Egri Népujság - napilap 1920

1920-05-27 / 120. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG. Csütörtök Színház. Műsor: Névtelen asszony Féritek Nincs előadás a Pünkdsdí Szombat rózsa előkészülte miatt. . Pünkösdi rózsa , operett ujdon­Vasárnap . . Pünkösdi rózsa ság itt először. Hétfő . . Pünkösdi rózsa Irta Kedd . . . . Pünkösdi rózsa, Farkas Imre. Szépségverseny—Kedvencverseny. A kö­zönség bizonyos kulturfokon nem bír megélni az előadó művészet nélkül, a színészet pedig közön­ség nélkül olyan, mint — bogy szép hasonlattal éljünk, — egy szép magas fa, ágak, levelek és virágok nélkül. A színész és a közönség között sokkal bizalmasabb viszony fejlődik ki, mint más teremtmények között. Á szinész annyit ad magából, amennyit más emberek hosszú barátság után is alig engednek meg maguknak. A szinész és közönség közt rövid idő alatt — ismeretlenül is — benső, bizalmas barátság fejlődik ki. A színésznek a művészet és a közönség mindene, a közönségnek a szinész kedves, nélkülözhetetlen játszótársa, jóbarátja, A benső, szép viszonynak áll szolgálatában az az ötlet, mely már napok óta foglalkoztatja a szinházbajáró közönséget: a ktdvenc- és szépségverseny. 1. A kedvencversenyben versenyeznek az összes nő- és férfiszinészek. Minden szavazólapon egy nőre és egy férfira lehet szavazni. Egy sza­vazólap ára 50 fillér. Kapható a színházi pénz­tárnál. A kitöltött szavazólapot a színház elő­csarnokában lévő szavazóurnába kell bedobni. Vannak 1-es, 10-es és 50-es szavazólapok, 50 f., 5 korona és 25 korona árban. 2. A szépségversenyben csak a színtársu­lat nőtagjai vesznek részt. Szintén 1-es, 10-es és 50-es szavazólapok vannak, 50 fillér, 5 korona és 25 korona árban. Kaphatók a színházi pénz­tárnál és bedobandók az előcsarnokban felállított szavazóurnába. Mindkét verseny kezdő napja, 1920. május 29. (szombat), amikor a szavazólapok árusítása is megkezdődik. A verseny 1920 junius 12 én zárul. Módjában lesz a legelfogulatlanabb kritikus­nak, a közönségnek határozott formában véle­ményt nyilvánitani. Talán mondanunk sem kell, hogy úgy a kulisszák mögött, mint innen lázas izgalommal tárgyalják a verseny esélyeit, mely a művészet szempontjából is jelentőséggel bir. A verseny állásáról állandóan tájékoztam fogjuk a közönséget. ORSZÁG VILÁG. A béke a nemzetgyűlésen. — Apponyl és Teleky beszéde. A nemzetgyűlés tegnapi ülésén napirend előtt Teleky Pál gróf szólalt fel. Közölte a Házzal, hogy a magyar békedelegáció tagjai lemondottak tisztségükről. Elmondja, hogy a kormánynak az ország mai súlyos helyzetében nem lehetett más elhatározása, mint ezt a ránk erőszakolt békét aláírni. A kisérő levélben vannak egyes pontok, melyek a jövőre nézve reményt keltenek. Vannak benne olyan utak, me­lyek járhatók. A kormány elhatározását eljuttatta az illetékes helyre. Rövid időn belüi nemzet­gyűlésnek is módjában lesz a békeszerződéssel foglalkozni. A külügyminiszter után Apponyi gr. emelkedett szólásra. Feszült figyelem mellett mondja el, hogy ennek a ránk kényszeritett békédnek igazságta­lanságait senki jobban nem érzi, mint ők, kik heteken át voltak Párisban. A békebizottság nem tartotta magát felhatalmazottnak arra, hogy a béke aláírása felett döntsön. Ez a béke elfogad­hatatlan, de nem mondhattuk, hogy visszautusit- juk. Ezért adtuk vissza megbízatásunkat a kor­mánynak. Rámutat azokra a következményekre, melyeket a kéke alá nem írása vont volna maga után. Visszafejlődés állott volna be annál a ro- konszenvnél, mely a nagyhatalmak részéről irá­nyunkban észlelhető. A nagyhatalmak jóindulata biztositó reményt nyújt a jövőre nézve. Magához a békeszerződéshez semmi reményt nem fűz, de a kisérő levél sok biztatót tartalmaz. Nem akarja szépíteni a mai súlyos helyzetet, de nem akarja nagyon elsötétiteni sem. A nagyhatalmak jóindu­latában nincs joga kételkedni, de ha reményeink­ben csalatkoznánk, akkor az uj utat is meg fogjuk találni, melyen haladnunk kell. Kelet-Európa nyu­galmát csak egy konszolidált, bensőleg megerő­södött Magyarország biztosíthatja. Magyarország jövőjének első és utolsó főfeltétele a belső kon­szolidáció. »Magyarország nem volt, hanem lesz«! Ha ma élne Széchényi és megkérdezné tőle, hogy ma is igy van-e, tudja, érzi, hogy Szé­chenyi ma is ezt mondaná, de hozzátenné: «Raj­tatok áll.« Rakovszky elnök megindult hangon köszöni meg Apponyi grófnak fáradozásait s indítványozza, hogy Apponyi grófnak és a békedelegáció tag­jainak jegyzőkönyvileg fejezzék ki az ország há­láját és köszönetét. A Ház feláll és percekig ün­nepli gróf Apponyit. Ezután a fővárosi törvényhatóságokról szóló javaslatot tárgyalták, melyhez Schandl Károly, Mahunka Imre és dr. Vass József szólották hozzá. A Területvédő Liga tiltakozása. A Te­rületvédő Liga tegnap délelőtt 11 órakor a fő­városi Vigadó nagytermében nagyszabású tiltakozó gyűlést tartott a békeszerződés rendelkezései ellen. A gyűlés egyik érdekessége volt, hogy felszólalt a Budapesten időző angol munkásbizottság egyik tagja is és megcáfolta a magyar fehér terrorról külföldön elterjedt híreket. Statárium Teschen és vidékén. Prágai jelentés szerint a cseh kormány értesítette a leg­felsőbb tanácsot, hogy a folytonos zavargások miatt Teschen és vidékére elrendelte a kivételes állapotot. Felülbélyegzik a leit. Mint Bukarestből jelentik, a román kormány eltendelte a let felül­bélyegzését. A lebélyegzéskor, mely junius elsején veszi kezdetét, 60 százalékot fognak visszatartani. Boroevics tábornagy meghalt. Klagen­furtból jelentik: Boroevics tábornagy Pünkösd vasárnapján szélhüdés következtében, hatvannégy éves korában meghalt. A magyar béke a francia sajtóban. A Homme Libre a magyar békeszerződés aláírásáról szólva megjegyzi, hogy a magyar kormány tilta­kozással írja alá a békeszerződést és azzal a re­ménnyel, hogy annak drákói rendelkezéseit, kü­lönösen a területi megcsonkítást, a népszövetség orvosolni fogja. A Republique Teleky külügy­miniszter legutóbbi beszédével foglalkozik, egy­ben pedig közli a külügyminiszter cáfolatát az állítólagos magyar mozgósítás ügyében. Igazgató : Radii Káról«. 1240/1920. szám. Pályázati- hirdetmény! Hevesvármegye hevesi járáshoz tartozó Tarnabod nagyközségben megüresedett jegyzői állásra pályá­zatot hirdetek. Felhívom mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883 évi I. t. ez. 6 §~sa illetve az 1900 évi XX. t. ez. 3 §-sában előirt képe­sítéseket és eddigi működésüket igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám junius hó 10-én d. u. 5 óráig annál is inkább adják be, mert a később érkező kérvényeket nem fogom figyelembe venni. Az állás javadalma: 1. ) 2000 korona törzsfizetés, a megállapított há­borús és drágasági segélyek. 2. ) 1 kát. hold 507 Q rét és 1299*’[~~ j szántóföld haszonélvezete mely 40 korona értékben van be tudva a törzsfizetésbe. 3. ) Természetbeni lakás a községházán. 4. ) Szabályrendeletiieg megállapított terhes átalá­nyok, napi dijak és magán munkálati dijak. A választás idejét később fogom megállapítani. Heves, 1920. évi május hó 14-én. 1 — 1 ülaczky György főszolgabíró. A m. kir. Állami rendőrség egri kapitánysága 3466 rk. i92*. Hirdetmény. Az országos központi árvizsgáló bizottság 7890/ 1920. O. K. Ä. B. számú rendeletével a városokban a teljes tehéntej legmagasabb árát az alábbiakban állapította meg: a. A termelő és másfelől a tejüzem, tejszövet­kezet, tejkereskedő között való viszonylatban a terme­lő helyen átvéve literje 4 K. b. A termelő és másfelől a tejüzem, tejszövet­kezet, tejkereskedő között való viszonylatban sza­bályszerűen kezelve és hütve n termelő, vasúti feladó állomására szállítva literje 4 K. 50 f. c. A termelő, tejüzem, tejszövetkezet, tejkereskedő és másfelől a fogyasztó között való viszonylatban kicsinyben kimérve literje 5 K. 50 f. Aki a megállapított legmagasabb áraknál maga­sabb árt követel, vagy fogad el, vagy tovább eladás céljára szolgáló vásárlás esetén bármi címen ezeknél az áraknál magasabb ért, vagy egyéb előnyt fizet, ad, vaqy igér, az amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezésbe nem ütközik, kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással és 2000 koro­náig terjedhető pénzbüntéssel büntetendő. Eger, i92í). május hó 21-én. 1—1 Dr. Horvátit rendőrkapitézy. (652) Nyomatott az éasakt Hoeutd nyomdában. Tabarin cipőkrém, T IT inil fehér cipőtisztító LíIJjLI/ lVI a legkiválóbb ! I! Gyártja: Tabarin vegyészeti különlegességek gyára, Budapest, VII., Wesselényi utca 71. sz. Kapható mindenütt! 7—10 Kis birtokot jó úri lakással és belsőséggel keresek vételre vagy bérbe. Budapest, i_i Józsefkörut 47. I. 4. Tiszta vörösrézből készült eredeti sgsteia VERMOREL szőlőpermetezők darabonként 2400 koronáért kaphatók: Hevesmegye alispánt hivatalában, a »Hangya« fogy. és ért. szövetkezeténél. Gröber Ferenc vas­kereskedésében, Ungár Ignác vaskereskedésébeu, Gergely és Faragó vaskereskedésében, Schwarte és Deutsch vaskereskedésében, Schultz Testvé­rek vaskereskedése és Illés Béla gépkereskedőnéL 2-3 Apró hirdetések. Minden szó 80 fillér. Ügyes, pedáns varrólányokat azonnal felvesz Udvardyné szalonja, Síp köz 1. a Tűzoltókkal szemben. Lucerna, nagy kazal eladó. Gárdonyi Géza-u. Ä Egy cimbalom és két finom férfiruha, fehér­nemű eladó. Cím a kiadóban. 1—1 Buhafesték, kelmefestő vegyészeti gyárból ga­rantált biztos siker, minden színben kapható. Karbld- üzletben, Dobó-utca 31. 1—1 Fa) házinyulak eladók. Káptalan-utca 26. 1—1 200 drb. keramit tégla eladó. Servita-utca 16. 1-1 Gárdonyi-utca 16. számú ház eladó. Értekezni lehet: Deák-ut 70. 1—2 Egy új festett sifon eladó. Orom-utca 8. 1—2 A város legszebb helyén 6 szobás sarokhée istállóval eladó. Ügynökök kizárva. Értekezni lehet d. u. 3—4-ig: Telekessy-u. 2. 1—5 Oltatlanmész kilogramja 3 korona métermá­zsánként 250, ugyanott fehér kőpor kapható. Kohári- utca 33. 1-2 Asztalosszerszám, ablakvasalás eladó. Várkör­út 9. 1-3 Makiári úton kisebb családi házat keresek meg­vételre esetleg bérbe, több időre pék helyiségnek. Címem ifjú Jancsof, Kál, 1—5 Aranyat, ezüstöt teljes értékben bevált: Schvalb, Piacz-u. 12. (Steinhäuser ház). 1—2 Azonnali belépésre keresek egy jobb minden«« leányt. Cim a kiadóban. 1—2 Építkezők figyelmébe 1 Azonnali szállításra eladó waggontételekben hódfarkú tetőcserép és hornyolt cserép. Mecskei-u. 2. (Szarvastér). 1—2 Bózsák állandóan kaphatók a Kér. Sajtószövet­kezet (Szolcsanyi) könyvkereskedésében. 2— Harmonium énekkarnak, iskolának eladó. Cseh István orgonakészítő, Kovács-J.-u. 19. 3—8 Tisztán kezelt saját termésű boraim korlátolt kimérését lakásomon megkezdt m ifj. Gyulai Mihály, Tavasz-utca 7. 3—5 Értesítem a közönséget, hogy gallérok, kézelők tisztítását a pesti »Apolló« gózmosó gyár részére vállalom. Klein vegytisztitó. Érsek-utca. 5—5 Ház és Szőlő közvetítése Fenyő ügynöknél. Új­világ-utca 6. 8— Azonnal elfoglalható úriház eladó. Szigeti József. Diófakut-utca 4. 9— Házközvetitö: Szekfű utca 4. 8­Kerékgyártót keresek convenció fizetésre. Fischer Lajos, Húspiac. 24— Mindennemű építési szakba vágó munkát vál- i lal az Egri Kér. Építőiparosok Szövetkezete. 3—6

Next

/
Oldalképek
Tartalom