Egri Népujság - napilap 1920
1920-12-18 / 290. szám
LXV11. évfolyam 290. szám. Eger, 1920. December 18. SzómbaElőfizetési dijak postai szállítással; Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. (Segged évre 75 K. — Egg hór» 25 K. — Egyes számárai korona. Minden uj kormány megalakulása alkalmával egészen természetes, hogy uj, nagy s eddig be nem teljesített reményeket fűznek az emberek a megalakult kormány vezető személyeihez. E remények természetesen abból a súlyos körülményekből születnek, melyek jelenleg deprimáló hatással nehezednek az állam köztudatára. Minden uj kormány alakulásakor két pártra osztható a nemzet. Az egyik pes- simista, a másik az optimista. Mit vár a nemzet az uj kormánytól? Megjavítását az állam gazdasági életének, tehát elsősorban a pénz értékének feleme- lődősét. A jogrend, a személy, és vagyonbiztonság erősbödését, s mindezt összefoglaltam egy szóban: az irredenta harc keretében. A «kibontakozás» az a súlyos fogalom, melyet manapság sűrűn emlegetnek. Kibontakozás a rendezetlenségből, kibontakozás a pénzügyi zavarokból és államterhek- ből, kibontakozás a szegénységből, rongyból, nyomorúságból, kibontakozás az ugyne vezett »uj« térkép — Párisban megrajzolt kusza vonalaiból, melyek leszakítják Erdélyt, Nyugatmagyarországot és a csudá latosan gazdag Bánátot. Politikai szemüvegen át ha optimista, ha pesszimista módon — de ezek azok az uj várások, hogy igy nevezzük, melyeket az alakuló kormányhoz füzünk s melyek ha nem lesznek teljesítve: ismét csak kormányválságba viszik a vezető fórumokat. Bizalom van. Erő van. Remény még nagyobb van. Mindezek azonban csak fogalmak s ma: a tények uralkodásának kell elkövetkezni. HÍREK. Eger, 1920. december 17. Jegyzőválasztás Poroszlón. Egerfar- mosról jelentik: Andó Sámuel egerfarmosi jegyzőt a napokban Poroszló nagyközség jegyzőjévé választotta meg. A magyar irredenta imát (Hiszek egy Istenben . . .) a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletére az ország minden iskolájában tanítás előtt és után elmondják a tanulók. A makiári úti ovoda karcsonyi ünnepélye. A napokban Tóth-né Balogh Valéria ki óvodistáival szivet-lelket gyönyörködtető karácson) i ünnepséget rendezett. Az ünnepség közben egy apró kis teremtés cukrot nyújtott át Rusztek Károly tanfelügyelőnek. A tanfelügyelő meghatat- lan magához emelte a gyermeket és homlokon csókolta. A jelen lévő szülök közül többen könyeztek és elérzékenyülve hallgattak a tanfelügyalőnek Balogh Valéria érdemést elismerő szavait. Előadás a Kér. Szoc. Körben. Vasárnap d. e. fél 11 órakor Subik Károly, érseki titkár tart előadást a Kér. Szociális Körben. A karácsonyi vasúti forgalom korlátozásának kidolgozására, amint a miskolczi máv. üzletvezetőségén értesülünk, a napokban országos konferenciát tartanak Budapesten a máv. gazgatóságánál. A »Vitézi Szék«. A kormányzó kinevezte a Vitézi Szék tagjait, akik a vitézi telekre jelentkezők közül a legérdemesebbeket kiválogatPOLITIKAI NAPILAP, Felelős szerkesztő: JSarsy Károly dr. ják. A Vitézi Szék tagjai: Sréter István honvédelmi miniszter, Nagy Pál altábornagy, Simon- falvy Tihamér ny. ezredes, Bánó Kálmán alezredes, Lipcsey Márton őrnagy, Toókos Gyula őrnagy, Hegyessy Géza testőrhadnagy, Magasházy László százados, Barsy Aladár dr. osztálytanácsos, Szécsy József dr. min. tanácsos, Mattyasovszky Miklós min. tayácsos, Hirezka Károly ezredes, Börcsök Andor dr. min. tan. és Papp Géza báró. A Katb. Legényegylet és Keresztény Iparoskor a Polgári Dalkör közreműködésével f. hó 19-én, vasárnap d. u. tartja utolsó ádventi kulturdélutánját a Katholikus Legényegylet dísztermében. A délután fénypontja lesz dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselő beszéde; a Polgári Dalkör két énekszámmal szerepel, Pók Rózsika magyar dalokat fog énekelni, a legényegyleti műkedvelők pedig a Divat és Kártya cimü 1 felvonásos komédiát fogják előadni. A kulturdélutánra külön meghívókat nem küldenek ki, kötelező belépődíj nincs. A MOVE Egri Képzőművészeti Egyesület december 19-étő! január 2-ig rendezi képkiállitását a ciszt. főgimnázium tornatermében, — amint azt a tagok sajátkezüleg rajzolt művészi plakátjain olvashatjuk. Körülbelül 10 festőművész és rajztanár vesz részt a kiállításon mintegy kétszázötven darabbal. Egri festőktől ilyen nagyarányú kiállítást még nem láttunk, nem csoda tehát, hogy a müpártoló közönség a legnagyobb érdeklődéssel várja a vasárnapi megnyitást. A képkiállitást vasáreap délelőtt 11 órakor a főgimn. ifjúsági zenekarának sétahangversenye nyitja meg. Ä kiállítás belépődija 5 korona. Ruhakiosztás. A Dobó István-asztaltár- saság, mely 25 éve foglalkozik szegény iparostanulók felruházásával, vasárnap (19-én) délelőtt 11 órakor tartja meg szokásos karácsonyi ruhakiosztását a Kér. Iparoskor és Katholikus Legény- egylet nagytermében. Sajnos, az idén csak hat tanoncot tud ellátni uj ruhával, mert_ ezeknek ára is körülbelül tízezer korona volt. Érdeklődőket szívesen lát az egyesület. Az «Akarat» tagsági könyveinek kiosztása f. hó 19-én vasárnap délelőtt 9—12-ig a főreáliskola VII. osztályában (földszint az első terem). Az előkészítő bizottság. Kassza-divat. Mint ahogy vannak a színházban kassza-darabok, telt házat vonzó, jó osztozkodási egységet teremtő előadások, éppen úgy a divatban is ez az irányelv kezd hódítani. A nyáron már mindenki, lányok és férfiak kalap nélkül jártak kifejezetten azzal a határozott céllal és avval a nagyon egészséges, gazdaságos törekvéssel, hogy a nélkülözhető fényűzésre minél kevesebbet költsenek. Ezt mi akkor is helyeseltük és a jövő nyárra is szeretnők ezt a divatot rendszeressé tenni. A napokban azonban hátborzongató újabb divatot láttunk. Egy fiatal ember a legvadabb hózivatarban haja- don-főt, lobogó hajjal, kihajtott apacsíngben, de meleg keztyüben robogott végig a Líceum előtti parkon. Ehhez már nehéz volna hozzá szólni. Mindenesetre spórol vele az illető, de hogy melege lett volna, aligha hisszük. Különben, akit izgat a divat ördöge, próbálja meg milyen érzés lehet az igy tél-hó idején a leirt módon nekivetkőzni. Tárgyalják a mezőkövesdi vörösdiktátor bűnügyét. A miskolczi törvényszéknek kommunista bünperekben Ítélkező Qtösbirósága hétfőn Mezőkövesdre utazik, ahol kedden kezdi meg az;,egykor rettegett mezőkövesdi kommun- vezér: Bernát István és társai bűnügyének tárSzerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomd«. Telefon szán; 11. gyalását. Bernátot több rendbeli izgatással, zsi rolással és személyes szabadság megsértésével v; dőlj a az ügyészség. A vádakat Győry Györg kir. ügyész képviseli. A bíróság, — amelyne elnöke dr. Perjéssy Mihály kúriai biró, — min egy 150 tanút idézett meg a tárgyalásra, amel előreláthatólag egy hétig fog tartani. A gyufa ára. Az Orsz. Központi Arviz: gáló Bizottság a belföldi gyártmányú svédgyu fogyasztói árát dobozonkint 1 K 20 fillérben á lapította meg. A külföldi gyufa ennél drágáb Karácsonyi ajándék a tisztviselői nek — Norvégiából. A budapesti misszic legutóbbi ülésén Gregersen norvég konzul bej lentette, hogy karácsonyi ajándékképen két < fél millió koronát fog szétosztani a magyar kö tisztviselők között. Egy-egy tisztviselő 500—10t koronát fog kapni és a pénzt még karácsoi előtt kézbesíteni akarják. Forgalomban az 50 filléres péns jegy. A Postatakarékpénztár dec. 16-án me kezdte az 50 filléres pénzjegyek kibocsátását. 1 uj pénzjegyeket 10 korona erejéig mindenki k teles elfogadni. Három előadás az Urániában A sz zon uralkodó nagy flmje a »Cezarina« iránt o nagy az érdeklődés, hogy a jegyek nagy részbe elővétben elkeltek és többen jegy nélkül mara tak. Az Uránia vezetősége úgy vélte megoldani dolgot, hogy mindenkinek módjában legyen pazar kiállítású filmben gyönyörködni, szomt délután 4 órakor is tart előadást mig a Cezari sorozat be nem fejeződik, igy ma már három e adáson 4, 6 és 8 órai kezdettel kerül műsor: Jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. 15 — Közigazgatás. Havi jelentések: Légmán Imre műszaki főtanácsos jelet: hogy a közutak állapota lényegesen nem javi mert nincs pénz és egyéb erőforrás. Az ujrei szerű utadózási törvény már kihirdettetett, de végrehajtási utasítás még nem érkezett meg. Az uj útadó kizárólag százalék szerir melynek nagyságát a törvényhatósági bizotts állapítja meg miniszteri jóváhagyás mellett. 1 1921-ben lehet csak kivetni 1920-ra az adót. kézi és igás erők alkalmazása teljesen megszün A községi közmunka szigorúan fog számbavétel A közmunka nem ráadás lesz, hanem becsüle adó. Eldőlnek a különböző utak közötti szigi bástyafalak. A forgalmi érték lesz az iránya Késik a végrehajtási rendelet, s ez okból 1920. évi közúti költségvetés jóváhagyása is. Panaszolja az államépitészeti hivatal főnö hogy a közmunkához kivezénylett fogatok v; egyáltalán nem, vagy olyan kocsikkal állnak melyekből a kavics kihull. A szükséglakások építésére folyósított millió koronából 2 millió kihasittatott, mely Egerben épül 32 szükséglakás. A lakások ez végére minden valószínűség szerint elkészüli: ATiszahid megnyitása január hóban várh: Közgazdaság. Mennyi bor termett Egerben 19' ban? 12 ezer hektoliterrel több bor t< mett mint tavaly. A városi fogyasztási h? talban csütörtökön zárták le a bortermés b< lentéseket. Az összegezésből kitűnik, hogy idén 46,729 hektoliter bor termett. Osszehas litva ezt a tavalyi esztendő hozamával, azt