Egri Népujság - napilap 1920

1920-11-28 / 274. szám

EGRI NÉPÚJSÁG. 3 Kereskedőknek fontos!! Mielőtt harisngaszükségletét fedezi ok­vetlen látogassa meg az ország legna­gyobb HARISNYA gyári lerakatát GUTTMÄNN és FEKETE cégnél Bpest, VI. Deák-tér Ankerpalota Eladás csak viszonteladóknak. Árajánlattal készséggel szolgálunk. Kettős gyilkosság Mezőkövesden. Mezőkövesden borzalmas bűntény tör­tént, melynek két emberáldozata van. Az egyik áldozat már meghalt, a másik most vivődik a halállal. Csütörtökön este 7 óra tájban jöttek ki a mezőkövesdi Nemzeti Kávéházból Póta István 21 éves és Pető Sz'elye István 22 éves mezőkövesdi lakosok. Csendes beszélgetés közben hagyták el a kávóhá- zat és a sötét csendes utcán hazafelé in­dultak. Alig tettek azonban néhány lépést az utcán, amikor több alak rájuk rohant és szó nélkül ütni és szürkülni kezdték őket. Segítségért kezdtek kiáltozni a meg­rémült emberek, mire Pótának a nyakát átvágták, Petőt pedig mellén és hátán szurkálták össze. A zajra a kávéházből és a közeli házakból kisiettek az emberek, de ekkorra már a támadóknak sikerült elmenekülni. A két megtámadott ember vérbe­fagyva feküdt az utón. Orvost hoztak, aki megállapította, hogy Póta István nyaka bajonettel át van vágva, a légcső ketté van metszve, úgy, hogy a halál a merény­let után rögtön bekövetkezett. Petőben még volt élet, de körülbelül 8—10 szúrás van rajta bajonettekkel és késekkel, úgy. hogy életbenmaradásához nincs remény. A gyilkosok után csendőrség nagy apparátussal nyomoz. Kézrekeritésük után statáriális bíróság elé kerülnek. ORSZÁG - VILÁG. Legújabb híreink vonalzavar miatt nem érkeztek meg. Földrengés Olaszországban. (Zürich). Siena Arecchoban és több környező helységben számos földlökést ériztek. A lakosság a szabadba menekült. A kár nagy. Megszüntetik a román ostromállapo­tot és cenzúrát. (Bukarest) A parlament megnyitása alkalmával, november 28 án megszüntetik az ostromállapotot és a cenzúrát. Újabb lengyel-orosz háború küszöbén (?) A Times jelenti Varsóból, hogy a lengyel vezérkar a frontra ment. Az an- tánt diplomáciája a varsói helyzetet igen feszültnek tekinti és újabb lépéseket tett a lengyel kormánynál. A lengyelek ugyan­is ultimátumot intéztek a vörösökhöz, mert ezek a Wrangel és Peltjura fölött aratott győzelem következtében ismét aka­dékoskodnak és a lengyelek attól tarta­nak, hogy ismét meg akarják támadni őket. Wrangel csapatainak ega részével Béig- rádba érkezik. Wrangel tábornok dec. havában érke­zik Belgrádba. A tábornokot csapatainak egy része is kiséri. Wrangel Gallipoliban és Konstantinápolyban lévő flottáját Spa- latoba és Cattaroba szándékszik irányítani, ahol az erre alkalmas gőzösöket a part hajózás lebonyolítására fogják használni. Igazgató: Radii Károly. Van szerencsém az igen tisztelt hölgy­közönséggel tudatni, hogy női divatterme­met Érsek utca 6 szám alá helyeztem, ahol a legújabb divatú kosztümök és estélyru­hák lehetőleg olcsón eszközöltetnek. flz igen tisztelt hölgyközönség becses pártfogását kérve vagyok Tisztelettel 1_1 RÉVÉSZ SÁNDOR. r Gottschlig Ágoston RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest-Kőbánya Martinovics- tér 8-9. Ajánlja: kiváló minőségő likőr­különlegességeit, elismert elsőren­dű rum és cognac gyártmányait. 3-8 li i v»íc Felhívjuk t. részvényesein- _T OIIIIV do. i<et, hogy jegyzett rész­vényeiket, úgy az első, mint a második kibo- csátásúakat, vállalatunk Városház épületében lévő helyiségében a szokásos irodai órák alatt mielőbb átvenni szíveskedjenek. Eger, 1920. nov. 20. Mezőgazdasági és Kereskedelmi 2—3 Részvénutársaság STERNBERG kir. udvari hangszergyár Budapest, Rákóczi ut 60. Zenekari hangszerek, pedálos cimbalmok, har­monikák és beszélőgépek a legfinomabb minő­ségben Vidékre való szállításokat a legpontosabban eszköz ünk. Javításokat a legolcsóbban és szaksze­rűen végzünk. 2—10 A Hevesmegyei Hitelbank Részvénytársaság hirdetménye. A Hevesmeggei Hitelbank részvénytársa­ság folyó évi november hó 27-ón tattott rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy alaptőkéjét két millió koronáról 4 millió koronára emeli fel 10.000 darab 200 korona névértékű uj részvény kibocsájtása ut­ján és hogy ezen uj részvényekre, amelyek 1921 január 1-től fogva részesednek az üzleti eredmény­ben, a régi részvények birtokosait elővételi jog illeti. Ezen határozat alapján a régi részvények birtokosainak ezen 10.000 darab részvényt követ­kező feltételek mellett ajánljuk fel átvételre: 1. Minden darab régi részvény alapján egy uj részvény vehető át. 2. Az átvételi árfolyam 325 koronában álla- pittatik meg, melyből 200 korona a részvénytőkére, 125 korana pedig a tartalékalap javára fog Íratni s ezzel az alaptőke 4 millió koronára, a tartalék- tőke 2 millió koronára emelkedik, s igy az intézet saját tőkéje 6 millió korona lesz. 3. Az átvételi előjog 1920. december 1-től kezdve 1920. december hó 20-ig bezárólag hétköz­napokon a rendes hivatalos pénztári órák alatt gyakorolhátó üzleti helyiségünkben (Eger, Szé- chenyi-u. 9 ). Ezen határidő leteltével az elővételi jog megszűnik. Aki elővételi jogával élni kíván tartozik a régi részvényeket felülbélyegzés végett a bank pénztáránál benyújtani és egyidejűleg részvényenként 325 koronát készpénzben lefizetni. A részvényesek a befizetés napjától folyó évi december 31-ig 5°/o-os térítést kapnak. 4. A benyújtott régi részvények azonnal felülbélyegeztetnek, minek ellenében a bank a be­nyújtónak ideiglenes elismervényt szolgáltat ki, amelyen a felülbélyegzés alkalmával teljesített be­fizetést nyugtázza. Az ideiglenes elismervények a később közlendő határidőben teljesen befizetett részvényekre fognak átcseróltetni. 5. Azokat a részvényeket, amelyekre az elő­vételi jogot a részvényesek nem gyakorolják,^ az igazgatóság szabadkézből, de nem 325 koronánál kisebb árért fogja eladni. Eger, 1920. november 27. A Hevesmeggei Hitelbank R. T. 1—1 igazgatósága. Servita-, Malom-, Bárány-, Dr. Kállay Zol­tán-, Bartakovits-, Diófakút-, Knézich Károly-, Györgyényi-, Betlehn-, Gólya-, Verbőczy-, Makiári-, Síp köz-, Mária-, Görög-, Kisvölgy-, Szőlő utcákban házak eladók. Megbízott GOLDMÄNN, 2—2 Szekfü utca 4. Tóth utca 28. új ház 8 utcai ablakkal, istállóval, mellék- helyiségekkel 220.000 K. kettőszáz­húszezer korona azonnali fizetéssel eladó. Megbízott Goldmann, l—l Szekfü utca 4. Nemzeti Kávéházhan délután 5 órától női tambura zenekar i_i hangversenyez. Y eszek fajtiszta Ripária-Portális sima-gyö­keres vesszőt, bármilyen kis és nagy mennyiségben. Bugár Sándor 1-3 Mária utca 14. sz. Forgalmas helyen 3 szobás ház eladó, kút, pince, is­tálló és mellékhelyiségekkel 140,000 K. azaz száznegyvenezer korona végső árban. Megtudható Goldmann, Szekfü utca 4. 2-2 Deák Ferencz utca 63. számú ház eladó. Értekezni lehet Juhász István, Korona szálloda, ugyanott fejes káposzta kapható. 2-3 Piaczon üzlet ház 300000 K. azaz háromszázezer koronáért eladó. Megbízott Goldmann, 2-2 Szekfü utca 4. Karácsonyra festesse és tisztítássá ruháit Giret József festő és vegytisztító intézetében. 2—6 Széchengi u. 9,

Next

/
Oldalképek
Tartalom