Egri Népujság - napilap 1920
1920-07-11 / 157. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. 3 ORSZÁG VILÁG. Az orosz helyzet. Az oláh külügyminiszter a minisztertanács előtt Elolvasta a Szovjet szikratáviratát, melyben békét kérnek és felajánlják a foglyok kicserélését. Románia döntését nem ismerjük, de az oroszok ajánlata nagyon is átlátszó. Egyelőre beszüntették a lengyelek elleni támadásaikat, sőt a Berezinánál megkezdett lengyel ellentámadásról kedvező hirek érkeznek, de épen ez teszi valószínűvé azt a föltevést, hogy a bolsevikiek minden erejüket Varsó ellen akar- ; ják fordítani, s ezért kérnek békét a románok- ! •tói. Az orosz haderő dimenzióban már most is [ félelmetes. Eddig 30 hadosztály harcol Lengyel- ország ellen. Mit mond Friedrich ? A Wenckheim palotában tartott gyűlésen Friedrich azt mondotta ; a kormányválságot és a keresztény kurzust ille- i tőleg, hogy az egyezkedések és alkudozások kora í lejárt. Vége lesz a politikai szélhámoskodásnak. ■Aki, amit ígért, váltsa be, vagy mondjon le a J mandátumáról. Mindegy, hogy milyen kormány ! következik. A vége csak az lehet, hogy a kérész- I tény kurzust neki kell megcsinálni, mert nélküle mások is megcsinálhatják, de ellene soha. A kassai helyzet. A Felvidékről nem lehet’ tiszta képet alkotni. Kisebb vörös mozgolódás tényleg észlelhető volt. Kassán ugyanis a felvidéki szakszervezetek kongresszust tartottak és erre az időre a középületekre kitűzték a vörös zászlót, Benkő főjegyző azonban ezt eltávolíttatta. Ugyanekkor a Gazdaszövetség is ülést tartott és itt azt határozták, hogy fehér lobogókat tűznek ki. A végén aztán úgy intézték el a konfliktust, hogy a vörös szín mellett a cseh-szlovák zászlónak is ott kellett lengeni. Egy menekült bírótól azonban többet is tudunk. — A cseh munkásság a 111. Internacionálé alapján áll és a tisztviselői kar is kénytelen volt belépni a szociáldemokrata pártba, mert a kenyér a legnagyobb úr. Feltűnő a dologban az, hogy a 40—50 holdas kisgazdák is szakszervezeti tagok ; valószínűleg nem meggyőződésből, hanem egyszerűen nem tudják miről van szó, félre vannak vezetve. A csendes kommunizmus letagadhatatlan és ez a cseh kormány politikája szerint történik. Ezzel akarják elidegeníteni az anyaországtól, igy akarják kivetkőztetni a nemzeti érzéséből a magyarságot. A cél rájuk nézve fontos és elérhetésére, amint látjuk, készek a tűzzel is játszani. Az bizonyos, hogy a Felvidéken nagy események vannak történőbe i. A válság el van intézve?? A pártok intéző bizottsága Bethlen elnöklésével ülést tartott, amelyen a pártok megalakították az Egységes Keresztény Nemzeti Kisgazda és Földmives kormányzó pártot. Így oldották meg az egységes kormányzó párt kérdését. Az uj pártnak 180 képviselő tagja lesz, közös programmjuk is van, de azért valamennyi párt megtartja a saját programmját is. Tehát fából vaskarika. Ez az átcsoportosulás, amely a válság ügyét semmivel nem vitte előbbre, nagy ellenzékre is számithat, mert és különösen a kisgazdák közül sokan ki fognak lépni. A kormány megalakítására vonatkozólag Bethlen szabad kezet kapott s a kabinet valószínűleg igy alakúi ki: Elnök : Bethlen, belügyminiszter : Ráday Gedeon, honvédelmi m.: Lukachich altábornagy, földmivelési m.: nagyatádi Szabó, kereskedelmi m.: Rubinek, közélelmezési m.: Kürthy báró, vagy Guthi Tódor, igazságügy m.: Hencz Károly, pénzügy m. : Popovics, külügy m.: Teleky vagy €sáky gróf, vallás és közoktatásügyi m.: Haller, nemzetiségi m.: Bleyer Jakab. Egri Keresztény Építőiparosok Szövetkezete ÜZLETRÉSZ jegyzéseket elfogad irodájában Széchenyi u. 10. Egy üzletrész alapítási költségekkel együtt 105 korona. 8Gőzcséplő készletek ötös nyolcas tizes fa szén és szalmatüzelésre gyárilag tökéletesen javítva ELADÓK SZÚNYOG és SZÄB0 mérnökök 2—2 Budapest, VI. Váci ut 69. ISS SKÄBOFORMmegszünteti KENŐCS ÚJBÓL kapható. Viszketegséqet, sömört, Nem píszktt, szagta- ótvart, ruhességet. ^!i,amPPa‘ is hasz' Próba tégely, nagy tégely és családi adagokban. Kapható minden gyógyszertárban. Főraktár: • Török J. gyógyszertára Budapesten, Király- I utca 12. 29— 13-20 VIESZT szépen fest és vegyileg tisztít HELYBEN. Áz első magyar Lakatos és Lemez- skugyár R. T. GÉPJAVÍTÓ Osztálya elfogad mindennemű mezőgazdasági, vagy bármilyen más gépek javítását gyors és pontos kiszolgálás mellett. Eger, Remény utca 10. 14—15 a városi fürdő mellett. Polgári Étkezde. Érsek utca 1. szám alatt abonense- ket felvesz, pontos, figyelmes kiszolgálásról közismert, vidékekről érkezők étkező helye. 3-3 Boroshordók Tölgyfadongájú kőzzelhasított 2 hl-es príma minőségű hordók raktárról kaphatók míg a készlet tart. Karabasevic G-nél Mecskei u. 2. 3-3 Szarvastér mellett. FRANKÓ ENDRE műasztalos Eger Baktai ut 18. Elvállal lakberendezési tárgyak, u. m. hálószoba, ebédlő, gyermekszoba, konyha és méhkaptárok készítését. Bútorjavításokat kifogástalanul teljesít. Árajánlattal szolgál. 3-5 Új- és használt boros hordók eladók. Kohn Jenő Érsek-utca 9. (Kiss fényképész ház). 2-5 Pince: Csiky Sándor utca 29. Bélyeggyüjteményt bármilyen régit is, megvételre keresek. Kimerítő ajánlatok „Bélyeg“ jeligére a Népújság kiadóhivatalába kéretnek. 2-2 Tlírlni kréra- Puder> M W § 1 ff szappan, fogkrém shampooing stb. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Nagybani szétküldés: Budapest 3-4 Baross-tér io. sz. BÉLYEG VÁLASZTÉKOT biztosíték vagy príma referenciák mellett PÄTKÄI JENŐ bélyegáruháza Budapest, Rákóczi ut t4. Telefon: József 86—70. Bélyeggyiijteménijek és ívbélyegek vétele legmagasabb árban. — Érdeklődésnél válaszbélyeg. Megjelent a junius havi árjegyzék, kapható 2 kor. bélyeg beküldése ellenében. 3—3 P.inwpr, nagyban és kicsinyben * dí3/iLli állandóan kapható. Iparosoknak és viszonteladóknak csomagolva kedvezményes árban házhoz szállítom. Megrendelhető Újvilág utca 7. Ugyanott szénpor kapliató. 2-2 Huszár János kelmefestő és vegytisztító Eger Dobó u. 20. Fest és tisztit mindenféle férfi- és női ruhát, a legjobb kivitelben mérsékelt áron. Ruhák gyász esetben 24 óra alatt elkészülnek. 2-2 Rudlof Testvérek Villanyszerelők, Bronzárú, Csillárkészitök és Fémcsiszolók. Elvállalunk mindennemű szakmába vágó új munkát és ja vitást. Motor bármely üzem meghajtásához. Dinamók gőz- és vizi malmok, falvak, tanyák saját üzemü világítására, valamint azok javítását gyors és pontos kiszolgálás mellett eszközöljük. 3-4 Eger, Széchenyi u. 42. Telefon 128. Uj építkezéseket, átalakításokat, tetőjavításokat elvállal az Egri Kér. Építőiparosok 10— » Szövetkezete. FÉNYKÉPÉSZETI SZANÜZLIT Budapest Rákóczi-ut 80. NAGYBAN - KICSINYBEN 3-30 BOROS hordók új és használt, bármily mennyiségben kaphatók BÖHM KÁLMÁN hordógyár r. t. Budapest, Szabolcs u 19. Telefon 148-12. 2-10