Egri Népujság - napilap 1920

1920-08-29 / 198. szám

EGRI NÉPÚJSÁG. 3 Közgazdaság. Az adógabona begyűjtése. A fejkvóta emelése. Az Áruforgalmi r. t. egri kirondeltsége már megkezdte a községekre kivetett gabona összegyűjtését. Meg kell azonban állapítani, hogy a munka nagyon nehezen halad. A gazdák min­denfelé vonakodtak a rájuk kirótt kontigenst be­szolgáltatni. Várták a kibúvót. Számításuk azon­ban már eddig is rosszul ütött be, mert vonako­dásuknak köszönhetik, hogy legújabban az egész termést zár alá helyezték. A legtöbb helyen még a bejelentést is el­mulasztották, vagy ahol ez megtörtént, ott a vasúthoz való kiszállítást tagadták meg. A jövő­ben ilyen renitenciákat az Áruforgalmi nem tűr és ahol a gazdaközönség a legkisebb akadályt háfitja az összegyűjtés elé, katonasággal fogja a rekvirálást végrehajtani és ami a legtermészete­sebb — a renitenskedők költségén. Ilyen erélyes intézkedések után remélhető, hogy az ellátatlanok kenyere csakugyan biztositva lesz, ami pedig nem 3 millió, de 5 millió két­százezer métermázsát tesz ki — mindnyájunk örömére. Mert ebből már az következik, hogy a fej­adagot felemelik és azonfelül, amit a közélelmezés ad, pótlásról senkinek nem kell gondoskodni. De legörvendetesebb az, hogy az ötmilliós kontin­gensből a jövő évi uj termésig az ellátatlanok­nak a szükséglete teljes egészében biztosítható és az elmúlt esztendőkkel szemben jövőre még már­ciusban is lesz kenyér. — A gabonaforgalmat, mivel a termés már zár alatt van, teljesen az Áruforgalmi bonyolítja le és akiket a módosított gabonarendelet erre feljogosít, azok a részvény- társaságtól szerezhetik be a szükségletüket, és pedig semmiesetre sem a termelők által remélt 1500—2000 koronáért, hanem a szállítási és egyéb kisebb költségek felszámolása mellett a maxi­mális áron. ORSZÁG VILÁG. Külpolitikai hirek. Francia csapatmozdu­latok. Monarchists tárgyalások Bécsben. (Zü­rich.) Jól értesült körökben úgy tudják, hogy az utóbbi napokban nagy francia csapattömegeket irányítottak a megszállott területekre és Elzász- Lotharingiába. (Bécs). Windischgrätz herceg a napokban Bécsbe érkezett, ahol az osztrák monarhista ve­zérférfiakkal tárgyalt. Az osztrák kormány tudo­mást szerzett a tárgyalásokról s kiutasította a herceget Bécsből. A belpolitika hírei. A honvédelmi mi­niszter — képviselőjelölt. Vitézi donációk. (Budapest.) A kormányzópárt titkára Hódmező­vásárhelyre érkezett s bejelentette, hogy a kor­mányzó dr. Emich Gusztávot Magyarország ber­lini követévé nevezte ki. Az ilymódon megürese­dett hódmezővásárhelyi mandátumot egyhangúlag Sréter István honvédelmi miniszternek ajánlották fel, ki azt elfogadta. (Budapest). A vitézi donációk korát eleve­níti fel a kormánynak a mai hivatalos lapban megjelent rendelete, mely megszabja, hogy a vi­lágháború hősei közül kik tarthatnak igényt a vitézi földekre. Legelső sorban természetesen azok jönnek számításba, kiknek arany vitézségi érem díszíti a mellét. A lengyel-orosz háború. Az oroszok vesztesége. Oroszország válasza nem kielégítő. (Varsó,) A Varsó ellen kudarcot vallott offenziva 187.000 emberébe került az oroszoknak. 102.000 fogságba jutott, 67.000 elesett illetőleg megse­besült. (London.) A moszkvai tanácskormány ve­szélyben látja hatalmát, ezt az utasítást adta ki, hogy a Szibériából való csapatokat összpontosít­sák Minszk és Charkov között, ahonnan azután gyors menetben küldik őket Bielisztok felé. Londoni diplomáciai körök értesülése szerint az orosz kormánynak Angliához intézett válasza engedékeny ugyan, de még mindig nem kielégítő, Anglia újabb jegyzékben követelni fogja Orosz- ! ország béke feltételeinek a praecizirozását. Ugyan- I csak londoni hir szerint az Egyesült-Államokat a lengyel kormány félhivatalosan értesitette arról, | hogy a lengyelek nem fogják átlépni a versaillesi szerződésben részükre megjelölt határokat. Igazgató Radi) Károta Törökfő utca 2. sz. (Dubniczky-féle ház) asztalos műhelyt nyitottunk, készí­tünk megrendelésre mübútorokat a leg­modernebb kivitelben, raktáron tartunk saját készítésű festett bútorokat, minden­féle bútor és épület munkákat elvállalunk s javításokat jutányos áron eszközlünk. Tisztelettel Mathéser József és Társa. 2—4 műbútor asztalosok. Értesítem a tisztelt ŐRÖLTETŐ közönséget, hogy a teljesen újonnan berendezett gőzmalmom a mai napon megkezdte működését. t_3 PHÄFF gőzmalom. BOROS HORDOK. Saját készitményű, elsőrendű erős tölgy­fából minden nagyságban raktárról kaphatók. KIRÁLY JÁNOS és TSÄ Kádáripar telepe. Budapest, IX. Dandár utca 24. 4—5 (Mester utca mellett.) Értesítem a n. é. közönsé­get, hogy Egerben Dobó alatt Férfi és női kalap- javitó műhelyemet megnyitottam. Szives pártfogást kér Heiser Ferencz 7—8 kalapos mester. Építkezéseket dennemű épí­tési anyagot raktáron tart az Egri Keresztény Építőiparosok Szövetkezete. Iroda : Széchenyi utca 10. Telepe : pálya­udvar mellett. 5— Értesítés. utca 25. szám UJ BOROS hordók ÍOO litertől 4000 literig I-a hasitott tölgyfából azonkívül transport és ászokhordók RAKTÁRRÓL, KAPHATÓK FETS GYULÄ kádárműhelyei. Budapest, II. Szegényház utca 33. és II. Fazekas-utca 12. 2-5 Vidéki kereskedők legjobb bevásárlási helye ÄLPÄR és ÄLPÄR norlnbergi és díszműáru nagykereskedés. Budapest VII. Károly-körut 1. Telefon: J. 129—90. Állandó raktár : gallérszoritó, email bross és fátyol-csat, fésüáru, tüáru, dohányzócikkek, valamint cigarettahüvely, papir stb. 1 — 10 vmusm Végre megérkeztek a házfedő anyagok. Fazsindely, kátrányos papirlemez, műpala (eternit) hornyolt cserép, fali tégla. Ugyanott finom akós hordók Szabó József fakereskedőnél 1-3 EGERBEN. Nemzeti Kávéház és Éttermében vasárnap délelőtt Női tambura zenekar hangversenyez. Villás reggeli!!! 2-2 ZoZó erem, szappan, púder, sampon a legtö­kéletesebb és legkeresettebb toilette sze­rek. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Készíti Hunnia gyógyszertár laboratóriuma. 24—26 Budapest IX. Ráday utca 12. P3Ü Benzin­Petroleum- Vashordokat Szesz­szállit kölcsönben is Bächer Károlg vashordótelepe Budapest V. Arany János utca 27. sz. 2—2 Telefon 41—71. Ért faltom a n- é‘ közönséget, hogy Uj v i ^ völlUlli fehérnemű és gyer­mekruha termet nyitottam Szvorényi utca 22. alatt. Kérem a n. é. közönség becses párt­fo^asat Sárkáng Lili és Társa. Carbid lám­pák és égők valamint villamos izzólámpák. Szemüvegek és fényképészeti cikkek. LUSZTIG optikus Fő-utca 9. 2-2 BOROS hordók új és használt, bármily mennyiségben kaphatók BÖHM KÁLMÁN hordógyár r. t. Budapest, Szabolcs u. 19. Telefon 148-12 9-10

Next

/
Oldalképek
Tartalom