Egri Népujság - napilap 1920

1920-04-23 / 93. szám

2 EGRI NÉPUTSÁG. Krisztus-film az Urániában. Szombaton és vasárnap az olasz filmkultúra remekműve: «Krisztus« passiójáték hat felvonásban, kerül az Urániában bemutatásra. Csodálatos gazdagsága a látnivalóknak és ámulatba ejtő példája a filra- indusztriának, amely elénk varázsolja a kelet ama részét, mely Krisztus történetének színhelye volt, minden pompájával, szertelenségével természetben, emberben, állatban egyaránt. Kimondhatatlannak látszik a munka, a fáradság, a gond, az idő, amibe került és a krőzusi vagyon, amibe kerülnie kellett, mig az eredeti színhelyen a szereplők nagy tömegét mozgósították, beoktatták, aztán felruházták, felszerelték és útnak indították. — Jegyek úgy a szombat, mint a vasárnapi előadá­sokra már kaphatók a Mozitőzsdében. Felhívás. Az Egri Közalkalmazottak Beszer­zési Csoportjának közgyűlés összehívása iránt 107 tagja által benyújtott kérelemre az intézőbizottság által kibocsájtott felhívás folytán felhivatnak a be­szerzési csoport mindazon tagjai, akik a csoport mű­ködését sérelmesnek tartják, hogy a sérelmek beje­lentésére irányuló egyöntetű eljárás megállapodása végett 1920. április hó 25-én (vasárnap) d. u. 4 óra­kor (a Törvényház II. em. esküdtszéki termében) meg­tartandó értekezletre megjelenni szíveskedjenek. 2—3 Összehívók. Péntek . . Színház. Műsor: . Csókbakter Szombat . . . Csókbakter Vasárnap d. u. . Farsang tündére Vasárnap este . Csókbakter Hétfő . . Szerelem vására Kedd . . . . Szerelem vására Szerda. . . Svihákok Csütörtök. . . Svihákok Péntek. . A magyar, Szép Salamon Sára, Szombat . Zsur a Szépasszony-völgyben . A magyar, Szép Salamon Sára, Vasárnap d. u. Zsur a Szépasszony-völgyben , A csókbakter Vasárnap este . A magyar, Szép Salamon Sára, Hétfő . . . Zsur a Szépasszony-völgyben Császár és Komédiás Kedd . . . . Császár és Komédiás. ORSZÁG - VILÁG. Forradalmi jelenségek Erdélyben. Sze­gedről jelentik: A Nagyváradról kiindult forra­dalmi mozgalom Aradon még nagyobb mérveket öltött, uton-útfélen gyilkol, rabol a román kato­naság Szabolcsban, Beregben, Ugocsában és Biharban már a lakosság ingóságait is szállítani kezdik. Még a román ajkúak között is olyan nagy az elkeseredés, hogy a rend fel­bomlását minden pillanatban várhatjuk. A romá­nok közvetlen Kolozsvár előtt erősitik a csúcsai frontot. Úgy látszik támadástól félnek és itt akarják a harcot felvenni a támadókkal. A deb­receni rendőrségen tegnap több Nagyváradról megszökött magyar fiatalember jelent meg, s közölték, hogy az oláhok elkeseredett dühhel kínozzák a város lakosságát. Napirenden vannak az összetűzések és forradalmi jelenségek. Az oláh parancsnokság plakátokon tudatta a szigorí­tott ostromállapot életbeléptetését. A hirdetmény hangja elárulja, hogy mennyire félnek az oláhok a bekövetkezendő eseményektől. A szigorított ostromállapot kiterjed a biharmegyei községekre is, melyeknek lakosságát azzal fenyegette meg a parancsnokság, hogy forradalmi jelenségek esetén a községeket ágyútűzzel porrá löveti. Áz oláhok elrendelték az 1897—99 évfolyambeliek sorozását, tekintet nélkül vallásukra és nemzetiségükre. A magyar ifjak azonban inkább megszöknek, mint- hogv oláh katonák legyenek. Az olasz szocialista képviselők Hajmás- kéren. Az olasz kormány által Budapestre kül­dött két olasz szocialista képviselő, miután hosz- szasan tanácskozott Simonyi miniszterelnökkel, csütörtökön reggel Hajmáskérre utazott az inter- nálási tábor megtekintésére. A nemzetgyűlés. Szerdán az indemnitáshoz Grieger Miklós, Csukás Endre és nagyatádi Szabó szólották hozzá. Ez utóbbi visszautasította azt a vádat, hogy a haditerménynél csak zsidó bevá­sárlók volnának. Oláh Dániel a szakmunkások helyzetének javítását s a gyülekezési szabadság biztosítását sürgette. Szijj Bálint mezőgazdasági kérdésekről beszélt. Az ülés végén Frühwirtfi Mátyás, Budaváry László és Davos Antal kisebb jelentőségű kérdésekben interpelláltak. A tegnapi ülést mintegy 8—10 képviselő jelenlétében nyi­totta meg Rakovszky elnök. Budaváry László a magyar tanítóság nyomorúságos helyzetét ecsetelte. Igazgató : Radii Károly. 532Ő/Í92a™ Hirdetmény. A csecsemők védhimiő oltása (első oltás) a város részek, az oltóhelyek és időszerint a következő sor­rendben eszközöltetnek. 1. A város I. IV. negyedében lakóké április 24.-én szombaton a belvárosi (halaspiaci) iskolában. 2. A felnémeti, cifra-sánc negyedekéi április 25.- én vasárnap a Széchenyi-utcai ellemi iskolában. 3. A hatvani I. II. negyedekéi május 2.-án a Szvo- rényi úti iskolában. 4. A hatvani III. IV. negyedben lakóké május 1.-én a baktai úti iskolában. 5. A makiári I. 11. negyedben lakóké május 9.-én a makiári úti alsó áll. iskolában. Az oltások a jelzett napokon mindig délután 2 -4 órakor tartatnak. Figyelmeztetnek a szülők a védhimiő oltás tör­vényileg is kötelező a jelzett napokon és időben pon­tosan jelenjenek meg. A mulasztók kérdőre vonatnak. Eger, 1920. április hó 20.-án. Trak Géza s. k. 2—2 h. polgármester. Mezőgazdasági és kereskedelmi részvénytársaság. Hirdetmény. A Mezőgazdasági és kereskedelmi részvénytár­saság f. évi április 17-én tartott rendkívüli közgyűlése a vállalat alaptőkéjének 7500 darab új részvény kibo- csájtása utján 1500000 koronáról 3000000 koronára való felemelését elhatározta akként, hogy az új rész­vények 1920. január 1-től részesednek az üzleti ered­ményben. Az új részvények a régi részvények tulajdonosai­nak ajánitatnak fel a következő feltételek mellett: 1. Minden egyes régi részvény alapján egy új részvény vehető át 250 korona elővételi árfolyamon. A kibocsájtási költségeket a vállalat viseli. 2. Az átvételi jog 1920. április 21-től kezdve 1920. május 4-ig gyakorolható, mely határidő leteltével az átvételi jog megszűnik s a le nem jegyzett részvénye­ket az e célra alakult szindikátus veszi ét. 3. Aki átvételi jogát gyakorolni kívánja, tartozik a régi részvényről szóló elismervényt az Egri takarék- pénztárnál vagy a Hevesmegyei Népbanknál felülbé­lyegzés végett bemutatni s az átvételi összeget a jegyzéssel egyidejűleg a fent nevezett intézetek vala­melyikénél lefizetni. 4. A befizetésről a nevezett pénzintézetek ideig­lenes elismervényt szolgáltatnak ki, mely még ez év folyamán végleges részvényekre fog beváltatni, Eger, 1920. április 18. 2—6 Az igazgatóság. Májusi virágok, dísznövények és szőnyegvirágok jutányosán kiárúsittatnak. Alkalmi csokrok és koszorúk friss virágokból megrendelésre készülnek a legizlésesebb kivitelben Özv. Sir Antalnénál. .1—2 Káptalan utca 29. Felhívás! A Mezőgazdasági és Kereskedelmi rt. igaz­gatósága felhívja azokat a t. részvényeseket, kik a társaság alapításakor jegyzett részvények befizetésé­ről szóló elismervényeket még át nem' vették, hogy azok átvétele céljából dr Bárány Kálmán ügyész-tit­kárnál Érsek-u. 5. a délutáni órákban jelentkezzenek s nyugtáikat hozzák magukkal. 1—3 Az igazgatóság. Az Egri Hangya Áruraktár a törvényszék közelében 1 szoba konyhából álló lakást keres. Közvetítőknek bő termé­szetbeni jutalmat ad. i—i Hpró hirdetések Minden szó 60 fillér. Rózsafák virágos és bimbós elsőrendű jólkifej­tett erős példányok, úgy kiültetésre, mint májusi aján­déknak alkalmasak. Feledi mflkertész, Cifrakapu 27. 1 -3 Egg jó házból való fiú tanulónak, ugyanott tanu­lóleányok felvétetnek. Révész Sándor női divatterme, Káptalan-utca 28. 1 — 3 E0H lóra való szerszám eladó. Tüzér-utca 17. Egg hold lucernást egész nyári kaszálásra elvál­lalok. Ifj. Böbék János, Szvorényi-ut 59. 1 2 (627) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában. 6000 darab gőzojtvány eladó. Cifrakapu-utca 38. 1-3 Olcsón eladó jókarban lévő fedeles hintó. Érdek­lődők fordúljanak a Gőzmalomhoz. 1—3 Egyéves süldő eladó. Csiky-Sándor-u. 34. alatt. 1-2 Azonnali belépésre főzőnőt keresek kéttagú csa­ládhoz. Deák-Ferenc-utca 48. 1—3 Mezőgazdasági és kereskedelmi részvények elővtételi joga eladó. Dr. Bárány, Érsek-u. 5, 1—4 Permetező »Ausztria« vörös rézből eladó. Ver- bőczy-u. 4. 1—3 Vécseg-utca 10. számú ház — 3 szoba konyha, félszer — szabad kézből eladó. Értekezni lehet: Tün­dérpart 1. sz. alatt. 1—2 Eladó 3 darab teljesen új török kasmír kendő, mely zongoratakarónak is használható, egy pár új 37. sz. félcipő. Megtekinthető a Kovács-János-utca 6. alatt. 1—1 Tehenésznek rokkant katonát keresek. Fischer Lajos, Húspiac. 1— Kerékgyártót keresek convenció fizetésre. Fischer Lajos, Húspiac. 1 — Találkozás e hó 23.—24.-én délután 5 órakor az érsekkert főúti sétaterén. 1—2 Sparherd eladó. Uszoda-u. 1. 1—3 18x24-es fényképező gép »Vägtländer« objek- tivvel, felszereléssel eladó. Lnsztig optikusnál, ugya­nott Írógép megvételre kerestetik. 3—3 Eladó 2000 drb. vörös cserép zsindely. Értekezni lehet: Knézich-u. 23. szám alatt. 5— Egy jó igáskocsi eladó. Tudakozódni lehet: Fi­scher Lajos, Húspiac-tér. 15— Villangszerelést, javítást gyorsan és pontosan szolid ár mellett vállal. Kövesy Adolf villanyszerelő, Diófakút-utca 5. 4—5 Ügyes varróleányok jó fizetéssel felvétetnek. Révész Sándor női divatterme. Káptalan-utca 28. ________________1-3 V endéglősnek alkalmas nagy hentes-jégszek­rény, 2 méteres pult és egy bőr kocsiülés jutányos áron eladó. Cím a kiadóban. 2—2 Egy fejős és három különféle kecske eladó. Szvo- rényi-u. 69. (Gyermekmenház.) 2—2 Felsőruha varrását olcsón elvállalom. Házhoz Is megyek, Maklári-ut 2. 2—2 2 mázsa burgonyavetőmag termés részsedésért, gyermekkocsi, csizmabőr zsirért kapható. Cim a kiadóban, 2—2 Drótkerítés eladó. Cim a kiadóban. 2—2 Eladó nagy mángorló, tűzhely, igáskocsi kályhák, borjúbőr. Rózsa-utca 1. 2—3 Deák-Ferenc-utca 15. szám alatt egy javított sertés eladó. 2—3 Tulipánkert mulató egész nap nyitva. 2—3 Fehérruha, mosás, vasalás és javítását elválla­lok. Cim a kiadóban. 3—5 Eladó teljesen új 2 réz ágy (6 madraccal) 2 éjjeli- szekrény, 2 ruhaszekrény, 1 toilett, 1 saislongue és 2 függőnytartó. Megtekinthető 11 —1-ig. Cim a kiadó­ban. ~ 3—3 Eladó egy fejős tehén borjúval. Megtekinthető délelőtt 11 — 1-ig: Bethlehem-utca 11. 3—3 Eladó 5-600 köblábnyi lebontásra kerülő gerenda szarufa deszka pléhtető stb. épület anyagok és egy modern ablak üvegekkel. Telekessy-u. 2. 3—3 2 drb. négy éves ló eladó. Smutzer Vendel, Eger- szalók Felvég. _________2—2_ A lmagyai-utca 12. számú ház eladó. Értekezni tulajdonosnál, Diófakút-utca 4. 2— Eladó úriház májusban elfoglalható négyszobás lakással. Értekezni: Szigeti Józsefnél, Szarvas kaszár­nya mellett. 2— Egy jó nagymunkás szabó segédet keresek azon­nali belépésre. Szabó Ödön, Tiszti Caszinó- 2- 2 Mayungaraffia 86, kékkő 50, szőllőkötözőspárga 20 korona kilója. Láng Nándornál. 3—5 Belvárosban 3 napon belül eladó ház, nagy kerttel, 6 szobával és a szükséges mellékhelyiségekkel, rövidesen elfoglalható lakással, előnyös feltételekkel. Egyedüli megbízottam: Goldman, Szekfú-u. 4. 2—4 Hevesmeggei Takarékpénztári részvény fél elő­vételi jog eladó. Deák-Ferenc-utca 46. 2—2 Békebeli férfiöltönyök, zsakett felöltők, férficipók és kalapok, gallérok, kézellők, keresztelőgarnitúra, nyakkendők, házivászon és nagy vasmozsár eladó. Cim a kiadóban. 2—3 Egy kocsi árpaszalma eladó. Ciframalom-utca 1 2-3 Egy hold lucernást keresek nyári használatra. Deák-Ferenc-utca 17. 2—4

Next

/
Oldalképek
Tartalom