Egri Népujság - napilap 1920

1920-11-27 / 273. szám

0 Közgazdaság. A felnémeti szövetkezet fényes bi­zonyítéka annak, hogy a nép gazdasági összefogása rövid idő alatt milyen szép eredményt, érhet el s egyúttal milyen biz­tos alapot nyújthat egy falu szép jövőjé­nek megteremtéséhez. Eddig vitatták, hogy a városhoz közeli falvakban a szö­vetkezetek boldogulhatnak e a városokban lüktető kereskedelmi verseny miatt. A fel- németi szövetkezet bebizonyitotta eddig is, hogy nagyszerűen boldogulhatnak a szö­vetkezetek városokkal szomszédos fal­vakban is. Január elsején nyílt meg a felnémeti szövetkezet 654 részvénnyel — majdnem az egész falu részvényes — 40,000 korona részvénytőkével és szeptember végéig majdnem egy millió forgalmat csinált. A nép büszke rá és érzi, hogy szövetkezete nagyrahivatott. A hálának bizonyos jóleső érzésével gondol az Érsek ur Őexcellen­ciájára, aki azzal a tényével, hogy a szö­vetkezet számára három évre szerződési­leg bérbe adta az országút mellett egyik gazdasági épületét, biztosította a falun is tapasztalható lakásnyomor idején a szö­vetkezet jövőjét. Ezen a helyen a szövetkezet a szom­szédos hordógyár, a szarvaskői kőszén­bánya több ezer munkásának s az ország utón áthaladók szükségleteit fogja a kielé­gíteni s igy bizton valóra válthatja, hogy a már előmunkálatokba vett «nép­ház« minél előbb felépülhet, melyben elhelyezést nyerhet a gazdakör és ifjú­sági egyesület. így lesz a szövetkezet a falu gazdasági és kulturális életének átalakítója ____________n— O K SZAG VILÁG. Osztrák korvettkapitány Budapesten. — Elvisznek 8 magyar őrnaszádot. (Budapest). Dietrich osztrák korvett­kapitány Budapestre érkezett, hogy a békeszerződés rendelkezése alapján azt a 8 őrnaszádot, melyet az ántánt Ausztriá­nak ígért, Bécsbe vigye. Ezek közül nem egy történelmi nevezetességű. Köztük van a «Komárom», mely részt vett a kommun alatti ellenforradalomban s amelyen két hadnagy hősi halált halt. Elviszik a Po­zsonyt, mely a szovjetházat lőtte. Illetékes helyen abba reménykednék, hogy a 8 őr­naszád közül néhányatviszafogunk kapni. A hétfői nemzetgyűlés. A Ház hétfői ülésén Szmrecsányi György sürgős interpelláció keretében fogja szóvátenni az Ébredő Magyarok választmányának ismeretes gyűlését. Az interpelláció előreláthatólag nagy izgalmat fog kelteni. Napirend előtt Rassay Károly fog felszólalni, aki szóvá akarja tenni azokat támadásokat, melyek a nemzetgyűlést ér­ték különköző lapokban s amelyek két­ségbe vonták a nemzetgyűlésnek azon fogát, hogy alkotmányjogi kérdésekben főleg pedig a szabad királyválasztásra vonatkozólag határozhat. Esetleg már a hétfői ülésen sor ke­rül a legfőbb állami számvevőszék elnö keinek jelölésére is. Apró hírek. (Budapest). Tegnap 180 galíciai csa­ládot internállak Piliscsabára. (Budapest.) Az orvosi fakultáson teg­nap újabb zsidókiutasitások voltak.Nehány zsidó hallgatót inzultáltak is. (Páris.) Konstantin király értesítette az angol kormányt, hogy a trónörökös javára kész lemondani a trónról. Zürich 1*40. Emelkedő tendencia a valutapiacon. — Nagy forgalom a kulissz-piacon. A tegnapi tözsdeforgalom szilárd irányzattal indult meg. Mivel a spekulán­sok tartózkodtak a vásárlástól, élőnkebb forgalom alig fejlődött ki. Mikor azonban EGRI NÉPUTSAG, megérkezett a hir a korona zürichi 1-40-es kurzusáról, a forgalom lendületet vett. Nagyobb forgalom kifejlődését a küszö­bön álló prolongáció akadályozta meg. A kulissz-piaaon a régi időkre emlé­keztető forgalmat bonyolítottak le. A va­lutapiac lanyhán indult, de állandóan emelkedő tendenciát mutatott. Az irányzat a hivatalos zárlat után erősen megszilár­dult. Az árhullámzás igy alakult: Napoleon 1350—1430. Angol font 1700—1750. Leva 560-590. Dollár 450—490. Francia frank 2930—2960. Márka 695—720. Lira 1760—1840. Osztrák korona 96—101. Rubel 295—315. Lei 690—709. Szokol 540— 590. Svájci frank 7600—8100. Koronadinár 1340—1480. Frankdinár 1340—1480. Lengyel márka 95—107. mp* Van Egerben! a mi jó a Vörös-Rákban ma DISZNÓTOR este 7 órakor. ______* í-i S ervita-, Malom-, Bárány-, Dr. Kállay Zol­tán-, Bartakovits-, Diófakút-, Knézich Károly-, Györgyényi-, Betlehn-, Gólya-, Verbőczy-, Makiári-, Síp köz-, Mária-, Görög-, Kisvölgy-, Szőlő utcákban házak eladók. Megbízott GOLDMANN, 1--2 Szekfü utca 4. Hevesvármegye alispánjától. 198462/a. 1920. Pályázati hirdetmény. Hevesvánnegye hatvani járásában a nyugdíjazás folytán megüresedett járás-orvosi állásra ezennel pályázatot hirdetek. Äz állások javadalmazásáról az 1904. évi X. t. c. és az 1912. évi XLVIII. t. c. rendelkezik. Felhívom mindazokat, akik a vármegye főispánja által kinevezés útján betöltendő ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t. c.-ben előirt minő­sítésüket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket a vármegye főispánjához címezve a vármegyei ügy­viteli szabályzat 4 §-ban meghatározott módon hoz­zám folyó évi december hó tizedik napjának déli 12 órájáig adják be. A később érkező kérvények nem lesznek figye­lembe vehetők. Eger, 1920. november 25. 1—1 Isaák alispán. Apró hirdetések. Mhiden szó i korona. Tanítónő tanyást vállal. Cim a kiadóban. 1 — 2 Ein deutsches Fräulein wird gesucht. Hunyadi­tér 3. 9 1-3 Tüzér-utca 1. számú ház eladó. Ugyanott kocsi ló, szerszám eladó. 1—3 Tanulókat felveszünk. Mező gazdasági rész­vénytársaság. 1—3 Egy 30 50 holdas kis birtok 3—4 szobás lakás­sal és gazdasági épületekkel lehetőleg erdős vidéken, vasútállomás közelében megvételre kerestetik. Aján­latok a birtok és felszerelés leírása mellett bz ár meg­jelölésével ifj. dr. Kánitz Gyu'a ügyvéd, Eger czimre küldendők. 1—6 Szépasszonyvőlgy-utca 30. ház, szoba, konyha, kert és mellékhelyiségekkel eladó. 1—3 Eladó Arany János-u. 3. szám alatti ház, mely áll 3 lakásból, összesen 9 szobából és mellékhelyisé­gekből. Értekezni ugyanott. 1 — Piaczon üzlet ház 300000 K azaz háromszázezer koronáért eladó. Megbízott Goldmann, 1-2 Szekfű utca 4. Deák Ferencz utca 63. számú ház eladó. Értekezni lehet Juhász István, Korona szálloda, ugyanott fejes káposzta kapható. i_3 Forgalmas helyen 3 szobás ház eladó, kút, pince, is­tálló és mellékhelyiségekkel 140,000 K. azaz száznegyvenezer korona végső árban. Megtudható Goldmann, Szekfü utca 4. 1-2 Fölhívás Felhívjuk t. részvényesein- bllllVuOi két, hogy jegyzett rész­vényeiket, úgy az első, mint a második kibo- csátásúakat, vállalatunk Városház épületében lévő helyiségében a szokásos irodai órák alatt mielőbb átvenni szíveskedjenek. Eger, 1920. nov. 20. Mezőgazdasági és Kereskedett» i 1—3 Részvénytársaság MÉZET a legmagasabb napiáron vásárol az Országos magyar Méhészeti Egye­sület Vezérképviselete Budapest, IX. Bakáts utca 8. 5-5 Házbontástól kőtőrmelé1: 10—15 kocsira való, ingyen elhordható. Újvilág-utca 10. 1-1 Lucerna eladó. Maklári-út 86. 1-2 Vágott tűzifa kapható. Görög-U. 13. 1-2 Szőlő-utca 7. szám alatt fél telek pincével eladó. borház és 2-3 Conventiós kocsist keresünk azonnalra vagy újévre. Egervidéki fatermelő r. t. Húspiac 3. 2— Egy boltberendezés eladó. Árpád-u. 60. 2—2 Sürgősen eladó házak, Deák Ferenc, Arany János, Király, Vörösmarty, Wesselényi, Honvéd, Orom, FJold, Kertész, Almagyar, Uszoda utcákban. Megtud­ható Goldmannál, Szekfű-u. 4. 2—3 3—4 szobás házat bérbevennék, esetleg előnyös feltételek mellett megvennék. Cim a kiadóban. 2—3 100 drb. Mezőgazdasági részvény eladó. Meg­bízott Goldmann, Szekfű-u. 4. 3-4 Hevesmegyei takarékpénztári részvények után járó elővételi jogot veszek. Cim a kiadóhivatalban. _______________________________________5 4 M unkásleányok felvétetnek Kalmár Gáspár cukor­kagyárában. 3—4 Hízott sertések eladók. Árnyékszala 4. sz. 4—5 Veszek sima és gyökeres Ripáriavesszőt és szőlő­oltványokat. Levélben kérek értesítést akinek van eladó. Határ Imre, Abaújszárftó. 4—5 1 kát. hold szőlő és 2 hold szántó a Hergyimón eladó. Egyedüli megbízott Fenyő, Újvilág-u. 6. ______________4-6 W esselényi-utca 16. számú modern ház, mely áll 7 szoba két konyha, pince, speiz, kertből eladó. Egyedüli megbízott Fenyő ügynök, Újvilág-utca 6. 5-5 Ház és föld közvetítő Fenyő ügynök. Ujviiág- u. 6. ________________ 29— Ker esek szőlőt vagy főidet megvételre. Jelent­kezni: Fenyő ügynöknél, Ujvilág-u. 6. 32 ­Éves, patkoló kovácsot keresek, aki motorszán­táshoz is ért. Fischer Lajos, Húspiac. 17— 2 drb. Egri Népszövetkezeti részvényemet jutányosán átruházom. Cim a szerkesztőségben. 12— Portland cement kapható Fischer Lajosnál, Hús­piac-tér 3. 27— Jó zongorát keresek megvételre. Knézich-u. 23. _____________________________________13— H onvéd-utca 25. ház eladó, 2 szoba, 2 konyha, istálló, kamra, pince, kút és nagy udvarral. Értekezni ugyanott. 5—6 Házköz veti tó Goldmann ügynök, Szekfü­ntca 4. Fogad 8—9-ig, 12—2-ig. 13— 1540) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom