Egri Népujság - napilap 1920

1920-03-11 / 58. szám

SXVtLévloly« ífl 58 natr

Ceaz. : E. 114 1930.

tgeir >930. mÁtnimn 11. Csütörtök

wr

Előfizetési dijak postai szállítássá!:

»aás» évre 160 B. — Fél évre 80 ti.., - Nvpped évre 80 K. — Egp hóra 15 K, ~ Egg szára éra 60 fillér.

OLITIKAI NAPILA

Felelős szerkesztő: Bart| Károlg dr.

I Szerkesztőség: Eget, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám 11.

Nem sírunk, de vigadunk,

H/orHkny.uuk. táncolunk éa tapsolunk, mi- ! alatt odakünn a francia kastélyban szorosa* a nyakunk köré huzzáe a fojtogató 1 békakötelet, mialatt a nemzet hü fiaiból . egy óriási hadseregre raló elsírta már ; éspeeB könnyeit s Tárja a lassan, de bíz- | tusán elkövetkező megszabadulást, sajnos, | •»ti** az üdvösség hajóját, mely hazájukba THt*é ókét, nem, hanem, Charon halál- •smnkját.

Ezrek és milliók lapulnak meg ma «•fc zsebben, sorsunk oly sötét, jövőnk

biztosan reménytelen, hogy végre j valamennyiünknek össze kellene forrnunk egjj nagy, közös, nemzeti, néma gyászban, j fenséges szép gondolatban, mely nem* csak szavakat vált ki, hanem áldozatokat I is ho? . . . De nem ez történik, nem, mindest, csak lelki uagyságot alig látunk.

A falu romlatlannak vélt népe a szívtelenségig érzéketlen, a pénz ördöge alaposan elvette látását és hallását. A váróé népe sir, átkozódik és őrjöng, de csak addig. míg éhes. Aztán jöhet tánc, raula- i toäriis, színház, vigalom és bor, mint a régi jé időkben.

Sorsunk még nem elég mostoha, hazánk még nem elég kicsiny és szegény, a békekötés még nem elég halálos hurkot vont nyakunk köré.

Ámde jön majd a szomorú kiábrándulás, amikor köztudomássá válik, hogy ábrándjaink, reményeink hiábavalók voltak, hogy a békekötés nem hozott enyhülést sajgó sebeinkre, hogy irgalmat elnézést nagylelkűséget hiába vártunk ellenségeinktől.

Balgák mi. azt hisszük, hogy Páris olyan messze van Magyarországtól, hogy a» őrült tánc kábító zenéje nem hallatszik cdáig? Azt remélik nálunk, hogy. ellenségeink megkönyörülnek egy nemzeten, mely halálos ítélete előtt sem tud magába szállási, áldozatot hozni szerencsétlen honfitársaiért hazájáért amikor milliókat szőr j ki bóditó táncra, erkölcsrontó színházakra és más üres csillogásra '<

Megtévelyedtünk, annyira, hogy már , nem is tudtunk többé józanul, higgadtan Ítélni. És ide jutottunk, mert messze, j nagyon messze tértünk el attól az iránytól, melyet Szent István, Szent László, j Kálmán, Béla és a többi nagy kirá- ! lyiink, Hunyadi, Zrínyi és Rákóczi vezéreink számunkra kijelöltek.

Idáig jutottunk az átkos libérálíz- j naussal 1 M.

Akarod, kogjj orsoáguok ismét magg és hatalmas légy«*?? Attakon; a nemzeti hadsereg felszerelésére!

i

I

Viszoiváiasz a műkedvelő közjogásznak.*)

Egy dologban igaza van Anonymus- nak : az E. N. valóban nem jogtudományi folyóirat. Ez okból viszonválaszomat rövidre szabóra.

I. Anonymus engem saját bevallásom alapján marasztal el. Beismerésemet azonban oly kép kezeli, hogy annak csak felét veszi tudomásul, a másik felét elhallgatja. Mert én valóban beismertem — hiszen előbb se mondottam mást, — hogy a jog I szempontjából lényeges dolog, hogy benne a nemzet akarata nyilatkozzék meg. Csak- , hogy én hozzátettem azt is, hogy: »forma j nélkül azonban ez a lényeg nem tud meg- 1 nyilatkozni, nem tudja magát felismer- j hetővé tenni. Vagyis a /orma itt — és j másutt is a jogban — lényeges kellék«.

Kettőnk között tehát az az áthidalhatatlan ür tátong, hogy én a nemzeti akaratot és annak a megszabott formában való megnyilatkozását egyaránt okvetlenül szükséges lényegi kelléknek tekintem, — mig Anonymus szerint a jognak csak egy elengedhetetlen kelléke van: a nemzet többségének szabadon megnyilvánuló akarata, »az alaki kellék nem okvetlenül szükséges». Es Anonymus adós maradt a felelettel arra a kérdésemre, hogy az alakiságok megtartása nélkül hogyan lehet megnyugtatóig megállapítani a nemzeti akarat tényleges fenforgását ?')

II. Egyetértünk abban, hogy a köztünk fenforgó vita lényegét az képezi, hogy a nemzetgyűlés határozatai azonnal jogszabályok íeszoek-e. vagy csak. később lesznek esetleg joggá, ha és amennyiben a szokás azokat elfogadja. Jól mondja Anonymus, hogy ha ő az általam első ízben felhozott négy példára vonatkozólag be tudja bizonyítani, hogy ezek a gyűjtemények (Hármaskönyv, Planum tabulare, Ideiglenes Törvénykezési Szabályok és Sárgakönyv)azonnal megjelenésükkor jogszabályokká váltak, akkor joga van a vitát az ő javára eldöutöttnek tekinteni.

Csakhogy meg kell állapitanom, hogy ezt nem sikerült neki bebizonyítani. Sőt még azt a különbséget se tudta észrevenni, amely különbség a gyűjteményekben foglalt egyes szabályok és maguk a gyűjtemények között mutatkozik. Abban persze igaza van, hogy azok a szabályok, amelyek ezekbe a gyűjteményekbe felvétettek,

*J Ezt?a cikket már csütörtökön átadtam a szerkesztőnek, abban a hiszem ben, hogy Anonymus csütörtök reggeli cikkének nem lesz folytatása. Azóta Anonymus még két cikket adott le, de ahhoz, amit az ó első cikkére válaszoltam, a másik két cikk után sincs mit hozzátennem. A pénteki és szombati cikkek újabb bizonyítékok amellett, hogy a vita további folytatásának nincs lértelme. He ezt a két cikket előbb olvastam volna, talán még ennyit se válaszoltam velna, Dr. PA. K.

’> Hogy a pénteki számben t kérdésre utólag érkezett feklet minő Jogi abszurdum, azt bővebb kifejtés néiktl is mindenki megítélheti.

»legnagyobb részben« (Anonymus szavai \f jogszabályok voltak már előbb is. mielőtt a gyűjteményekbe belekerültek, s az is kétségtelen, hogy ezeknek a szabályoknak a gyűjteménybe való felvétele nem szii- tette meg jogszabályi jellegüket. De azt Anonymus már nem látja, hogy viszont a gyűjtemények ama tételei, amelyek előbb jogszabályok meg nem voltak, a gyűjteménybe való fevétellel se lettek jogszabályokká, csak később tette ezeket joggá az állandó gyakorlat. A gyűjtemény tehát a benne foglalt szabályok jellegét — megjelenése pillanatában — egyáltalán nem változtatta meg. Ami addig is jog volt, az jog maradt, viszont ami addig nem volt jog, az nem is lett azonnal joggá. Vagyis az említett gyűjtemények a maguk egészében azonnal megjelenésük idejében jogszabályokká nem váltak.

A jogászi sszbrszálhasogaiás* mar sok, alig kétségbevonható jogtételt kikezdett. De olyan magyar jogász még ne* élt, aki azt vitatta volna, hogy az említett gyűjtemények azonnal megjelenésük pillanatában joggá (írott joggá) váltak volna. Minden jogi tankönyvben, a kezdő jogászok valamennyi Ábécéjében olvasható, hogy ezeket a gyűjteményeket csak idővel tette joggá a gyakorlat. Ha a jogi irodalom egyetlen egy mondatára tud Anonymus hivatkozni, amely az ő felfogásának ad igazat, akkor el fogom ismerni, hogy a vitában ő győzött. Addig azonban azt tartom, hogy nagyon rossz kezdő jogász volna az, akinél Anonymus a jogforrástanból többel tud.

Ha Anonymus nem szorítkoznék csu pán csak arra, hógy az én állitásaimai kommentálja, hanem ismerné azokat ; gyűjteményeket, amelyekről vitatkozik, azok létrejöttének körülményeit, akko hamarosan belátná, hogy nincs igaza.

Mert mig Anonymus azt állítja, bog a Hármaskönyv — mint gyűjtemény - azonnal megjelenése pillanatában (151' joggá lett, addig maga Verbőczy sok ki szerényebben nyilatkozik müvének jogfo rási erejéről. Verbőczy hivatkozik ugya arra, hogy ő az élő magyar jog szab lyait gyűjtötte össze, de müve előszavam végén határozottan tiltakozik az eile hogy valaki feltegye róla, hogy ő mag nak jogalkotó hatalmat tulajdonitan Vagyis ő tudja jól, hogy az általa kés: tett munkálat — a gyűjtemény — ru tekinthető a maga egészében jognak, csak a gyűjteménybe felvett egyes szál lyokat tekinti jognak azon az alapi mert OS 3 Véleménye szerint azok ff előbb is jogszabályok voltak. Verbőc tisztában volt aatal, hogy gyüjteményér azok u paragrafusai, amelyekben ő es leg tévesen adta vissza a magyar jag