Egri Népujság - napilap 1920
1920-02-01 / 26. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. 3 Levél a szerkesztőhöz. Kaptuk és a ajtótörvény intentiói szerint közöljük az ilábbi levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! la került a kezembe az «Egi’i Népújság« egutóbbi vasárnapi száma, amelyben a crónikás tárcaíró akként emlékezik meg im ő művére elrendelt autodaféról, mintha innak én is nézője, illetve szemlélő részese •ttem volna. Nem tudom ugyan, hogy mivel érdemeltem ki ezt a «kedves megemlékezést,* de kötelességem kijelenteni — és az igazság nevében kérem ezen kijelentésem közlését, — hogy én ilyen mi- aőségben nem jártam el s nem voltam a direktórium megbízottja. Engem, mint •jomdaigazgatőt a direktórium arra utasított, hogy az egri nyomdák szocializálásánál eljárjak. Ezt a megbízást visszautasítanom nem lehetett, de hogy miként jártam el, arról tanúskodhatnak az egri •yomdatulajdonosok és különösen az egyházi lapok igen tisztelt szerkesztői és kiadói. Nem számítottam ezért hálára, de sagyon rosszul esik, hogy a kommün borzalmai után, — amelynek éppen úgy szenvedője voltam, mint a cikkíró ur, — még ilyen rekriminációkra is helyet kell köriem. De hiszen azért vagyunk ugy-e magyarok, hogy egymást bántsuk? Az ön »agy szívességét külön is hálásan köszöni szolgálatra kész hive: Mázor Béla. Hz «Egri Ónk. Tűzoltó- és Mentő- Egyesület« február 2-án (hétfőn) délelőtt 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését, melyre ezúton hívja meg az alapitó-, pártoló- és működő tagokat Az Elnökség. Természetbarátok Turista Egyesülete febr. 2-án este fél 7 órakor értekezletet tart a Tűzoltó őrtanyán. Fontos tárgy megbeszélése végett minden tag megjele- aését kéri az Elnökség A házi szegények és hadiözvegyek ingyen fájára adakoztak: N. N. 50ü K., Nagy Sándorné 100 K„ Zombori Iván 100 ¥., N. N. 100 K. Összesen 800 koronát. A szenvedők fohászait hallgassa meg az Űr s bőséges áldását árassza a nemesszivű adományozókra. Servita házfőnökség. A Miskolczi Napló c. négy oldalon megjelenő laptársunk holnaptól kezdve példányonként 80 fillérbe kerül a magas papírárakra való tekintettel. Letartóztatás. Grimm Vilmos csend- őrségi detektív, aki már több ügyes fogást csinált, most letartóztatta Rigda Gyulát. Rigda Gyula volt az, aki a kornmun idején Török Kálmán és Ridarcsik Imre kanonokoknak annyi kellemetlenséget okozott. Hz egri állami kisegítő iskolában íebruár hő 3-án a tanítás megkezdődik. Szász György az iskola vezetője. Gáspárdy Katinka zeneiskolája febr. 1- én, vasáx-nap d. u. 3 órakor és február 2- án, hétfőn d. u. fél 6 órakor a zeneiskola nagytermében matinét rendez. Első nap az elemi és gyakorló osztályok, második nap a felsőbb osztályok növendékei sze repelnek. 1 Internáltak. Három nappal ^ezelőtt 109 kommunistát, akik a várban voltak őrizetben, Hajmáskérre szállitotíak.Jí' Uránia. Ma három előadáson «Á baba« egy házasság története, holnap az «Udvari levegő* Mattyasovszky Ilonával, kedden pedig «Pierrot csókja« artistadráma kerül bemutatásra. A mai, vagyis a vasárnapi •lőadásokra a január hó 18-ra kiváltott jegyek is érvényesek, amikor az előadások az országos nemzeti gyász miatt nem voltak megtarthatók. A mai előadások 4, € és 8 órakor, mig holnaptól kezdve hétköznapion 5 és 7,8, vasárnap és ünnep- on 3, 7a6 és 8 őrakor^kezdődnek. Miskolci Turistakirándulás Egerbe. A Természetbarátok Turistaegyesülete f. hó 31-én kirándulást rendez Egerbe a következő programmal: Indulás Miskolczról január 31-én, szombaton délután 3 órakor a Városház-térről villamoson Diósgyőrig, onnan gyalog Lilafüredre, ott meghálás. Február 1-én, vasárnap reggel 5 órakor folytatódik a gyalogtúra és pedig Hollós, Gyertyán-völgy,Pazáki vadászház, Szarvaskő-csúcs (646), Mákosorom, Csipkéskut, Várhegy, Nagyeged, Kiseged érintésével Eger, Február 2-án, hétfőn vonattal haza. Igazolvány nélkül nem lehet utazni — Miskolczról. A miskolczi államrendőrség vezetője hirdetményt adott ki, melyben elrendelte, hogy a Miskolczon tartózkodó, tizenhat évnél idősebb férfi és női lakosságnak arcképes személyazonossági igazolvánnyal kell magát ellátni, mert ezentúl arcképes igazolvány nélkül senki sem utazhatik. ORSZÁG - VILÁG. A magyar békeszerződés hatása a külföldön. A francia lapok az Echo de Paris, a szocialista Humanité nagyon sokat foglalkoznak a magyar béke tervezettel. Ilyen címek alatt írnak: Magyar- ország kijelenti, hogy a béke elfogadhatatlan; Magyarország vitatja a szerződés katonai rendelkezéseit. A budapesti kormány a békeszerződés rendelkezései ellen. Newyorki lapok tudnak arról, hogy a békeértekezleten a magyar kérdésben nagy változások lesznek. Á változtatások Magyarország érdekében az életkérdés jellegével bírnak, de Európa békéje miatt elengedhetetlenül szükségesek, amiért is a békekonferencia minden valószínűség szerint keresztül is viszi azokat. Renner kancellár a nyugati vármegyékről. Renner a külügyi bizottság ülésén kijelentette, hogy német Nyugat- Nagyarországnak Ansztriához való csatolása életkérdés rájuk nézve és Nyugat- Magyarországról soha nem mondhatnak le. Eszerint Renner ur is ellensége a népszavazásnak és ha azt mégis megtartják, akkor már előre is lemondhatnak Sopronról. Bonitz Ferenc a miniszterelnöki sajtóiroda főnöke egészségi okok miatt rövidesen megválik állásától. Utóda Ábrányi Emil, vagy dr. Krisztics Sándor lesz. A román királyi pár január 31-én Kolozsvárra érkezett. Fogadtatásukra a legünnepélyesebben készültek. De hisszük, hogy a magyarság csak kényszerből jelent meg a fogadtatáson és ha a lakosság a szive szerint cselekedhetett volna, a fogadtatás korántsem lett volna oly »ünnepélyes«. A nagybecskereki Kiss Ernő szobor. Az elbizakodott szerbek felfuval- kodott gőgjükben arra ragadtatták magukat, hogy Nagybecskereken a főtéren felállított Kiss Ernő 48-as tábornok szobrát ledöntötték. A főtéren keresztül haladó sínpárra beállítottak egy mozdonyt és a szobrot ehhez kötötték erős vasláncokkal. A lokomotivot elindították és az egész építményt magával rántotta. Bármennyire fáj is egy magyar szívnek, hogy porba dobják legszentebb emlékeinket ezek a sehonnai népek, még egy tiltakozó szavunk se legyen hozzájuk. Hadd élesszék a parazsat, legalább hamarább lángbaborul majd fejük fölött a tető. Népszavazás Ny. Magyarországon. Sopronban az ottani antant misszió előtt megjelent Moson vármegye küldöttsége, amely kérte a misszió elnökét, hogy egyetlen óhajukat, ejtsék meg a népszavazást Ny. Magyarországon, juttassa el a Párisi ötös tanács elé. A misszió vezetője ugy- nyilatkozott, hogy valószinűleg népszavazás fog dönteni a nyugati vázmegyék hová- tartozandóságáról. — Ha ez valóra válik, akkor a többi elszakított területeken se zárkózhatik el az antant a nép jogos kívánsága elől. Nem is kell nekünk nagyobb engedmény: csak népszavazás. Hogy nemzetiségeink hova szavaznak majd, azt már a csehek is románok is nagyon jól tudják, azért hadonásznak ellene, kézzel-lábbal. Igazgató: Radii Károly. Hirdetmény. Az igazgatóság f. évi január hó 16-án tartott ülésének határozata alapján felhívjuk m összes részvényjegyzőket, hogy jegyzett részvényeik után azok értékének 30 (harminc) ’/»-át azon pénzintézetnél amelynél a részvényjegyzés történt 1920. évi március hó 1-ig feltétlenül befizetni szíveskedjenek. Eger, 1920. évi január hó 28-án. Egri Városfejlesztő Részvény 1—3 Társaság. SKÄBOFORMmegszünteti KENŐCS ÚJBÓL kapható. Viszketegséget, sömört, piszkit, szagta- ötvart, rühességet. LTihai’T”“1 ,s ,iasz' 8, 10 és 25 koronás dobozokban. Kapható minden gyógyszertárban. Főraktár : Török J. gyógyszertára Budapesten, Király-utca 12. 2Táncestély. A Kath. Legényegylet helyiségében a Magyar Lábbelíkészitők a közbejött nemzeti gyász miatt f. hó 18,-áról elhalasztott táncmulatságot febr. 1-én tartják meg, amelyre az értesittetteket ezúton hívja meg a rendezőség. Reggelig tánc. Poharak hozatalát kérjük. Akik tévedésből meghívót nem kaptak, szívesen látja azokat is A rendezőség. 3—3 Másolat. Pk. 3863/1919. Hirdetméni]. ÄZ egri járásbíróság közhírré teszi, hogy Lakatos Gáspár, egri lakos részére a 28,000/1919. I. M. sz. rendelet IJ. szakasza alapján előterjesztett kérelem folytán, állítólag 19i4. julius 24. napja után, és még 1917. január első előtt háborúban eltűnt Lakatos Ferenc volt egri lakos, földműves, született: Egerben, Hevesmegye, 1882. év. Házastársa neve: Ábelt Borbála, gyermek nincsen. Atyjának neve: Néh. Lakatos József. Anyja neve: Néh. Mélypataki Anna, ingó és ingatlan vagyona néhai atyja nevén áll, bevonult 1914. augusztus hó 1-ső napján, Egerben, a 10. honvéd gyalogezredhez, holinak nyilvánítása iránt az eljárást a mai napon megindította s az eltűnt részére ügygondnokul Dr. Pataky István egri lakos ügyvédet rendelte ki. Felhívja a járásbiróság az eltüntet és mindazokat, akiknek az eltűnt életben létéről, tartózkodó helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményeiről, nemkülönben arról lenne tudomásuk, hogy az eltűnt a hirdetményben jelzett időn túl is életben volt, hogy ezt a jelen hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számítandó 60 nap alatt jelentsék be a bíróságnak. Amennyiben a megjelöli időpontig bejelentés nem érkezne, a biróság a kiderített tények alapján fog a holtnak nyilvánítás kérdésében határozni. Eger, 1919. december 30. Dobrányi Lajos, s. k. i. t. biró. Mindenféle VADBŐRÖKET minden mennyiségben, legmagasabb áron 'WST vesz JI%IÍ Tsuk Miksa szűcs mester •s szőrmenagykeretskedő Budapest VII. Király utca 27. Telefon. 2—5