Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-03-09 / 55. szám

iiőEzetési dijuk postai szállítássá); R POLITIKAI NAPILAP. Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. | Főszerkesztő: BHEZNÄY ISIRE. Neawed évre 120 R. — Egg hóra 40 E. § Felelősszerkesztő: BÄRSY KÁROLY dr. mM iwsksb» íKSKaaai Szerkesztéség: Eger, Llcewr Kis dobi ratal? líceumi ugoml Telefon sz£m íl. Hit, készenlét, önbizalom. — Molnár Kálmán dr. elnöki megnyitója a Terü­letvédő Liga egri körének vasárnapi közgyűlésén. — «Aki hisz, az üdvözül; aki nem hisz, az elkárhozik* — mondja az írás. De ezt ■emcsak a vallás tanítja így, hanem a történelem \példája is azt igazolja, hogy •sak az a nép, az a nemzet maradhat fenn, fejlődhetik és boldogulhat, amely hisz a maga rendeltetésében, hisz Önmagában. A kkshitüek, a kételkedők, ez aggályos- kodók: a nemzeti közhangulat meregke- verői. a nemzet sírásói. A pesszimisták: a nemzet, halálharangjának kongatói. A nemzet felvirágoztatásához élő hit, fanatikus kit ked, amely ugyancsak az írás szavai szerint a köveket is megmoz­gatja. Ilyen élő hit, ilyen fanatikus hit kell ahhoz, hogy félrehengerítsük a trianoni békeszerződés sziklatömbjét arról a sírról, amelybe az életreképes és élniakaró ma­gyarságot az antant eltemetni próbálta. A hit azonban magában véve nem elég. A hit (Cselekedetek nélkül holt. Ezért tisztába kell jönnünk önmagunk ,al. s meg kell állapítanunk, hogy milyen cselekede­teket kíván meg a mi ‘hitünk, vagyis hogy *ii a teendőnk ? Újabb időben gyakran halljuk a pesszimistáknak, az aggáiyoskodóknak a -szavát, hogy: minden hiába! Sorsunk in­tézése nincs többé a kezünkben. Kicsinyek vagyunk. Koldusok vagyunk. Nyomorultak vagyunk. Mi egy boldogabb jövő hajnal- hasádásáí csak az általános európai hely­zet változásától és idegen hatalmak támo­gatásától várhatjuk. Ez az érvelés a kötelességek teljesí­tése alul kibújni akarók okoskodása és «sak annyi igazság van benne, hogy meg­gondolatlan, könnyelműen fölidézett, kel­lően elő nem készített törekvéssel, mun­kával kísérleteznünk nem szabac. Való igaz: jelenlegi helyzetünk olyan, amely arra kényszerít bennünket, hogy megvárjuk, míg a mi időnk elkövetkezik. Bevárjuk a világpolitikai helyzetnek a mi szempontunkból kedvező kialakulását. De azt jolenti-e ez, hogy addig tétle­nek maradhatunk ? Nem! f Két halaszthatatlan kötelesség áll előttünk. Az egyik kötelességünk az, hogy állandóan szítsuk az irredentizmus íiizét. Ne engedjük behegedni a sebeket; ne en­gedjük át a lelkeket fásult közönynek, tunj^a nemtörődömségnek. Erezzünk együtt a megszállott területeken balkáni eszkö­zökkel dolgozó kulturátlan népek által agyonsanyargatott testvéreinkkel s addig is, amig majd fölemelhetjük öklünket, tart­suk azt összeszorítva. A másik kötelességünk, hogy előké­ssüljünk arra az időre, amikor a világ- politika csillagképe kedvező horoszkópot mutat. Jaj nekünk, ha ez az idő késziiiet- Dnül talál bennünket! [ Mert, egyről legyünk meggyőződve: Ili csak magunk menthetjük meg ma­gunkat. Honalapító őseink is maguk sze­rezték meg maguknak a hazát; nekünk i., magunknak kell azt újjáépítenünk. A nagyhatalmak segítségére ne szá­mítsunk. De nincs is rá szükségünk. A nagyhatalmaktól mindössze semlegességet kell kívánnunk. És épen ezért kell meg­várnunk a világpolitikának azt a fordula­tát, amikor a nagyhatalmak saját érde­kükben semlegesek fognak maradni. Eb­ben az irányban segíteni, munkálkodni diplomáciánk feladata. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy elkészüljünk az új honfoglalásra. Magyar vér szerezte, magyar vér tartotta fenn ezer éven át: — magyar vérnek kell visszaszereznie is ezt a hazát. A külföldi segítség a danaok kétes ajándéka. Csak azt az országot rendez­hetjük be a mi magyar érdekeinknek meg­felelően, melyet a magunk erejével sze­reztünk meg és a magunk erejével tar­tunk fenn. Az idegen segítségért drága árat kellene fizetnünk. Okuljunk a törté­nelem, példájából s ne felejtsük el, hogy két és félszázadon át milyen drága árat kellett fizetnünk azért az osztrák-német segítségért, amellyel hazánkat ,a török já­rom alól felszabadítottuk. A nemzetközi életben nagyon kis szerepe van az önzetlenségnek. A hozott áldozatokért ellenszolgáltatás jár s a sé- gítókezet Kínáló jóbarátnak — gyakran uzsorakamatot kell fizetni. Az a Magyar- ország, amelyet nem mi, hanem valamely más hatalom ereje épít fel: nem lesz füg­getlen Magyarország. Ez a Magyarörszág a befektetését kamatoztató nagyhatalom­nak vazallusa, gyarmata lesz. Elő kell tehát készülnünk az új hon­foglalásra. Elő kell készítenünk testünket, elő kell készíteni lelkünket és mint, zsidók a Messiást, úgy kell várnunk a nagy vi lágtörténeti pillanatot. A Területvédő Liga a nemzet jövő­jébe vetett élő hitnek anyaszentegyháza. Az a szervezet, amely az élet ezer gond­jai között elfásúlt lelkeket az eszmények világába s bennünket az ígéret földjére vezet. Aki érzi magában, hogy magyar, annak a Területvédő Ligában van a helye. A Területvédő Ligának, a mi nemzeti anyaszentegyházunknak, egyik lelkes és fáradhatatlan apostola érkezeit most kö­zénk, hogy a Liga központjának nevében egyesületünk múlt évi működéséről beszá­moljon. Amidőn Őt Ligánk egri körének nevében tisztelettel és lelkes szeretettel üdvözlöm, arra kérem őt, vigye hírül a központnak, hogy itt Egerben él még a magyar lélek s ha majd üt az óra, Egerre számíthatnak. Törvényjavaslatok. Ismerteti Dr. Nagy János, Fegyveradó és a vadászati adó. Er­ről az adóról még az 1883. évi XXIII. t.- cikk intézkedik, a mostani javaslat csak az adótételeket emeli és pedig minden vadászatra alkalmas puska minden csöve után 50 koronát, ismétlőfegyver minden darabja után 200 koronát kell ezentúl fegyveradóba fizetni. A vadászati adónak pedig 1921.'június elseje után évi összege 1000 korona. Ha valakinek jövedelme, (mely után jövedelmi adót fizet) 50.000 koronát meghalad, az 2000 korona vadászati' adót fizet. Végül az, akinek évi jövedelme a 100.000 koro­nát meghaladja, 5000 korona vadászati adót fizet. Vadászterületek tulajdonosai, vagy bérlői a vadászcselédek, vadőrök után éri 200 koronát fizetnek. Aki csuk 30 napra kér vadászengedélyt, az 1000. koronát fizet. Azután még rendelkezik a törvény a fegyverek adó alá való bejelentéséről, a vadászjegy kiváltásáról. Ez utóbbira nézve kötelezi ä .törvény a jegy kiváltóját arra, hogy a pénzügy igazgatóság állal bélyeg- mentesen kiállított igazolvánnyal igazolja, hogy a múlt évben mi volt a kivetett jö­vedelem adójának az alapja. Végűi a jö­vedéki kihágás eseteit sorolja fel a tör­vény és kiterjeszti rá az adócsalásról szóló 1920. XXXII. t.-cikket is, a jövedéki kihágásokra szabott pénzbüntetést pedig- tetemesen emeli, egyes esetekben 10.00® koronáig is. Katii. Kör közgyűlése. Vasárnap délután 4 órakor tartotta a Kath. Kör tisztújító közgyűlését. A gyű­lésen Isaak Gyula alispán elnökölt. Beje­lentette, hogy Babocsay Sándor leköszönt az elnökségről, amit 3 éven keresztül no- bilitással és eréilv -1 vezetett. Isaák Gyula javasolta, hogy a távozó elnök érdemeit azzal örökítsék meg, hogy örökös tisztelet­beli taggá válasszák meg és erről a dísz­oklevelet adják át majd neki. A közgyűlés lelkesedéssel hozzájárult a javaslathoz. Örvendetes esemény a Kör életében, hogy a nemzeti hadsereg tisztjei is belép­tek tagjai sorába, kifejezésre juttatva ezzel az átérzett egyetértést külsőleg is. Dr. Székely István jogtanár a titkári jelentésben beszámolt az elmúlt év mun­kájáról, amelyet előző számunkban már érdemileg hosszabb cikkben méltattunk. A pénztári jelentés után a változott viszonyokhoz megfelelően, átmódosították néhány pontjában az alapszabályt. Többek között a tagsági díjról szóló paragrafust, melynek értelmében az idén a tagsági dij 80 K. lesz. Befejezésképen, titkos szavazással, megválasztották a tisztikart. Az elnökség a következőképen ala­kúit meg: Csekó Gábor, praelátus-kanonok elnök; társ-elnökök: Isaák Gyula, alispán, Mis- kovits Flóris, kir. táblabíró, Nikolics Radivoj ezredes és Breznay Imre, mint a kulturális és irodalmi szakosztály elnöke. Titkár: Dr. Székely István. Ügyész: Dr. Ott Péter. Háznagy: Scheldt Géza. Jegyzők : Dr. Fógel Zoltán. Dr. Szabó Oszkár. Pénz­táros: Dr. Hevesy Sándor. Ellenőr: Vratarics Gyula. Választmányi tagok: dr. Ambrus István, Arnótfalvy István, dr. Barsy István, Bayer Henrik, Blazsejovszky Ferenc, Böhm János, Csókás István, dr. Dambrovszky Imre, Dingha Sándor, Dobrányi Lajos, Dutkay Pál, Ficzere Béla, Fógel Ágoston, Gáspárdy Gyula, dr. Glósz Kálmán, Gombos László, Jankovics Dezső, Jilek Károly, dr. Kassa Endre, Koncz Menyhért, Kriston Endre, Hámán András, Marssó László, Légmán Imre, dr. Lipovniczky István, Melna Gyula, dr. Molnár Kálmán, Mártonffy Lajos, Mlinkó István, dr. Nagy János, Palik Frigyes,' dr. Petro Kálmán, Petrovits Gyula, Popiní ✓

Next

/
Oldalképek
Tartalom