Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2

1919-12-17 / 109. szám

EGRI NÉPÚJSÁG. Üecembéri Pálfordulás. Még jőkelvén bele sem kóstoltunk a télbe, máris azt tapasztaljuk, hogy hála Istennek vége is van. Ugyanis a medve barlangjából (vagy a Noé bárkájából, nem tudóin) egy hírnök jelent meg tegnap reggel az egri utcákon egy röpirat alak­jában, amelyen öklömnyi betűkkel van kinyomva a megszólítás; Földmivesek ! Kisgazdák! Kisiparosok! Tisztviselők! Igazán nagyot dobbant a szivünk, midőn ezt a megtisztelő, nagybetűs címzést meg­láttuk, mert sejtettük, hogy itt alighanem ismét parasztmentésről lesz szó. És sejtel­münk tényleg nem csalt. Szép, csengő, rigmusos prózában ki van öntve a föld­művesek minden baja, ami volt és ami lesz. Végig olvasva szinte szerettein vol­na komponálójának a nyakába borulni (bocsánat, majd azt irtani: a nyakára tapodni,) úgy meghatott a szép kenegető hang engem is, földműves létemre. De ezt a legjobb akaratom mellett sem tehettem, mert senkinek nincs alatta a becses neve, csak annyi, hogy: Az Országos Kisgazda és Pöldmives Párt egri szervező bizott­sága. Igazán a mesebeli ködköpönyeg le­het ezeken az urakon, hogy országos moz­galomról lévén sző, senki még Egerben nem vette észre őket és épen. azok nem, akiket meg akarnak menteni a halálos ve­szedelmektől; a földmivesek. Végre hosz- szas találgatás után mégis rájöttünk a do­log nyitjára, hogy kik szeretnének ben­nünket föld míveseket, hőn szerető keb­lükre rejteni. Ugyanis a röpirat alján egy szabadszemmel alig látható, kis, mikrosz­kópiái sor van, mely nagyítva igy hang­zik: Egri Lapkiadó r. t. Eger. Ahá, uraim ! Hisz ez a kis mikroszkópia többet mond, mint az elején lévő ökölnyi betűk! Most már tudjuk honnan fúj a szél. Ugyan ab­ból a bolond lyukból, ahonnan az «Egri Vörös Hírlap«, Alföldi Dávid dr. «Zsidó- kérdésiből«, ezek előtt pedig a hazaáruló Károlyit egekig dicsőítő förmedvények megjelentek. Úgy látom, hogy a medve meg­fordult a barlangjában és egy kissé ki jött szétnézni, hogy kinn maradhat-e már, lesz-e még dér? nagy buta, álmosan azt hívén, hogy már Pál-fordulása van. Pedig a mackó egy kissé elszállította az időt (vagy magát), mert még egy kissé korán van, bizony lesz még itt dér is, sőt fagy is és azt hiszem, hogy alaposan meg fog még fázni a mackó ur, (vagy urak) bundája. Uraim ! Ne vegyék rossz néven, kéretlenül is adok Önöknek egy jó taná­csot, akikhez beszéltek, a földművesek részéről. Amint Önök is Írják: »Magyarország földműves társadalma ma már csaknem teljes egészében öntudatánál van.« Sőt, teljes egészében öntudatánál van. Nem is kérünk ismeretlen jóakaróink fejéből sem észt, van már annyi magunknak is, hogy többé bennünket senki a falhoz nem állít, legkevésbé pedig Önök nem, szives jóaka­róink. Mert a magunk egyszerű eszével is beláttuk, hogy amint az emberi testen szükség van a kézre, lábra és a fejre, épp úgy szükség van az ország testéri a munkás földművesre, kereskedőosztályra, intelligenciára és nem vagyunk hajlan­dók az Önök szép szemeiért* sem elhinni, hogy majd ezután a kéz, vagy láb irá­2 - > nyítja a fejet és nem megfordítva, vagyis mi földművesek vezetjük ezután az ország gondjait és majd az Urak tanulnak tőlünk helyes vezetést. Igenis ráfogjuk szorítani intelligenciánkat, hogy a fej ne tengjen túl, vagyis mirőlunk földmivesekről is gondoskodás történjen ezután fokozottabb mértékben és ezt meg is teszik ezután, mert a kommunizmus alatt megtanulták a földművest becsülni, akik szilárdan kitar­tottak a keresztény magyarság eszméje mellett. De ebből nem folyik az, hogy ezután ml ülünk a vezetéshez teljesen, mert mi ahhoz nem is értünk iskolázat­lanságunk folytán és én azt tartom, hogy azaz ezermester, aki mindenhez ért, sem­mihez sem .ért voltaképen, mert mindtn- ben csak kontár. Nem minket akarnak Önök, uraim jó­léthez juttatni, hanem önmagukat, minket pedig csak részekre akarnak bontani, hogy szólónként könnyebben elbánhassanak ve­lünk, hogy megbonthassák a keresztény magyarság egységét, hogy amig mi együtt veszekszünk, önök a markukba nevethess senek és a zavarosban halászhassanak. Köszönjük a szives boldogítani akarást, nem akarjuk magunkat teljesen agyon boldogittatni, legkevésbé pedig ismeretlen jóakarók által. Hagyják csak ezt a mi kipróbált ismerős jóakaróinkra és ne ta- karódzanak máskor- a inások nevével sem, amint a röpiratjukban is teszik, hanem bújjanak ki a barlangból, ki a porondra és majd meglátjuk, hogy mennyit érnek önök az életben, a valóságban. Nagy László, földmives. HÍREK. Eger, 1919. dec. Iß Lapunk a mai naptól kezdve a reggeli órákban jelenik meg. Felhívás. Haller István vallás és közoktatás- ügyi miniszter, keresztény népünk kipró­bált vezére csütörtökön Füzesabonyban lesz., Ä miniszter beszélni fog a füzes­abonyi nagy népgyülésen, mely délután 2 órakor kezdődik. Felkérjük Eger város keresztény tár­sadalmát, vegyen minél nagyobb számmal részt a füzesabonyi gyűlésen. Indulás Egerből délután 1 óra 35 perckor pontosan induló vonattal. A párt gondoskodott, hogy a visszajövő vonat csak este 6 óra után fog Füzesabonyból indulni­Utazási igazolványokat váltani nem kell, mert a katonai állomásparancsnokság engedőmével felszálláskor a pártvezetőség jelenlevő tagjai dr. Barsy István elnökkel együtt fogják igazolni a kiutazni akarókat. A gyűlés egyszersmind dr. Nagy János képviselőjelöltünknek füzesabonyi jelölő gyűlése lesz. Kisérjük le minél számosabban őt! 'Párttitkár. Dr. Nagy János az egri kerület ke­resztény népének képviselöltje következő vasárnap 21-én fogja Egerben program­beszédét tartani, melyre a pártközpont részéről is meg fog jelenni egy keresztény politikus. Haller István minisztert Füzesabony­ban az egri tantestületek éa más intéz­mények kiildöttségileg fogják üdvözölni. Indulás csütörtök délután 1 óra 35 perces vonattal, visszajövetel az esti vonattal. Az üdvözlés a népgyülés után lesz a füzes­abonyi községházán. Ä tisztviselők segélyét, mint a Vir­radatból értesülünk, a kormány újabb elhatározása szerint nem természetben, hanem pénzben fogják a tisztviselők meg­kapni. Ä Missiótársulat Elnöksége felkéri azon hölgyeket, kik a földmivesleányok részére ismeretterjesztő előadások tartá­sára vállalkoznak, szombaton délután 5 órakor a Női Club helyiségében szíves­kedjenek megjelenni. Gáspárdy Katinka zeneiskolájának hangversenye városunk újabban örven­detesen fellendült Koncert-életében igen előkelő helyet foglal el úgy műsorát, mint a szereplőket tekintve. A mai est méltán fog sorakozni a kiváló iskola ezelőtti hangversenyei mellé. A kiváló gonddal és Ízléssel összeválogatott műremekeket a legméltóbb és szakavatott művészek előa­dásában fogja élvezni a közönség. A hang­versenyt pontosan (28 órakor kézdik. Néhány jegy még kapható a Mozitőzsdében. Ä fővezér fogadtatásáról szóló refe- rádánkban közöltük fsaák Gyuláné emel­kedett hangú üdvözlő beszédét. Nem hagy­hatjuk azonban megemlítés nélkül a beszéd egyik bájos epilógusát. Az alispánná be­széde végén Elek Évike, Dingha Györ­gyike, Breznay Olga, Hrabovszky Jolán, Vratarics Klára és Mártonffy Klára egy re­mekbe készült csokrot nyújtottak át a fő­vezérnek, ki a szebbnél-szebb leányarcok láttára, kellemesen lepődött meg. Ezek után Isaák Gyuláné ismét a fővezérhez fordult, mondván : A mi földmives leány: káink is szeretettel üdvözlik Nagyméltősá- godat. E szavak elhangzása után hat fe­hér ruhás leány lépett elő, és pedig: Czeglédi Erzsébet (Szvorényi-uteai), Biró Marosa, Fők Rozália, Pók Mária, Bukucs Rozália és Szeredi Rozália. Nevükben, illetve az egri földműves leányok nevében Czeglédi Erzsébet fehér krizantémum csok­rot adott át Horthynak, ki kedves mosoly- Jyal köszönte meg a szívből jövő üdvöz­lést. Fölhívás. Fölkérjük azon hölgyeket és urakat, akik a propaganda célra mun­kásságukat fölajánlották s fölajánlani akarják, hogy pénteken délután 5 órakor a katholikus körben mindannyian meg­jelenni szíveskedjenek. Keresztények! Fajmagyarok! Lépje­tek be az »Ébredő Magyarok Egyesülete« egri csoportjába. Tagfelvétel mint férfiak, mint nők részére naponként d. e. 9—11-ig az helyiségében, Líceum II. emelet. *Éb- redőMagyarok Egyesületet egri csoportja. Rz üzletek nyitvatartása. December hó 17. napjától december 24 ig bezárólag a nyílt árusítási üzletek s mellékhelyisé­gek 300/1919. számú szánügyi kormány- biztosi rendelet alapján naponta este 8 óráig nyitva tarthatók. Halálozás. Kalo Róza folyó hó 16-án meghalt. Temetése szerdán délután 3 óra­kor lesz a Deák Ferenc utca 42. számú gyászházb'ól. A szent mise 18-án délelőtt 10 órakor a Főszékesegyházban tartatik meg. — Özekkel és Kalo gyászoló családok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom