Egri Népujság - napilap 1920
1920-02-26 / 46. szám
XXVII. évfolgam 46 S2ára CenZ.: E- 90/1920. fcpgr 1920. február 26. Csütörtök Előfizetési dijak postai szállítással; ’"■gesz évre 16U K. — Fél évre 80 K. — Negyed évre 40 K. — Egg bóra 15 K.. — Egy szám ára 40 fillér. POLITIKAI NAPILA Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr. ■ Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám 11. J ogf oly tonosság. Wáimsz Anonymusnak, a tegnapi vezércikk névtelen Írójának. Az E. N. tegnapi számának névtelen •ikkírója erősen felháborodik vasárnapi cikkem tartalmán s azt mondja, hogy abban c olyan számos, alkotmányos érzésünkét sértő tévedés van, hogy lehetetlen azt helyreigazítás nélkül hagyni.» Az állampolgárok alkotmányos érzé- séaek a megsértését a közélet terén elkövethető bűnök egyik legsulyosabbikának tartom. Még akkor is, ha nem rosszakarat« szándékosságról, hanem tévedésrSl van szó, amivel engem Anonymus vádol. Mert aki kellő készültség, alaposság és megfontoltság nélkül szól hozzá az állami ás jogélet bonyolult kérdéseihez, — aki tévtanokkal mételyezi meg a tömegek kikét, az legalább is olyan bűnös, mint a — bár jószándéku — kuruzsló, aki keiyvasztékával páciensének halálát okozza. Szabadjon hát a helyreigazítást bonckés alá vennem s tisztáznom azt a kérdést, hogy kettSnk közül ki az, aki téved? * Anonymus az én »téves állításaimat először is a mulatságos oldalukról világitj a meg» s ebből a szempontból elégnek tartja »arra rámutatni, mikép a cikkely önérzetes cime szerint a jog nem alkuszik, és me magában a cikkelyben négy olyan eset van felsorolva, amikor a jogalap aélküli állapot szokásjoggá szilárdult.» Levonja hát gyorsan az én saját példáimból a következtetést, s azt mondja, ime »itt van már előttünk négy olyan eset, mikor a jog megalkudott a körülményekkel.» Hát hogy ki mit tart mulatságosnak, az lágyon egyéni dolog. Hallottam egyszer Bánk bán előadása közben, hogy valaki a karzatról jóízűen belekacagott Tiborc keserves panaszába. Én legkevésbbé sem szándékozom megzavarni Anonymus mulatságát, amely egészen hidegen hagy. A magam részéről azonban tartozom a kérdés komolyságának azzal, hog^ ae idézett beállítást rögtön a komoly oldaláról vegyem elemzés alá és ezt olyké- pea teszem, hogy a közjog és jogforrás- taa alaptételei közül kiragadok egyet, igyekezvén igy a bonyolult jogkérdés eldöntését a fundamentumok megvilágításával megkönnyíteni. A jognak két fajtája és a jogalkotásnak két módja van. íréit jog 'az állam •rre hivatott szerveinek akaratkijelentése által létesül. Nem írott jog (szokásjog) pedig ama következetes és egyöntetű gyakorlat által jön létre, amelyet a jogélet tényezői hosszú időn keresztül jogi meggyőződésükből folyólag követtek. A jognak ezt a két külömbőző fajtáját már a kezdő jogász sem téveszti össze. Jól megkülömbözteti az írott jogot a szokásjogtól (bene distinguit!) s ilyképen világosan látja, hogy az írott jogot az államhatalom parancsszava az akaraikije- lentés pillanatában (momentán) kötelező erővel ruházza fel, mig ellenben a szokás csak hosszabb időn át való következetes gyakorlat, alkalmazás és alkalmazkodás által, fokozatosan válik kötelező erejű joggá. Ha az általam példaképen felsorolt négy esetben az eredetileg jogalappal és igy kötelező erővel nem biró gyűjtemények — miként múlt cikkemben jeleztem — a következetes gyakorlat által szokásjoggá szilárdultak is, nagyon furcsa logika ebből arra következtetni, hogy ime hát a jog mégis megalkudott, — holott itt voltaképen csak arról van szó, hogy ezekben az esetekben a jogszabály nem az írott jog, hanem a szokásjog szabályszerű kialakulásának az előfeltételei alapján jött létre, vagyis, hogy a jogalkotásnak jogrendünk által ismert két egyformán törvényes útja közül itt nem az első, hanem a második út választatott. A jog ezekben az esetekben akkor alkudott volna meg, ha a szóban forgó gyűjtemények azonnal megjelenésük pillanatában joggá lettek volna, bár a momentán jogalkotás (írott jog) szabályszerű létrejöttének előfeltételei nem forogtak fenn. Ennek előrebocsátása után áttérhetek konkrét esetünkre, a nemzetgyűlés jogalkotó hatalmának kérdésére. Egyáltalán nem állítottam, hogy a nemzetgyűlés határozataiból soha se lesz jog. Én csak azt mondottam, hogy a nemzetgyűlés határozatai, mint. ilyenek jogi erővel nem bírhatnak. Sőt én magam mutattam rá, hogy az élet következetes gyakorlás által esetleg joggá szilárdíthatja ezeket az eredetileg jogalap nélküli határozatokat. Esetleg joggá lehetnek majd valamikor ezek a határozatok, nem a jogalap nélküli nemzetgyűlés akaratkijelentése következtében, hanem a jogélet tényezőinek fokozatos beletörődése és alkalmazkodása következtében. Amikor Anonymus örömmel idézi az én példáimat, hogy lám az 1872-ki Sárgakönyvnek »elég volt hat év, hogy törvényerőre emelkedjék», — mintha itt elfelejtené, hogy mit is akar bizonyítani. Hiszen ő velem szemben azt vitatja, hogy a nemzetgyűlés határozatai mint ilyenek azonnal jogszabályokká lesznek, vagyis hogy a nemzetgyűlés momentán akaratkijelentése, és nem a késSbbi huzamos gyakorlat teszi azokat jogszabályokká. Most még azt akarom megvilágítani, hogy miért ment könnyen az általam felhozott esetekben az eredetileg nem törvényszerűen létrejött szabálygyűjteményeknek szokásjoggá való kialakulása, s miért fog ez nehezebben menni a jel« esetben. A Hármaskönyv a magyar jognak szétszórtan feltalálható egyes tételeit gyűjtötte össze. A Planum tabulare a királyi táblának az élő magyar jog alapján hozott elvi döntéseit foglalta egybe. A Sárga-könyvre vonatkozóan maga a kisérő miniszteri rendelet azt mondja, hogy annak elkészítésénél az irányitó szempontok egyike sem volt alkotó, hanem csupán szabályozó és rendszeresítő, a régi gyakorlatot megrögzitő, az ellenmondásokat kiegyenlítő, az újabb törvényekkel összhangot teremtő. Az Országbírói Értekezlet szabályainak szintén nem uj jog alkotása volt a célja, hanem az abszolutizmus által félreszoritott rég magyar jog részbeni visszaállítása. Mivel ilyképen ezeknek a gyűjteményeknek nem az élő magyar jog felforgatása volt a célja, hanem ellenkezőleg az élő magyar jog szétszórt tételeinek összegyűjtése, rendszerbe foglalása, konzerválása, a gyakorlati élet számára hozzáférhetővé tétele, — ez okból a jogélet könnyen, simán és zökkenés nélkül alkalmazta a jogi erővel nem biró, mert. nem jogszerűen létrejött gyűjteményekben) foglalt magyar jogtételeket, s a közkézen forgó gyűjteményekre való állandó hivatkozás szokásjogi alapon fokozatosan kötelező erejűvé tette a szóban forgó gyűjteményeket, most már mint gyűjteményeket is. Visszatérve ezek után a nemzetgyűlés határozataira, annak valószínűsége, hogy ezek a gyakorlat által szokásjoggá fognak-e szilárdittatni, ■ attól függ, hogy mik lesznek a nemzetgyűlés működésének irányelvei. Minél inkább fog a nemzetgyűlés ragaszkodni a régi alapokhoz, annál valószínűbb, hogy határozataiban a gyakori ati- és jogélet megnyugszik, s hogy azok fokozatosan szokásjoggá szilárdulnak. Amikor például megállapítja, hogy Magyarország államformája a királyság, akkor ez a kijelentés kétségbevonhatatlanul azonnal kötelező jogszabály lesz, — nem ugyan azért, mert ezt a jogalap nélküli nemzetgyűlés igy akarja, hanem mert enélkül is királyság vagyunk s jogilag egy pillanatig sem szűntünk meg királyság lenni. Vagy: amikor a nemzetgyűlés kijelenti, hogy a lefolyt szomorú korszak néptörvényei és forradalmi kormányzótanácsi rendeletéi mind semmisek és érvénytelenek, ez is rögtön jog lesz, mert ilyen külön megállapítás nélkül is vitán tel ál
