Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-01-08 / 5. szám

2 Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen férjem tememetésén részvétükkel fájdalmamat enyhíteni szívesek voltak, ez utón fogadják hálás köszönetemet. Özv. Varjú Béláné. A várban van egy trombitás. Nohát annak nem is két tüdőt adott az Ég, hanem négyet. Lehetetlen, hogy máskép fujhatná reggeli 7 órától szinte szakadatlanul esti 7—8-ig* Fújja künn a vár hátsó kapuja mellett, fújja a Vécsey- utca fölött, fújja a Gárdonyi utca dombján, fújja a Várköz-utcán, de néha csak a kaszárnya ablak­ban ülve- egyszerre valamennyi utcának fújja egethasogató, ^ablakot rázó visogtatásával a réz­tölcsérének. A honvédség idejében nem a város utcái között tanultak a trombitások, mert hiszen a házakban betegek is laknak, szellemi foglal­kozásúak is, de az egészségeseknek is fejfájást okoz az ilyen éktelen üvöltözés. S már hetek óta 1 Igen kérjük a vár tisztelt parancsnokait, a két ezredes urat: intézkednének, hogy vagy lent a kazamata azon termében hangoskodjon a szor­galmas trombitás, ahol a honvédség idején gya­koroltak, vagy hogy kössön zsebkendőt a trom­bitájára. «Cezarina» az Urániában. Ma és hol­nap, mindkét nap három előadáson 4, 6 és 8 órai kezdettel a «Cezarina» hetedik része kerül mű­sorra. — Hétfőn : «A hontalan» dráma, főszerepét Werner Krauss játsza. Kedden és szerdán Star- inűsor, Montgomery kedves gyermekregénye a «Gyermekszív», melynek főszereplője egy 8 és egy 4 éves gyermek, mig a mama szerepét Mattyasovszky Ilona játsza, a francia nevelőnő szerepében pedig Eger dédelgetett kedvencét Batizfalvy Elzát fogjuk a vászonon látni. Jegyek előre válthatók a Mozitőzseében. 5— Habiások a Tihaméren. Az Adamcsek féle sző­lőben lévő épületről 2 ajtót elloptak. Nyomravezető ezer koronát kap Almagyar-út 1. sz. alatt. Diszfenyő rablásók a Tihaméren. A lelketlen rablók a külön csoportból hatot derékon vágva lop­tak el. Nyomravezető ezer! koronát kap Almagyar- út 1. sz. alatt. 1—2 Igazságügy. Rz egri kir. törvényszék 1921. évre szóló uj tanács és ugybeosztása. I. Polgári tanács : elnök: Eötvös József dr. tanácselnök, tagok: Búzás Iván, Káló Miklós, Boross Gyula, Buday Zoltán, Virágh Károly dr., Cservény István kir. törv. bírák, jegyzők: Szabó Szilárd dr. kir. törv. jegyző és Varrók Béla dr. kir. törv. joggyakornok. II. Polgári felebbviteli tanács: elnök: Böhm Alajos dr. kir. törv. elnök, tagok: HegedűsjGyula kir. ítélőtáblái biró, Hoffman János kir. törv. biró, jegyző: Fógel Zoltán dr. kir. törv. jegyző. III. Büntető tanács : elnök : Ficzere Béla kir. törv. biró, tagok: Illykovics István, Derecskéi János kir. törv. bírák, jegyzők: Jolbey Sándor dr. és Petkovics Iván dr. kir. törv. joggyakor­nokok. IV. Büntető felebbviteli tanács, elnök: .Pret- tenhoffer Ödön kir. törv. biró, tagok: Szabó Béla, Hollós Nándor kir. törv. bírák, jegyző: Pogonyi Andor kir. törv. jegyző. V. Vádtanács: elnök: Ficzere Béla, tagok: Kiss Balázs, Imregh Lajos dr. előadó kir. törv. .bírák. Jegyző: Pogonyi Andor kir. törv. jegyző. VI. Kommunista ügyek tanácsa: elnök: Miskovics Flóris dr;, kir. Ítélőtáblái biró, tagok: Prettenhoffer udön, Kiss' Balázs, Szabó Béla, Polák Pál kir. törv. bírák. Jegyzők: Papp Péter dr., kir. törv. jegyző és Dezső Árpád dr., kir. törv. jegyzők. —j;Ez a tanács tárgyalja a rögtön- itélő bírósági ügyeket is. VII. Esküdtbirósági tanács: elnök: Böhm Alajos dr. kir. törv. elnök, tagok: Kiss Balázs, Polák Pál kir. törv. bírák. Jegyzők: Papp Péter dr. és Pogonyi Andor kir. törv. jegyzők. VIII. Uzsora bíróság: elnök: Prettenhoffer Ödön kir. törv. biró, tagja: Kiss Balázs kir. törv. biró. Jegyző: Dániel Ferenc dr. kir. törv. joggyak. A házhelyrendező vegyes bíróság elnöke: Búzás Iván; a fiatalkorúak törvényszéki tanácsá­nak elnöke: Ficzere Béla kir. törv. biró. Vizsgálóbíró: Hollós Nándor kir. törv. biró. Cégbíró: Cservény István kir. törv. biró. Cégjegyzékvezető: Misik László dr. kir. törv. joggyakornok. Keresztény ember csak keresztény újságot olvasson! EGRI NÉPÚJSÁG. ORSZÁG - VILÁG. Kérelem. Kéretik mindenki, akinek Oroszországban, Turkesztánban vagy Szibériában tiszt, hadapród, vagy önkéntes hozzátartozója van, hogy ezen tényt a név és cim megjelölése mellett a kül­ügyminiszter hadifogoly osztályával (Budapest, Dísztér 2.) közölje. A belpolitika hirei. Pártközi értekezlet* Nem hívják össze a nemzetgyűlést. (Budapest.) A miniszterelnökségi palotában tegnap délelőtt Teleky Pál gróf elnöklete alatt pártközi értekezlet volt. Az értekezleten részt vettek a kormány Budapesten idéző tagjai, Apponyi Albert gróf, Rubinek, Haller, Ernszt Sándor, Mayer János, Friedrich István és Ugrón Gábor. Andrássy Gyula gróf, a külügyi bizottság elnöke vidéken tartózkodik s ezért nem jelent meg. A tanácskozáson megvitatták az antant Nyugatmagyarországra vonatkozó jegyzéke nyo mán kialakult helyzetet. A tárgyaláson az egysé­ges felfogás alakult ki, hogy a nemzetgyűlés összehívására nics szükség. A külügyi bizottság összehívására a bizottság dnökének szabad kezet hagytak. / Nyugatmagyarország sorsa. Megérke­zett az ántantjegyzék. Nincs még szó kiürítésről. A válaszjegyzék. (Budapest.) A Nyugatmagyarország átadásá­nak módozatait tartalmazó ántánt jegyzék tegnap megérkezett a külügyminisztériumba. Illetékes helyen az ántánt jegyzékéhez a következő meg­jegyzéseket fűzik: Megállapítható, hogy kár volt a közvéleményt felizgatni a tények olyan beálli fásával, mintha az ántánt Nyugatmagyarország azonnali kiürítését követelné. A jegyzékből vilá­gosan kitűnik, hogy a nagykövetek tanácsa csak a majdani átadás módozatait állapította meg. A jegyzék tehát egyáltalán nem ultimátum. Különben is Nyugatmagyarország kiürítéséről ad­dig, míg a trianoni békeszerződést három nagy­halalom nem ratifikálja, nem lehet szó. (Bpest). Teleky Pál gróf miniszterelnök a válaszjegyzék megszövegezése tekintetében érint­kezésbe lépett Andrássy Gyula gróffal, ki tegnap este érkezett a fővárosba. A válaszjegyzék utalni fog a békeszerződésben javunkra hozott, de eddig még végre nem hajtott intézkedéseire, aminőt a Ruszka-Krajnára, Pécs és Baranyára s a műem- léknkre vonatkozó intézkedések. Igazgató: Radii Károlg. 6M92!. Hirdetmény. A m. kir. belügyminister ur 8652/eln. 920. számú körrendeleté folytán értesítem az Egerben székelő ha­tóságokat, hogy a szerb cenzúra a meg nem szállott területre irányított hivatalos leveleket a címzettnek nem kézbesíti, hanem azokat, kivétel nélkül, vissza­tartja. A m. kir. belügyminister Ur ezen okból figyel­mezteti a hatóságokat, hogy a szerbek által megszál­lott magyar területre rendes posta utián leveleket ne küldjenek. Eger, 1921. jan. 4. Trak Géza s. k. 1—1 h. polgármester. Hirdetmény. Ügyfelem megbízásából közhírré teszem, hogy az Orom-utca 7. számú ház elfoglalható lakással — mely áll 4 szoba, konyha, éléskamra, pince és gazdasági udvarból — a folyó hó 12. napján d. u. 3 órakor Verbőczy-utca 1. szám alatti irodámban megtartandó önkéntes árverésen 450.000 K. kikiáltási ár mellett a legtöbbet Ígérőnek el fog adatni. Közelebbi feltételek irodámban a hivatalos órák alatt (d. e. d. u. 9—12 és 3—5) megtudhatók. Ugyanott teendő le az árverés napjának deli 12 órájáig a bánatpénz is. Ifj. Dr. Molnár Sándor 1—3 ügyvéd. Az egri m. kir. pénzflgyigazgatóságtől. 346/1.1921. Értesítés. A pénzügyminísterium a menekült közszolgálati alkalmazottak részére a fővárosi adófelügyelőségnél, debreczeni, kaposvári, miskolezi, szegedi, székesfehér­vári, szolnoki, veszprémi és zalaegerszegi pénzügy­igazgatóságoknál adóügyi tanfolyamokat állít fel. Jelentkezhetnek főiskolát, a főgyimnasium, illetve főreál 8 osztályát, tanítóképzőt végzettek, felsőkeres­kedelmi érettségit tett, továbbá katonai, vagy gaz­dasági tanintézetet végzett menekültek. A tanfolyamok 1921. január 15-én kezdődnek. Bővebb felvilágosítást nyújt a egri pénzügyigaz- gatóság (II. emelet 14 ajtó.) Eger, 1921. január hó 5-én. Dr. Lipovniczky min. tanácsos, 1—1 m. kir. pénzügyigazgató • 44) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában. 18765/920. Hirdetmény. Eger r. t. város Tanácsa a város makadám utai- nak kar'oahozaJalához 600 köbméter zúzott kő szállítá­sára pályázatot hirdet. A pályáitok zárt borítékban legkésőbb folyó hó 20-án délelőtt 10 óráig a városi mérnöki hivatalba nyújtandók be. Az árajánlaton kiviil a kő milyensége és a szállítás ideje is meg­jelölendő. Eger, 1921. január 4. 2—6 Trak Géza s. k. h. polgármester. Hirdetmény. Értesítjük a szőlősgazdákat, hogy a törköly főzés folyamatban van s kérjük a tagokat, hogy úgy a be­taposott törkölyüket, mint pedig borseprőjüket kifőzés céljából hozzánk beszállítsák. Eger és Vidéke Szőlösgazd inak Gyümölcs- értékesítő és Központi Szeszfőző Szövet- 4 - kezete. EGEH. Kapás u. 18. szám alatti bodegában, ma este DISZNÓTOR. Az Egri Hangya több évi gyakorlattal biró mérlegképes KÖNYVELŐT keres. Pályázatok jan. 15-ig nyújtandók be. Fő utcán új úri ház 4 szobával, kerttel, azonnali elfog­lalással eladó. Egyedüli megbízott GOLDMÄNN i—2 Szekfű u. 4. Segédjegyzőt keres rendszeresített állásra ,_2 Füzesabonyi főjegyző. Äpro hirdetések. linden sró 2 korona. Ein deutsches Fräulein wird sofort aufgenommen. Adres e bei der Redaktion. 1—5 Csizmadia segédet felveszek. Erdélyi, Sáncz. 1-2 Házat és földet közvetít Fenyő. Újvilág­utca 6. 1 — Tőrőkfő-utca 2. ház eladó. 1—1 Használt igáskocsi, négy új kerék eladó. Dobó­utca 1. 1—2 Jókarban lévő használt ebédlő bútorok és plüss fotelek eladók. Cim a kiadóban. 1—2 Plüss jókarban lévő garnitúra eladó. Kovács János-utca 12. 1—2 Házközvetitő. Szekfü-u. 4. fogad a déli órákban. 2— Disznóölést házaknál vállal ifj. Fehér József, Kaszirió-utca 1. 2—3 v Príma hizott sertések eladók. Király-u. 39. 2—3 Két darab hizott, egy félhízott sertés eladó. Szvo- rényi-utca 22. 2—3 Asztalos gyalupadot keresek megvételre. Cim a kiadóban. 2—4 Groszmann Géza dalszerzeményeiből kották ismét kaphatók. Englender Adolf zeneműkereskedésében. 3-4 Télikabát teljesen jókarban eladó. Megtekinthető Kovács László szabó üzletében, Kállay-Z. utca. 2—3 Eladó három ház, mely üzlet és gazdálkodásra is alkalmas. Honvéd-u. 19. szám. 4-10 Kisasszony-utca 15. számú ház azonnal is eladó. 6—6

Next

/
Oldalképek
Tartalom