Egri Népujság - napilap 1920
1920-07-25 / 169. szám
Előfizetési dijak postai szállítással; Egész évre 20D K. — Fél évre 100 K, — Negyed évre SO &. — Egg hóra 18 K, — Egg szám ára 60 fillér. Ä »fekete gróf.» a szociáldemokraták nevezték így Andrássy Gyula grófot, valószínűen azért, mert sem cselekedetében, sem gondolkodásában nem vettek észre egy szemernyi szociális érzéket, vagy demokratikus hajlamot. Alig volt gyűlöltebb a_ szociáldemokraták előtt, mint Andrássy gróf. És a nemzetgyűlés pénteki ülésén Szapáry gróf nagylelkűségével ölelte magához a «fekete gróf« a szociáldemokratákat, mondván : «az még nem bűn, hogy valaki szociáldemokrata.« Ebből az elszólásból azonban mi többet látunk. Látjuk egy vezérpolitikusnak iszonyatosan kényelmetlen' helyzetét, hogy magára maradt, hogy nem hallgat rá senki, nincs pártja. Ezen kellemetlen helyzetben kapkod még az után a hurok után is, amit az imént a nyaka köré akartak csavarni. Most értjük már a biblia szavának kegyetlen súlyát: vae solis,jajaz egyedülállónak! «Nem bűn, hogy valaki szociáldemokrata« mondja Andrássy. Lehet ezt azok után mondani, amiket csak egy évvel ez előtt is tapasztaltunk ? Mennyi bűnt követtek el a szociáldemokrata vezetők tudatosan, a tömeg meg öntudatlanul hazánk ellen, a társadalom ellen, a kereszténység ellen sőt maguk a munkások ellen, csak a vak nem látja, meg a szárazra került politikus?! Hát nem a szociáldemokraták használták ki bűnösen a nemzet kimerülését? Nem ők fújták a defaitizmust ? Nem ők használták fel Andrássy rokonát, Károlyit a forradalomra? Nem ők voltak a hadsereg legfőbb lezülesztői és szétzüllesztői ? Nem ők honosították meg a leggyalázatosabb terrort ? Nem ők tették védtelenné a határt, bömbölve, hogy a proletárnak nincs hazája? Nem ők harcosai a legvadabb osztályharcnak? Nem ők hintették a vallás, mindenekelőtt a kereszténység gyűlöletének mérges magvait ? Nem ők némitották el a hazafiság jajszavát a bután magyarázott nemzetköziséggel? Nem szociáldemokraták tették lehetetlenné a pogári társadalom és pártok munkáját, nem ők rágták ki a polgári pártot? így teljesítették Kautsky Die Revolution cimü müvében megirt tanácsát, hogy a szociáldemokraták tartsanak együtt a polgári forradalommal de ha megerősödnek, rúgják ki a polgári elemet maguk közül és ragadják magukhoz a hatalmat. Nem a szociáldemokraták segítették uralomra Kun Bélát ? Nem ők vedlettek át kommunistákká? És nem az ő erejükkel, szervezetükkel vitték végbe azt a sok bűnt, gazságot, amit a kommunizmus a haza, nemzet, élet, vagyon, jog, személyes szabadság, erkölcs, nő és gyermek ellen elkövetett? Andrássy ezt mind Svájczban élte át, ha itt maradt volna, talán nem beszélne igy, hanem mint vértanút koszoruznák meg a Duna hullámain. De azt tudnia kellene Andrássynak, hogy maga a szociáldemokrácia a lényegében bűnös rendszer, maga az elmélet bűnös. A szociáldemokrácia mindig vemhes. Rendesen elvetél és akkor megszüli a bolsevizmust. Az a rendszer, mely Engels szerint a legforradalmibb párt, melyet valaha a történelem ismert, mely állandósítja a forradalmat, mely a folytonosan szitott osztályharccal lehetetlenné teszi a társadalom békéjét, melynek egyetlen eszköze van céljai elérésében : a forradalmi terror, melyet Marx már 1848-ban hirdetett, az a rendszer, mely a munkásban kiöl minden erkölcsi értéket és csak az állati szenvedélyeket kelti fel, mely az osztály gyűl ölet örökös szitásával, a munkások szenvedélyeinek felkavarásával csak egyet akar: a világfelfordulást, melynek csak. a. rombolásra van programmja, de az újjáépítésre nine's* mint ahogy Bokányi a népbiztosok pőrének tárgyaláPOLITIKÄI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BarSJj Káról]] dr. sán kénytelen bevallani: «A szociális irodalomban hiányzott, hogy milyen lesz a szociáldemokrácia uralomrajutása. A Lassalle kijelentése csak dodonai jóslás, Bebel nem adott megnyugtató választ, Marx nem alkalmas arra, hogy utat mutasson«, az a rendszer, melynek rögeszméje az, hogy nem reformokkal kell segíteni a munkáson, hanem ellenkezően mesterségesen elmérgesiteni a. munkáskérdést, felhasználni minden gazdasági, társadalmi, erkölcsi züllött állapotot és forradal- mositani mindent, a mely a munkáskérdést nem a társadalmi kérdés egyik ágának tekinti, hanem világnézetet csinál belőle, mely nem akarja a proletárokat polgáriasitani, hanem mindenkit pro- letarizálni, amelynek végső célja a termelőeszközök társadalmositásával a kommunizmus, az a rendszer lényegében bűnös. Bűn az emberiség, bűn a munkásokkal szemben. Ha valaha ez a tévedésekkel teljes, bűnös rendszer uralomra jut, vége a kultúrának, vége a szabadságnak, vége a jognak, az emberi méltóságnak. Maguknak a munkásoknak az érdekében kell e rendszertől megszabadítani a munkásságot s a világot és pedig a munka tisztelete, a munkások megbecsülése és az erkölcsi alapon nyugvó szociális gondolkodás- elterjesztése és szociális intézmények megteremtése által. Munkások ügye és szociáldemokrácia két külön és egymással ellentétes ügy. Dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselő. HÍREK. Eger, 1920. julius 24. Személyi hir. Trak Géza h. polgármester egy hét időtartamára hivatalától távol lesz. Ezen idő alatt a polgármesteri teendőket Bayer Henrik v. tanácsos látja el. Veszett kutyák kóborolnak. Csütörtökön délután Felnémet községből Egerbe kóborolt egy veszett kutya és a tűzoltók körül többeket megmart. így Tóth Mária 12 éves leányt, Vas Lajos 13 éves fiút, Háág Lajos 44 éves és Viktor József 64 éves egri lakosokat. Valamennyiüket fel- szállitották a Pasteur intézetbe. A hatóság szigorú rendszabályokat léptetett életbe és szájkosár nélküli ebek gazdái ellen szigorúan fog eljárni. Felhívás Eger város keresztény népéhez! Az egri Kér. Szociális Egyesület f. év aug. 14. Nagyboldogasszony napjára nagyszabású könyörgő zarándoklatot tervez Magyarország jövendő felvirágoztatásáért a mátraverebélyi szentkuti kegyhelyre Fehér Péter Szent Ferencz rendi atya és esetleg Dr. Nagy János nemz. gyűl. képviselő, egyesületi elnök részvételével, A zarándoklat sorrendje: Indulás f. év aug. 11-én gyalog a Főszékesegyházból d.u. 1 órakor. Érkezés a kegy helyre 12-én este. Vissza indulás aug. 14-én d. u. Haza érkezés 15-én d. u. A zarándoklat programmja: Aug. 9-én este 7 órakor ismertető szent beszéd a zarándoklat céljáról, a Szent Ferencz rendiek templomában. 10-én este 6 órakor ugyanott közös szent gyónás a zarándoklat résztvevői számára. 11-én reggel 6 órakor ugyanott szent mise és közös szent áldozás. D. u. 1 órakor indulás. További prog- gramm a zarándokokkal ismertetve lesz. 5 napi élelmet és megfelelő úti takarót minden zarándok hozzon magával, mely a rendelkezésre álló mál- hás kocsikon elhelyezhető lesz. Elhelyezés a szentkúti menedék házakban lesz. Jelentkezés a Kér. Szocz. Egyesületben vasárnaponként d. e. 10—12-ig, d. u. 4—6-ig és a Szent Ferencz rendieknél aug. 8-ig bezárólag. Férfiak. Nők. Legények. LáSzerkesztöség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi ugomda. Telefon szám 11. nyok! Mutassuk meg, hogy Nagyasszonyunk iránt most is buzgó tisztelettel viseltetünk az által, hogy a zarándoklaton minnél tömegesebben részt veszünk. A zarándoklat rendező bizottsága. Koncz Ferenc ária- és dalestélye. Művészi szempontból nevézetes napja a városnak 1920 aug. 7. és 8. napja. Ekkor tartja hangversenyét az egri születésű Koncz Ferenc hegedü- és énekművész és menyasszonya, a szépségéről hires Kölcséri Biró Mária. Koncz Ferenc művészetét dicsérni ma már szófecsérlés. A nagy nyugati országok fővárosaiban hangversenyezett s a német és francia lapok a magasztalás hangján emlékeztnek meg róla. Különös érdekességet ad a hangversenynek az, hogy a hiressé lett egri fiúnak, Koncz Ferinek ez az első egri hangversenye. A műsort főleg énekszámok töltik ki. Mindkét este játszik azonban Koncz Ferenc 1—1 hegedűszólót is. Vasárnap a földmives közönség igényeinek is eleget teendő, magyar dalt is énekel a jegyespár. A városban óriási az érdeklődés a művészi esemény iránt. Jegyek a mai naptól kezdve válthatók a Sajtóvállalat Propaganda üzletében és Guttmann Andor divatkereskedésében. A részletes műsort e héten közölni fogjuk. Szt. Márk-tér Egerben. Igen jó gondolatot vetett föl egyik hűséges olvasónk. Azt irta ugyanis, vájjon nem iehetne-e a Minoriták és a Szt. Ferencrendiek templomának egyik tornyát, szakemberek bevonásával, úgy berendezni, hogy azokban néhány ezer galamb otthont találna. Ezek a galambok egy kis hangulatot hoznának a város utaira és szakszerű kezeléssel galambpecsenyével is ellátnának néhány száz embert. Ha a galambok elszaporodnának s a közönség kegyébe fogadná őket, lassankint senki sem idegenkednék ezen kis állatkák önkéntes élelmezésétől, ami igen szép látványt nyújtana s talán emelné városunk nevezetességeinek a számát is. Novotny Gyula hadifogoly-munkakiállitá- sának ma van második s holnap hétfőn lesz a befejező napja. Ma vasárnap a kiállítás délelőtt 10 órától délután 1 óráig és délután 4 órától este 9 óráig lesz nyitva. A ritka látványosság a városháza nagytermében tekinthető meg. A jövedelem 5% -a jótékonycélra fordittatik. Lax mester közkívánatra vasárnap este fél 9 órai kezdettel a városi színházban megismétli bámulatos produkcióit és nyilatkozik nyomozásának eredményéről. Nem tiszták a szállodák. A Széchenyi- szálloda tulajdonosát Berkovicsot a rendőrség 1000 korona büntetésre ítélte, mert a kiszállott bizottság a lakó szobákat piszkos állapotban találta. A bizottság minden szállodát végig fog vizsgálni tisztaság szempontjából és szigorú Ítélkezésre minden esetben felhívja a rendőrség figyelmét. A m. kir. Állami Gyermekmenhely Egri Telepe a központhoz csatoltatott. A telep létszámának megállapítása céljából Budapestről ellenőrző felügyelő fog lejönni. Felkérem az összes nevelő szülőket, hogy a gyermekeket szerdától kezdve a Telep felügyelőnő lakásán (Csiky-u. 35. emelet) könyveikkel bemutassák, mert amely gyermeket a felügyelő nem lát, azért tartásdijat nem fizetnek. Azokat is tartoznak bemutatni, akik 15 éven alul szerződéssel vagy örökbe vannak kiadva, a tanonczok és kis cselédek is. Telepfelügyelönö. Elgázolás. Liszkovszki Mariska 8 éves leányt Kelemen Mihály a kocsijával elütötte. Élet- veszélyes sérüléseket szenvedett, felgyógyulásához nincs remény.