Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-02-13 / 35. szám

m ítélet Biringi Lajos vasúti csaló bűn­ügyében. Mint annak idején megírtuk, Birinyi Lajos máv. távirász, az egri állomáson a mozgó vonat pakli kocsijában 7 vaggon farakományról szóló fuvarlevelet saját nevére hamisítva, a hét vaggon fát cimére Hatvanba expediálta, hogy ott a már elő­zetesen eszközölt megrendeléseknek eleget tegyen. Ezáltal a MAV.-ot tetemes összeg­gel megkárosította, magának viszont jog­talanul anyagi hasznot szerzett. A kir. trvszék büntető tanácsa pénteken vonta felelősségre Birinyit 7 rendbeli csalás és 7 rendbeli okirathamisitás büntette cimén, miért is vádlottat összbüntetésül 2 évi fegyházra Ítélte.' Kir. ügyész a büntetés súlyosbbitása, vádlott annak enyhítése miatt fellebbezett. ORSZÁG - VILÁG. Kritikussá vált a szélsőséges szabad- királyválasztók helyzete. Friedrich sze­rint a magyar politikában nem mutat­kozik előrehaladás. Csütörtökön ül össze a Ház. A megbeszélések nem minden ponton tisztázták a helyzetet. Első és figye­lemreméltó jelenségnek tartják azt, hogy az értekezleten a kereszténypártbőj Haller, Túri, Ernszt és Huszár Károly jelentek meg és sem a Szmrecsányi-, sem a Bleyer- féle nemzetiségi csoport nem volt képvi­selve. Már az értekezlet folyamán kiderült, hogy a szélsőséges szabadkirályválasztók helyzete kritikussá vált. Sőt arról is be­szélnek, hogy ezek, mintegy 16—20 kép­viselő kilépnek a pártból és önálló cso­porttá alakulnak. Ezt a hirt azonban Rassay és Bállá Aladár a legerélyesebben , megcáfolták. A pártértekezlet után kialakult poli­tikai helyzetre vonatkozólag Friedrich Ist­ván a következőket, mondotta: «Az uj pártszövetséget csak átmenetinek tartom. A parlamenti helyzet visszafejlődött oda, ahol hónapokkal ezelőtt volt Sajnos, sehol sem mutatkozik előrehaladás a magyar politikában.» A nemzetgyűlés uj ülésszaka — ér­tesülésünk szerint — csütörtökön veszi kezdetét. Románia felé február végéig szünetel a személy- és teherforgalom. Ä határ­zárnak nincs politikai háttere. A román kormány négy nappal ezelőtt a legszigorúbb határzárlatot rendelte el. Ennek értelmében február végéig Romá­nia felé a személy- és teherforgalom telje­sen szünetel. A haátárzáriatnak nincs po­litikai háttere. A román kormány azért tartotta szükségesnek a határzár elrende­lését, mert Romániában most folyik a hadikölcsön és államkölcsönkötvények le­bélyegzése. Megindulnak a tárgyalások a nyugatma­gyarországi kérdésben. Ä tárgyalások színhelye: Bécs. Az ántánt legutóbbi jegyzékében, me­lyet a magyar és osztrák kormányhoz intézett, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a két kormánynak tárgyalnia kell a nyugatmagyarországi kérdésről. Az osztrák és magyar kormány úgy állapodtak meg, hogy a tárgyalások a jövő hét végén Becsben fognak megkezdődni. Ezek a tárgyalások csak előkészítő jellegűek lesznek s rövid ideig fognak tartani. Az osztrák delegátusok tájéko­zódni akarnak afelől, hogy Magyarország miként értelmezi az ántántjegyzéket, s le­szögezik Ausztria álláspontját. Ezen elő­zetes tanácskozások alapján csak később indul meg az érdemleges tárgyalás. Igazgató: Radii Károly. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen,„ EGRI NÉPÚJSÁG. 1920./1921. Hirdetmény Hevesmegye alispánjának 1739—a. 1921. számú rendelete alapján értesítem Eger város határában sző­lőbirtokkal rendelkező birtokosokat, hogy az ’.921. év­re szükséges rézgálic mennyiségek előjegyzése folyó évi február hó 14-tól 18-ig a városháza kis tanácster­mében reggel 8 órától 1 óráig a következő feltételek mellett eszközölhető: Egy katasztrális holdra 2'h kg. rézgálic jegyez­hető, s csakis Eger város határában lévő szőlők után. — Ä vételár kilogrammonként a kezelési költséggel együtt 51 korona, mely az előjegyzés után a kiállí­tott nyugtára Eger város fogyasztási pénztárába azonnal befizetendő. Figyelmeztetem a szőlőbirtokosakat, hogy a fent jelzett idő letelte után az alispán ur rendelete szerint előjegyzések el nem fogadtatnak, igyekezzék tehát mindenki az előjegyzéseit idejében foganatosítani. Eger, 1921. február hó 16-án tartott tanács ülésből. Bayer Henrik s. k. 1 — 1 h. polgármester h. STERNBERG kir. udvari hangszergyár Budapest, Rákóczi ut 60. Zenekari hangszerek, pedálos cimbalmok, har­monikák és beszélőgépek a legfinomabb minő­ségben. Vidékre való szállításokat a legpontosabban eszköziünk. Javításokat a legoicsóbban és szaksze­rűen végzünk. 10—10 DIETRICH fe GOTTSCHLIft t T. Figyelmeztetés. Félreértések és jóhiszemű tévedések elkerülése céljából ezúton értesítem igen tisztelt üzletfeleimet, hogy miután a há- ború kitörése előtt az általam alapitott t Gottschlig Ágoston Részvénytársaság j kötelékéből kiléptem s a háborút végig- l küzdöttem, az édesatyám által 1865 ben ! X., Füzér-u. 30 alatt alapitott eredeti Dietrich és Gottschlig I likőr-, rum és cognacgyárat, valamint j teanagy kereskedést fenti helyen a mai | kor igényeinek teljesen megfelelően is- : mét működésbe hoztam. j A Gottschlig Ágoston Részvénytársa­sággal tehát semmiféle közösségem nincsen és miután az összes régi bevált receptek birtokában vagyok, biztosítha­tom nagyrabecsült régi vevőközönsége- m,et, hogy ezentúl is a régi és legkivá­lóbb minőségű árut gyártom és hozom forgalomba. ügy régi mint uj vevőköröm pártfo­gását kérve kiváló tisztelettel lovag Gottschlig Ágoston a DIETRICH ÉS GOTTSCHLIG R. T. 3-6 vezérigazgatója. Budapest. X. KÉR., PÜZÉR-ÜTCA 30.11 Pénzt csinálhat minden féle régiségből: pohár, porcellán, könyv, festmény, faragvány s bú­torokból. Tört aranyat, ezüstöt, bril- liánst, gyöngyöt magas árban vesz. Németh, ékszerész. 2-2 Föreál mellett. s Meghívó. Ä Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezete rendes évvégi közgyűlését február hó 20-án dél­előtt 11 órakor tartj.-i a szövetkezet helyiségeiben, melyre a tagok ez utón hivatnak meg. Tárgysorozat: Üzleti jelentés, mérleg megálla­pítás, nyereség jzétosztás, felmentvény megadása, indítványok. Mérleg a szövetkezetben tekinthető meg. Határozatképtelenség esetén a február 27-iki közgyűlés a tagok számára való tekintet nélkül ha­tároz. Zsivora Sámuel, elnök. MÉBLEG. Vagyoni Készpépz 230404 K. Áru­készlet 4479!'— K. Követelés 50601'38 K. összesen 9760642 K. Teher: 300 db. üzletrészjegy á 20 K. 6000'— K. Taralékalap 2346594 K. Fel nem vett árüíéritmény 1917—1920-ig 153 42 K. Még ki nem fizetett árútérítmény 628 86 K. Fel nem vett osztalék 1907— 1920-ig 1057 75 K. Hitelezők 27047-98 K. Aru- téritmény 29451'70 K. 1920. évi tiszta nyereség 9892 77 K. összesen 97606 42 K. Nyereség: Fűszeren 92837 91 K. Különfélékből 647'— K. Kamatokból 2l'40 K. összesen 93506 31 K. Veszteség : Alkalmazottak fizetése és tiszteletdíjak 12535'- K. Drágasági segélyek'22350'— K. Bolt és pincebér 1660'— K. Adó 5 05 — K. Kölcsön után ka­mat 948'— K. Üzleti költség 11563'84 K. Arúvissza- térités 29451'70 K. 1920. évi tiszta nyereség 989277 K. összesen 93506 31 K. A lefolyt üzletévben kilépett 3 tag, belépett 4. tag. A tagok száma 255; az üzletrészek száma 300. 1—1 Igazgatóság és Felügyelő-bizottság. A magy. királyi állami rendőrség egri kapitánysága 8382/rk. 1920. szám. Hirdetmény. A m. kir. Belügyminiszter úrnak 5446/1921. VII. a rendelete értelmében a lőfegyver, lőszer, és rob­banó anyagok árusításának engedélye 1971. év feb­ruár 20-ig, az uj árusítási engedélyek nélkül tartott raktári készletek beszolgáltatásának határideje pedig 1921. év február 22-ig meghosszabb.tatott. Eger, 1921. február hó li-én. Dr. Horváth Gyula s- k. 1—1 áll. rendőrkapitány. Csiky Sándor u. 29 sz. borházas pince 125 □ öl telekkel eladó, í-i Vörösmarthg utca 57. T>Á1 \7íWíit Rz e9ri ipartestület A cUtV d/rdl. elöljárósága eljárói ál­lásra pályázatot, hirdet. Évi 6000 korona fizetés és természetbeni lakással. Elszegényedett iparosok, hadirokkan­tak és hadiözvegyek előnyben részesülnek. Kérvények f. hő 20 ig az ipartestület hivatalos helyiségéhen a hivatalos órák alatt adandó be. Eger, 1921. február 12. Balkay Béla, s. k. 1-3 ipartestületi elnök. Äprö hirdetések. Minden szó 2 korona. v Ki vállal harisnya fejelést. Cim a szerkesztő­bégben. 1 — 1 Egy kaptáros méhkas eladó. Cim a kiadóban. 1-1 Szoptatósnak ajánlkozom, házhoz járni. Címem a kiadóban. 1—1 Angol buldogg és próbababa eladó. Bartakovics- utca 28. 1-1 Szalongarnitúra, varrógép, képek, könyvek, zsakett eladok. Dobó-téri trafik. 1—1 Hálószoba, kályha, eladó. Káptalan-utcai trafik. 1-1 Széna, sarjú takarmány eladó. Hajiing Kál 344. Vasútállomás, Kálkápolna. 1—1 Orom-u. 7. ház eladó, azonnal elfoglalható. Ugyanott bútorok._________________________1—1 A pajdosban egy félhold szőlő 50 ezer koronáért, sürgősen eladó, f. hó 15.-án d. e. 10 órakor. Kertész- u. 21. sz. alatt. 1—1 Nagy anyadisznó, 2 erős méh család, kaptár, szalma kasok, eladók. Sándor-utca 24. l — l Kerestetik eayedül álló izr. idősebb nőhöz közép­korú nő aki a háztartás összes teendőit vállalja. Aján­latok Csiky-utca 22. adandók be d. u. 2—4-ig. 1—2

Next

/
Oldalképek
Tartalom