Egri Népujság - napilap 1921/2

1921-12-06 / 277. szám

EGRI NÉPÚJSÁG «k&ía j^:-^as3asm 2 hat az egész kisgazdapártra. Nagyatádi állítólag csak úgy egyezett bele Mayer miniszterségébe, ha a kisgazdapárttal töl­tik be a belügyminiszteri tárcát is. Ez Eger, 192. dec. 5. Illusztris vendége volt Eger városá­nak Hindy Zoltán dr. fővárosi ügyvéd személyében, aki volt országgyűlési kép­viselő és az Országos Kath. Szövetség igazgatója. Majdnem háromévtizedes mun­kásságra tebint vissza Hindy Zoltán dr., a keresztény eszmék harcosa, aki kora ifjúságától kezdve beállt a küzdők még elég kicsiny táborába. Nem tántorította el a liberális éra, nem döbbent vissza a kom­munizmus idején. Keresztény bátorsággal vívta azt a harcot, amely még most is tart, de már a küzdők seregében harcol az egész keresztény magyarság. Hindy Zoltán dr. a Katolikus Le­gényegylet meghívására jött Egerbe, hogy az első kultúrdélutánon hitet te­gyen arról a fanatikus bizalomról, mely nem tántorította el a zászló alól. Az ifjúságról beszélt, a keresztényértékek megbecsüléséről és megmentéséről szólt avval a szuggesztív erővel, melyet csak akkor érez az ember, amikor az ékesen szóló egyszerűséget hallja. Az igazságnak nincsen szüksége cifra köntösre. A keresztény Szociális Egyesületben. Hindy Zoltán dr. vasárnap délelőtt a Keresztény Szociális Egyesületben be­szélt általános érdeklődés mellett. Nagy János dr. országgyűlési kép­viselő bevezető szavai után emelkedett Hindy Zoltán szólásra. Végtelenül boldognak érzi magát — mondotta —, hogy megjelenhetett az Egye­sületben. 16 esztendő óta jár beszélgetni a különböző keresztény egyesületekbe, de ilyen nagy érdeklődést még sehol nem ta­pasztalt. Beszédének gerince a bécsi vörös­veszedelem volt. A felületes ember azt mondja: »íme lett a kutyára dór« és nem gondolja meg, hogy az a vihar, amely be­törte a Ringstrassze egyik nagy szállodá­jának ablakait, ide is átszórhatja a sze­metet. Vigyázzon az ország és erős legyen, nehogy elsöpörje az a vihar, mely először csak a mételyező piszkot szórja át a ha­táron és csak azután tombol elemi erővel. Sajnos, azt kell tapasztalnia, hogy az erők nem tömörülnek. Ha az az egység és bá­torság, amit Egerben tapasztal, szétágazik az országban, jöhet a vihar, a keresztény eszmék bástyáit, amelyek Csonka^Magyar- ország végvárai lettek, nem tudja ledön­teni. A beszéd elhangzása után Csuhaj István »A fogoly lengyelét szaval­ta el mélyen átérezve a költemény szép­ségeit. Nagy János dr. országgyűlési kép­viselő mondott ezután rövid záróbeszédet. Hindy István dr.-nak az egyesület nevé­ben köszönetét fejezte ki, majd az egybe­gyűlt hallgatósághoz intézett intő szava­kat a bécsi eseményekkel kapcsolatban. A Kát. Legényegyletben vasárnap délután tartották meg az első kultúr-délutánt, amelynek fénypontja Hin­dy Zoltán dr. előadása volt. Subik Károly azonban nem történt meg és Mayer kije­lentette, hogy közte és Nagyatádi között nézeteltérés nincsen. S a miniszteri tárcát is Szabó tudtával és beleegyezésével vállalta. pápai kamarás, érs. titkár, a Legényegylet tevékeny II od elnöke tartalmas bevezető- beszéddel üdvözölte a közönséget az első kultúrdélután alkalmával, amelyet Szabóky Adolf emlékének szenteltek. A kultúrdélutánok rendezésének — mondotta Subik Károly — több célja van. Az egyik az, hogy a kereskedő és iparos­ifjúság itt eszméket halljon, amelyek irá­nyítsák és jóra vezessék. A másik cél az, hogy azoknak a jóindulatát, akik az egye­sületet szeretik, némiképen viszonozni tudják. Elmondotta, hogy az első kultúr- délutánt Szabóky Adolf emlékének szente­lik. Meleg szívvel üdvözölte dr. Hindy Zoltánt és pattogós, tüzes szavakkal fe­jezte be a beszédét. Hindy Zoltán dr. a magyar hiszekegy elmondásával kezdte meg előadását. — Igazán megtisztelő az, ha valakit képesnek tartanak egy feladat elvégzésére. Ez a megtisztelés, hogy itt beszéljek, vá­ratlanéi jött, mert ha tettem is egypár keresztül szalmát azon az úton, melyen eddig áthaladtam, az nem a legényegyle­tek útja volt. Beszélt Szabóky idealizmusáról, a le­gényegyletek céljáról, mely csak egy és egyféle lehet: Isten dicsőségére és a haza boldogságának, jólétének visszaszerzésére nevelni az ifjúságot. Kolping példájára Szabóky honosította meg az országban a legény-egyleteket és tette ezt azért, hogy az ifjúságot megmentse a földi pokoltól. Az ifjúság a nemzeti gerinc. Ezt az ifjúságot és minden keresztény érté­ket meg kell menteni. Eddig azt mon­dották, hogyha egy ember elvesz, jön helyébe száz. Pedig, ha egy érték el­vesz, azt ném tudja pótolni más. Ma elvesz egy, holnap kettő, azután há­rom-négy. Ez a felfogás végtére is csak a vesztét okozza a keresztény­szellemnek, hogyha idejében nem hagynak fel a nemtörődömség politi­kájával. Fejtegette a szociáldemokrata és a keresztény világnézetet. Az egyik az egyé­niség jólétét szolgálja, a másik alárendeli érdekeit az egyetemes érdekeknek. Nem 'áll meg a templom-küszöbénél, kilép a világba és összekapcsolja a sziveket. Végűi az ifjúsághoz szólt, amely arra van hi­vatva, hogy verejtékes munkájával meg­mentse az országot. S itt emelkedik ki legélesebb határvonalakban a szociálde­mokrácia és keresztény világnézet között a különbség. Nem az egyén jólétéért kell küzdenie a nagy tömegnek, hanem az egyénnek kell feláldoznia önmagát, ha kell a kereszténységért, a hazáért Ez az áldo­zat nem vértanűság, hanem a megszentelt munka. A hallgatóság lelkesen ünnepelte a szónokot. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.» Az Izr. Filléregylet kuitur-estélye. Eger, 1921. dec. 5. Tartalmas és látogatott estélyt rende­zett az Izr. Filléregylet szombaton a Vá­rosi Színházban. Az esti előadás jegyei oly hamar elkeltek, hogy hamarjában dél­utáni előadással kellett kielégíteni a ke­resletet. A műsor folyamán két pompásan ösz- szeállított élőképet rendezett Virág Lajos polg. isk. rajztanár. Az egyik Mirjam a prófótanő, másik a Zsenge áldozatok be­mutatása. ügy a képek gondolata és szín- pompája, mint a finom kisérő ének egy­aránt nagy hatást keltettek. Az Egri Izr. Vegyes Kar Zimay egy műdalát (Vesd rám szelíden ^zép szemed), az Egri Izr. Női kettős kvartett pedig Schubertnek Pisztráng c. bájos műdalát adta elő. A kar megalakulása és első sze­replése óta igen nagyot haladt. A rövid időt tekintve, meglepő az eredmény s igen finom a kidolgozás. Csak persze az össze­szokottság nem teljes még, de azt csak az idő, a hosszasabb gyakorlat hozza meg. A Pisztráng c. dalban szépen érvényesült Deutsch Aranka szólója. Szász Ilonka Tannhauserből (Erzsé­bet áriája) és Tárnáitól (Réteken járok) énekelt szép iskolázottsággal. Hangja tiszta, erős, csengő, előadása biztos. Hatása igen nagy volt. Komáromi Ödön kisérte finom megértéssel. — Holländer Marosa mono­lógot adott elő (Elsó szerepem). Előadása többet ért, mint a monolog. Hangjával, gesztusaival igen ügyesen bánik s mélyére hat annak, amit mond. Az estély színvonalát nagyon emel­ték a zeneszámok. Igaz, hogy Barna Ödön gordonkaművész földink, kit már a kilenc­venes évekből ismerünk, váratlanul aka­dályozva volt az eljövetelben, de egy pom­pás számot kaptunk helyette. Beethoven C-moll Trio ját játszotta Kaufmann Emmy és Fógel Elemér, zongorán pedig Szelényi Pista zeneakadémiai növendék. Igazán nem hittük volna, hogy egyszeri össze- prőbálásra ilyen művészi előadásban le­gyen részünk. A finom és abszolút biztos vonókezelés mellett a zongora pompásan olvadt be és az érzelmek érvényesülése nagy tetszést aratott. Az ünneplés mind­három művésznek, különösen pedig Kauf­mann Emmynek szólt nagy melegséggel Szelényi Pistának külön száma is volt (D’Alberl: Suite, Liszt: Sposalisio, Chopin: Impromptu Fis dur). Ennek a fiatal, 18 éves akadémikusnak játékában megkapott a biz tonság, az erő, a lágyság: minden a maga helyén. Mindenesetre szép reményekre jo­gosító tehetség. A kultúrestóly utolsó száma volt Szuchy Árpád »A meseherceg« c. vigjátéka. Kedves vígjáték ez a 8 kacagtató helyzet komikumai miatt hálás darabja a műked­velők repertoárjának. Heller Ella (Tornád, német nevelőnő) jellemalakításával kitűnt a szereplők közűi. Deutsch Böske (Paula) otthonosan játszott Klein Imre (Arany Tibor) fejlődésképes műkedvelőnek mutat­kozott. Steiner Géza (Dacházy Árpád) sok­szor megtalálta a helyes hangot Herceg Palit Szász Imre játszotta. Jól karrikiroe. Az énekszámokat Komáromi Ödön tanította be nagy türelemmel, fáradsággal és dicséretreméltő eredménnyel, az egét» estély rendezésével pedig özv. Rothschild A Kath. Szövetség igazgatója Egerben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom