Egri Népujság - napilap 1920

1920-02-05 / 28. szám

XXVII.^évfOlgáin 28- szám Cenz.: E. 59 /1920. Eger 1920. február 5. Csütörtök

Előfizetési dijak postai szállítással; f^qész evre 150 B. — Fél évre 75 ti. — Negyed évre 38 K. — Egy hóra 13 K. —

Egy szám ára 40 fillér.

Kezdik már.

A minden hájjal megkent Magyar- ország c. napilap, a Károlyi Mihályók dicsőítő harsonása, február 1-i számában ismertetést ir az uj honatyákról és többek közt ilyen igazmondásokkal maszlagol: •Nagy János dr. kanonokot Eger küldötte fel képviselőjéül; mint mondják, egyike a legridegebb embereknek, egyébként Egerben azért népszerű, mert az alsóbb sorból, — egy kofának a fia, — emelkedett a kanonoki méltóságba».

No mi egriek mégis csak jobban tudjuk, mint Magyarországék, hogy a mi dr. Nagy Jánosunk nem kanonok, hanem anyagi gondokkal küzdő tanárember. Hogy mennyire rideg ember? Nagyszámú tanítványai, az egri földmives- és iparososztály, meg az a sok-sok ügyes-bajos szegény ember, aki a küszöbét nap-nap- után koptatja, magyarázhatják meg a jól értesült cikkírónak, hogy milyen rideg ember hát a mi kedves képviselőnk ? Nő meg aztán, hogy kofának a fia!

Még ha az lenne is, találhatna ebben gáncsvetésre okot a nem rég ugyancsak demokratikus Magyarország? Nincs mit szégyenleni rajta, hogy a mi képviselőnk igenis jőravaló tisztes iparos szülők gyermeke. Kiváló tehetsége és 16 éves közérdekű munkássága általános tiszteletet és becsülést biztosított neki. Büszkék vagyunk rá, hogy nem valami tucatembert, hanem olyan sokat tudó, olyan tevékeny, olyan gyémántjellemü, olyan népszerető férfiút küldhetünK az újjászülető haza nemzet- gvülésébe, mint amilyet dr. Nagy Jánosban ajándékozott nekünk a Mindenható.

Kofa volt-e vagy nem a Magyarország cikkezőjének a kedves mamája, nem tudjuk. De hogy ennek a mamának a fiacskája ugyancsak — kofa, az az egy előttünk, egriek előtt igazán nem kétséges.

K. A.

Nyilt-levél

Mázor Bélához.

Meglepetéssel olvastam lapunk vasárnapi számában, «Levél a szerkesztőhöz» cimü sorait, melyekben az igazság nevében kijelenti, hogy a Bresnay Imre müvére elrendelt elkobzásnak szemlélő részese nem volt s csupán a direktórium utasítására a nyomdák szocializálásánál járt el s miként, arról tanúskodhatnak a nyomdatulajdonosok, stb.

Nem válaszolnék szerkesztőnkhöz intézett levelére, ha nem érintene engem is ezen merész nyilatkozata.

Ugyanis a kommunizmus után Brez- nay Imre, a kérdéses mü szerzője és tulajdonosa, érdeklődött az elkobzott füzetek sorsa iránt. Mint a nyomda igazgatója llidomására adtam, hogy annak idején a direktórium megbízásából megjelent nálam Mázor Béla és Abonyi Ervin, a müvet lefoglalták, a gépterem személyzetével az összes példányokat a kályhában nyomban feltüzeltették és megelégedetten távoztak. Ez a valóság.

De térjünk át — ha már igy akarta — a nyomdák szocializálására is, hogy igazolva legyen oly nagyon hangoztatott nagylelkűsége.

POLITIKAI NAPILAP.

Felelős szerkesztő: Barsy Károly dr.

A kommunizmus — mint ismeretes — elrendelte a 20 munkásnál nagyobb személyzetet foglalkoztató üzemek szocializálását. Egerben a direktórium Mázor Béla és Abonyi Ervin elvtársakat ruházta fel a rendelet végrehajtásával.

Legnagyobb meglepetésemre már március 28 án, a rendelet megjelenése napján, nyomdánkban is megjelentek s tiltakozásom dacára, hogy nyomdánk összes alkalmazottainak száma csak 18 s igy nem szocializálható, mégis szocializálták. Jegyzőkönyvet vettek fel, a pénztár állományt lefoglalták, jegyzőkönyvezték s örömtől kipirult arccal, megelégedetten vették tudomásul nagy anyagkészletünket és tekin- ( télyes készpénz állományunkat a következő megjegyzéssel: «Itt van bőven minden, papír és pénz, nem lesz szükség a tanácsköztársaság támogatásár*».

Ezen 1919. március hó 28-án kelt s Önök által aláirt jegyzőkönyv — meg ne lepődjön, hogy mint óvatos és rendszerető ember erre is nagy gondot fordítva — birtokomban van.

Felebbezési jogommal élve a Népbiztossághoz fordultam Budapestre, ahol álláspontom respektálva, a szocializálást hatályon kívül helyezték. Ennek dacára másodszor is szocializáltak. Ezt is kivéd- tem, de ebbe sem tudtak belenyugodni s harmadszor is szocializáltak erőszakosan oly módon, hogy Budapestről három teljhatalmú megbízottal ismét megjelentek irodámban azzal a kijelentéssel, hogy a nyomdával mint egyházi vagyonnal és intézménnyel rendelkeznek s mint a legjobban felszerelt nyomda a legalkalmasabb uj lapjuk, az «Egri Munkás» előállítására. Tiltakozásom dacára három nap múlva beleültek a nyomdába, áthoztak a többi nyomdából egy csomó személyzetet s mikor igy a létszám tekintélyesen emelkedett, újból szocializáltak. Ezen jogtalan eljárás ellen illetékes helyen újból tiltakoztam, amikor a következő figyelmeztetésben volt részem: »Úgy látjuk, elvtárs sehogy sem tud, vagy akar a változott viszonyokba beleilleszkedni s bár elismerjük hasznavehetőségét és tevékenységét, vigyázzon ős gondolja meg jól a dolgot, mig nem késő».

Ily körülmények között rettenetes lelkiállapotban kénytelen voltam ezt az igazságtalanságot és igen sok kellemetlenséget eltűrni. Alig telt el nehány nap, már arról értesültem, hogy a személyzet Ön (Mázor Béla) által fogalmazott és aláírás céljából átadott jegyzőkönyv szerint — mert még mindig mertem kötelességem teljesíteni és nyomdánk érdekeit megvédeni —.. a direktóriumnál az ón elmozdításom s Önnek nyomdaigazgatóvá való kinevezését kérte. Legnagyobb meglepetésemre a direktórium ebbe nem ment bele, jóllehet Önnek éjjel-nappal még a legtitkosabb tanácskozmányok alkalmával is szabad bejárata volt.

Szinte komikus — tekintettel szereplésére — levelében még hálát említeni és azt irni, hogy a koinmün borzalmainak éppen olyan szenvedője volt, mint a í cikkíró.

Úgy látszik igen hamar elfelejtette i szereplését az «Egri Vörös Hírlap ban»,

I melynek felelő* szerkesztője volt. Nap

I Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám 11.

nap mellett a leggyalázatosabb cikkek jelentek meg lapjában a tanácsköztársaság érdekében, a burzsujok, de különösen a papság ellen, úgy, hogy undorral fordult el minden jőérzésü ember attól a laptól, amely részese volt mindkét forradalom kitörésének. Arról, nem is szólok, hogy az Egri Munkásnak Ön volt a kiadóhivatali főnöke és szerkesztőtársa.

Eger, 1920. február 3. /

Radii Károly érseki nyomdaigazgató.

HÍREK.

Eger, 1920. február i.

Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is tömöríteni kívánja azokat, akik a területi integritás fontosságát átértik és átérzik ős akik az eszme harcosai akarnak lenni. A «Tevői« egyik ilyen vidéki szerve lesz a Liga hevesma- gyei köre, amelynek megszervezését Dr. Molnár Kálmán jogtanár vette kezébe.

Úgy értesülünk, hogy folyó hó 22-én vasárnap délelőtt a Ligának addig megszervezendő hevesmegyei köre budapesti vendégek közreműködésével nagyszabású demonstrativ gyűlést, este pedig rendkívül érdekes és változatos műsorral a Liga céljaira ünnepséget rendez.

Hogy a Liga megyei körének megszervezése nem fog nehézséggel járni, hogy a gyűlés demonstrációja nagyszabású ős az esti ünnepség sikere úgy erkölcsileg mint anyagilag fényes lesz, arra biztos garancia Eger város közönségének megalkuvást nem ismerő és áldozatkész hazafisága.

Villany. Február végéig el vagyunk látva a «drága« olajjal. 25 K-t fizetünk literenkint érte, de örülünk, hogy van. Panaszkodni nincs okunk különben sem, csak szét kell néznünk a Délvidéken. Újvidéken és Zimonyban 80 K-t adnak egy liter olajért és a lakosság 4-50 korona áram egységárat fizet. Az egész ország területén ilyen mizériák vannak az olajgépekre berendezett üzemeknél sőt a Ganz- gyár olajra berendezett üzemei mind állanak. — Február közepére állami kiutalást is várhatunk, ami egyrészt sokkal olcsóbb, másrészt egész tavaszra biztosit bennünket, hogy nem veszünk el örök sötétségben. Ringelhan Béla igazgató ezen kívül még egy örvendetes hírrel lepte meg az egri közönséget. Ha telefonálni akarunk Budapestre ezentúl nem kell majd félnapokat hiába várakoznunk, mert hamarosan közvetlen telefonvonalat állítanak fel Eger és Budapest között.

Adományok. Bobkó Emil, jőnevü iparos polgártársunkat, mint a májusi ellenforradalom egyik tevékeny részesét, a vörös itólőszők szabadságvesztésre, majd hetek múltán ennek megváltásaképen 5000 K birságra ítélte. Jóbarátjai és iparostársai annak idején 400 koronát gyűjtöttek a bírságpénz pótlására. Midőn a szives adományért ez utón is köszönetét mond, mivel a bírságpénzt visszakapta, hálá* kötelességének úgy vélt eleget tenni, hogy a kapott összeget a következő jótékony •élokra küldötte be: foglyok hazaeaállitá-