Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-05-21 / 113. szám
Előfizetési dijak posiai szállítással! I POLITIKAI NAPILAP. I Szerkesztőség s Egtr, Licence, finesz és félévi előfizetést nem fogadunk el. I Főszerkesztő: BREZNÄY IMRE. I Kiadóhivatalt Líceumi agomda. Negged évre 110 K. — Egg bóra 40K. — | Felelősszerkesztő: BÄRSY KAROLY dr. | ___________Telefon 82ám 11, A nemzet ősz pátriárkája Eger város díszpolgára. Trak Géza h. polgármester a képviselőtestületet és az állandó választmányt közgyűlésre hívta össze, melynek egyetlen tárgya: a nemzet ősz pátriárkájának, Apponyi grófnak, a város díszpolgárává való megválasztása volt. Dr. Kálnoky István főjegyzőnek nagy szeretettel és ritka művészettel megirt és fölolvasott indokoló javaslata után dr. Nagy János, Eger város képviselője állott fel szólásra. Dr. Nagy János beszéde. Mélyen Tisztelt Közgyűlés! Az állandó választmány indítványával kapcsolatosan .ne n feladatom, hogy felsoroljam gróf Apponyi Albert érdemeit, mert hisz a nemzet ősz pátriárkájának hatalmas érdemeit, a főjegyző ur előterjesztésében gyönyörű csokorba foglalta össze. Dicsőségét és dicséretét zengeni szintén nem feladatom. Embereket dicsérni nem szoktam, de nem is tudok és fölöslegesnek is tartom, mert az igazi nagyság s az igazi érdem nem szőrűi hízelgő töm- jénezésre. Az igazi nagyság hódolatot ős alázatos tanúlni vágyást követel. Különben is keresztelő szent János szavaival mondom: Nem vagyok méltó, hogy sarui szíjját megoldjam. Tanúi vagyunk nagyságának, annak a rendkívüli nagyságnak, mely idővel csak nyert emelkedettségében és soha sem ve szítéit, mely ma is épen olyan erőben virúl, mint élete delén. Vannak nagy emberek, hasonlóak az Alpok egetverő havas ormaihoz, ahol a nyár virulását máról- holnapra a tél dermesztő fagya váltja fel. Az ő nagyságát sem az idő, sem a félreértés, sem a mellőzés nem tudta összeomlasztani. Nincs a közgyűlésnek egyetlen tagja sem, aki nem olvasta, vagy legalább ne hallotta volna egyszer is szónoklatának egy- egy remekét. Az ő elmeéllel és mély bölcsességgel, az igazság meggyőző argumentumain fölépített és hatalmas ékesszólással elmondott beszédei mindannyiszor mint a hegy magaslatokról leomiő vízesések, űj energiát adtak a tespedő nemzetnek. Beszédei a haza szűk határain tűi is a nagy viíág elismerését, hódolatát váltották ki. Sőt nemzeti életünknek legrémesebb pillanatában, a versailles-i béketárgyaláson a világ diplomatáit is megdöbbentették szavai. Szónoklatának hatalmas erejével, mint egy új Botond döngette a bizánci meghunyászkodásnak és állojalitásnak érckapuit és zúzta össze a nemzeti önámítás és tétlenség kényelmes fellegvárait. Politikai pályája nem az önérdek és a cselszövés homokköveiből van kirakva, hanem meggyőződésének és jellemének hatalmas ívezetével magasan vonűl a politika titkos szövevényei, intrikái ős kátyúi fölött. Ez az oka, hogy némelyek fényes politikai tehetségén a sikertelenség napfoltjait is észreveszik. De kérdem, lehet-e hi- bájáúl róni annak a nagy jellemnek, hogy nem tudott érvényesülni abban a hazug politikában, melynek mocsarában csak a csúszó-mászók élhettek? Érvényesűlhetett-e az a férfiú, aki összes tehetségét a nemzeti élet teljes kivívásáért vetette latba, mikor ennek követelése az uralkodó szemében hűtlenség és lázadás volt? Valóban félek kimondani azt az iszonyatos paradoxont, azt a tragikus sikert, hogy meg kellett érnie, hogy nemzete épen azért bukott el, mert őt mellőzték. Tanúja voltam a béke ratifikációja alkalmával, mikor el-elcsuklő hangon panaszolta: «Fáj a lelkem, mert összeomolva látom mindazt, amiért küzdöttem«. S valóban összeomlott, mert szava a pusztában kiáltónak szavaként hangzott el. É« most: összeomlásunk és nemzeti pusztulásunk romjain nem érezzük e az isteni Gondviselés páratlan kegyét, hogy itt él közöttünk nemzetünk ősz prófétája, hogy hatalmas szavával, szónoki erejével reményt keltsen e vigasztalan jelenben, hogy ezeréves alkotásaink romjain, ezeréves hazánk és nemzetünk omladékain hitet, bizalmat, erőt, kitartást öntsön a már-már kétségeskedő magyarba ? Nem a Gondviselés páratlan kegye-e, hogy itt áll közöttünk mély intelligenciájának és még mélyebb vallásosságának gyönyörű harmóniájából fakadó férfias, komoly meggyőződésének szikla talaján; mintegy a fönséges jellemeknek kikristályosodott mintaképe, hogy segítségére legyen a mi tétova korunknak és nekünk: széltől-vi- hartől hányatott, ingadozó embereknek. A Gondviselés különös kegye, hogy oly időben, melyben az emberiségnek szinte végzetes szerencsétlensége, hogy nincsenek valódi nagy emberei, nekünk van egy Apponyi Albertünk, akiben a magyar te hetségnek fénylő sugárkévéje a szónoklat, a politikai érettség, az államférfim bölcsesség, a fegyelmezett tudás, a nemzetért és népért érző áldozatos lélek, a vallásos hit által ápolt polgári erények gazdag szinpompás szivárványát vetíti nemcsak a mi honfi könnyeket hullató felhős egünkre, hanem az egész művelt világ fölé, mintegy figyelmeztetve a győzőket, hogy nem lehet eltiporni, rabbilincsbe verni azt a nemzetet, melynek nagyrahívatott- sága ily férfiúban virágzott ki. Nagy emberekre mindig szüksége lesz az emberiségnek, a nemzetnek, de leginkább szükségünk van ma nagy emberekre. Hisz a láthatár körös-körül nagyon zavaros, homályos, zivataros; gazdasági életünkben nagy a fenakadás; fogyatékosak anyagi segédeszközeink a magán ős a közszükségletek fedezésében; politikai életünkben; népek, nemzetek viszonyában veszedelmes konvulziók rázzák a talajt lábaink alatt; a közélet terén az egyéni érdekek harca dúl, a közérdek feledésbe megy, a megélhetés nehézsége egész osztályokra kiterjed, és ezzel szemben elernyed az össz- tevékenység, elterjed a kishitűség, a tanácstalanság. Ily szomorú viszonyok között nincs-e szükségünk világító toronyra, hogy hazánknak a háború és forradalmak által megrongált hajóját a még veszedelmes szirtek között a biztos révbe vezesse? Ily viszonyok között jaj annak a népnek, jaj annak a nemzetnek, mely nagy embereit nem becsüli, mely nagyjait megérteni nem akarja, mert elveszti létjogát és örökébe más nemesebb nép fog lépni! Ily időkben meg kell tanulnunk nemcsak elismerni és megbecsülni, hanem elviselni is mások nagyságát. Magunkat emeljük hát föl, mikor nagyjaink előtt leborulunk. Magunkat tiszteljük meg, mikor nagyjainknak a hódolat, a tisztelet pálmáját nyújtjuk. Magunkat becsüljük meg, mikor nagyjainkat a nemzeti becsület oltárára állítjuk. Magunkat mentjük meg, mikor nagyjainkat vezérekül tekintjük. Nem ellenkezik sem a demokratikus, sem a szociális gondolkodással, ha az igazi nagyság előtt meghódolunk, hisz az igazi demokratikus gondolkodás nem jelentheti a tehetségtelenek uralmát és felsőbbsőgét azon az egyszerű címen, hogy többségben vannak, hanem jelenti, . . . hogy a nemzetet és népet az igazi nagyság tiszteletére neveljük. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ne elégedjünk meg azzal, hogy a mai közgyűlés jegyzőkönyvét az irattárba helyezzük és hogy a nemzet legnagyobbját a város legelső polgárának tiszteljük csak, hanem mi is emelkedjünk fel hozzá és érezzük át azokat az igazságokat, melyek őbenne kikristályosodtak. Kövessük az ő példáját. Ha ez így lesz, akkor egy jobb boldogabb hajnal pirkadását látom, mert nem egyszerű röpke szólam hanem hazafias kötelesség lesz számunkra az ő példája nyomán élni, küzdeni, áldozni népért, nemzetért, hazáért és eszményekért. Kérem a mőlyentisztelt közgyűlést fogadja el az állandó választmány javaslatát. A közgyűlés lelkesedéssel fogadta el az indítványt és egyúttal kijelölte azokat a személyeket, akik az Országos Apponyi ünnepségen képviselni fogják a várost. A küldöttség tagjai Török Kálmán, apát-kanonok, Babocsay Sándor, Dr. Nagy János ős Dr. Glósz Kálmán lesznek. A kenyérkérdés. A háború kitörése óta a legnagyobb gondunkat ez okozza. Mikor a bőkében imádkoztuk a Mi Atyánk-n&k ezt a kére sét: Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket, nem is sejtettük, hogy milyen életbevágó kérése ez a mi imádságunknak. De a háború és az azóta forgó idők nagyon, nagyon keservesen megtanítottak rá, hogy komolyan vegyük imánk fohászát. Sok-sok gondot okoz az is, mi lesz az új kenyérig? Ettől nehéz sok szegény család feje, de ettől fáj az állam feje is. De az is kérdések kérdése: mit csináljon az állam az új terméssel ? Az eddigi kötött forgalmat: maximálást, kontingentá- lást, rekvirálást nem lehet tovább fenntartani, mert nem jár eredménnyel. Pocsékká tesznek sok szép búzát ős zaklatják a fogyasztót, termelőt egyaránt. Szabaddá kell tenni a gabona- és lisztkeréskedelmet. De ez is sok egyébtől függ. Először is attól, hogy mennyi lesz a termés ? Elég lesz-e Csonka-Magyaror\
