Egri Népujság - napilap 1920
1920-09-26 / 221. szám
2 EGRI NÉPUToÁG gősen jelentsék be. Miután csak nagyon korlátolt mennyiséget sikerült biztosítanunk, később jelentkezők igényeit figyelembe nem vehetjük. Teljes tisztelettel Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi r.-t. Heves vm. kirendeltsége Eger. A kemecsei mandátum. A kemecsei kerületben lejárt a képviselőjelölés. Hat jelölt küzd a mandátumért. Kállay András, Nagy János, "Wagner Károly, a kerület volt képviselője, László Albert, Birgmayer Ottó és Orosz Tamás. A jelöltek számából Ítélve heves küzdelem lesz a kerületben. A kereskedelmi iskolai tanárokat a közgazdaság tudományi karon képezik. A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy a magy. kir. állami kereskedelmi iskolai tanárképző intézet mint önálló intézet megszűnik és feladatát az egyetemi közgazdaság tudományi kar tanárképzője látja el. A tanárképző ügyeit héttagú tanács intézi. A látogatás 8 félévre kötelező. A vénasszonyok nyará. Pénteken délután */22-kor a hőmérő 42 fokot mutatott Celsius szerint, ami még a nyárnak is dicsőségére vált volna. Ha az idő igy tart, a vénasszonyok nyara ugyancsak rácsufol a kánikulára! Ennek természetszerűleg azok a gazdák örülnek legjobban, akik még nem szüreteltek le, mert a tüzes napsugarak nagy mértékben fokozzák a bor qualitását. Fakitermelés. Fakitermelésben jártas, rokkant katonák alkalmazást nyernek. Feltételek megtudhatók: »Nyukosz« (Vármegyeház földszint). A pislogó villanyiámpák. (Levél a szerkesztőhöz.) Kár, hogy a «zokszavak« írója elhallgatott, pedig nagyon valószinü, hogy nem azért mintha nem volna megírni valója abba a rovatba. Sajnos, van bizony elég, hogy bebizonyítsam ezen állításomat, az igen t. Szerkesztő ür szives en- gedelmével mindjárt el is mondok a sok közül egyet. Most, hogy az esték mind hosszabbak és hosszabbak lesznek, a villanygyár igazgatója talán körül nézhetne a városban, hogy vájjon az amúgy is mécsszerüleg égő utcailámpák égnek-e mindenhol, hiszen igy is csak botorkál az ember a sötét utcákban. A Kossuth-téren ?... ott meg épen tapogatva lehet menni, mert az egész téren egyetlen egy lámpa sem ég. Annak talán mégsem volna szabad megtörténni, hogy a belváros közepében a legnagyobb térségünk egyiptomi sötétségben szomorkodjék. Nagyon szépen kérjük a villanygyár igen t. igazgatóját, legyen olyan kegyes és szüntesse meg ezt a botrányos állapotot az által, hogy a Búzás Elek üzlete fölött és a piaci hid átjárójánál levő mécseseket hozassa rendbe, hogy esténként rendesen égjenek. Meghívó. Az egri Kereszté.íy Szociális egyesület f. hó 26.-án, vasárnap d. u. 2 órai kezdettel szüreti táncmulatságot rendez saját helyiségeiben (Szekfű u. Mecset előtt) melyre minden érdeklődőt tisztelettel meghív az egyesületi A mulatság vége éjféli 12 órakor. Belépti díj személyenként 10 korona. Finom italokról gondoskodtunk. A zenét az egri fúvó zenekar szolgáltatja. A legjobb tőkebefektetés. Nemzeti Kereskedelmi és közgazdasági bank R. T., ez a hatalmas gazdasági alakulat városunkban is gyökeret vert. A részvények jegyzése serényen folyik. Azzal minden magyar ember tisztában lehet, hogy csak a gazdasági szervezkedés tehet bennünket ismét gazdaggá és erőssé. Az sem kétséges, hogy a legjobb tőkebefektetés az értékpapír. Akinek pénze van, aki borkészletét eladta, fektesse pénzét Magyarország legnagyobb jövőjű pénzintézetének részvényeibe. Részvények az •> Egri Népújság« szerkesztőségében jegyezhetők. A só. A sóbehozatal lebonyolítására és a só szétosztására nézve a pénzügyminiszter körrendeletét intézett valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, amelyben felhívja őket, hogy akár a külföldi só behozatalát, akár szétosztását, — amennyiben a hatóság azt nem saját közegével intézted — teljesen megbízható személyekre bízzák, akik a fogyasztóközönség érdekét mindenkor becsületesen tartják szem előtt. Mindenesetre — úgymond — a szövetkezeteket elsőbbségben kell részesíteni, mert ezek a nemzeti irány szolgálatában állanak. „Ravengár az Urániában. Ma három előadáson az amerikai Pathé-film páratlanul izgalmas kalandortörténetének második része: »Ravengár fogsága« kerül műsorra. Ez attrakciós film főszerepében Amerika egyik legnépszerűbb és legszebb művésznője Grase Darmond kedves alakítását látjuk. Az előadások 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. Az Uránia további intézkedésig hetenkint csak két nap, szombaton és vasárnap tart előadásokat. A jövő szombat és vasárnap a Ravengár folytatása kerül bemutatásra. Jegyek egész héten előre válthatók a Mozitőzsdében. A tengeri és árpatermés zár alá vétele. Miután az országos gabona ellátása nincsen biztosítva és búzában is hiány mutatkozik, a kormány elrendelte a tengeri és árpakészletek igény- bevételét. A beszolgáltatandó mennyiséget a közélelmezési miniszter törvényhatóságonkint állapítja meg, a törvényhatóság első tisztviselője pedig a megállapított holdankénti kivetéssel, vagy a kirótt kontingensnek az egyes járások és községek közötti arányos megosztása utján, vagy pedig termelőknél mutatkozó terményfeleslegnek arányos igénybevételével biztositja. A beszolgáltatandó mennyiséget az áruforgalmi kirendeltségek megbízottai veszik át és felesleges terményeiket a termelők csakis abban az esetben hozhatják forgalomba, ha már a közélelmezési miniszter termés beszolgáltató rendeletének eleget tettek. A rendelet értelmében a tengerinek, valamint őrleményeinek vasúton, hajón stb. szállítása továbbra is igazolványhoz lesz kötve. A közönséges, lófogu és kevert tengeri beváltási ára, ha a szállítás 1920. szeptember, október hónapokban történik, akkor csöves tengeri ára métermázsánként 146 korona, morzsolté 240 korona. 1920. november hónapban csöves 164 K, morzsolt 250 K. 1920. december hónapban csöves 182 K, morzsolt 260 K. 1921. január hónapban 200—270 K, február hónapban 218 — 289 K, március hónapban 236 — 290 K, április vagy későbbi hónapokban 254—300 K. A fejtengerinek (cinguantin) stb. térítési ára minden viszonylatban 15 koronánál magasabb. Amennyiben az egyes törvényhatóságokra kivetett buza- és rozs (kétszeres) mennyiség a termelők gazdasági érdekeinknek jelentékeny sérelme nélkül ezekben a terményekben teljes egészében igénybe vehető nem lenne, a rendelet felhatalmazza a törvényhatóság első tisztviselőjét, hogy ennek pótlásául az árpatermés egy részét vegye igénybe. Á közélelmezési miniszter ezen rendeletet kijátszó és kijátszani akaró termelők ellen rendeletében szigorú törvényes rendelkezéssel szerez érvényt magának. Felhívás. Ä váczi rokkantiskolába a cipészipari tanfolyamra negyven, a szíjgyártó tanfolyamra húsz, a bőr díszmű tanfolyamra öt, és a cipőfelsőrész készítő tanfolyamra tíz hadirokkant számára van hely. Csak olyan hadirokkantnak kérelme teljesíthető, akik még más mesterséget nem tanultak, akik a hivatal támogatását nem vették túlságosan igénybe, és akiknek rokkantsága legalább 5Ó%"ék. Jelentkezni lehet a Hadigondozó Népirodánái. Eger, 1920. szeptember hó 23-án. Hrabovszky hadigondozó népiroda igazgatója. 3—3 Elveszett 20-ára virradó reggel Egervár állomáson egy pénztárkönyv. Mivel a megtalálóra nézve úgyis értéktelen, kérném a rendőrségre bevinni, hol magas jutalomban részesül 1—1 Szociális rovat. A földmives gazdák és munkásaik. Nagy nap volt a múlt év március 19,-ike nekünk földmiveseknek. Akkor zajlott le az előttünk még teljesen ismeretlen földmives sztrájk. Mint minden eseményből, úgy ebből is leszűrtem a tanulságot és ez azt hiszem nem csak engem, de különösen a löldmives gazdákat, munkásokat, sőt manapság még másokat is érdekelni fog. Mielőtt ezt tenném, magát az eseményt is elmondom röviden, mert bár nekünk örökké emlékezetes marad az a nap, de vannak sokan, akik csak hírből, vagy hírből sem hallották. A fönt nevezett napon, már a kora reggeli órákban kint állottak egyes kiküldött földmives munkások a főbb utcasarkokon és a szőlőkbe igyekvő gazdákat hetyke szavakkal megállásra és visszatérésre kényszeritettek. Nagy tavaszi munka idő lévén, a gazdák és a komolyabb, jóérzésü munkások nem sokat adtak a hetyke, kommunista izü beszédre és kimentek a szőlőkbe. Napfölkelte után megindult az előző napokon már alaposan betanított munkásság, hogy ellenőrizze, nehogy ezen a szent napon valaki is dolgozzon. Alaposan fel voltak szerelve úgy okokkal, mint botokkal, bölcsen tartva a szociáldemokrata tantételt: ha nem győzöl okokkal, meggyőzöd botokkal. Künn aztán a szőlőhegyeken mindenkit a legvadabb megfélemlítések és ha szembe állottak velük, ütlegek árán is hazakergettek, akit még útban találtak azt sem kiméivé, mint jó magamat is. Alaposan berúgva, délben aztán sürü rajokban haza tértek, délután pedig folytatták az áldomás ivást a jól végzett munka után. Akkor és azóta már sokat töprengtem, hogy volt-e és vájjon mi volt az oka ezen sajnálatos kilengésnek ? Hát igenis volt. Az első és legfőbb ok a kommunista vörös vezérek féktelen izgatása volt, amellyel a maguk" számára nyerték meg a különben higgadt és józan földműves népet. Ezzel ők kettős célt értek el. Miv< 1 már ők tudták, hogy két nap múlva husvét, akarom mondani kommunizmus lészen, (márc.* 21.) ezzel a tömegnyomással akarták megfélemlíteni a gazdákat és józanabb munkásokat, nehogy ezek a dicső diktatúra kikiáltása napján valami galibát csináljanak. És mondhatom teljes, de nem maradandó sikert értek el, mert a terror hatása alatt ezrével iratkoztak be gazdák és munkások a vörös nyájba, a »Földmunkások és Kisgazdák Orsz. szak ...» stb. be. A másik cél is el lett igy érve, fizettek az elvtársak mint köles (bár hamar kifogyott az erszényük) és most már pénz is lévén, erő is lévén, neki foghattak a nagy munkának. Itt aztán önként elő tolakszik a kérdés, hogy lehetett ilyen egyszerre a konzervatív földmives munkásokat egy csapásra megnyerni a vörös vezéreknek ? Hát ennek is meg van a maga oka. A föntemlitett izgatókon kívül maguk a gazdák is nagyban elősegitették és megkönnyítették az izgatok munkáját. Tulajdonképpen egyik kirobbanása volt ez a régóta érzett ellenséges indulatnak, amely gazda és munkás között már évek vagy évtizedek óta megvolt. Mert az a régi családias viszony, ami gazda és munkás közt megvolt, az újabb idők embereiben teljesen megszűnt. Másrészről a munkások között is lévén hibák, a kölcsönös meg nem értésnek aztán az lett a vége, hogy lovat adva a munkások alá, le akartak vele gázolni mindenkit, aki eléjük került. Ennek a megértésnek a lehetőségét és a bajnak az orvosszerét majd a következő vasárnap mondom el. Nagy László. r Színház. Zsúfolásig megtelt a színház pénteken. Régen láttunk ilyen lelkes, megértő közönséget az egri színházban. A «Cigánygrófné« operette ugyan sem a librettót, sem a partitúrát, különösen az utóbbit tekintve, nem haladja meg az átlagot, de hát újdonság, sőt operetteujdonság, amit meg kell néznie a társaságbeli embernek. Aztán Bogár Gizi is kivágta a slágert: bemutatta az Udvardyné szalonjában készült három toalettjét, aratva bőséges tapsot. Igazságtalanok volnánk azonban, ha csak a toalettek javára irnók a tapsvihart. Művészi alakításával is teljes mértékben kiérdemelte a felzugó tapsvihart. Alapos tanulmányra vallott az Érczkövy (Laci) alakítása, Péterffy szimpatikus, Pesti kacagtatóan mulatságos volt. Ma, vasárnap kétszer adják a Cigánygróf- nét: délután és este. Hétfőn utolsó előadás: Bogár Gizi bucsuestélye a «Náni«-ban. A színtársulat kedden utazik Sátoraljaújhelyre, hol a téli hónapokat tölti. A pénteki előadással kapasolatban egyes bérlők panasszal fordultak hozzánk, hogy a bérletek kezelése, a fentartott helyek nyivántartása nem pontos. Felhívjuk erre az igazgatóság figyelmét. Sport. Labdarúgás. Sportéletünknek, a régi időkhöz viszonyítva szenzációnak mondható, ma azonban nagyszerűen természetes eseménye lesz. A MOVE Egri Sport Egyesület vendégül fogja látni Bessenyőtelek földmives footballcsapatát. A magyar testvériség lélekemelő megnyilatkozása lesz ez, mikor a sporttéren barátságos mérkőzésre jönnek össze a hadsereg vitézei, a kultúra bajnokai s a föld derék munkásai. Mind magyarok, kik egymás megbecsülésében magasztosulnak édestestvérekké. Uj labdarugó mérkőzésről lévén szó, kivá-