Egri Népujság - napilap 1920

1920-07-14 / 159. szám

i ■ , , . , , .2____________________________________EGRI NÉPÚJSÁG. Anna egri lakosok — Meghaltak: Bakai Jánosné' Nyíri Terézia 28 éves, Mezei Farkas Bernát földműves 29 éves, özv. Veres Albertné Holló Mária földmüvesnő 72 éves, Gál László 9 hóna­pos korában. Közigazgatás. A közigazgatási, bizottság ülése. , * I / (Folytatás). A közegészségi yiszonyok nem kielégitőek, amennyiben a vármegyében két helyen is felütötte fejét a kiütéses tífusz. Hatvanban a községi orvos v szorgalmas munkája után várható, hogy sikerül elhárítani a veszedelmet, de Tiszafüreden részint a járványkórház is hasznavehetetlen, részint pedig az óvóintézkedéseket nem hajtják végre kellő eréllyel. Kassa Endre vm. főorvos ide kiutazik és a baj nágyságahoz mérten esetleg a karhata­lom segítségét is igénybe veszi. Az állategészségügy állása még mindig a háború okozta szomorú nyomokat mutatja, ame­lyek elhárítására Osinger Nándor főállatorvos nagyon egészséges indítványt terjesztett elő, ami­hez a bizottság hozzá is járult. E jelentések után Isaák Gyula alispán a vármegyei tisztviselők anyagi helyzetéinek javítására avval a kéréssel fordult a közigazgatási bizottsághoz, illetve a bizottsági tagokhoz, hogy a termelőknél hassanak oda, hogy ki-ki ajánljon fel 5 kg. terményt a létesítendő vármegyei tisztviselő alap javára. Eh­hez a a bizottság hozzájárult és a főispán aján- ' latára a munkát propaganda utján fogják megkez­deni. Ezután szóba került a kövezet vámdijtéte- lek felemelése Eger és Gyöngyös területén. A kereskedelmi kamara ellene' van a nagyobb dij- .'emeléseknek, a bizottság mégis úgy határozott, hogy a minisztériumtól még azoknak a jóváha­gyását is kérni fogja, amelyeket Gyöngyösön elő­irányzatba vettek, de Egerben figyelmen kívül hagytak. (Pl. Gyöngyösön külön díjtételeket álla­pítottak meg a lokomobil, lokomotív és a luxus cikkek után.) A tiszai hi.dak rendbehozásának ügye után Rusztek tanfelügyelő előadta nagy­szabású közoktatási- reform indítványát, mit a -j~ közgyűlés elismeréssel magáévá tett. Végül szó esett az Alföld fásításáról, aminek előmozdítá­sára Gyöngyösön külön kirendeltség, Tisza­füred környékén egy csemete-kertészet fog létre jönni. Az ülés 12 órakor ért véget. Az egyes jelentésekről a következő szá­mokban részletes ismertetést közlünk. ORSZÁG VILÁG. A pártok fúziója. — Apponyi is tárcát vállal. A kisgazda-földmives, nemzeti egyesülés pártja és a dísszidensek' hétfőn este fuzionáltak. Letárgyalták a 9 pontból álló programmferveze- t t és kedden este 7 órakor megtartották az ala­kuló gyűlést az Esterházy-palota márvány termé­ben. Kedden este megtörtént Bethlen gróf for­mális dezignálása. Csütörtökön a kormány meg­alakul és szombaton már bemutatkozik a nemzet­gyűlésnek. Ellenőrizhetetlen hírek szerint a kabi­netben Apponyi gróf is tárcát vállal. Az ir felkelés. Dublinban és London-Derr- ben a felkelők sáncokat, fedezékeket, lövészár­kokat ásnak és (drótakadályokat építenek. Ugy- látszik Írország Angliának állandó veszedelmes, belső ellensége marad. A budapesti községi választások. A köz­ségi választások, mint azt dr. Sipőcz Jenő kor­mánybiztos mondotta, a legnagyobb rendben zaj­lottak le és mindenütt a keresztény pártok fölé­nyes győzelmével végződtek. Dr. Krausz Istvánt elfogták, ä kir. Kúria döntésére a budapesti főkapitányság letartóztatta dr. Krausz Istvánt, az állami számvevőszék volt elnökét és az ügyészség fogházába kisérte. A büntetőtörvényszék a legközelebbi napokban meg­kezdi ügyének a tárgyalását. A spaai értekezlet. Millerand az Eccelsior munkatársának kijelentette, hogy a spaai érte­kezlet eredményei nagyon szerencsések. Az ered­ményeket részleteiben nem ismerjük, de valószí­nűleg közülök Magyarországra is vonatkozik egy pár. “Millerand szerint a franciák már a németek­kel szemben sem akarják az erőszak és az elnyo­más politikáját érvényesíteni, Albán felkelés? Musztafa Chemal pasa Albániába küldte követét, hogy az albánokat fel­tüzelje a görögök elleni felkelésre. Chemál pasa különben az egész mohamedánt világ felkelését is tervezi. A mostani hírünket már hetekkel ez­előtt bejelentette a városunkban tartózkodó két török vendég, tehát úgy látszik, hogy a törökök komolyan foglalkoznak az antant béke megmási- tásával. Orosz-lengyel fegyverszünet ? Szovjetj Oroszország hajlandó volna fegyverszünetet kötni a lengyelekkel, de ezzel szemben azt követeli hogy a szövetségesek ismerjék el az orosz bolse- \viki hatalmat. Az ajánlat sikerében azonban első­sorban az oroszok nem bíznak, mert az egész ■haderejüket Lengyelország ellen irányították. A bolsevizmus ügye Bukarestet is élénken foglalkoz­tatja. A románok erősen fontolgatják a franciák ama követelését, hogy Románia fegyveresen lép­jen fel a Szovjet hatalom ellen. A Dácia c. oláh újság különösen óvatosságra inti a vezető politi­kusokat, mert Románia jövője ä bolsevik! háború eredményétől függ. A népbiztosok bünpöre. Legutóbb a Dov- csák Antal kihallgatását folytatták. Dovcsák vé­delmére előadta, hogy közte és a forradalmi kor­mányzótanács között többször ellentét támadt. Ő ellene volt a szociális termelés erőszakos rend­szabályainak is. A kormányzótanács ülésein való­ságos bábeli zavarok voltak állandóan, amin nem is csodálkozik, mert hisz «mindenféle« emberek belekerültek és ezért nem tudott ő érvényt sze­rezni az álláspontjának. / Igaz g a tó.: Radii Kiró i u fLvesvármegye m. kir. katonai parancsnoksága. 164-szám./S,-1920. Felhívás. Rz utóbbi időben a lakosság a körlet parancsnok-; ság munkakörét indokolatlanul túlterheli s a legap­rólékosabb kérelmekkel ostromolják. Köztudomású pld. hogg az aratási szabadságo­lások a csapattest, ezred és önálló osztály parancs­nokságok hatáskörébe tartozik, ennek daczára csak­nem minden aratási szabadságot kérelmező kérvény, közvetlenül a parancsnoksághoz küldetik be. Ä nagy közönség érdekeinek szem előtt tartásá­val a katonai hatóságokkal való érintkezését meg­könnyítendő, valamint a hosszadalmas eljárások'egy­szerűsítése és gyorsítása végett tudomására hozom mindenkinek, hogy a jövőben a m. kir. miskolczi kát. körlet parancsnokság hatáskörébe tartozó ügyek elin­tézésére a\nehézkes kérvény forma mellőzésével min­dennemű kérés, jelentés, stb. egyszerűen egy levelező­lapon küldendő be az illetékes parancsnokságnak amelyen a felhozott adatok az illetékes közigazgatási hatóság által igazolva vannak. Bármely ügyben felterjesztett kérvényben, községi bizonyítványban stb. okvetlenül feltüntetendő a hely és tisztán olvasható név, rendfokozat, a születési év, illetőségi hely és a szolgálati beosztása, csapattest, állomás hely. Ilyen formán elkerülhető lesz, hogy a magán fe-í lek kérvényeik sürgetése végett örökösen a körlet parancsnoksághoz forduljanak^ a hiánytalanul felsze­relt kérvények szabályszerűen s a legrövidebb idő alatt lesznek elintézve. Nagy altábornagy s. k., körletparancsno k. Veszek ablak üvegeket, tükrö­ket, befőztes és uborkág üvegeket Képkereteket és üvegezést jutányosán készítek. Klein Zoltán üveges 517 Tüzoltó-tér 1. Hirdetmény. Értesítjük a gyümölcstermelő közönséget, hogy tekintettel a nagy termésre és hogy érdekeiket tőlünk telhetőén megóvjuk, a gyümölcsnek azon részét, me­lyet más módon értékesíteni nem tudnának, bármely mennyiségben átvesszük a^ vasút mellett lévő tele­pünkön. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Gyümőlcsértékesitő és Központi 14— Szeszfőző Szövetkezete. 98|99°|0 RÉZGÁLIC kisebb tételekben 34 kor. nagyobb tételekben 32 kor. raktárról kapható FORMICA Vcggészeti Vállalatnál, Budapest, Bálvány utca 18. félemelet. 6-6 Szőlöoltvány! Sima és gyökeres H^zai és Amerikai szőlővesszők, Gyümölcsfa oltványok és élőkeritésnek ,való Gledichia magancok eladók és előjegyzéseket már moötantól elfogad : ‘ MOLNÁR MIHÁLY l—i Abaujszántőn. Apró hirdetések Yünden szó 1 korona. Egy boglya lucerna eladó. Értekezés: Farkas- völgy-utca 5. 1—J. Irodai gyakorlattal biró gyorsíró nőtisztviselőt keresünk. Ajánlatokat »gépíró« jeligére kiadóba. 1—2 Hollandiai legfinomabb ruhafesték gyönyörű színekben kapható. Karbidűzletben, Dobó-u. 31. 1—1 Befőttes üvegek, madeira napernyő, női fél fe­kete bőrcipők eladók. Cim a kiadóban. ___ 1—1 E gy fedeles bőrűléses (bricska) kocsi eladó. Ugya­nott,^használt bútorok is. eladók. Cim a kiadóhiva­talban. - 1—3 Mindennemű gyümölcs, zöld főzelék féle kap­ható. Nagy Péternél, Rlmagyar-utea 20. 1—3 Új építkezéseket, átalakítási és javítási mun­kákat elvállal. Nagy Testvérek építőmester irodája. Eger, Rlmagyar-utca 20. 1—3 Elcserélném Servita-utcai háromszobás lakáso­mat kisebbért, hol aprólék és sertés tartható. Cim a kiadóban. - 1—1 Angora és belga nyulak eladók. Kertész-u. 9/b. ____________ ________________________2-2 E gy jókarban lévő ebédlő berendezés, egy piros plüss szalon garnituia s egyéb ingóságok eladók. Cim a kiadóban. 2—3 Üvegajtó tokkal együtt, alig használt eladó. Újsor-utca 89. 2—2 Mázsás mérleget megvételre keresek. Egri Ke­resztény Építőiparosok Szövetkezete, Széchenyi-ut 10. , * 2-2 Elköltözés miatt szoba, és konyha bútor eladó. •Szvorényi-ut Í3. - 2—2 Széna eladó. Cim a kiadóban. 4—5 Boroshordók 800^literig minden nagyságú kap­ható. Kacsapart 10. pince. 4—5 Ház és szóló adásvételét közvetíti Fenyő ügy­nök. Újvilág-utca 6. 19— Adás-vételi iroda. Szekfű-utca 4. 20— Húsz hektó óbor eladó. Cim a kiadóban. 3—3 Benzin motor 2 V2 lóerős üzemképes állapotban eladó. Kovács-J. u. 19. „3—3 Kocsis azonnali felvételre kerestetik. Servita Rendház. " 3—3 Mindenest azonnali belépésre keresek. Cim a kiadóban. ' 2—2 Jutányos áron készít arany, platina s minden fogászati munkát külön orvosi felügyelet alatt. Krámer Imre fogtechnikus, Korona-u. 1. 23— Legmodernebb kivitelű művészi fényképek készülnek Huszthy András flnykeíéSben Káptalan utca 2. (Lyceum mellett.) Nyitva: d. e. 9—1-ig, d. u. 3—6-ig.______1-1 \ ( 878) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom