Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-06-07 / 126. szám
Óriási vihar vonult el városunk fölött tegnap déli 1 óra tájban. A szélvihar vastag fákat is kicsavart. Az alkonyati sötétségben roppant jégeső indűlt mogyoró-, sőt apróbb diőnagyságu jéggel, s mely jégverés mintegy negyedóráig tartott. Azután roppant zápor zuhogott le óriási menydörgés között. Hogy a termésben s a környező hegyeken volt-e kár és mekkora, most még nem tudhatni. Ä hadiárvákért. A »Hadviseltek Országos Gazdasági Szövetségé-«nek péter- vásárai csoportja nemrégiben alakult meg és már is nagyon szép eredményeket ért el. Eddig ugyanis tiz hadiárvát helyezett el a járás vendéglátó családjainál, mint kisegítő családtagot. A járásból bejelentett két süketnéma hadiárvának intézeti elhelyezése ügyében pedig a Szövetség elnökségéhez irt föl. Fogorvosi rendelését megkezdte: 10 —2-ig. Dr. Horváthné, Knézich-u. 15. 1-3 Eljegyzés. Losonczy Mariskát eljegyezte Zsámbok Lajos cipész mester. Vasárnapi kedélyeskedés. A szálában Kis Ignác korcsmájában vígan folyt a kuglizás, mikor Kormos János 21 éves földműves a bábok helyett egy katona fejének irányította a nehéz golyót. A katona a gyengéd kedélyeskedésre szintén vastag tréfával felelt s oldaifegyverével csiklandozta meg a tréfás Kormost, kit most vállszűrással az Irgalmasoknál ápolnak. Az Egri magyar lábbeli készítő ipartársulat mulatsága f. h. 12-én a Koronákért helységében fog megtartatni. Akik tévedésből meghívót nem kaptak forduljanak Tomory István elnökhöz. Szúnyogköz 1. sz. 1 — 1 Jelentkezési felhívás. Felhivatnak mindazon 1884—1899. évfolyambeli születésű Eger városban tartózkodó férfiak, kik még ez ideig bármely okból, a városi katonai ügyosztálynál nem jelentkeztek, — tekintet nélkül arra, hogy katonák voltak-e vagy nem, — hogy folyó hő 10—14-ig, annál is inkább jelentkezzenek, mivel ellenkező esetben a mulasztók ellen igazoltatás után a véderőtörvény 73. §-a alapján büntető eljárást indítanak. Az Egri Koszorús Dalkör ma este 6 órakor próbát tart. Elnökség. 2— Elvesztetté pénteken délután füzesabonyi állomáson egy szegény nyug. öreg tisztviselő minden pénzét. Zárt levelezőlapba volt téve. Megtaláló könyörüljön s adja be az Egri Népújság szerkesztőségébe. 30-án reggel a Vásártér sarkán találtatott 2 ruhakiváltási igazolvány (Vieszt János féle.) Igazolt tulajdonosa átveheti a kiadóhivatalban. Elveszett szombaton egy vöröses, tarka, borjas tehén; jobb szarva rövidebb volt. Becsületes megtaláló, jutalom ellenében az érseki farakodó telepen jelentse. Falusi iskolásgyermekek jutalmazására alkalmas népszerű fűzetkék (az Érseki Líceumi Nyomda és a Egyliázm. Irodalmi Egyesület kiadványai)" 40 fill.-tői 2 K-ig kaphatók nagy választékban a Keresztény Sajtószövetkezet Propaganda Vállalatánál. Érsek-u. 1. 10—10 A hirdető közönség tudomására adjuk, hogy — kizárólag apró hirdetéseket — a Propaganda Vállalat is fölvesz Érsek-utca 1. szám alatti üzletében. Az Egri Népújság kiadóhivatala. 5—12. A propaganda Vállalat, üzlete köl- csönkönyvtárral felszerelve Érsek-útca 1. szám alatt megnyílt. 9— Uránia. »H szerencse ura.« Ma és holnap, kedden és szerdán »Ä szerencse ura« c. filmet mutatja be az Uránia. Monte-Carlo-ban történik. Ä zöld asztál izgalmas szerencse-vadászata közben játszódik le a darab, amelgnek a befejezése — megnyugtató. A film változatos, eleven, pazar díszítések, tablószerű motívumok és a nagy statisztéria ügyes keretbeszo- rítása adják meg az értékét. — Az előadások hétköznap fél 9, vasár- és ünnepnapon fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. Szellős helyiség. Villám-ventillátor. Büffé. — Felvilágosítással szívesen szolgál az Uránia. Telefon; 67. 6— Sziliház. Ä színtársulat holnap búcsúzik Egertől. Haltai színtársulata szerdán este a Trillby- vel búcsúzik Egertől. A főszerepet (Swen gáli) Ssalay Pál és Trillbyt Heltainé játsz- sza. Ezzel valószínűleg — és ez a szándék is — eléri azt a társulat, hogy kellemes emléket hagy maga után. Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy Haltai most Miskolcsra pályázott és hatalmas Ígéreteket tett. Óvadékot bármilyen összegben hajlandó letenni, csakhogy Egert és Miskolczot újból egy szinikerü- letbe hozhassa össze. Ez esetben télen Miskolczon, tavasszal és ősszel Egerben játszanék.____________________________ Sport. MÄFC. — MESE. 2 : 0 (0 : 0). Még eddig nálunk nem látott nagyszámú és díszes közönség előtt zajlott le a vasárnapi mérkőzés; a pályát körül fogó embergyürü egy nagy virágos koszorúhoz hasonlított, melyben a világos nyáriruhás egri szépek voltak a virágok, a lombot, a zöldet a katona ruhák zöldes és a polgárok ruháinak összefolyó szürkés színe adta. A mérkőzés erős iramban kezdődött, már a játék elején láttuk, hogy a Technikusoknak jobb a technikája s hogy az egri csapat csatársora nem fogja egymást megérteni. Ezt talán az ellenféléhez hasonló ingek is okozhatták. Az első félidő ennek ellenére 0:0 arányban végződött. A technikusok védelme, a 2 hátvédet értjük, erősen fáradt volt úgy, hogy a második félidő az egrieket győzelmi reménynyel kecsegtette. Igaz, hogy a technikusok az újra kezdés után is veszélyesen szorongatják az egri kaput s mégis, ha Egernek egy kevéssé kedvez a szerencse, fordítva kellett volna Írnunk a címet. Dankó lövése például 3 lépésről a kapus kezébe jut. Erhardtot, ki a cornereket értékesíteni akarta, 2 ízben terítette földre a kapus erélyes védése. A műegyetemiek első goaljukat cornerből érik el. Ha apát kell ennek a goalnak adni, akkor ennek apja a biró volt. A második goalnak Baráthgoal a neve, kb. 10 perc után követte az elsőt, mely a játék 30-ik percében esett. Ezután Eger kezdi az iramot diktálni, de mivel a halfsor a csatársort támogatni nem bírta, az igyekezetei goal nem koronázta. A műegyetemnél a halfsor teljesített kiváló munkát, meg a kapus; az egrieknél Erhatics, Eperjessy, Csányi tűntek ki, a félelmetes csatársos lélek nélkül és gyengén játszott. A mérkőzést Babocsay Zoltán vezette, kit ítélkezéseiben egy állandóan a MOVE ellen tüntető hangos csoport erőszakos viselkedése igen gyakran megzavart. Ez a kis csoport a többek közt a helybeli reáliskola a MOVE céljaival nem szinpatizáló növendékeiből áll. A vezetőség jól tenné, ha távoltartásukról, vagy -csendesebb viselkedésükről gondoskodna, mert, hogy mily befolyással lehet a bíróra az ilyen hangos, sértő és vásári zaj, azt a tegnapi mérkőzés megmutatta. A MESE vezetőségének csak annyit, hogy másszinű ingekről is gondoskodjék, mert a tegnapi vereségben nagy része volt az egyszínű ingeknek. 3 ORSZÁG - VILÁG. Nemzetgyűlés. Elnök: Rakovszky. A költségvetési vitához zárszó jogán hozzászólt Homorn- nay Tivadar, aki visszavonta indítványai nagy részét, mert már teljesíttettek. Schlachta Margit a házszabályok módosítását kéri. Vázsonyi félti az országot a kivételes intézkedésektől, mert ezek csak újabb tápot adnak a bolsevista agitációk- nak. A katonai bíráskodás megváltoztatandó, és megszüntetendő a polgári személyek felett gyakorolt bíráskodási rendszer. Hibáztatja a telefon cenzúráját, mert szerinti? nincs logikai összefüggés a telefon cenzúra és a bolsevizmus között. Helyteleníti, hogy a bíróság tagjai nagy számbün fejtenek ki politikai működést. Az októberi forradalom bűnösei sorsának elintézését sürgeti, mert a Nemzeti Tanács egész tevékenysége a forradalom kitörésére, előkészítésére szolgált és Károlyi az olaszokkal kívánt szövetkezni oly időben, amidőn ez a központi hatalmakra végzetes lett volna. Károlyi Mihály ezenkívül a szociáldemokraták sztrájkmozgalmait is szította. Rassai Károly a közszabadságok korlátozása és a bankgassei milliók ügyében interpellált; kérdi továbbá, hogy vállalt-e a kormány valamely kötelezettséget IV. Károllyal szemben és volt-e a kormánynak megbízottja mellette. Gróf Bethlen miniszterelnök válaszában a bankgassei milliók ügyében ad felvilágosítást, — továbbá kijelenti, hogy a kormány IV. Károllyal szemben kötelezettségeket nem vállalt és megbízottat nem rendelt mellé. (Az ülés tart.) Nagyatádi a politikai helyzetről. A kisgazda programúinak érvényesülnie kell. Nagyatádi egy értekezleten nyilatkozott a politikai helyzetről. Az egységes kormányzópárt megalakulásakor — úgymond — mindnyájan üdvözöltük az egységes vezetést. A kisgazdák örömmel fogadták az eszmét, újabban azonban a szolidaritás bomladozni kezd. Mi szívesen működtünk velük (az egységes kormány- zőpárt vezetőivel), de úgy látszik, hogy kívánságainkat nem akarják teljesíteni. Azt javaslom, hogy ha az együttműködést továbbra is fenn akarják tartani, ezt csak kisgazda programm alapján tegyék. Meskő Zoltán szintén hive az egységes kormányzó - pártnak, de a kisgazda programm érvényre juttatásáról csak később fog nyilatkozni. A lengyel fölkelők újabb támadása. Az Oppeln-Koszternits-Kówel i vonalon a fölkelők felszedték a vasúti síneket ás több községet elfoglaltak a németektől A debreczeni «Tisza»-egyetem névavató ünnepe. A debreczeni Tisza-egye- tem névavató ünnepsége vasárnap délelőtt folyt le hatalmas ünnepi keretben. Jelen volt a miniszterelnök, a közoktatásügyi és a népjóléti miniszter. Az egyetem aulájá ban a tanács teljes díszben fogadta a vendégeket. Az ünnepségen az egyetemi hallgatók diák tógában vettek részt. Zürich (Bupapest) 2*40. Napoleon 770 —790,Font 890—910, Dollár 225—35, Francia frank 1925—75, Márka 370—75, Lira 1210—50, Osztrák korona 37 */2—391/2, Rubel 65—67, Lei 385—95, Szokol 340—50, Kor. dinár 650—690, Lengyel Márka 22—24. Az ezüst egy koronás árfolyama Budapesten 11.90—12 K. Kiadótulajdonos .EGBI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. Tőzsdei megbízásokat, alapján bonyolít le az Egyházmegyei még az nap legelőnyösebben, budapesti telefon összeköttetés Takarékpénztár R. T. 2*_