Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-02-01 / 25. szám

előfizetési dijak postai szállítással; Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negped évre 90 K. — Egg hóra 30 K. —

POLITIKAI NAPILAP.

Felelős szerkesztő: BarSjj Károly dr,

Szerkesztőség: Eger, Liceuir.. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefou szám 11

rggawgww/jJBEani

A bujdosók.

Menekültnap Egerben.

Itt voltak közöttünk, feltárták keserveiket, elhozták a szent tüzet s mi tanultunk tőlük lelkesedést, törhetetlen, fanatikus hitet.

Propaganda gyűlés a Vármegg eházán.

Szombaton délután zsúfolásig megtelt a Megyeháza nagyterme. A Himnusz elének- lése után Isaák Gyula alispán köszöntötte a vendégeket, mire Petrichevich Emil br. államtitkár költői szárnyalásu, a hallgató ságot mind végig lebilincselő beszédben válaszolt.

Hangsúlyozta, hogy nem kérni jöttek. Be akarják oltani mindenkinek tudatába, hogy az országra mai helyzetében a lassú pusztulás vár. A magyar nem bűn hődött s főleg nem tanult eleget. Értsük meg, hogy nemcsak a nációnak, hanem a középosztálynak is kongatják a harangot. Rettentő önámiiás az, ha idegen segítségre várunk. Ne legyen I. és II. osztályú magyar Ne csináljunk szociális deklasszi- fikációt. Feledtessük el a menekültekkel azt, amit vesztettek. S ez nem abban áll, hogy megadjuk a nekik kijáró fizetést, hanem értékűk szerint klasszifikáljuk őket. Magyarországnak legnagyobb értéke abban a 200,000 menekültben van, kiknek 75%-a intelligens elem. Ha ez leziillik, többé nem pótolhatjuk. A szervezetlen tömeg közömbös. Jövendő nagyságunk záloga a menekültek törhetetlen irredentizmusa.

Zugó taps volt a felelet az államtitkár beszédére. Wallandt Ernő szavalta Székely Szilárdnak : «Feleljen az Isten« c. költeményét mély átérzéssel és frap páns hatással.

Díszelőadás a színházban.

A menekültnapok egyik fénypontja a szombat esti díszelőadás volt. A színházat zsúfolásig megtöltötte az előkelő közönség; a hangulat valóban ünnepélyes volt, melyet a műsor mindegyik száma magasabb és magasabb fokra emelt. A «Mikes« előadását megelőző szavalat, ének és zeneszám stilszerü bevezetésül szolgál tak. Kaufmann Emmy Vieuxtempes IV. concertjének előadásával csillogtatta tudását. Elmélyedés, ügyes technika jellemezték játékát, melynek megértő kísérője volt a pompás zongorista: Huszthy Zoltán.

A közönség lelkében még ott vibráltak a muzsika akkordjai, amikor felgördült a függöny, hogy lejátszódjék előttünk dr. báró Petrichevich Horváth Emil poetikus színmüve: a «Mikes«. Igazi költői mű ez, mely zengzetes nyelvünk minden szépségével szolgálja a nemes érzelmet: a hazaszeretetet s ápolja a szent tüzet: az irredentizmust.

A száraz történelmi tényeknek ilyen költőitése kiforrott művészi leiekre vall. Az öt kép, az öt mozaik mindegyike egyformán színes, elragadóan invenciózus és magyar lelket remegtető. Talán nem tévedünk, ha a legragyogóbb mozaiknak mégis a harmadik képet: a gubernialis tanácsülést ítéljük. A szereplőkről leghelyesebb általános bírálatot mondani: mindnyájan beleélték magukat a bujdosó

kurucok világába, s az illusztris szerző intencióiba. Tökéletes készültséget és nagy játékkészséget hoztak magukkal. A leg erőteljesebb szinjátékosnak ez előadásban Marossy József (Mikes) és Kéthely Klárika (Petky Éva) mutatkozott. A tomboló érzelmek, a viharzó lelki emóciók megszólaltatásában művészek voltak a szó szoros értelmében. Sok jót írhatnánk a többi szereplőkről is, sajnos azonban nem áll megfelelő tér rendelkezésünkre. Tibor Dezső színművészt, a Kör rendezőjét azonban mégis külön dicséret illeti a precíz, kifogástalan rendezésért.

A közönség állandó, lelkes ünneplésben részesítette a szerzőt és a szereplőket.

Teaest a Katolikus Körben.

A szinelőadás után a közönség a Katolikus Körben gyűlt össze,- melynek termei szinte szűknek bizonyultak. Az úrasszonyok a szervirozás és rendezés körül fejtettek ki fáradhatatlan munkát, a leányok pedig — nem feledkezve meg a táncosok teával és süteménynyél való ellátásáról — tánczoltak úgy, ahogy abban az időben, mikor a háború még nem ritkította meg a táncosok tömött sorait. Krónikás tisztünkhöz hiven arról is kellene referálnunk, hogy ki, illetve kik voltak a legszebbek. Ezt a hálátlan feladatot azonba1' a jurista tánccstélyre hagyjuk, mikor a jelenlévők névsorát és toalettjét is közölni fogjuk, természetesen az egyszerűséggel kapcsolatos jóizlésre«fektetve a súlyt.

Ünnepi istentisztelet.

Vasárnap délelőtt 9 órakor ünnepi isten- tisztelet volt, melyet Ridarcsik Imre, kanonok pon tifikált, fényes segédlettel. A misén megjelentek a hatóságok és testületek s nagyszámú közönség.

Propaganda~gyülés a főgimnáziumban.

Vasárnap délelőtt zajlott le a második propaganda-gyűlés a főgimnázium tornatermében nagy számú jelenlevő előtt. Felvonult dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselő vezetésével a Kér. Szoc. Egyesület több mint 500 taggal.

Rusztek Károly kir. tanfelügyelő megnyíló beszédében mély szomorúsággal állapította meg, hogy e sokat szenvedett nemzetből a legsúlyosabb megpróbáltatások napjaiban kiveszett az eszményekért való lelkesedés s a magyarság az anyagiasság terére lépett. Be kell tehát újra ed zeni e nép leikébe az idealizmust: az eszmények kultuszát. Csak igy sikerül nem csak fajunkat, hanem régi határainkat is megtartani.

E beszéd után Hankó Elemér, Kolozs vármegye menekült alispánja emelkedett szólásra.

Eljött — úgymond — sok szenvedés után, vállán a kereszttel, de lelkében egy hatalmas érzéssel: azzal a tudattal, hogy ez igy víjflt elő írva. A mi nemzetünknek kellett kiengesztelni azt a sok bűnt, mely a nemzetek lelkén feküdt. Ez a menekültek gondolata.

Szívbe markoló szavakkal vezette végig a kiváló szónok a hallgatóságot azon a kálvária-úton, melyet a menekülteknek kellett megtenni. Itt sivárság, barátságtalanság fogadta őket. Jött azonban egy ember, aki megérteti a magyarokkal, hogy a menekültek nem koldulni jöttek, hanem segíteni a nagy munkában. Ez az ember Bethlen István gróf. Fáradhatatlan segítőtársa pedig Horváth Emil báró.

Úgy áldja meg a magyarok Istene a magyar társadalmat, ahogy segítségére siet kiüldözött véreinek.

Zúgó éljenzés követte a beszédet, melynek elcsendesültével Márky István ezredes lépett a

szónoki emelvényre. A szárazon gondolkodó észhez szólva, rideg számokkal s a gazdasági szükségszerűséggel bizonyította be, hogy Csonka- magyarország napjai is meg vannak számlálva, ha vissza nem szerezzük az elrablóit bányákat, az elrablóit erdőket, és az elrablóit állatállományunkat. Ezt kell szem előtt tartania minden szabad magyarnak, de egyben gondoskodnunk kell arról is, hogy az idegen járomban sínylődő rab testvéreink a «hóditók» terrorisztikus sovinizmusa következtében el ne veszítsék nemzeti öntudatukat.

Ezért van szükség az irredentizmusra, de nem a szép szavú, nem a fegyverekre támaszkodó, hanem a cselekvő gazdasági irredentizmusra, mely megérteti Szent István birodalmának minden népével, hogy csak együtt tudunk élni és boldogulni.

Végezetül dr. Pataky István mély érzéssel szavalta el saját költeményét, s a közönség a Szózat eléneklése mellett oszlott szét.

Diszebéd a Koronában.

Sombaton délben Horváth Emil br. államtitkár vendégei voltak Eger tásadalmának vezető emberei, vasárnap pedig Eger város látta vendégül az államtitkárt és lelkes gárdáját. A második jjogás után jTrak Géza h. polgármester emelkedett szólásra s nagyhatású beszédben üd vözölte a vendégeket, megköszönve, hogy városunk falai között hirdették az irredentizmus igéit s a város minden polgára nevében fogadalmat téve, hogy a tettek mezejéről nem fogunk hiányozni.

Horváth Emil báró válaszolt. Utazásainak ,egy emlékéből kiindulva, rámutatott a magyar faj kiválóságára. S csodálatos, hogy erényei dacára a magyart mindig a széthúzás jellemezte. 500 évig idegen érdekeknek voltunk a védelmezője s most mikor végre megtaláltuk függetlenségünket, újra széthúzunk. Távol áll —úgymond — a napi politikától s a nemzet jövője érdekében hirdeti, hogy bármily világnézleti különbségek válasszanak is el, bármily templomban is imádjuk az Urat, meg kell értenünk és találnunk egymást s különösen nem szabad különbségnek lenni abban, hogy Nagy Magyaroiszágot visszaszerezzük. Volt idő, mikor az Anyaország fiai menekültek Erdélybe. Erdély megvédte Magyarország politikai és vallási szabadságát. Ezt kérik most viszont az erdélyiek. A nagy magyar államférfiak meg tudták egymást és a népet is érteni. Egy Pázmány Péter a cellájában levetette a hermelint. Azóta gyakran megtörténik, hogy a magyarországi urak felveszik a hermelint s elfelejtik magyarságukat. Dr. Nagy János, nemzet- gyűlési képviselő szólott azután. Nem látja azt az akaratot és erőkifejtést, melyre oly nagy szükség volna. Az Alföld magyarságát valami török fatalizmus ülte meg.

Szükségünk van a bujdosókra, kik tövis legyenek a testünkben, kik elhozzák a szent tüzet, mint a görög ifjú, ki 100 mérföldről hozta el, futva.

Babocsay Sándor, v. országgyűlési képviselő a menekültek helyzeté, jellemezte találó szavakkal s azt a hazafias óhaját fejezte ki, vajha a szivek a száműzetésben se össze ne törnének, se meg nem kövülnének. Márki István Eger városról s annak az erdélyieket is elragadó történelmi emlékeiről szólott. Bóta Mihály, egri gazda zugó taps és éljenzés közepette tett fogadalmat, hogy ha még egyszer lesz «Talpra magyar!» a földművesek mindnyájan ott lesznek. Dr. Tordai Ányos ékes szavakban köszöntötte az uj Mikest, Petrichevich Horváth Emil bárót. Hankó Elemér, alispán megköszönte Bóta Mihály szavait s jövendő reménységünkre, a nemzeti hadseregre s annak jelenlévő képviselőire ürítette poharát