Egri Népujság - napilap 1920
1920-07-24 / 168. szám
XXVin. évfoliiam 168. szám. Előfizetési dijak postai szállítással; Egész évre 200 K. — Fél évre 100 &. Negyed évre 60 K. — Egy hóra 18 K. Egy szám ára 60 fillér. Ä mnnkáskérdés megoldása. Dr. Nagy János indítványa a nemzetgyűléshez. Városunk képviselője a munkáskérdés megoldásának kérdésében indítványt szándékozik a nemzetgyűlés elé terjeszteni. A rövid pontokba foglalt indítvány egy félemberöltő tanulmányainak, búvárkodásának és társadalmi tevékneységének frappáns leszürődése. /A munkáskérdés hosszú évtizedeken át társadalmi probléma volt és ma is az. Sajnos, az intézőkörök nem foglalkoztak ezzel a fontos kérdéssel úgy, amint az megérdemelte volna. Innen magyarázható, hogy a munkások prédáivá lettek olyan elemeknek, melyek a munkásságot eszközül használták fel destruktiv céljaik elérésére,_ a munkáskérdést ütköző pontul és a társadalom és állam felbomlasztására játszották ki. A házszabályok értelmében az indítványt tárgyalásra fogják kitűzni, amikor is képviselőnk egy nagyobb beszédben fogja indítványát megokolni. Az indítvány és megokolás bizonyára foglalkoztatni fogja a nemzetgyűlést és — reméljük — uj irányt fog szabni s az érvek súlyával kényszeríteni fogja a nemzet tanácskozó testületét, hogy ezzel a kérdéssel végre-valahára alaposan foglalkozzék s azt megoldásra vigye. Az indítvány szövege a következő: INDÍTVÁNY a munkakérdés törvényhozás utján való szabályozása tárgyában. Utasítsa a nemzetgyűlés a kereskedelmi minisztériumot, hogyha legrövidebb idő alatt dolgozza ki és terjessze a nemzetgyűlés elé az ipartörvény revíziójával kapcsolatosan a modern munkaalkotmány törvényjavaslatát, melyben 1. biztosítsa törvény által a szakszervezkedés jogát és szabadságát, esetleg kötelező voltát s ezzel összefüggően a munka jogát és szabad- ' ságát a következő elvek szerint: a) munkájában senki nem akadályozható büntetlenül világnézete, vallása, nemzetisége vagy esetleg szakszervezethez való nem tartozása miatt, b) a szakszervezet a munkásosztálynak csak gazdasági védelme, szakismereteinek fejlesztője lehet, pártpolitikára, haza, vallás ellenes agitációra a szakszervezet fel nem használható, c) a szakszervezetek a törvény védelme alatt állanak és a független bíróság hatásköre alá tartozzanak, megerősítés, felügyelet a független bíróság hatáskörébe , tartozik, úgyszintén az évi zárszámadások, mérleg évenkint beterjesztendő a bírósághoz, mint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok mérlege, d) a szakszervezetekből alakítandók az úgynevezett munkáskamarák a megfelelő érdekképviselettel és hatáskörrel, e) nagyobb vállalatokban! munkásválasztmányok állitandók fel megfelelő hatáskörrel. Nagy vállalatokban, gyári, bányaüzemekben a munkások részesedésének lehetősége a jövedelemben törvényileg biztosítandó. 2. A sztrájk és lock-out megelőzésére, elfajulásainak kiküszöbölésére sztrájk-törvény készi- - tendő, úgynevezett békéltető és döntő bíróságok állitandók fel egy szakbíró elnöklete alatt az érdekeltekből paritásos alapon, amely bíróság döntése kötelező mindkét félre. A munkásokért a szakszervezetek, munkaadókért maguk a munkaadók felelősek anyagilag is (kollektiv egyezmény rendje). 3. Teljesen független és pártatlan állami kezelésbe veendők a munkásközvetités, betegség, baleset, rokkantság, nyugdij-Intézmények. 4. Az úgynevezett munkásvédelmi törvények cénig.: E. 334/1920. Eger, 1920. Julius 24. Szombat. POLITIKAI NÄPILÄP. Felelős szerkesztői Barsy Károly dr. ——-----rnnrmiri-nr i rmnrramaTmr nira I Szerkesztöseg: £gár, Kiadóhivatal: Liceu ni Telefon szám Líceasa. ago mö'i. 11. rr'i nim a is (munkaidő szabályozása, női munka korlátozása, gyermek és ifjúmunkások alkalmazásának szabályozása, vasárnapi munkaszünet, munkások egészségének, erkölcsének védelme, munkáslakások helyes megoldása, igazságos bértörvény) az ipar és kereskedelmi törvények revíziójával kapcsolatosan készítendők elő. ’ , dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselő. HÍREK. Eger, 1920. julius 23. Egyházmegyei hírek. Kovács Mihály, jász- felsőszentgyörgyi lelkész h. esperessé neveztetett ki. Erős András dr. nyugdíj áztatván, Sajógalgóczra Szalay Jenő mezőkövesdi tőgimnáziumi hittanár küldetett, mezőkövesdi főgimn. hittanár Szent- györgyi József, nagykállói hitoktató-káplán lett. Nagykállói hitoktató-káplán Lékó József lett, kinek helyére Arlóba Pintér Pál küldetett. Medgyesi *Imre Bátorból Tiszafüredre helyeztetett át hitoktató káplánnak; Képes József pedig Verpeíétről Jászberénybe helyeztetett át hasonló minőségben. ’ Bátorba Suba Pál, Verp'elétre pedig Sebestyén Gyula ujmisések küldettek. Ficzel Antal Gyöngyösről Egerbe neveztetett ki karkáplánnak s főreáliskolai hittanárnak. Sréíer vezérőrnágy. A kormányzó Sréter ezredest, az uj honvédelmi minisztert vezérőrnaggyá nevezte ki. / Hadifogoly munkák kiállítása kezdődik a városháza nagytermében a mai napon. A kiállítás ma vasárnap és hétfőn tekinthető meg, délelőtt 10—12 óra, délután 4 és fél 8 óra között. Vasárnap délután L óráig .és este fél 9 óráig lesz nyitva a kiállítás. Belépődíj $ korona. A kiállítást Novotny Gyula egri kataszteri műszaki tanácsos faragványaiból'rendezik, ki 4 és fél évig volt olasz fogságban. Az olasz műremekek ihlették meg Novotnyt s fantáziáját működésbe hozta, az olasz föld történelmet lehelő művészete, beleöntve magyar lelkét az élettelen fába, csodálatos tárgyakat produkált, úgyszólván semmiből: egy olajfadorongböl, egy rozoga zsebkéssel. Megszemléltük^ a kiállított tárgyakat s elbámultunk a hozzáértés és a türelem e bámulatos próbatételein. Körülbelül 50—60 darab van kiállítva. A- kiállítás koronája a moór . stílben épült mosché, 2 minarettel és egy kampanilével. Gyönyörű munka a bizánci stilü templom, továbbá a román stilü bazilika. Finoman kidolgozott munka a Ce- rini-Album és egy varrókészlet, melyekkel Novotny nejét lepte meg s a nyers olajfából készült cigaretta doboz, mellyel lapunk szerkesztőjének kedveskedett. A kiállított tárgyak egy része eladó. Megvan a kabátom! Kiáltott fel egy kárvallott, köztiszteletben álló úriember, mikor kijött Lax mester előadásáról. Lax mester ugyanis elhatározta,, hogy hypnotikus erejével kinyomozza a titokzatos kabáttolvajt és a Hangya tolvajait. Az illető tolvaj urak mindenesetre helyesen teszik, ha megmentik magokat egy súlyos lelkiismereti problémától és önként jelentkeznek a rendőrségen, miután tettük holt bizonyossággal napfényre fog derülni. Lax mester továbbá kideríti a hallgatóság férfi és női tagjai közt fenállott és fen- álló szimpátiákat. Megnyugtatásul közölhetjük, hogy a mester csak azon esetben nyilatkozik, midőn az érdekelteknek még nincs vagy már nincs veszteni valójuk. Lax mesternek azonban erős konkurrense akadt Schultz mester, a Korona vendéglőse személyében. Mig Lax imponderabiliákkal dolgozik, addig -Schultz a realitások terén produkál csodát. 12 koronáért ád egész délelőttön át pörköltet, sós kiflit és sört. Aki még helyet tud kapni a Koronában, próbálja meg! Országos vásár. Tiszanána nagyközségországos vásárja 1920. augusztus 1-én fog megtartatni. Vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. Az állatvásár és kirakodóvásár egy napon lesz megtartva. Uránia. Ma és holnap »A gyémánthajó« széhzációsan izgalmas kalandortörténet 6 felvonásban. Az izgalmas témájú attrakciós film minden jelenete a rendezési, színészi és technikai bravúrok szinte hihetetlennek látszó trükkjeit tartalmazza, mélynek főszerepeit Ressel Orla, Carl de Vogt és Friedrich Kühne (a »Homunculusból ismert Famulus) alakítják. Hétfőn: »Fantomas kastélya« Hedden: »Játék a tűzzel« irta és főszerepét Lotte Neumann játsza. — Az előadások 1/a9 órakor kezdődnek. — Jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. Ez is keresztény kurzus! A gabonaren delet szerint egyes nagy malmok a közélelmezési miniszter engedélye alapján a szabadiforgalomban maradt búzából kereskedelem céljaira vásárolhatnak huzát, rozsot, kétszerest. A Magyar Tőzsde szerint a nagy- malmok a következő bizományosokat bízták meg a vásárlással: Strasser és König, Kálnoki és Simon, Schreiber és fia, Galizenstein és Auer Frey Kálmán, Hitelbank, Leszámoló bank, Mezőgazdák szövetkezete, melynek alaptőkéje 80 százaléka zsidóké, igazgatója Singer. És ezek minden mázsa után 50 korona jutalékot kapnak. Ez nem árdrágítás ? ! Mire hozták a botbüntetést ? JJgy-e, hogyan dühöng a keresztény kurzus alatt a fehér terror ?! Úszó training. Á MAC úszóinak részvételével aug. 15-én rendezendő versenyben részt-' venni akarók összeírás végett jelentkezzenek Halmay Sándornál, hogy a rendszeres training kezdetét vehesse. Gyászhir. Eleőd Jósáné szül. Kossuch Irma j folyó hó 19-én, Budapesten elhunyt. Halála 'az( Eleőd, Mikecz és Kristóffy családokat borította'' gyászba. " . Értesítés. A lelencruhákat szombaton és hétfőn egész nap osztják a Halaspiaci iskolában. Szerdától kezdve a telep felügyelőnő lakásán pesti felügyelő lesz a tartásdij végett. 15 éves közig mindenki bejöjjön, a könyvet és gyermeket hozzák magukkal.1 ' . 1—3 Palágyit felmentette a kir. ítélőtábla. A miskolczi törvényszék tudvalevőn izgatás vétsége miatt tizenöt napra elitélte Palágyi Lajos színigazgatót. Palágyi felebbezésével tegnap foglalkozott az üggyel a kir. tábla, mely fölmenté ítéletet hozott. Az ítélet jogerős. Ä Hevesmegyei Méhészeti rt. igazgatósága felkéri a részvényeseit, hogy a jegyzett részvények második részlete fejében részvényenkint 60 koronát a Hevesmegyei Takarékpénztárnál, vagy az Egri Takarékpénztár részvénytársaságnál sürgősen befizetői szíveskedjenek. i_i „Royal-Mozgó“-ban szombaton és vasárnap a Korán filmsorozat, első filmje a »Nagy Úr« egy sorskitagadott férfiú szerelmi drámája 4 felvonásban, főszerepben Böregi, Rajnai, Faikas Antonia, a magyar filmszínészek legjelesebbje. — Ezen darabot a cenzúra értelmében szigorúan csakk 16 éven felüliek nézhetik meg Az előadás kezdete mindkét napon 3/49 órakor. Jegyek egész U4P a Mozipénztárnál válthatók. 1—2 Keresztény ember, csak keresztény újságot olvasson! ,