Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-11-12 / 257. szám
Ura 2 korom Eger, 1921. november 12. szombat. XXVill. évi. 297. as. £l$fixe$és! dijak postai szállítással % Áss és félévi elBQzetést nem fogadnak cl. | ätogged évre 150 —- Egg hóra 60S, ■ POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: B R E Z N ÄY IMRE. Sttrkeutfiiég i Eger, License. Kisdélsivatals Líceumi agomds. Telefon «szám 11, A csőd. Eger, 1921. nov. 11. Most indulnak el tőlünk azok a vonatok, amelyek az elitéit kommunistákat szállítják a kommün eldorádójába, Oroszországba. Most indulnak el, amikor a hatalmas ország a csőd szélére jutott. Visz- szavonhatatlanul a tönk szélére. A világmegváltó eszmék harcosai közvetetten szemléletből tanulhatják meg, hogy mire jut az az állam, amely kénytelen- kelletlen ilyen szervezetben él. Elismerjük, hogy Oroszország állapota nem volt rózsás akkor sem, amikor Trockij és Lenin a nyakára ültek. Annál inkább el kell ismernünk, mert ha csak egy kis erő lett volna az északi medvében : nem rfyűgözhette volna le ez a két gonoszlelkű «apostol». Azt azonban még sem hihette senki, hogy a «szociális termelés» ilyen holt koldussá tesz egy roppant birodalmat. — A rend helyett szerte az országban zűrzavar ; törvény helyett terror; éltető munka helyett — teljes tétlenség; jólét helyett nyomor; boldogság helyett milliók éh- halála. . . Ez a képe ma Oroszországnak. A bolsevista rendszer összeomlására éles fényt vet az a tény, hogy az orosz kormány minden téren szakított a közös termelés elvével. Újra adót szed. Mindent I megfizettet, akárcsak az ő szempontjukból «átkos»-nak nevezett polgári állam. A városi és közúti villamos vasutakon ezideig ingyenes volt a közlekedés, ma Moszkvában kétezer rubelbe kerül egy villamosjegy. Moszkvától Szentpétervárig a vasútijegy többe kerül százhúszezer rubelnél. Moszkvától Irkuckig egy millió rubelbe kerül az utazás. A postai díjszabás szintén hajmeresztő számokat mutat. A levél bérmentesítésére 250 rubel kell. A levelezőlap ára 100 rubel, utalványra ezer rubeles bélyeg kell és a távirat ötszáz rubelbe kerül sza- vankint. Újságot csak előfizetők kaphatnak s • Eger, 1921. nov. 11. Páris. M. T. I. A szövetségközi bizottság foglalkozott a magyar kérdéssel. Megállapították, hogy a kis antant fellépése jogosulatlan volt a magyar állammal szemben. Horthy mentette meg Magyar- országot az események fejleményeitől. Magyarország azonban minden bizonnyal királyság marad. Egy interpellációval kapcsolatban lord Krauner kijelentette, hogy Magyarországot belső ügyeiben megsértették s megakadályozták szabad önrendelkezési jogában. Sajnálatának adott kifejezést, hogy Anglia az exkirály börtönőréa középponti bizottság az egyes példányok árát 500 rubelben állapította meg. A legérdekesebb azonban az, hogy a népbiztosok tanácsa új pénz kibocsátását határozta el. Az új pénz fölirata a következő: EGY RUBEL — TÍZEZER RÉGI RUBEL. Nos ettől a szemléltető példától majd csak kiábrándulnak a kommün hívei lehetetlen tanaikból. Belátják talán, mert hiszen be kell látniok, hogy amit építeni akarnak, az légvár, amelynek semmi reális, vagy erkölcsi alapja nincs. Ettől azután majd csak kijózanodnak és belátják, hogy minden kommün-állam- nak végső állomása hamarosan a — csőd. nek csapott fel. Lord Chillmore azt a kérdést intézte a kormányhoz, hogy a szövetségesek mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy Magyarországon királyt jelöljenek-e, vagy nem. A kis antantnak a magyar kérdéssel szemben tanúsított magatartása éles ellentétben áll a népszövetség alapelveivel. A kormány nevében lord Krauner válaszolt s kijelentette, hogy a szövetségesek már a kis antant követelése előtt régebben kívánták a Habsburgok trónfosztását. A kis antant eme követelését a szövetségesek visszautasították, mert ezt az ő részükről igazságtalannak minősítették. Horthy mentette meg az országot. A kis-antant föllépése jogosulatlan volt. Gallasy bácsi meghalt. Eger, 1921. nov. 11. Az Egri Népújság f. hó 11-iki számában egy gyászhír jelent meg, amely ezekkel a sorokkal kezdődött: «Gallasy József egri polgár f. hó 9-én, hajnali 3 órakor, 78 éves korában meghalt. . .» Ismét itt hagyott hát bennünket egy egri polgár, a legöregebbek közül való, aki csak erkölcseiben öregedett: a szíve, a lelke megmaradt örökfiatalnak. Ki ne ismerte volna a naiv lelkű, szívesen elbeszélgető, mosolygó arcú öreg urat, aki mindig magyar ruhában, csizmában járt, elgondolkozva, hátratett kézzel ? Ismerte az egész város. Az öregek szerették, mert vissza tudta varázsolni a múltat. A fiatalok ragaszkodtak hozzá, mert szépen tudott mesélni 78 esztendő tapasztalatairól. Mert tapasztalata bőven volt, éppen úgy, mint műveltsége, ismerete, tudása. Kivált Egerről. Hiszen itt született Egerben, abban a vár-alatti, vadszőlős törökházban. Már az édesapja is abban élt, abban dolgozott, mint asztalos mester, akit szintén tisztelt, becsült mindenki. És Gallasy bácsi ebben a régi, nemes vágású család körében nőtt fel s így nevelte fel öt gyermekét. Négy fia mind értékes tényezője a becsületes, munkás magyar életnek. Ö mag^ is az volt s készségesen szolgálta a közügyeket. Részt vett 60 évvel ezelőtt, mint ifjú, a Katolikus Legényegylet megalapításában. Egy időben elnöke és hosszú ideig alelnöke volt a Kér. Iparoskörnek. Az egri fertálymestereknek egyik nesztora, a Rókusztemető nek évtizedeken át gondnoka volt stb. Méltán és meghatottan búcsúztatta tehát az érdemes öreg urat az «Egri Polgári Dalkör« gyászéneke. * Az utóbbi hónapokban már borús volt a kedélyhangulata, de néha előcsillant szelíd humora és beszélő jókedve. Eijáro- gatott az Urániába, a színházba, mert nagyon, lelkesülten szerette a szépet. A nyáron már arról panaszkodott, hogy meggyöngült a szeme. Nem lát olvasni, pedig neki mindig jóbarátja volt a könyv. Azután meghalt egy kedves gyermekkori jőpajtása, akinek a temetése után könybelábbadő szemmel mondotta nekem: — Ő is itt hagyott. Meglássa, édes öcsém, már én következem. Érdekes volt az a jóviszony, amely engem az öreg úrhoz fűzött. Tizennégy év óta járok le a Sáncból. Amikor a hónain alatt cipeltem a könyvet, mindig az ő vadszőllős háza előtt jártam el. Sokszor láttam, amint kihajolt az ablakon és csöndesen szemlélte a Dobóutcát. Nem egyszer találkoztam vele s ón mindannyiszor megemeltem a kalapom előtte. S nem egyszer gondoltam arra: bárcsak nekem is lenne olyan szép magyar ruhám, tisztes öregségem, hófehér szakállam. S mit nem adnék érte, ha én is olyan komo'y méltósággal tudnék lépni, mint Gallasy bácsi, ragyogó szép csizmában, hátratett kézzel . . . S a kis diák megnölt, hóna alól kikerültek a könyvek, kardot kötött az oldalára . .. Gallasy bácsi hajában megdere- sedett az utolsó szál fekete is. Mindig lassabban járt s egyre komolyabb lett az arca. És olyan fájdalmasan viszonozta a köszöntésem, amikor elcsörtetett mellette a kardom. A vastag barna sétabot röstel- kedett nagyon, amikor a kard hetykén indulóra pengett s olyan nagy kedvem támadt fütyörészni. S ón Gallasy bácsival 13 évig nem beszéltem, mégis szerettük, ismertük egymást. És hosszú távollétek után összevillant a szemünk. — Jó napot, Gallasy bácsi. — Adjon Isten, öcsém.
