Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-03-19 / 64. szám
3 EGRI IN L FUJ SÁG. Vasárnap alkoholtilalom. Közöl két évtized óta folyik Magyarországon az akció *z alkohol fogyasztásának megfékezésére és ezzel kapcsolatban meg akarják tiltani » vasárnapi szeszfogyasztást. Az egyes vármegyék törvényhatóságai ilyen értelmű határozatokat hoztak és felterjesztették jóváhagyás végett a belügyminisztériumba, amelynek külön osztálya foglalkozott ezzel a kérdéssel és úgy döntött, hogy a vármegyéknek a szesztilalomra vonatkozó határozatát megsemmisítette. Most újból erősödött ez az akció és úgy értesülünk, hogy sikerült a tervnek a kormány több tagját is megnyerni. Ebben az ügyben a belügyminisztérium már több ízben tárgyalást folytatott a pénzügyminisztériummal, amely érthető okokból nem jó szemmel nézte a szeszfogyasztás bárminő korlátozására vonatkozó szándékot, miután a kincstárnak a szeszforgalomból az újabb rendelkezések értelmében több mint egy milliard haszonrészedese van. A jelenlegi tárgyalás során a pénzügyminiszter nem foglalt el olyan merev álláspontot és hozzájárult a vasárnapi sze-zíilalom lehetővé tételéhez. Katonai karhatalom elszállásolása és élelmezése. Pacor altábornagy, meg hatalmazott tábornok az alispáni hivatallal a «Gabonaigéfiybevételi eljáráshoz» kirendelt karhatalmi katonai alakulatok és •gyéb közreműködő tisztek elszállásolására és élelmezésére vonatkozó rendeletet teljes tartalommal közölte. Eszerint a katonai segédletek élelmezéséről, a katonaság által fizetendő közétkezési pénz ellenéhen, az a község elöljárósága tartozik gondoskodni, amelynek területén a katonai segédlet foglalkoztatva lesz. A katonai segédletek a helyi szokásoknak megfelelő étkezésben és pedig reggeli, ebéd és vacsorában részesítendők. Amennyiben a katonai segédlet élelmezése a kormány által befizetendő közétkezési pénzen nem állítható elő, a több kiadást az illető köz- j ség, tartozik viselni. A katonai segédlethez tartozó tisztek a természetben való ellátást szintén igé- I Myelhetik, de csak azt az étkezést, amely a legénység részére szokásos. Az esetleg jobb étkezés több költsége a községet j íem terhelheti, hanem azt az illető tiszt j sajátjából tartozik megfizetni. Az elszámoltató bizottságnak a Gok. kirendeltség részéről kiküldött katonatiszt j tagjára, valamint a Gok. gazdasági elő- adókra nézve a községnek elszállásolási kötelezettsége feltétlenül — minden körülmények között, — élelmezési kötelezettsége pedig a katonai karhatalomra vonatkozó szabályok szerint akkor terjed ki, ha a községre a katonai segédlettel történő elszámoltatás elrendeltetik. Rend lesz a köztisztviselők ellátásánál. A Magyar Köztisztviselők Fogyasz- j tási Szövetkezete Miskolcz székhellyel öt vármegyére és pedig Borsod, Heves, Aba- j njtorna, Gömör és Zemplén megyékre kiterjedő hatáskörrel megalakította a mis- kolczi kirendeltséget s annak vezetésével i Balogh Bertalant bizták meg. Balogh Bertalan programját már ismertette, melynek első és legfontosab pontja a rend. ígéretet tett, hogy ezután minden élelmiszert idejében fognak megkapni a tisztviselők. A szükséges élelmiszerek már be vannak raktározva, várják kiosztásukat. Adomány. Bary József, a Kaszinó vendéglő bérlője 300 koronát adott a nemzeti hadsereg részére. »»Barrabas« az Urániában. A sorozatos francia filmek eddig mind nagy sikerrel kerültek műsorra az Urániában. Ma és holnap a szintén nagy sikert ígérő négy részes francia film a »Barrabas« első része kerül bemutatásra, melynek főszerepét a népszerű francia komikus, a »Tih Mintából már ismert Edmund Biscot (Piacidé) játsza. További három rész három egymást követő szombaton és vasárnap jön műsorra. — Jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. Az előadások hétköznapokon 6 és 8, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. 17— Felhívás. Felhívom a ruhaneműt jegyzett rokkantakat, hogy az átvétel végett 1-től 70 számig f. hó 21-én, a 71-től 140 számig f. hő 22-én a hivatalos órák alatt jelentkezzenek, A férfi bakkancs párja szállítási költségekkel 560 Korona, a férfi és gyermek kabát darabja 155 illetve 90 korona. Fizetendő lehetőleg 100 és 50 koronásokban. Eger, 1921. március hó 18-án. Hrabovszky hadig, népiroda igazgatója. l—3 Értesítés. Az Egri Keresztény Sajtószövetkezet (és hem a Budapesti Központi Sajtóvállalat r.-t) üzletrészei az 1920. évi osztalékkal együtt, elismervény ellenében márc. 31 ig átvehetők a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. 9— ORSZÁG - VILÁG. Nemzetgyűlés. Elfogadták a vagyon- váltságról szóló törvényjavaslatot. Rz indemnitás vitája. A Ház tegnapi ülését */4ll kor nyitotta meg Rakovszky István elnök. Harmadszori olvasásban elfogadják a csütörtökön letárgyalt törvényjavaslatokat. A hadiváltságról szóló törvényjavaslat, tárgyalása előtt Hegedűs pénzügy- miniszter szólal fel. Elismeri, hogy a javaslat súlyos helyzetbe hozza a felmentett iparosságot. Kéri azonban, hogy nyugodjanak bele, mert az ellátatlanoK élelmezésének terhét pedig a mezőgazdáknak kell viselniök. Mindent elkövetett, hogy a javaslat ió legyen. Igazságtalanságok mindenütt vannak, de ne kicsinyeskedjünk. Kéri, hogy fogadják el a javaslatot. Belicska Sándor honvédelmi miniszter felszólalása után áttérnek a javaslat részletes tárgyalására. Az első és második szakasznál Szilágyi Lajos, Gyömörey György, Meskó Zoltán és Barla Szabó József nyújtanak be módosító indítványokat, melyek közül többet elfogad a Ház. A 3. szakasznál Nagy János megokolja a bizottságban tett ama javaslatát, hogy a papok és a papnövendékek ne részesüljenek a hadiváltság alóli illetékmentességben. Ily értelmű módosítást javasol. A Ház Nagy János módosításával fogadja el a 3. szakaszt. Elnök ezután a hadiváltságról szóló törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadottnak jelenti ki. Következett a francia állampolgárokkal szemben fennálló s a trianoni békeszerződés 31. cikkelye alá eső magyar tartozások rendezése tárgyában a francia köztársasággal kötött egyezmény becikkelyezéséről szóló javaslat tárgyalása Hegedűs pénzügyminiszter felszólalása után a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadják. Áttérnek az 1920—21. költségvetési év első 3 hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő kiadásokról szóló törvényjavaslat tárgyalására. Henezer István és Sándor Pál elfogadják a javaslatot. Tovább tart a rettenetes tüzérségi párbaj Kronstadt és Pétervár között. (Bécsj. Kronstadt felett állandóan bolseviki repülőgépek keringenek, melyek bombákat dobnak a városra. Kronstadt é« Pétervár között tovább tart a rettenetes tüzérségi párbaj. A pétervári lakosság borzasztóan szenved az élelem és szén hiánya miatt. (Páris.) Moszkva vidékén a lázadások egyre tovább terjednek. A helyzetet ma még nem lehet tisztán látni. Károlyi Mihályt Türr tábornok leánya leplezte le. (Bpest). Az olasz lapok részletesem beszámolnak Károlyi Mihály kitoloncolásának előzményeiről, A lapok szerint Károlyit Türr Stefánia, Türr István tábornok leánya leplezte le. Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZPT. Igazgató: Radii Károly. A Keresztény épitőiivtrrmnk szövetkezeténél (az állo-T más mellett) olcsó és kitűnő minőségű deszka anyag kapható. i_ Reiner és Vértes mérnök műszaki irodája Vörösmarty u. 31. Vállal : földmérést és parcellázást, út, vasút- és hídépítést, magas építkezést és azok tervezését. 3—3 Lóhere és lucernamag jutányos áron kapható az Egri Gőzmalom 8-10 részvénytársaságnál. Széchenyi éttermet végre módomba jutott a legkényesebb igényeknek megfelelően vezetni, miután kitűnő szegedi szakácsáét kaptam. Abonensek felvétetnek, Legányi és mindennemű finom borok. Kérem a nagyérdemű közönséget erről meggyőződni. Magamat szíves pártfogásukba ajánlva Berkovits Béla, 2—3 Széchenyi szállodás. ü]földi pénzeket 11 órátó1, “llaf elötözs: r dei aríolyamon vesz, az Egyházmegyei Takarékpénztár It. T.