Egri Népujság - napilap 1920
1920-01-11 / 8. szám
KKV1I. éviolgam 8. szám. iiflex 1920. janiid» 11. tasámnp Előfizetési dijak: Egész évre 120 B. — Fél évre 60 K. — Mean ed évre 30 fL — Egg hóra 10 K. — Egy szám ára <0 fillér. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: Barsij Károly dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám li. A sastollas vitézekhez. Irta: Dr. Tordai Ányos. Eger városának ma adódik alkalom J arra, hogy köszöntse Horthy fiait. Mikor j a nagy éjtszaka után derengeni kezdett, «kor fölöttünk is meghasadt az égbolt s a hadak utján elérkeztek hozzánk Csaba vitézei, nagy meglepetésünkben csak örülni tudtunk, de nem adhattunk hangot örö- ■arilnknek. Azóta minden becsületes egri ember érezte, hogy adós maradt s a mai nap mindenki hódoló örömmel siet a szeretet, a hala adóját leróni. Mert nagy okunk van nekünk, egrieknek is nemzeti hadseregünk fölszentelt zászlaja előtt leborulni, midőn végre lelkink fölszabadult a nyolc hónapig tartott vámpirnyomás alól. Két durva kéz verte a gyilkos tört Eger városának szivébe s egyik seb fájdalmasabb volt a má stknál. A diktatúra kirabolta lelkünket és zsebünket, a porba, piszokba vágott mindnyájunkat, aztán jött a szabaditó, de nem hogy fölemelt volna, undok bocskorával végigtiporta vonagló testünket. Emlékezem . . . Vakon bizakodó hittel, ifjonti lelkesedéssel hirdettem a háború közepén az uj március jövetelét, a mely majd elhomályosítja a régi márcins idusának ragyogását, amikor majd a magyar dicsőség, a turul madár győzelmes szárnyain röpül a magasságok felé! O hogyan tudtunk bízni, hogyan tndtunk remélni mindannyian ? De jött a novemberi köd . . . Vae victis . . .Ránk borult a legyőzőitek fekete éjtszakája. És jött az uj március is. 0, de nem az én kedves turul madaram hozta azt. Vérben- forgó szemű, ' marcona martalóc törte ránk az ajtót, fején frigiai sipka, egyik kezében tolvaj kulcs, a másikban bomba— gránát. Szerettem volna rémületes fájdalmamban fölkiáltani Bánk bánnal: Nem ezt akartam én, nem ezt! De megfagyott ajkunkon a szó, hogy megáradjon szemünkben a könny, mikor elprédálták java- vainkat, bemocskolták ideáljainkat, mikor a terror szöges csizmájával tomboltak felettünk, mikor megalázták főpapunkat, meggyalázták legjobbjainkat, gonosztevőkként elhurcolták büszkeségeinket, és síró szemünkből durva öklükkel akarták kitörülni könnyeinket. Üdvözöllek most benneteket, sastollas vitézek, meggyötört lelkünk újraéledt szózatos szavával, mert ti vagytok a mi bizodalmunk erős oszlopa, hogy nem támadhat többé magyar a magyarra, testvér a testvérre, hogy nem támadhat többé bűn az erényre, lázadás a törvényre, gonosz tudatlanság a fáradságos munka gyümölcseire. Hisszük és valljuk, hogy a magyar égről előttetek örökre lefutott az ötágú csillag, hogy háromszinü szent zásziaitok előtt rongyos cafattá tépődött a vörös lobogó! Aztán . . . ó hogy vártuk őket! Nem remegtünk a puskaropogástól, nem rettentett az ágyú dörgése, mikor a szomszédból hallatszott, nem, mikor határainkban csattogott, nem mikor utcáinkon sivi- tottak a golyók. Hisz a felmentő jön, hisz a szabaditó közeleg. És jött a büszke győző, az éhes szabaditó. Pedig mily vigasztalóan hangzottak első szavai: »Nem pusztítani, nem hódítani jöttünk, csak mint jó szomszédok, a szomszéd tü- zét eloltani!« Adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne. A győzők dölyfe az ar- ) cukon, a butaság gőgje • szemükben, a ' kultúra majmolása egész lényükön! Ha- j mar jelszót változtattak s nem tagadták immár igazi céljukat. Másoknak bűnét ránk kenve hangoztatták, hogy a kölcsönt visszafizetni jöttek! És e sokat szenvedett városnak vissza is fizették! Elvitték : öszekuporgatott, rejtegetett pénzünket, ki- j rabolták amúgy is kongó tárházainkat, felprédálták szőlleinket, feltörték pincéinket, megdézsmálták minden javunkat. Nem gyógyították, hanem koldustarisznyát akasztottak sebes vállainkra. Manet alta mente repostum : nem fogjuk elfeledni a tűzoltók szívességét! Üdvözöllek ismét benneteket, sastollas vitézek, akiknek csak puszta láttára megtorpant a Dunántúlon a bocskoros oláh s gyorsabb tempóban, mint most még nektek szabad mennetek, futott át a Tiszán homokon épült uj országa felé! Ismét csak ti vagytok a mi hitünk erős várai, hogy kemény karotok megtorolja a báránybőrbe bujt farkasok gonoszságait, bízva bizuok benne: utoléritek ti még a gálád, hazug tűzoltó mócokat! De emelkedjünk felül saját szenve déseinken és egyesítsük örömünket megtépázott, raegnyesegetett, de nyomorúságaiban is édes magyar hazánk örömével, öt keserves esztendőnek annyi sok kába reménye, szomorú csalódása után, nem, többet kell mondanom: öt évtizednek annyi szócsatája, a nemzet legjobbjainak annyi küzdelme után; még ez is kevés: majdnem ötszáz esztendő véres, viharos története után nem volt a magyar nemzetnek boldogabb, ragyogóbb, biztatóbb napja álnál, melyen a sastollas vitézek megszülettek melyei a századok álma, évtizedek küzdelme, a háborús évek büszke ábrándja: a magyar nemzeti hadsereg valósággá vált r Ebbe a gondolatba kell belekapcsolódnuik mert csak így tudjuk megérteni, méltányolni ennek a napnak jelentőségét, mikor e hadsereget először ünnepeljük. Magyar nemzeti hadsereg! Elfárad a képzelet, mig felkutathat a múltak tengerében. Gyilkos, Véres, küzdelmes századokat kell átugornunk, mig rátalálunk. De ha megtaláltuk, mint üstökös a sötét égen világit elénk történetünk mélységéből és ragyogó csillagokként sugároznák mellette a legdicsőbb honfitettek Klió lapjairól. «Derengő lelkem előtt lobogós köpjük és harcok acéli szegdelik a levegőt Látom, elől kacagányos apák s heves ifjn leventék száguldó lovakon mint törnek halni vagy élni. Zászlódat látom, Bales*, s szemem árja megindul.» Aztán ott aprítja a testre-lélekre legnagyobb magyar vitéz a tarfejü kunokat Cserhalomnál. Ott küzdenek Kun László katonái Habsburg? Rudolf oldalán a morva mezőkön és hajh. segítenek erős fészket rakni a hűtlen-gonosz kétfejű madárnak. Ott ragyognak Nagy Lajosnak gyönyörű bandériumai s viszik a magyar erő hatalmát négy tenger partja felé. Ott táncoltatja lovát a legigazságosabb magyar király a feketesereg élén s ott küzd a haldokló oroszlá* keresztes csapatja a fölkelő holddal Nándorfehérvár ormain. És aztán Mohácsnál odaveszett a király, odaveszett az ország, odaveszett a magyar hadsereg. «Hajh, ezt visszavonás okozá mind s
