Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-12-24 / 115. szám
Kalmár Gáspár a Városi Közellátási Vállalat ellen szólalt, fel s azt okolta a nagy élelmiszer-, főleg liszthiány miatt. Elnök válaszában kifejtette, hogy az élelmiszerhiány oka főként az, hogy a Tiszántúl még mindig meg van szállva. Ekkor felszólalt Dr. Lipcsey Péter, a hevesmegyei keresztény nemzeti egyesülés pártjának elnöke. Felszólalásában utalt arra, hogy Karácsonyra a népnek nincs kenyere. Ezt tovább tűrni nem lehet. Indítványozta, hogy a képviselőtestület egy küldöttséget küldjön föl a közélelmezési miniszterhez s egyenesen követelje, hogy a város részére azonnal szállíttassák a búzát, mert különben a felelősséget a város nem vállalja. Ezt az indítványt a képviselőtestület egyhangú lelkesedéssel elfogadta. A küldöttség tagjai Trak Géza, Lipcsey Péter dr., Nagy János dr., Bóta Mihály, Siller János és Cseh Mihály lettek Ezután a kitűzött tárgysorozat került sorra. Elnök bejelentette, hogy a Turcsányi Gyula dr. lemondása folytán megüresedett bizottsági tagsági helyek betöltésének elhalasztását javasolta áz állandó választmány, amit a gyűlés el is fogadott. Majd uj választmányi tagokul Lipcsey Péter dr., Tóth Gsepregi András, Zsolczer Antal és Lepres Bernát városi képviselőtestületi tagokat választotta meg a közgyűlés, az elnök azon indítványát, hogy az időközben elhalt képviselőtestületi tagok helyét özv. Nagy Ferencné, Debreczeni János ős Prezenszky János foglalják el, egyhangúlag elfogadták. A gyűlés fontosabb tárgyai voltak még: A villanytelep részére kiutalt kölcsön bejelentése, tudomásvétel végett. Ennek kapcsán szőbakerültek a világítási mizériák és uj kölcsön kiutalása is, mely utóbbit a gyűlés jóváhagyott, elfogadva a villanygyári igazgató érvelését, mely az olajhiányban keresi a mizériák okát. Majd Fehérmegye közönségének átiratára, hogy a város foglaljon állást a királyság mellett, elnök kijelenti, hogy a királyság megszűntnek nem tekinthető, csak a szabad királyválasztás jogának a nemzetre való visszaszállásáról van szó. Míg e tárgyban döntés történik, javasolja, hogy a város egy feliratban a kormányhoz kérje, hogy minden funkció ezentúl ne a magyar köztársaság, hanem a magyar állam nevében történjék. A gyűlés ily értelemben határozott. Ezután a siketnéma intézet számára való segélyképen elnök indítványára évi 1000 koronát szavazott meg a gyűlés az eddigi 800 korona helyett. Majd néhány kevésbbé közérdekű kérvény, (családipótlék, kegvdij stb.) elintézése s néhány pénztári jelentés tudomásul vétele után Braun Károly tanácsnok szabadság iránti kérvényét terjesztette az elnök a gyűlés olé. mely 4 heti szabadságot adott a kérelmezőnek s egyben elfogadta égy ideiglenes előadó alkalmazását a szabadságolás folytán veszteit munkaerő pótlására. Trak Géza főjegyzőnek a Vili. fizetési osztály első fokozatába való sorozásának tudomásulvétele után a magyar Nemzeti Szövetség megkeresésére 1000 koronát szavazott meg a gyűlés a megszállott területekről menekült közalkalmazottak segítésére. Majd Nagy István egri lakos kérelmének (hogy a város a Kis-Eged dűlőben levő területet számára átengedje) elutasitása után a régi fák kivágása és pótlása tárgyába.i tett javaslatot, valamint a szé- náskert-gazdák tehéntartási kérvényét és Bárány főmérnök indítványát (a csapatkórháznál teljesített munkálatok dijainak kiutalása iránt) fogadta el a gyűlés, mig K. Tábori Terka művésznő segély iránti kérvényét ugyancsak elvetette. Ugyancsak Bárány Géza főmérnök tett még néhány javaslatot a kutfelszerelési munkálatok pótköltségeinek kiutalása, az uj állomás helyének megállapítására kiküldendő újabb bizottság megállapitása s a Vécsey-völgyön és a Dónáton lakó polgárság kérelme tárgyában, valamint jelentést tett az aszfalt és keramit utak fenntartásáról. Á közgyűlés a főmérnök előterjesztéseit és jelentősét elfogadta, illetve tudomásul vette. A gyűlés végén elnök előterjesztésére a képviselőtestület megszavazta a fedezettel nem biró, de esedékes fizetési kötelezettségek teljesithetése céljából egy kölcsön felvételét; majd az elnök tárgysorozaton kívüli és a Tűzoltó Egyesület segélyezésével kapcsolatban felmerült indítványát fogadta el. Néhány egyéb, apróbb elnöki indítvány elfogadása után a gyűlés véget. ért. Meghívó. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Hevesmegyei Pártja Egerben, 1919. december 28-án este 7 órakor a Korona-szálló nagytermében pártértekezletet tart, melyre a párt megyebizottsági tagjait meghivom és szives megjelenésüket kérem. — Eger. 1919. december hó 22. Graefl Jenő, pártelnök. Ä Missió hölgy tagjait felkéri az elnökség, hogy vasárnap délután 5 órára a Női Club helyiségében minél számosabban szíveskedjenek megjelenni. Megbeszélés tárgya a földműves leányok praktikus foglalkoztatása. Äz egri hadirokkantak egyesületének tisztikara folyó hő 26-án, karácsony másodnapján az egyesület díszei nőkének: dr. Szmrecsányi Lajos érsek ur ónagy- méltóságának védnöksége alatt az egyesület alaptőkéje javára kabaréval egybekötött zártkörű táncestélyt rendez a Kaszinó nagytermében. — Pénztárnyitás este 7 órakor. Az előadás kezdete 8 órakor, a mulatság vége hajnalban. — .Jegyek és részletes műsor a pénztárnál kaphatók. A terem fűtéséről és világításáról gondoskodva van. Ízletes ételekről és italokról a szálloda tulajdonosa, Letto Károly fog gondoskodni. — Tekintettel a jótékony célra, a közönség támogatását kéri a rendezőség. Ä Hevesmegyei Takarékpénztár alapítványa. A Hevesinegyei Takarék- pénztár által, fennállása 50 éves évfordulója alkalmából létesített 20.000 koronás alapítvány kamatai, amelyből 50—50 koronát 8 elszegényedett úri, iparos vagy földműves család, 50—50 koronát hasonló i sorsú és állású özvegy, 100—100 koronát pedig hasonló sorsú és állású 2—2 uj házaspár kapnak meg, 1920. január második felében fognak kiosztatni. Az eziránt való kérvények a Hevesmegyei Takarékpénztár igazgatóságához címezve 1920. január 15-ig adandók be. Folyamodók okvetlenül tüntessék fel [ és igazoltassák kérvényükben személyi, j családi, vagyoni és foglalkozási körfilmé- ■ nyeiket. Ezek nélkül kérvényük figyelembe nem vehető. Pénzintézeti hir. Közös megállapodás értelmében az évvégi munkálatok miatt folyó hő 27-én és 31-én az összes helybeli pénzintézetek zárva lesznek. Ä nemzeti est, mely december hó 29-re volt hirdetve, a közbejött elháríthatatlan akadályok miatt január hóban lesz megtartva. R tisztviselők természetbeni segité sére vonatkozó közleményünk, melyet Budapestről kaptunk, mint illetékes hely ről értesülünk, nem lesz végrehajtva. A kivitel elé elháríthatatlan akadályok gördültek. Nemcsak a természetbeni, de a kért pénzbeli segély sem lesz kiutalva, sőt el kell készülve lennünk a tisztviselők létszámának apasztására is. Mindennek a természetes oka, az állam sanyarú helyzete A fürdők zárlata megszűnt. A h, polgármester határozata szerint úgy a Sarkady Ferencz bérletében lévő, mint az Erzsébet fürdő a kifogásolt hiányosságokat megszüntették, ennélfogva a bezárásra vonatkozó rendelet. Ruszó János özvegyének részére és az ártatlanul kivégzett soffőr siremlőkérw (a lapunk nov. 20-diki számában kimutatott 280 koronán kivül) újabban adakoztak : Isaák Gyuláné 20, Kostka Ágoston csendőrszázados gyűjtése 776 korona. Az 1076 koronából 550 koronát az özvegynek juttattak az egri nők, 526 koronát pedig a fölállítandó síremlékre helyeztek tart* lékba. A gyűjtést folytatják s a nemes célt ezúttal is szívesen ajánljuk olvasóközönségünk figyelmébe. Jegyezzünk sajtórészvényeket! A Központi Sajtővállalat volt az, mely a mai keresztény újságokat megteremtette. A sajtórészvény jegyzése még folyik. Egy részvény 26 koi’ona, negyven részvény 1040 korona. Jegyezni lehet Egerben a Hevesmegyei Takarékpénztárnál, vagy Budapesten IV. kér. Gerlőczy-utca 11 szán alatt. Elő a megtakarított pénzzel keresztény magyarok ! R nemzeti hadsereg felszerelésére Maczki Gyula erdőtelki földbirtokos ás neje ötezer koronát küldöttek be szerkesztőségünkbe. Adakozás. Grünwald Ferenc a rokkantak részére 40 koronát, a hadiárvák és özvegyek részére 40 koronát küldött be szerkesztőségünkbe. Hirdetmény. A hatvani állomáson a csendőrség lopás büntette miatt letartóztatott két embert, akiktől 1 utazókosarat foglaltak le. A kosár tartalma volt 1 drb. 144 cm. hosszú női deréklánc, 1 drb. fehér- köves női aranygyűrű, 1 pár platinába foglalt briliáns fülbevaló és különböző női ruha és fehérnemű. Felhívom, hogy a tulajdonos tulajdonjogának igazolása mellett jelentkezzék, midőn is az említett cikkeket Hatvanban a csendőrparancsnok- ságnál átveheti. Hatvan, 1919. november hó 29-én. Okolicsányi főszolgabiró. Az adakozókat felkérjük, hogy adományaikat lehetőleg direkt az illetékes helyre juttassák. így pl. a nemzeti Hadsereg felszerelésére szánt adományok az állomásparancsnoksághoz (Városháza főjegyzői hivatal) küldendők. Uránia. A vonatközlekedés okozta, nehéz filmszállitási viszonyok dacára, sikerült az Urániának műsorait biztosítani Naponta uj műsorral, hétköznapokon két