Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-08-30 / 19. szám
2 ERGI NÉPÚJSÁG. sőbb érintkezésre, a lelkek irányítására — éppen a nagy lólekszám miatt — valósággal képtelen. Hitéletünk örvendetesen tapasztalt föllendülését nagy Örömmel látják mindazok, akik a vallásos életet a jövendő boldoguláshoz és boldogításhoz a legfőbb, legerősebb alapnak tartják. Ezt a buzgőságot nemcsak meg kell tartanunk, hanem kedves kötelességünk fokozni is. És erre egyik legelső teendő, hogy Egerben — a meglevő mellett — még egy, esetleg két plébániát is létesítsünk. Erre nézve — érseki jóváhagyással — már meg is kezdődtek az előmunkálatok. Remélhető, hogy az egri katolikus egyházközség mihamar megalakul és megválasztja az egyházköségi képviselőtestületet s egyházközségi tanácsot. Ezek lesznek majd a hitközségi életnek vezetői, irányítói a kebelükből választott tisztikarral : elnökkel, két alelnökkel, ügyésszel, pénztárossal, ellenőrrel és jegyzőkkel, valamint a főgondnokkal s égy vagy több gondnokkal. Mindezek megvalósításához azonban az a legelső teendő, hogy összeírják az Egerben lakó katolikusokat. E célból az előmunkálatokat végző bizottság már összeállította az összeíró küldöttségeket, amelyek valószínűen már most vasárnap is, de mindenesetre szept. hetedikén és nyolcadikán házról-házra járnak s a helyszínén töltik ki az összeíró lapokat. Tudni kell ugyanis legelső sorban azt, hogy a katolikus hívek hogyan oszlanak el a város egyes negyedeiben és utcáiban. Máskép nem lenne lehető a meglevő és létesítendő plébániák területeinek arányos beosztása. Kérjük a híveket, hogy fogadják szívesen az összeíró megbízottakat, kik áldozatkészségből, díjtalanul vállalták ezt a a munkát. Legyenek segítségükre az ösz- szeíró lapok kitöltésében, vagy legalább az adatok joontos bemondásával. Nem új megterheltetést jelent ez a hívekre, hanem egy szebb jövő alapozását, melyhez mindnyájunknak kötelessége segítőkezet nyújtani. Ez az igazság! Egy kis röpíratot olvasgatnak most Budapesten. Százezer számra forog kézben a következő szöveggel: Censurat: Dr. Olariu. Munkások! Magyarok! Testvéreink! Vettétek-e észre a vörös zsarnokság alatt, hogy valahányszor rossz volt a harctéri helyzet itthon, a legnagyobb győzel met aratták akkor az orosz szovjet-csapatok V így láttuk a Népszava és a Vörös Újság hivatalos jelentéseiből. Csak nem gondoljátok, hogy a ti szomorú élet- ős vérhullástokon lelkesedtek föl és lendültek előre az oroszok? Ha csakugyan olyan nagyok voltak a győzelmeik, nem értitek űgy-e, Lenin visszalépését, amelynek híre nyomban jött, ahogy az igazságnak szabad volt nyilvánosságra jutnia. Láthatjátok, hogy a legképtelenebb hazugságokkal ámítottak benneteket, csakhogy minél többet áldozzatok zsarnokaitok életének megnyújtásáért. Nem a ti boldogságtok, jobb sorsotok kivívásáért vittek ők titeket tűzbe és minden veszedelembe, hanem a maguk tivornyás, erkölcstelen életének megmentéséért. Amíg ti éhezve szenvedtetek a verejtókes munkában és míg, a hazugságból font korbácscsal verték a frontra kényszerített munkásokat előre, neki az ellenség gyilkos fegyverének : addig itthon, a Hungária lefüggönyözött termeiben dőzsöltek a »népbiztos elvtársak«. Sültek alatt roskadoztak az asztalok és patakként folyt a pezsgő lefelé a torkon, hogy annál ordítóbb hazugságokat mondhasson azután. Ezazigazság! * Bizony, bizony — ez az igazság. Sajnos, hogy a félrevezetettek csak most látják be. Ámde jobb későn, mint soha. HÍREK. Eger, 1919. aug. 29. Keresztény Szociális Egyesület vasárnap (31-én) délelőtt kezdi meg újra működését. Az elnökség ez úton kéri a régi tagokat és az új érdeklődőket, hogy minél tömegesebben jelenjenek meg az egyesület Knezich-utcai helyiségében (Kat« Legényegylet épülete) a megnyitásra. Propaganda előadásokra, a nép felvilágosítására vállalkozó tanítók, tanárok szíveskedjenek jelentkezni Szabó Oszkár dr. várni, aljegyzőnél (vármegyeház) a hivatalos órák alatt. E? mindnyájunknak igen fontos kötelessége s akikben erre megvan a képesség ős készség, roppant nagy szolgálatot tesznek a magyar nemzetnek. Az arcképes vasúti igazolványok szeptember 1-től ismét följogosítják tulajdonosaikat arra az utazási kedvezményre, amelyet a kommunista kormány megvont tőlük. A katonai tisztelgés kölcsönösen kötelező a román és magyar hadsereg katonái között. Az alacsonyabb rangú előbb köteles üdvözölni a magasabb rend- fokozatút. Egyenlő rangban lévők lehetőleg egyszerre üdvözlik egymást. így rendelkezett a hadügyminiszter. Érettségi a fő reáliskolában. Az állami főreáliskola VIII. osztályát végzett tanulók, a szeptember hó első felében tartandó érettségi vizsgálatra, áug. 31-ig okirataikkal együtt jelentkezzenek az igazgatóságnál. Az egri rom. kát. elemi iskolákban a beírások szeptember 1., 2. és 3. napján, d. e. 8—12 óráig lesznek. A javító-, pótős magánvizsgálatokat szept. 4-én d. e. 9 órakor, a Veni Sanctét szept. 7-én reggel 8 órakor a főszékesegyházban tartják meg. A rendes tanítás szept. 9-én kezdődik. 1—2 Az igazgatóság. Kun Béláról szóló mai cikkünkre egyik előkelő olvasónk hiteles forrásból azt közli velünk, hogy a Kún Béla édes- atyja, Kohn Mór, nem jegyző, hanem korcsmáros volt s Kún Bélának gyermekkori neve Kohn Baruch. A mai munkaviszonyokra való tekintetből ; kérjük az érdekelteket, hogy a hosszabb köz- ■ leményeket délig, rövidebb hirdetéseket, híreket, értesítéseket stb. pedig délután 4 óráig adják be szerkesztőségünkbe. Egyébként másnap^ nem jelentethetjük meg. _______ N yomatott az érseki líceumi nyomdában. Halálozás. Juhász Pál 63 éves korában elhunyt. Temetése 30-án délután 5 órakor lesz a Maklári-út 46. számú gyászházból. A propaganda-előadásokra vállalkozók, a részletek megbeszélésére, szíveskedjenek szeptember l-őn (hétfőn) d. u. fél 6 órakor megjenni Szabó Oszkár dr. várm. aljegyző hivatalos helyiségében (Vármegyeház, II. emelet, volt főügyészi hivatal). Lapunk a következő üzletekben kapható: Özv. Wahl Adolfné (nagy dohányáruda). Özv. Szolcsányi Gyuláné (Sséchenyi u). Özv. Pamlényi Györgyné (Széchenyi u). Tolvay Gáborné (Mozi tőzsde." Erdélyi Mária (Dobó tér.) Prutzmann Karola (dr. Kállay Z.-u). Ernszt Róza (Vásártér). Seress Béla (Színház előtt). Kelemen György (Deák Ferenc-útca). A Legányi-féle gazdaságban a szőlőmunka ismét megkezdődött, munkásokat nagyobb számban alkalmazunk. Embereket 30 korona, leányokat és fiukat 16 korona napibér mellett. Munkához kapa szükségeltetik. Hirdetmény. A magyar hadügyminiszt. 179,468/v. 1/c. szánni távirati rendelete alapján közhírré teszem, hogy valamennyi katonai iskolában a tanév október hó 1-én kezdődik. — Pót- és javító vizsgák szept. hó 8-án kezdődnek. — A nem működő katonai iskolák növendékei a legközelebbi katonaiskolához tartoznak bevonulni. Ezen rendeletről a községek a csendőrség utján értesítendő’«. Egri Magyar Katonai ÁRümáspa- rancsnokság. Csernoch, alezredes, állomásparancsnok. Äpro hirdetések. Egy teljesen jókarban lévő szalongarnitúra eladó. Széchenyi-utca 5. sz. 4—6 Äz Érseki-fürdőben kád fürdő reggel 7 órától este 7 óráig mindennap, vasár és ünnepnap is állandóan kapható 1 kád 5 korona. Sarkady Ferenc bérlő 3_6 Ökröt, vagy növendékmarhát téli tartásra részre elvállalok. Cím a Kiadóhivatalban. 3—4 Értesítés. Dite Károly oki. táneztanár f. évi szeptember 1-én kezdi meg táneztanfolyamát a »Ka- szinó«~nagytermében. Külön tanfolyam gyermekek és felnőttek részére. Beiratások naponta a táneztanár lakásán Tündérpart 4. sz alatt eszközölhetők. 2—3 Fiatai házaspár keres egy szoba-konyhát bútorozva, vagy bútor nélkül azonnal vagy elsejéig. Cím a kiadóba. 2—2 Kereskedelmit végzett irodai gyakorlattal, állandó alkalmazást nyer jó írású leány. írásbeli ajánlatok a fizetési igények megjelölésével az Érseki líceumi könnyvnyomda igazgatóságához címezve sze- . tnélyesen nyújtandók be. 2—3 Elvállalok mindennemű szakmabeli munkát, új kályhák igen nagy választékban kaphatók. Szabó László kályhás Fő u: 64. 2—2 15 nagyar hold szőlő szép terméssel esetleg 240 hektó hordóval és pinczefelszerelésse! együtt eladó. Cím a kiadóhivatalban. 2—3 Férfi öltöny eladó. Követ fuvaroztatnék szalmáért. Cim kiadóban. 2—4 Gözcsépiőkészlet üzemképes állapotban felszereléssel kapható Illés Béla, Eger. 1—5 Lóherefejtőgép Hofherr-féle kitűnő karban felszereléssel eladó. Illés Béla, Eger. 1—3 Bakancs, bekecs téli nadrág 6 méter selyem eladó Vörösmarty u. 59. 1—2 a