Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-10-28 / 245. szám
EGEI NÉPÚJSÁG 3 örülök annak, hogy mindezt itt ezen a szép napon kelméteknek szemébe mondhattam. * Érdekes, hogy amiről a miniszteri tisztviselő a háború sok veszedelmes változásai között félig-meddig már meg is felejtkezett, egy falusi lakodalmon kellett annyi ember előtt egy derék, hálás katonájától hallania. A központi papság tegnap, 27 én délután 5 órakor, a Liceumbanf őszi koronális gyűlését tartotta Csekó Gábor érseki hely- nök, prelátus-kanonok elnöklete mellett. A gyűlés jegyzőkönyvét Dr. Kele István, th.°tanár és szerkesztő vezette. Dr. Barsy Artúr a papság egyházi szelleméről tartott méltán megtapsolt, alapos felolvasást, melynek különösen tiszta, modern, de mégis orthodox felfogása volt a fénypontja. — A jövő tavaszi gyűlés előadójául Dr. Dani- brovszky Imre, jogtanár kéretett fel, ki az elnök és Dutkay Pál, apát kanonok által megjelölt alapokon a tekintély elvéről fog értekezni. Halálozás. Hodászy Antal dr. a buda pe3ti kir. Ítélőtábla tanácselnöke, ki hosz szabb ideig volt Egerben kir. ügyész, 55 éves korában Budapesten hirtelen meghalt. Új járási gazdasági felügyelők. A földmivelésügyi miniszter Imre Lászlót az egri, Dapsy Lajost a pétervásárai, Balkay Józsefet a tiszafüredi, Tóth Ödönt a hevesi, Simon Gyula doktort a hatvani és gyöngyösi járásba,ijárási gazdasági felügyelővé nevezte ki. «A hódító Arany.» A Rózsa Kálmán és Neje könyvkiadó cég kiadásában az 1922-ik évre már megjelent a Regélő Bácsi nap tára is, mely Rákosi Jenő, Bársony István, Ernőd Tamás, Jakab József és sok ismert nevű író tollából közöl novellákat, regényt, krokit, politikai, szociális, valamint köz- gazdasági irányú cikkeket. Az 1922-ik évre szóló Regélő Bácsi kezdi meg Jakab József: *A hódító Arany c. regényének közlését Jakab József, az Egri Népújság segédszerkesztője, a regényt trilogikusan folytatja. A második rész címe <A hódoló Arany» a harmadiké *A bosszuló Arany» lesz. Csak egy szál virágot! A világháború áldozatainak sírját, a Hősök temetőjében földiszítteti november elsején a katonai parancsnokság. E célra virágokat kér és köszönettel fogad hétfőn délelőtt nemcsak a várm. gyalogsági laktanyában, hanem a Szarvas- és a Rosszteirplom-kaszárnyák- ban és az állomásparancsnokságon. (Tele- kessy-u. 1. sz. régi tisztilak). Dr. Váry Albert kir. főügyész. Budapest M. T. I. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a kormányzó dr. Váry Albert főügyészi címmel felruházott budapesti főügyész-helyettest kir. főügyésszé nevezte ki, továbbá a miniszterelnök előterjesztésére dr. Wolfot, a főudvarnagyi bíróság elnökét, a negyedik fizetési osztályba nevezte ki. Mennyi útlevelet adott ki eddig az alispán ? Az alispán f. évben 2392 külföldi utazásra szóló útlevelet adott ki. Ezekből mindössze 384 szólt Amerikába, azonban az útlevéltulajdonosok nem utaztak ki valameny- nyien, tehát számbavehető kivándorlásról szó nincsen. 1817 útlevelet az elszakított országrészekbe való utazásra adtak ki, a többi útlevél európai államokba szólt. Munka-alkalom. A m. kir. államvasutak miskolczi műhelyfőnökségénél 29 asztalos és 10 bognár azonnal foglalkozást kaphat. Az érdeklődőknek részletes fölvilágpsítás- sal szolgál Frank Tivadar h. városi tanácsos. Hevesvármegyének 307.146 lakosa van. Az 1920. évi népszámlálás adatai még teljesen földolgozva ős közölve nincsenek, azonban a nyers adatok alapján részben már kitűnik, hogy a vármegye lakosainak száma 307,146, tehát 10 év alatt a szaporodás 29,490, ami fölülhaladja az 1900— 1910 évek békebeli szaporodását, amikor 10 óv alatt csak 23,335 volt a többlet. Eger város népessége 26,807 ről 30,939-re, Gyöngyös város lakossága 17,727-ről 18,246-ra emelkedett, tehát Eger 4132 lakossal, Gyöngyös mindössze 519-el szaporodott. Ki kell váltani az új vasúti kedvezményes jegyeket. A MÁV. miskolczi üzletvezetősége közli, hogy a tisztviselői kedvezményes jegy váltására jogosító arcképes igazolványokat az 1922. évre, még ez óv folyamán ki kell váltani. Az 1921. óv december 31-e után beérkező folyamodványokat már nem fogják elintézni. Beteg tisztviselők gyógykezelése. Mint a hivatalos lap tegnapi száma közli, az Országos Tisztviselői Betegsegítő alap nov. elsejével megkezdi működését. A rendelettel a népjóléti minisztérium feljogosítja az összes állami tisztviselőket, nyugdíjasokat, azok özvegyeit, hogy lakóhelyükön lakó olyan orvossal, ki az Országos Orvosszövetség erre vonatkozó felhívásának eleget tenni kész, megállapodást létesíthessenek arról, hogy az orvos az illető igényjogosultak gyógykezelését háziorvosi minőségben vállalja oly díjazás fejében, amelyet az Országos Tisztviselői Betegsegítő alap fizet. Az idevonatkozó iratminták, mint «Megállapodás», «Tisztviselői vény» minták a hivatalfőnöknek fognak közvetlenül kiadatni. Az időjárás a kevés eső után egyszerre hűvösre fordul*. Nagy viharokon kivűl, hő is esett az ország területén, pl. a kőszegi hegyeket hó borítja. Pedig különösen nálunk még mindig kellene eső, mert a tegnapelőtti kevés csapadék nem sokat segített Hevesmegye gazdasági kilátásain. A tisztviselők burgonyájából két vaggon megérkezett. Kiosztása ma reggel 8 órakor kezdődik a halas-piaci elosztó-üzletben. Megindul a borkivitel. Ausztria borkészleteit már teljesen felélte. Szükséglete most nincs kielégítve s a forgalmi viszonyok, valamint a politikai helyzet fordultával megindul Magyarországból a kivitel. Erre már csak azért is számíthatunk, mert a számba jöhető spanyol és olasz borokat romlott valutája miatt nehezebben tudja kifizetni, másrészről pedig Csehország borkészlete ez évben csekély. Járásbíróság Putnokon. A megszállott területen lévő feledi kir járásbíróság pótlására Putnokon uj kir. járásbíróságot állít föl az igazságügyi miniszter. A bírák és tisztviselők kinevezése november elején történik meg. Fogorvosi hir. Dr. Ács József fogorvosi rendelőjét Szóchenyi-u. 39. szám alá helyezte át és ott mindennap 9—12-ig és d. u. 2 —6 ig rendel. 2—10. Ä Szicília kastélyról, a hagyomány örökéletű szelleme azt a legendát adja szájról-szájra, hogy ódon falai között esztendőkkel ezelőtt különös dráma zajlott le . . . Ebből a mondából indul ki az az iza galmas filmregény, melyet A szicíliai kastély címme- ma este 8 órakor mutat be az Uránia Színház. Ä1 darab tartalmánál és kiállításánál fogva különösebb érdeklődésre tarthatna számot. 23 — Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Sadil Károly. Eladó! Fajtiszta Amerikai direkt- termő gyökeres »Nova« SZŐllŐVeSSZŐk, — öreg szőllők pótlására kiválóan alkalmasak. Kapható bármilyen mennyiségben, levólhullás után való szállításra, úgy február — márciusi szállításra is, — előjegyzéseket sima »N0VA« szől- lővesszőre elfogadok. — Levélbeni megkeresésekre válaszolok Kaszás János Zalaegerszeg 5_3 Kossuth Lajos utca 25. 50.000 korona értékű könyvet kiolvashat évente a PROPAGANDA Vállalat kölcsöny könyvtárából 10 korona havi tagságidíj lefizetésével. 11 _ Legutoljára próbálja meg aranyát, ezüst, gyöngy, briliánsát és müfogait eladni meglátja legtöbbet fizet Németh 2_3 a Főreál mellett. Az „Egri Szőlömüve- lési rt.“ vesz napi legmagasabb árban mustot kiforrott bort és szőlőtermést. Ad szürethez kölcsön hordókat Bővebb felvilágosítást nyújtanak az Agrár Takarékpénztár rt.-nál, és az Egri Szőlőmüvelési rt. Arnyékszala 5. számú pincéjében. 2iMustot és szőlőt a legmagasabb napi áron vásárol a Borszövetkezet. ugyanott boros hordók kaphatók. 2sVieszt szépen fest és vegyileg tisztit, selyHl ril h^t függönyt, térítőt, futó és perzsaszőnyeget bőrkabá- * * tot és szőrmét a legolcsóbb napiáron. Telefon 171. 28-ói