Egri Népujság - napilap 1921/2

1921-08-03 / 174. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 a kistályai dombról. Az Érsek-utcában látott néhányat. Arra nézek és én is látok néhányat. A megszálló csapat még hat órakor sem jött be. Hat óra után erősebb lovas patruille-csapat gépfegyverekkel, golyószó­róval Felnémet felé tart. Nyolc óra felé jár az idő, a rendet fentartani akaró vö­rös őrök hiába küldik el a közönséget az utcáról, elég sokan vannak ott. A tályai gyalogosok majd holnap szállják meg a várost,mondogatják egy másnak az emberek. A Lyceum mögött egy század huszár van. Egyik huszár ép azt magyarázza valakinek, hogy ők nem akarnak hábo­rúskodni, csak a bolsevikieket irtják ki. A huszárok nem sokat időznek a Lyceum mögött, ők is Felnémet felé indulnak. Va­csora alatt'"három ágyúlövés és evvel el- csöndésedik a város. Vacsora előtti sétámon megtudom, hogy hol sebesült meg a két román ka­tona. Félkettő tájban egy hat emberből álló járőr a vásártéren át a kaszárnya felé tartott. Itt rajtuk ütöttek a vörösök, kettőt közülök gépfegyverrel lőttek lé, a többi elmenekült. A város fej nélkül van. A román őr­nagy a katona- és munkástanácsot tette felefőssé a rendőrt. Az ,.Egri Népújság“ gyűjtése a hadifoglyok hazaszállítására. Eger, 1921. agusztus 2. Áthozat 1921. aug. 1-ről . . . 44.650 K Kovács András hegybíró . . . 200 « Markovics József szabómester . 200 « Özv. Sümeghy Árpádné ... 40 « Ott Péter dr. ügyvéd .... 100 « Összesen 45.190 K Ifjusági előadás. Eger. 1921. aug. 2. Mint már többször jeleztük, a lelkes műkedvelő fiatalság szerdán és csütörtö­kön este változatos műsorral lép a közön­ség elé. Az előadás mindkét napon este 8 órakor kezdődik a Városi Színházban. Végleges műsor a következő: Vándor madár, melodráma. Előadja : Mészöly Agáta a Mednyánszky Mariska zongora- és Ürményi Béla hegedű-kisérete mellett. Leánybucsú. Eiia: Ráczkevy Panni. Géza: Payer Sándor. Babák: Genovéva: Halászy Lonci. Cecile grófnő : Hallay Panni. Yvette : Marsó Maci. Szidi: Bakonyi Böske. Berci: Ürményi Rózsika. Anikó: Guggen- berg Alice. Pesta: Mártonffy Lajos. Gyurka generális: Ringelhann Gy. Katonák: Peckó Géza, Kolozsváry Gyurka, Hoffmann Laci, Bárány Gyuszi, Horváth Miska,-Neuvirth Béla, Kiss Laci, Scholce Albin, Kiss Gyurka. Hófehérke: Mészöly Sylvia. Törpék : Ringelhann Béci, Kollman Eci, Bárány Évi, Bárány Magdi, Szakács Rózsika, Egler Rózsika, Kolozsváry Kató. Jancsika: Szendrey Feri. Juliska: Papp Katóka. Tündér Ilona: Morvay Ila. Tündérek: Müller Sári, Mártonffy Erzsébet, Nagy Joli, Wieland Mártus, Wie­land Lenke, Novotny Magdi. Dobó Katica: Morvay Matild. Apródok : Lenner Muci, Cziilér Iluska. A magyar nemzet nem pusztulhat el s ha a sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni. Sain'i-René Taillandier. Aug. 14-én lesz a Hadifogoly-nap. Eger, 1919. aug. 2. Megírtuk már, hogy a volt hadifog­lyok nagyszabású hadifogoly napot rendez­nek augusztus 14-én, amely az egész vár­megyére kiterjed. A programm szerint folyó hó 13-án a volt hadifoglyok a Városi Színházban mű­soros estélyt rendeznek, amely után tánc- mulatság lesz a Koronában. Augusztus 14-én délelőtt a Városhá­zán matiné keretében számolnak be a volt hadifoglyok oroszországi tapasztalataikról. Ugyanezen a napon a negyedekben isme­retterjesztő előadásokat tartanak. A dél­utáni népünnepély az Érsekkertben lesz. A színházi est rendezésével Kelemen An­dort bízták meg. A matinét Nemecsek Au­rél készíti elő. Hammel Árpád szabadokta­tási titkár a negyedek ismeretterjesztő elő­adásának irányítását vállalta el. A hadi­fogoly-nap rendezésében tevékeny részt vesznek Törő József, Bűzás Gyula, Elek Adolf, Lanther János, Hadobás Miklós, Horánszky Dezső, Vass Sándor, Daróczy József, Rajner Sándor, dr. Simonyi Nán­dor polgármesteri titkár, Juhász Kálmán, Pázmándy Sándor, Mihalicza Ferenc, Fü- löp Sándor, Bánfy György, Endrész Sán­dor, Farkas Ferenc, Kocsis Albert, Kocsis Ferenc, Ipacs József, Balkay Sándor, Hanitz József. Hadifogoly-kiállítást is terveznek, a- melynek a megvalósítását Bartha N. vál­lalta magára. A népies ismertető előadások megtar­tását Özekkel Ferenc dr. ajánlotta. A rész­letes prograinmról annak idején bővebben írunk. HÍREK. Eger, 1921 augusztus 2. | Szijj Béla. | Csöndesen jött. Csöndesen távozott. Úgy járt közöttünk a szökés diák, mint a testet öltött árnyék. Eltűnt, mint a pusz­tákba vesző harangsző. Alágurúló rög volt az élete, amely útközben szétporlik . . . Elvitte álmait, ábrándjait a sírba, hogy fejfát állítson belőle magának. Szijj Béla most érettségizett. Az élet kapujában azon­ban csendesen visszafordúlt . . . Pihenni tért. Ki tudja, hány századot élhetett el­gyötört lelke . . . Temetésén megjelentek jóbarátai. A gyász-szertartást Tordai Ányos dr. volt osztályfőnöke végezte, aki utolsó útjára kisérte öreg diákját. A ha­lottat a Fájdalmas Szűzről nevezett teme­tőbe helyeztek nyugalomra. Személyi bir. Puchlin Lajos vm. fő­jegyző szabadságideje lejárt. Tegnap vette át hivatalát. Az Egri Jegyzőinternátus igazgató- tanácsa ma (szerdán) délelőtt 10 órakor ülést tart Isaák Gyula alispán elnöklése mellett. Eljegyzés Isaák László m. kir. ál­lamrendőrségi főfelügyelő, miskolczi rend­őrkerületi főparancsnok helyettes eljegyezte Jászberényi Katót. Távozó városi tanácsos. Galambos István dr. városi tanácsos állásáról lemon­dott. Megírtuk ugyanis, hogy Galambos pétervásárai kir. közjegyző lett. A távozó városi tanácsos az árvaügyek vezetője volt s mindenkor nagy szorgalommal és körültekintéssel látta el hivatali teendőit. Megbízható forrásból értesültünk, hogy a megüresedett állásra minden valószínűség szerint dr. Barsy Károlyt választják meg, aki egyidőben lapunk felelős szerkesztője is volt. Hangverseny Parádfürdőn. A Mis­kolczi Máv. Tisztviselők Dal- és Irodalmi Köre augusztus hó 6 án Parádfürdőn nagy hangversenyt rendez. A hangverseny kere­tében föllépnek Koronkay Rózsi, Kond- ráth Ilona, a miskolczi nemzeti Színház művészei és Seuger Gusztáv miskolczi zene- akadémiai tanár. Meghosszabbították a drágasági se­gélyek kiutalását. Az állam három hónap­pal meghosszabbította a közalkalmazottak drágasági segélyének kiutalását. Ä jövedelem- és vagyonadó be­vallásának határidejét augusztus hó 15-ig hosszabbította meg a pénzügyminiszter. A A bevallás beadása nagyon fontos, mert a mulasztókat jelentékeny birsággal sújtják. Ä Petrovics Ignácné-féle alapít­vány kamatait 4, önhibáján kívül elsze­gényedett, erkölcsi kifogás alá nem eső özvegyasszony között a v. tanács f. év augusztus 27-án osztja ki. A pályázni óhaj­tók Frank Tivadar h. tanácsosnál jelent­kezzenek. Hirdetési engedélyt kapott egy egri iparos. Más városokban, különösen Buda­pesten régen divattá lett a magánosok hirdetési vállalkozása. Majdnem minden utcában látunk két—három hirdetési táb­lát, amely célszerű volta mellett első­rangúan szolgálja a járókelő közönség érdekeit. Egerben is akadt élelmes vállal­kozó, ifj Antalfy Pál könyvkötő, aki hirde­tési engedélyt kért a városi tanácstól. Az engedélyt meg is kapta és 1921. augusztus hő 1-től 1922. július hó 31-ig tart. A Szé- chenyi-utcánik tehát megjelen az első hir­detési tábla. A szükséglakások tulajdonjoga. An­nak idején, mint azt a városi képviselő- testület is tudomásul vette, a menekült- lakások céljaira abban a reményben aján­lotta fel a város a telket, hogy a rajta épült lakások: majd a tulajdonába szálla­nák. Mint értesülünk, azonban az állam a tulajdonjogot vonakodik átruházni a vá­rosra. A városi tanács éppen ezért újból nyomatékosan bejelentette a birtoklási igé­nyét. Az eredményt, ha már befejezett lesz, közölni fogjuk. Foxi, fiatal, fekete fejű, farkú Káp­talan-utca 11. alól elveszett. Megtalálónak magas jutalom ugyanott. 1—1 Hétfőn Füzesabonyból Egerbe érkező déli vonat II. osztályú fülkéjében elveszett egy fekete női rövid kabát. Megtaláló juttassa el. Knézich u. 19. alá, jutalom elle­nében. I—1 Ä hirdető közönség, tudomására ad­juk, hogy — kizárólag apró hirdetéseket — a Propaganda Vállalat is fölvesz Ér­sek-utca 1. szám alatti üzletében. Az Egri Népújság kiadóhivatala. 21 — Értesítés. Tisztelettel tudatjuk a hir­dető közönséggel, hogy az apró hirdeté­seknél nagyobb hirdetéseknek árait leszál­lítottuk. 4—4 Az Egri Népújság kiadóhivatala. »P. ffienichelli« a legklasszikusabb olasz szépség, a világszerte ismert filmművésznő szép­sége és kitűnő színjátszó tehetsége biztosítéka annak, hogy a »Nászhaj6« című 4 fejezetre tagozott szerelmi regény tökéletesen kielégíti a legkénye­sebb igényű mozgófénykép kedvelő közönséget is. A »Nászhajó« holnap fél 9 órakor kerül színre az Urániában. Már most meg kell emlékeznünk az Uránia augusztus 9-i. nemzetnevelő előadásáról, melyhez a katonazenekar is közreműködik. 2— ’ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Tőzsde. Zürich (Budapest) lőO. Kiadótulajdonos: EG Hl KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. Külföldi pénzeket Takarékpénztár R. T. naponkint 11 órától, az az napi előtőzs- dei árfolyamon vesz, az Egyházmegyei _________________________________________________________46-

Next

/
Oldalképek
Tartalom