Egri Népujság - napilap 1920

1920-01-18 / 14. szám

4 EGRI NÉPÚJSÁG. Hirdetmény. A miskolci körletparancsnokság területén elhe­lyezett magyar nemzeti hadsereg élelmezésére szük­séges élelmicikkeket úgymint babot, lencsét, borsót, kőleskását, csicseri borsót, káposztát, burgonyát, szénát, szalmát, lóherét, lucernát stb. a körlet (terü­leti termelőktől és kereskedőktől szándékozik vásá­rolni. Az eladni szándékozók ebbeli Írás vagy szóbeli ajánlatukat a miskolci körletparancsnokság hadbiz­tosságnál vagy a miskolci élelmezési raktárnál ad­be. — Az ajánlat minden mennyiségre tehető. Az eladott élelmicikkek átvétele után azonnal készpénzzel lesznek fizetve. A miskolci kath. élelmezési raktár előzetes aján­lattétel nélkül is átvesz élelmicikkeket, ha azok em­beri v. állati élelmezésre alkalmasak. Ezen intézkedések által a legkisebb termelőnek is alkalma kínálkozik, hogy az eladni szánt termést közvetlenül a hadseregnek és nem a lánckereske­dőknek eladni. Ezen eladás által a termelő v. kereskedő nem- asak hogy jobb árat ér el, hanem hazafias köteles­ségnek is eleget tesz. Bernolák 1—4 hadb. főnök. Brilliánsot, aranyat, ezüstöt, tört állapotban is magas árban ▼eszek. Ungerleider ékszerész. Legfinomabb »calcium« karbid, kilója 35 kor. Lusztignál. Főút 9. Ä pénzügyminiszter ur rendelete alapján fel­hívja tagjait közül mindazokat, akik kedvezményes Igazolványaik kiállítását kérelmezik, hogy folyó hó 18—22-én délelőtt hivatalos órák alatt észrevételei­ket szóval terjesszék elő, esetleges ellátandók sza­porulatát jelentsék be, mert e határidő letelte után felszólalással nem élhetnek i_2 Üzletvezető. Aranyat, ezüstöt, használt ékszere­ket, régi arany ezüst pénzeket legmaga­sabb árban vesz Schvalb. Piac utcza Steinhäuser ház. Felhívás. Mindazok, kik az egri Ma­gyar Lábbelikészitők estélyére a Kath. Legényegylet dísztermében tartandó tánc- mulatságra meghívót kaptak, kérjük tő­lük a poharak hozatalát. Rendezőbég. Ä Katholikus Legényegylet ezúton fejezi ki hálás köszönetét mindazon höl­gyeknek és uraknak kik a hadsereg na­pon a gyűjtés alkalmából fáradoztak. Vezetőség. A Katholikus Legényegylet vezető *ége ezúton mond hálás köszönetét mind­azoknak, kik a Szilveszteri táncestélyen szívesek voltak felülfizetni. Vezetőség. Carbid-carbidlám pák benzin gyertya Lusztignál Fő-utca 9. szám. A Hangya Szövetkezet értesíti tagjait, hogy rézgálicz és raffia szükségletüket sürgősen jegyezzék elő. A bőriparosok részére pedig megren­delést fogad el. A megrendelés összege előre fizetendő. A tagok tűzifára válthatnak utalványt családonkint és havonként 2 ürmétert. A hasábfa ára ürméterenként 70, a do­rongfa ára 66 korona a szarvaskői erdő­vágásban. A Szövetkezet házhoz is szállít fát métermázsánkint vágatlanul 42 koronáért. Utalványok a főüzletben válthatók. Äpro hirdetések. Déli 12 óráig adandók fel. Karbid érkezett! Boszniai I. oszt prima minőségű, rostált szép darabos. Ér­tesítem vevőimet azonnal jelentkezzenek, hogy világitő anyaggal vevőim kielégít­hessem. Karbidlámpák érkeztek. Karbid üzlet Dobó u. 31. Élethfí arcképet festek bármilyen fénykép után is jutányos áron. Megren­delések özv. Merczelné piac-téri dohány­tőzsdéjében eszközölhetők. írógép eladó. Teljesen jókarban lévő Adler rend­szerű asztalkával. Megtekinthető dr. Petro Kálmán ügyvéd irodájában, (alapítványi hivatal). 1—1 Háziszolgát keresek koszt és havi fizetés mel­lett. Esetleg földet is kap. Jelentkezni lehet: Farkas­völgy utcai iskola. l—i Tűzifa kapható házhoz szállítva. Kovács János uj_ll. ______________ l-i V ágott tűzifa kapható. Görög utca: 13. sz. 1-1 Prima kukoricát cserélnék árpáért megegyezés szerint, egy éves gyökeres fásoltványt és egy éves gyökeres otellót megvételre keresek, Bocskai ut: J5. szám. 4— Szakképzett kovácsmester, uradalmi vagy ha­sonló állást keres. Cimét megmondja a kiadóhivatal. 3-3 Villanyszerelő tanuló felvétetik Rudlof testvé­reknél Főutca 42. szám. Ugyanott nagy fúrógép, nagy vasolló és egy fújtató jutányos áron eladó. 3 —4 Űri házhoz szobaleány, szakácsnő kerestetik Cím a kiadóban. 3—3 Egg nagy tükör, 2 kép eladó. Kertész-utca 30. 1-1 Építkezéstől fölmadt cementlapok, kémény­takarók és takaréktüzhely eladó. Mária-utca 4. 2—2 Lejtő utca: 2. szám alatti házamat, elcseJélném külvárosi házért melynek Istállója és nagyobb udvara van. Bővebbet fenti cím alntt. 2—2 Teljesen új modern átjáró ház 8 szobával 2 verandával a belvárosban eladó. Megtudható: Szek- fű u: 4. 6-7 Május 1-én elfoglalható házamat 5 szobával naqu qazdasági urdvarral, nagy kerttel eladom. Meg­bízottam: Szekfü u: 4. 6—7 A belvárosban nagyob ház kerttel, egy május­ban elfoglalható öt szobás lakással eladó, vagy meg­felelő értékű szőllővel elcserélhető. Bővebbet: Takács csemege kereskedésben. Piac utca.__________3—3 H árom malac eladó. Bocskai utca: 9. szám. 3-3 Két új festett ágy eladó. Honvéd utca: 1. sz Megtekinthető: Vasárnap 10-től 2-óráig. 3—3 Keresek egy szobát konyhával és mellékhelyi­ségekkel. Bethlen utca: 4. 3—4 Fiatal bolt szolgát keres állandó alkalmazás­sal 120 korona heti fizetés mellett a Keresztény Sajtó szövetkezet könvkereskedése (ezelőtt Szolcsányi Gyula). 2—2 Értesítés. Ha étkezéseihez jó bort akar inni úgy szerezze be a Széchényi étteremben. 5—15 Egy szaíongarnitúra eladó. Király utca: 14. Anyadisznót 4 malaccal hízóért becserélnék. Káptalan u: 6. szám. 2—2 Egy féderes kocsi és egy hasas kecske eladó. Bérc utca: 16. szám. 2—3 Vágott tűzifát há <hoz szállít. Ungár Vilmos Ker­tész utca: 4. raktár Uszoda utca. 2—5 Három darab hízott sertés eladd. Kertész utca 72. szám. 2—2 Eladó egy hízott sertés és 5 drb. három hónapom malac. Servita utca: 32. 2—2 Újsor ntcában a Kőporoson lévő áj házamat nagy borházas pincével elcserélném nagy portás ház­ért, vagy esetleg eladnám. Aszlajtner. 2—2 Néhány vég prima flanel!, kék cérna-moső, va­lamint pár tucat Neosalvarsán 0,6 gm. jutányosa* eladó. Értekezés: Fehér Kaszinó u: 1. d. u. 2 óráig 2-5 Vadonatúj egyenruha: köppeny, 2 zubbony, t lovagló nadrág, 3 fekete kammgarn (szalon) nadrág, egy pár lovagló csizma. Kiss, Csiku S. u: 41. «1. e 11—12-ig. 2—3 Kovács tanulók fizetéssel felvéttetnek. Vidinszfcg Kálmán kovács üzletében. Makiári ut: 5. 2—7 Egy jó házból való flü kőműves tanulónak át egy középiskolát végzett rajzoló tanulónak felvéttetik Wágner építészeti iroda. Bartakovits utca: 41. 2—5 Eladó 2 drb. ruhaszekréng és sodrony ágybetét. Verőszala-u. 1. szám. 2—2 Elegáns komplett ebédló bútor, álló óra, két k<h eladó és szarvasaggancsok kereskedők részére am eladó.k Baktai-utca 7. 2—2 Belvárosi'emeletes házamat, amelyben üzlethelyi­ségek vannak, elcserélném kilyebbfekvő modern kes- tesházzal esetleg el is adom. Értekezni lehet: Müllw üvegkereskedőnél, ugyanitt kézi mángorló. 2—2 Egy hat éves erős heréit ló eladó. Wesselényi utca: 29. i—1 Egy új 4 kerekű, vastengelyű kézi kocsi eladó Binét ház. Mizeriekkel szemben, 1—l Egy heréit ló eladó. Baktai at: 26. 1—1 2 ágy-, és egy asztalterítő eladó. Csiky Sándor utca: 10. l—i Házközvetitő lakása Szekfű utca 4. 13— Földművesek figyelmébe! Ingek és lébravalók varrását szépen és jutányos árban, elvállalom. Báráng utca: 9. 3—3 Szecskavágó eladó. Darvas utca: 26. szám. 3-3 Bort keresek megvételre. Cim a kiadóba* 3-3 Ega hasas üsző borjú eladó. Pacsirta u; 36. 3—3 Eladó »Friedland!« kályha, permetező hordók, csapok, vasabroncs. Csiky Sándor «tea: 14. 1—1 Kettő garnitúra, vadonat új damaszt ágyhazat és 6 személyes kézimunka abrosz eladó. Cim a kia­dóban. 1—2 Hosszú új férfi bunda eladó. Pacsirta u: 27. 1-2 Eladó: új drapp selyem kosztüm, új női fekete bőr cipő magasszárú 36 és 39-es, és úri fehér kamásK. Kovács János utca: 10. sz. 1—2 Két szobából, konyhából s mellékhelyiségekből álló lakást keresek. Ajánlót megfelelő természetben jutalomba részesítem. Pacsirta utca: 16. szám. 1—3 Eladó hét kis malac. Honvéd utca: 13. 1—1 Egg jókarban lévő férfi télikabát eladó. Koszorú utca: 15. sz. 1—1 Viselt nyakkendők fordítását, újjáalakítását 6—5 koronáért elvállalom. Gimnázium utca: 5, Földszint balra. í—l Ceglédi dűlőben 2 hold szőllőmhöz megbízható vincellért keresek. Wesselényi utca: 10. 1—l Egy új mosóteknőt elcserélnék lisztért, élelemért, ugyanott egy szép kalitka eladó. Pacsirta u: 1*. 1-1 Jókarban lévő bőrdiván jutányosán eladó. Cim a kiadóhivatalban. 1—2 Tehénrépát keresek megvételre. Kohári utca: 30. szám. 1—1 Egy jó családból való szobalány ajánlkozik ári házhoz vidékre. Cim a kiadóban. 1—1 Egy pár negyvenkettes csizma eladó. Csiky utca: 40. Kapualatt jobbra. 1—2 Jókai utcában lévő bodegát átvettem. Jó házi koszt. Abonenseket elfogadok és szíves pártfogást kérek. Vajon Juliska. 1—2 Egy bevasalt kúttengely, 12 darab kút kő, 189 kilos hízott disznó eladó. Pacsirta utca: 52. 1—2 Keresek magányos házat a külvárosban, lehető­leg azonnal, vagy egy szoba és konyhából álló lakást. Jelentkezés: Hold utca: 23. Közvetítő dijaztatik. 1-1 Prima föld a városban kiadó. Érdeklődés: Me­leg vizi-mosodánál. 1—1 (95) Nyomatott az érseki iiveumi nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom