEST, IX, Csarnok-tér 6. "" “a Sürgönyeim: SEGÄLÄN Bpest. Képviselő kerestetik. 1-1 t« / a IIIIBSBBS BBSBBKBH Bimiiiisida 1-3 MEZ kilő és mázsa szám ra kapható legol csóbban Szigetinél Káptalan - utca 27. Telefon: 119. szám. PORCELLÁN TÁNYÉROK, tálak, teás csészék, szervizek, lámpák, különféle ajándéktárgyak: : : : : • • • • leszállított árban olcsón beszerezhetők: KLEIN ZOLTÁNNÁL Kállay Zoltán-útca 4. szám.-4 Hirdetmény. Egyik ügyfelem a Kápolnay László egri cég tulajdonát képező üzletet megvette, felhívom a nevezett cég- hitelezőit,- hogy követeléseiket 1921 december hó 16-ig irodámban (Egyházmegyei Takarékpénztár) bejelentsék, mert ellenkező esetben ügyfelem minden szavatosságot elhárít magáról s azt nem vállalja. Dr. Petro Kálmán 1 — 1 ügyvéd.