Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-11-27 / 270. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG színlapok, műsorok, gyászjelentések, koszorúszalagok nyomtatása és széthordása engedhető meg. Szállítás. Árúk szállítása, fuvarozása csak addig engedhető meg, mig az üzlet nyitva tartható. Élő állatok kirakása, felhajtása, vasúton a berakás, robbanó anyagok vasúti kirakása, szállítása egész nap végezhető. Gyorsárúk, sör, élelmiszer vasúthoz szállítása, kirakása déli 12 óráig folytatható. Friss gyümölcs, főzelékfélék vasút hoz szállítása, kirakása, berakása júl. 1.— szept. 30 ig egész nap végezhető, akár Eger, 1921. nov. 26. Az éjszaka ráterült a városra. Hívott a Nyomor, sarkalt a Szenvedés. A külvárosban jártam. Olvastam a lapban, hogy Egerben él egy kis fiúcska, aki süketnéma és vak. Ót kerestem. Az éjszaka hallga- tagságából az ő némasága kiáltott felém. S a fullasztő sötétségben vakságát éreztem. A Tóth-utcában kerestem a vak fiúcskát. Ugyan hol lakik? — tépelődtem. Bárcsak rátalálnék. A zsebemben volt egy stanicli cukor. S már előre örvendeztem a gyermek örömén. Az utca azonban néptelen volt. A házakon szikrázott a zúzmara és átmosoly- gott a ködön. Találomra bezörgettem egy ablakon, ahonnan erőtlen fény bágyadozott ki a Tót-utcára. Nagyobbára földmíves emberek laknak ebben 1 a negyedben. Téli időben dolog nincs. Hamar nyugovóra térnek. S a munkásember is eltörődik esti nyolcra. Újra zörgettem. Az ablak mögött suttogva összebújtak. Gyönge neszezés után egy hang kiszólt: — Ki az? — Nyissák ki a kaput, kérem —■ szóltam elég hangosan. — Egy vak fiúcskát keresek, aki süketnéma is. Az ablak mögött újra tanácskoztak. A suttogás egy pillanatra megszűnt és megcsikordult a kapu. Három ijédt föld- mivesasszony áilt az ajtóban, meg egy kis gyerek. A gyereknek még a vállán volt az «oskolás tarisznya». — Jő estét — bátorítottam őket. — Egy vak fiúcskát keresek. — Menj ék be édsanyám. Megfázik — szólt hátra a velembeszólgető asszony. — Épen a lábát mosta — magyarázta. A kisgyerek szívesen ajánlkozott. — Elvezetem az urat. Tudom, hol lakik a vak. Nyolc éves és Kálmánnak hívják. Velünk jött az asszony is: anyja volt a gyereknek. A 29-ik számú házba zörgettünk be. Már aludtak az első házban. Sajnáltam, hogy megzavartam a házigazda nyugovását. Éjszakai fehérben nyitott kaput az öreg házigazda. — Megfázik — aggodalmaskodtam, mert mezítláb volt. A kísérőimtől elköszöntem és beléptem a keskeny udvarra. — Hátúi lakik, a hátúlsó házban — magyarázta az öreg és beugrott a hideg elől. Kopogtatásomra középtermetű férfi nyitott ajtót. — Jó estét,— köszöntöm — itt lakik-e a vak fiúcska V — Igenis, kérem alássan, —mondotta a férfi — Én vagyok az édesapja. Beljebb kerültünk. A kis szobában a gerendáról bádog-ernyős petróleum-lámpás csüngött le és megvilágította a szegénységet. A földön hatalmas vesszőnyaláb hevert. Belépésemre az asztal mellől zavartan ugrott fel egy 15—16 évesnek látszó pirosarcú legényke. — A fiam, — mondotta vendéglátóm. — Szegények vagyunk. Estenden dugványozni való vesszőt tisztítunk. A fanyoszolyában egy rokonszenves arcú sáppadt asszony ült. Csecsemőt szopgyorsárú, akár teherárú az. Iroda. Üzletekkel kapcsolatos irodai munkák csak addig folytathatók, míg az üzlet nyitva tartható. Gyári irodákban 9—11 ig. Szabályozza még e rendelet a különféle gyári üzemekben a vasárnapi munkaszünetet, de úgy, hogy a vasárnap foglalkozó munkások hétközben kapjanak megfelelő munkaszünetet. Végül kimondja a rendelet, hogy aki a fennti rendelkezéseket meg nem tartja, kihágást követ el és 6000 koronáig büntethető. n. tatott. Egy vaságy előtt szőke, bekötött fejű leányka álldogált és’ikiváncsian nézett rám szép szomorú szemével. A vesszőnyaláb mellett mosőteknőben vetett ágyon fehér-tarka kutyával játszadozott egy fehér arcú szőke kisfiú. Rongyos volt az inge és időnkint összefogta mellén a foszlányokat. Összerezzentem. Talán ő az ? Egy faládán másik fateknőt fedeztem föl. Abban is gyermek gőgicsélt. Kislány. __ — Ez az, akit keresni tetszik, tisztelt űr — mondotta a parasztember és a kutyával játszadozó gyermekre mutatott Ösztönszerűen a zsebemhez kaptam, kivettem a cukrot. Odamentem a gyermekhez. Megsimogattam és kezébe csúsztattam. A kisgyerek tapogatózni kezdett. Hadonászott. Megkereste a kezem, belecsapott és megcsókolta. A papirtarisznyácskát ideges gyorsasággal bontogatni kezdte. Többször ujjongva felugrott. Gurgulázó hangok törtek elő a torkából és meglóbálta a papírzacskót, nyomorúságának örömzászlóját. Az arca mosolygó volt és átszellemült. Megcsókoltam. S a csókra letette a cukrot. Imára kulcsolta két kezét és érthetetlen hangon kiáltozott. — Megköszöni az ajándékot — mondja könnybe lábbadó szemmel az anyja. — Valamikor tudta a Miatyánkot és az Angyali Üdvözletét. Most az őrangyalát mondja. A gyermek arcán lelki tusa látszott, fölfelé tartotta az arcát. Ötször-hatszor megverte a mellét. Ah, ez az imádság az ég és az emberi szívek ostromlása volt. Az arcán fényeskedett a vakok örök világossága, a lélek, az értelem, a gondolkozó agy. Viaskodó szavak futkároztak rángatózó vonásaiban. Azután elcsendesült. Hallgatag lelke új jongásátől kisérve egyenként mutogatta föl a selyem-bonbonokat. S testvéreinek is juttatott az ajándékból. A karamellákat mosolyogva csúsztatta a leány kezébe, aki föléje hajolt és gyönyörködött boldogságában. Érdeklődtem a gyermek sorsa felől. — Magyary Kálmánnak hívják — mondotta a fiúcska apja. — Engem pedig Magyary Ferencnek. Ót esztendős korában agyvelőgyúladást kapott és tífuszt. Azóta süket ős néma. Később vakúlt meg. Egy- lovas kocsi ment keresztül a fején. A baleset 3 hónappal történt felgyógyúlása után. Magyaryné szégyenlősen körülnézett a szegényes szobában. S a szeme a gyermeken akadt meg, hát a gyermekről beszélt: — Nem is teccik gondolni, milyen a tapintása. A múltkor benn jártunk a siket- néina-intézetben. A tanárok körülvették. S hagyták, hogy kutasson a zsebükben. Mindent kitapogatott. A zsömlét fölszegte a bicskával. Az órát a füléhez vitte. Olyan boldog volt szegény. Három lépésről is megérzi, hogy áll valaki mellette. . . Három lépésről. Éccaka is kitalál az udvarra. A gyermek kimászott a teknőből, finom kékeres kezét előrenyújtotta és hozzám jött. Megsimogatott. — Nagyon szegények vagyunk, kérem aiássan — panaszkodott Magyaryné. A kisfiút fölvették volna a pesti intézetbe, de három pár kell alsóruhábúl, ingből, harisnyábúl. Kell egy őtöző ruha, cipő. Honnan veszem ? Iszen magunknak sem tudok alsóruhát venni. A lyányom uccára se mehet. — Kilencen vagyunk, kérem. —Bizony nehéz kilenc gyereket fölnevelni egy kapával — sóhajtottMagyary. Nehéz a'napszámos embernek. Kétszáz drb mázsás zsákot is cipeltem a malomba egy-egy nap, amíg fölcseperedtek valahogy. Most fűtő lettem a direkciónál, de majd csak egy hónap múlva kapok fizetést. Mi lesz velünk addig? A csecsemő elsírta magát a piros csíkos pólyában. Az asszony csucsújgatta. A kisgyerek visszabotoi’kált a teknő- höz. Véletlenül rálépett a kutyára. A kis kuvasz elnyikkantotta magát. Kálmán lehajolt és megsimogatta hűséges játszópajtását. — Nem is teccik képzelni, milyen nagy öröme lesz az éccaka a gyereknek. Tapsol, kiabál — beszélgetett az asszony. — Bizony nehéz egy kapával — mondotta Magyary és megroskadva, előrebukó fejjel nézett maga elé, mintha még most is vállán érezné a mázsás zsákokat. Odamentem a gyermekhez, hogy elbúcsúzzam. Kálmán rendületlenül szopogatta a cukrot. Mit mondjak neked szegény gyerek, hogy megértsed? Lehajolok hozzád és megcsókollak. A szeretet a te napod, a szeretet, ra kok örök világossága. Valamikor neked is zöldült a rét. Lepkét hajszoltál ős édesanyád mosolygását gyönyörködve ittad Játszottál a homokban és hallgattad a me sókét*. Megtanultál imádkozni, hogy lehes sen vigasztalásod. Kálmán, a te világot napfényesebb, mint a mienk. Istené vagy önmagadé vagy s mindannyiunkő lettél Szegény fiúcska, most az emberek közé megyek és elmondom a te imádsá god, kínos hörgésed. Lefestem rángatózó arcod, ég felé tekintő szemed, ahonnan földi életedben kizárt a sors. Vezetni fog a te világosságod, tapogatózó kezecskéd Megostromlom az emberi szíveket érteti és amikor megkondúl a harangsző az em béri gyötrelmek völgyében, a te hörgésec del sikoltom a könyörület felé az »Úra« gyalát.« Jakab József. Irodalom. Művészet. Dr. Hetényi Gyula: Élet és Evangélium c. könyvét szeretnénk mindenkinek a ke zőbe nyomni, akinek a leikéből a na nehézjárású idők valami gondolatot is rá tottak ki. A mindennapi kenyérért küzködc fáradt lelkekből hányszor szakadt már fe ez a keserű kérdés: Hát ez az élet? Ezei elé tartjuk dr. Hetényi könyvét. Olvassá tok, ebből megtudjátok, mi az igazi éle És meg is szeretitek azt. Megértő szívvé áll minden megtépázott, a küzdelmekb belefáradt lőlek mellé a szerző és a ír keserűségeinken ős szenvedéseinken k( resztül mutatja meg, hogy az élet nem a ami után sokszor vágyódunk: a pénz, vagyon, a jólét, hanem a lélek élete. szíveken keresztül a szenvedés ily mélyei mint most, ritkán vont ekét, de azért szál tóttá fel most a lelkek ugarát, hogy az í országának termőföldjévé tegye és igazi élet fakadjon rajta. Ráeszmélün hogy a mi szívünk olyan mély, hogy bei ne elfér a Végtelen és csakis az kép« betölteni mélységeit. Alig van ma a töprengő modern 1 leknek kérdése, melyre feleletet ne talá nánk ez írásban. Közvetetlen hangja szívünkhöz szól; meglepő, érdekes gond latai lekötik figyelmünket. Aki egyszer kezébe vette, utána is sokszor lapozgat majd, mert gondolkozó léleknek gondol tokát ad. Hetényi Gyula értékes könyvének á 66 K. Kapható minden könyves boltban. Vakok örök Világossága.
