Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-12-25 / 116. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG, Hirdetmény. Értesítjük a* Eger és Vidéke Szőlősgazdáit , hogy a horsöprő átvételét megkezdtük. Ennélfogva kérjük, hogy azt szállítsák be a vasút mellett levő telepünkre, ahol a vízmentes és el nem romlott bor- Beprőt hétköznapokon reggel 9 órától 12-ig és délután 3 órától 5 óráig,vesszük át. Egyben értesítjük a szöllősgazdákat hogy a beszállított törköly értékét az átvételi bárcák ellenében pénztárunknál fent meghatározott időközökben kifizetjük. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Ggfimölcs-értékesitő és Központi Szeszfőző SzövetkezeteEGER. 33_ Mcghivó. Az egri keresztény építő iparosok szövetsége dec. 28-án d. e. 10 órakor az iparoskör nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, amelyre az összes kér. épitő iparosokat ez úton hivja meg 3_3 a vezetőség. Rz egri államügyészség közhírré teszi, hogy egy szürke kanca lovat f. évi december bó 27-én d. e. 10 órakor a törvényszéki fogház udvarán nyilvános árverésen el fog adni. 2—2 419/fogy. 1919. sz. Hirdetmény. Felhívom az összes bortermelőket, s általában a fogyasztási adóra kiegyezett összes feleket, hogy a hátralékos fogyasztási adójukat (italadót) még újév előtt a fogyasztási adóhivatalnál annál is inkább űzessék be, mert a hátralékosokkal szemben a kiegyezést a város megszünteti, borkészletüket felvéteti, a hátralékot pedig végrehajtás útján fogja behajtani. Eger, 1919. december 23-án. • Trak Géza s. k. 2—3 h. polgármester. Meghívó. Az egri bőripari szakcsoport tisztelt tagjait kérem, hogy karácsony második napján d. e. 11 órára az ipartestület helységében tartandó 15 választmányi tag megválasztására mentői számosabban megjelenni szíveskedjenek. Tisztelettel Dallos Kálmán elnök. Az elnök ez uttal is tudatja a tisztelt tagokkal, hogy a legutóbbi ülés értelmében kívánságok, panaszok és indítványok felvételére a vezetőség minden vasárnap d. e. 11—12 óra között hivatalos órát tart. Értesítés. .Értesítjük az Eger és vidéke gazdáit, hogy a Borszövetkezet telepén lévő kifőzött törkölyt, mely elsőrendű trágyának használható, a gazda közönségnek díjmentesen rendelkezésére bocsátjuk. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Gyümölcsértékesitő és Központi 2—2 Szeszfőző Szövetkezete Eger. Jogászok! Katona doktor jogszemináriuma. Budapest, IX. Ráday utca 41. í-i Értesítés. Eger 1 város közellátási vállalatánál f. hó 27-i (szombati) kezdettel zsir olvasztásra alkalmas szalonna jön kiosztásra Fejadag 20 dekagramm. 1—2 Közellátási vállalat. Apró hirdetések. Déli 12 óráig adandók fel. Jó és fiinom méz egyedül csak Szigetinél kapható. Diófakút u: 4. 7— 700 drb. gyökeres fásoltvány eladó. Farkasvölgy utca: 45. v 2—2 Jó 3 drb. hizó eladó. Mély utca: 7. 2—2 Tanitó jutányosán előkészít nyilvános vagy magántanulókat. Rákóczi u:9. 2—2 Akik a Hajek-féle cipőkkel meg vannak elégedve szóljanak másnak, aki nincs megelégedve szóljon nekem. Tisztelettel Hajek Vencel- Zseb köz 3. sz. 2-2 Columbia hanglemezek megérkeztek ifj. Balkay. 2-5 Eladó Arany-János utca: 34. számú ház. Tudakozódni lehet Makiári ut: 2. 2—2 A belvárosban Vécsei utca -. 16. számú házamat eladom. Azonnal elfoglalható 1 szoba, I konyha. 2-2 Választási fajmalac eladó. Dobó utca: 8. 2—2 Eladó galléros nagy köpeny. Érsek-utca: 5. O Frakköltöny kitűnő minőségű eladó. Honvéd utca: 10. 2—2 Alig használt férfi télikabát prém gallérral eladó. Honvéd utca: 10. 2—2 Sötét kék sacco öltöny azonnal eladó. Baktai ut: 12. Délután 1- 2-ig. 2-2 Kovácsmfihelg felszerelés eladó a kath. Legény- egyletben. ____ _ 3—3 H erggimo dűlőben egy hold szőlő eladó. Tudakozódni: Tüzér utca: 17. szám. Kisasszony temetőnél. 2-2 Villany izzók, zseblámpák, friss elemek, öngyaa tók, karbidlámpák és égők, katonai cikkek, villanyszerelési anyagok stb. dolgok nálam nagy választékban és legolcsóbban beszerezhetők. Varjú Béla. Dobo , utca. 2—2 Húspiactér 5. alatt megnyílt Alpáry Károly villanyszerelési és lakatos ipari vállalata. Vízvezetéki és kútmunkák, gazdasági és varrógépek, úggazi» tén kerékpár javítások szakszerűen eszközöltetnek Ugyanott tanulók felvétetnek. 10—16 Házközvetitő lakása Szekfú utee 4. 20 Közép s főiskolai tanulókat természettudományi s mathematikai tárgyakban előkészít főreáliskolai tanár. Cim a kiadóban. 1—5 Eladó tráyya és kukorica szár. Bektai út 18. 1—2 Egy ródli jutányos áron eladó. Wesselényi utca: 2f 14 darab kikészített rókabőr és két darab sárgaréz függőlámpa eladó. Kovács János u: 13. sz. 1—1 Ügges szabónő úri házakhoz ajánlkozik. Vörösmarty utca: 13. 1—2 Egg szánkó eladó. Honvéd utca: 25. 1—2 Három kocsi széna eladó. Érdeklődni lehet Ggóí- gyényi ut: 2. szám alatt, házmesternél. 1—3 Frakk mellénnyel kőzéptermetre, prima minőségű eladó. Vörösmarty ut: 13. 1—3 Égy kazal jó széna eladó. Rákóczi utca: 36. szám. 1—3 Tehénnek való takarmányt és búzaszalmát keresek Megvételre. Kalmár Gáspár. Eger Dobó utca 14. szám. 1—4 Széna vagy luezerna kaszából keresek jövő évi használa.ra. Kalmár Gáspár Dobó utca: 14. 1—5 Kocsist keresek január 1-re. Kalmár Gáspár Dobó u: 14. 1—5 Férfiruha magasabbtermetre és gyermekcipői: olcsón eladó. Deák-Ferenc ut: 51. 1—1 Pacsirta utca sarok Kapás utca: 25. számú ház istállóval nagy portával kedvező feltételekkel eladó. Bővebbet: Bary, Deák-Ferenc nt: 51. 1—1 Rózsáson, körülbelül egyhold termőszőllő kedvező feltételekkel eladó. Bővebbet: Barg, Deák-Pere»: ut: 51. 1-1 Kisasszony utca: sarok, Arnyékszala ut: 5 számú új ház kedvező feltételekkel eladó. Értekezhetni: Bary vendéglőssel, Deák-Ferenc út; 51. 1—1 Teljesen új 16-os drilling eladó. Vörösmarty utca: 57. 1—1 Eladó szép sárga gyermekpaplan és gyermek : hintaszék, szobakályh'a, jacksen korcsolya, férfi räkelte 37-es női magas cipó. Knézich utca: 15. 1—2 Oj- és ó-bort keresnek megvételre kisebb ók nagyobb tételekben. Bővebben: Knézich Károly utca 25. szám. 1—2 Elegáns városi bunda plus béléssel szőrme gat lérral igen jutányos áron eladó Megsekinthetó: Őj~ világ utca: 1. szám alatti szabómühelyben. 1 — 1 2 hizó eladó. Üjkaszárnya utca: 9. 1-1 MEGHÍVÓ. Az Egri (Szövetkezett Bortermelők Részvénytársasága 1920. évi január hó 11-én délelőtt 11 órakor Egerben, a Hevesmegyei Takarékpénztár épületének igaagatósági tanácstermében RENDES KÖZGYŰLÉST tart, melyre a t. részvényeseket meghívja Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése a lefolyt üzleté t eredményéről. 2. A mérleg és számadások jóváhagyása és a felmentés iránti ha tározat hozatala. 3. A nyereség felosztásának megállapítása. 4. Az alapszabályok 20. §. értelmében egy »A« csoportbeli igazga tósági tag választása. Eger, 1919. november 24. AZ igazgatóság Vuormtott az érseki líceumi nyomdában.