Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2

1919-12-10 / 103. szám

* 4 Minden külön értesítés helyett. Özv. Nagy Istvánná szül. Lövei Róza, úgy a maga, mint gyermekei Ilona, Margit, valamint vejei Vályi István, Rapcsok Sándor, szintúgy, megboldogult testvérei, unokái, sógo­rai és számos rokonság nevében is megtört szívvel jelenti, hogy a forrón szeretett jóságos férj, gondos szerető apa és nagyapa, NÄGY ISTVÁN, csizsmadia mester, városi képviselő, áldásos életének 59-ik, boldog házas­ságának 17-ik évében hosszabb be­tegsége után elhunyt. Megboldogult hűlt tetemét folyó év december 9-én délután 3 órakor nagy részvét mellett a Servita utca 33. sz. gyászházből kísértük az utolsó útjára a Kisasszonyról nevezett teme­tőben, hol örök nyugalomra elhelyez­tetett. Lelki üdvéért a szentmise áldo­zatot december 10-én reggel 7 órakor a Szervita templomban mutattuk be az egek Urának. Áldott emléke örökké élni fog szívünkben és az örök világosság fé- nyeskedjék neki! Hirdetmény. Értesítjük az Eger és Vidéke Szől­ősgazdáit, hogy a borsöprő átvételét megkezdtük. Ennélfogva kérjük, hogy azt szállít­sák be a vasút mellett levő telepünkre, ahol a vízmentes és el nem romlott bor­seprőt hétköznapokon reggel 9 órától 12-ig és délután 3 órától 5 óráig vesszük át. Egyben értesítjük a szőlősgazdákat, hogy a beszállított törköly értékét az át­vételi bárcák ellenében pénztárunknál fent meghatározott időközökben kifizetjük. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak figfimölcs-értékesitő és Központi Szesz-* főző Szövetkezete EGER. 23­Hirtíetmény. Kéhai Kasszán Erzsébet, volt, egri lakos hagyatékához tartozó, s az egri 3327. zzániu telekkönyvi betétben az elszegé­nyedett egri özvegy asszonyok részére rendelt alapítvány tulajdonául felvett, s » lakást tartalmazó házat és 182 öl beltel- ket a folyó, 1919. évi decemberhó 18. nap­ján délelőtt 11 ójakor az egri egyházme­gyei alapítványi hivatalban megtartandó nyilvános versenytárgyaláson eladom. Vevő köteles a vételár 20%-át bánatpénz fejé­ben azonnal lefizetni, a vételár 40%-a 15 •ap alatt, másik 40%-a 30 nap alatt fize­tendő. Erre a versenytárgyalásra a venni szándékozókat ezennel meghívom. Eger, 1919. december 6-án. Dr. Bőhm János, prépost, kanonok, 2—9 alapítványi gondnok. A nagyérdemű közönség szives tudomására hozzuk, hogy üzletünket atyánk halála után éppen úgy mint ezelőtt — tovább folytatjuk, s kér­jük további szives pártfogását. o_6 Rudlof testvérek. EGRI NÉPÚJSÁG. Értesítés. A volt közellátási szakosztály által ki- bocsájtott szel vény jegyeket, devalvált ér­tékben a liquidáló bizottság kifizetésre Eger r, t. város közellátási vállalatának adta át. Felkéri tehát a nevezett vállalat mind­azokat, kik az említett szelvényjegyekkel rendelkeznek, hogy f. hó 9-től 13-ig bezá­rólag a hivatalos órák alatt devalvált ér­tékben való kifizetésre mutassák be fő­pénztárunkban. 1—2 Eger r. t. város Közellátási Vállalata. I---------------------:---------:-----------------------------------­É rtesítjük Eger és vidéke állattartó gazdáit, hogy december 20-ától kezdödő- leg szeszgyárunk telepén naponkint Kukoricamoslék kapható hektoliterenként öt koronáért. Előjegyzéseket elfogadunk a szesz­gyár irodájában, makiári út 95. sz. alatt. 2—7 Preszlcr Ferenc fiai. 14546/1919. Hirdetmény. A képviselőtestület által a rendőri be­jelentési kötelezettségről 11998/919. sz. alätt elfogadott szabályrendelet, a városi irattár helyiségében közszemlére kitétetett. Ezen szabályrendelet ellen december 22. napjáig Hevesvármegye Törvényható­sági Bizottságához, a polgármesteri hiva­talnál beadandó felebbezéssel lehet élni. Eger, 1919. december 6. Trak Géza s. k. helyettes-polgármester. Pályázati hirdetmény. Heves vármegye hatvani járásához tartozó Hort községben üresedésben levő adóügyi jegyzői és községi közigazgatási aljegyzői állásokra pályázatot hirdetek s felhívom a pályázni szándékozókat, hogy pályázati kérvényüket, okmányaikkal de­cember hó 22-ig hozzám annyival inkább is nyújtsák be, mert a később érkező kér­vényeket nem veszem figyelembe. 1) Az adóügyi jegyzői állás javadal­mai : 2000 kor. törzsfizetés, 400 kor. lakbér, háborús segélyek és az adóügy körébe tartozó magánmunkálatokért a várm. sza­bályrendeletben megállapított dijak. Az adóügyi jegyző hatáskörébe tartozik az adóügyek s általában a községi szervez­kedési szabályrendelet 12. §-ában elő- irottak ellátása. 2) A közigazgatási aljegyző javadal­ma : 1400 korona törzsfizetés, háborús se­gélyek s a község házánál egy szobás lakás. Működési körét a vezető jegyző állapítja meg. Megválasztottak tartoznak az állást azonnal elfoglalni. A választást f. évi december hó 29-én délelőtt 10 órakor fogom Hort községhá­zánál megtartani. Hatvan, 1919. december hó4-én. Okolicsányi, főszolgabíró. Apró hirdetések. Kiss és Fia fényképészek Eger. Érsek utca 9. a Széchenyi szálloda mellett. El­vállalnak minden 0 szakmába vágó meg­rendeléseket, műtermen kívüli felvételeket és amatőröknek képek kidolgozását. 2—3 Az Eger és vidéke mezőgazdasági és kereskedelmi árú r.-t. igazgatósága felhívja azokat a t részvényeseket, kik részvényeik névértékét még teljesen K# nem fizettek, hogy hátralékaikat, melyek november 30-ig befizetendók.lettek volna az Egri Takarékpénztárnál haladéktalanul fizessék be, azokat pedig, kik részvényei két teljesen befizették, hogy a befizetésről szóló elismervények átvétele céljából Dr Bárány Kálmán ügyész-titkárnál (Érsek * 5. sz.) délután 3—4 órák között jelentkezze­nek s nyugtáikat hozzák magukkal. 2—l Kertész-utca 13. szám alatti ház el­adó. Értekezhetni lehet dr. Fischer Lajos ügyvédnél Kállay utca 9. 2-2 Benzin-gyertyát csak egyszer kell venni. Ég benzin, spiritusz és petróleum mai. Teljesen füst és szagtalan. — Karbid lámpák minden kivitelben Lusztig optikus nál. Fő-utca 9. 5_<, Tűzifa kapható szállítva. Kertész utca: 16. szám. Bodnárnál. Ugyanott fűrészpor is kapható. 1— $ Mindenes leány ke. estetik. Makiári ut: 27. szán _ 4-5 Betűszedő tanonc, 2 középiskola vagy 6 elene.- vel, fizetéssel felvétetik az egri érseki líceumi könyv­nyomdában. 9—V» Házköz veti tő lakása Szekfű utca 4. 6— Szántó vagy rét megvételre kerestetik. Széchenyi ut: 66. szám. 2—z Deák-Ferenc utca 15. szám alatt egy ponny 1® eladó. 3_3 Egy nagg négyajtós szétszedhető ruhaszekrény eladó. Cim a kiadóhivatalban. 3—3 Függő és állólámpa, ródli, baba, íróasztal, féri és gyermekkabát, szarvasagancs-dísz eladók. Nyár utca: 10. 2—2„ Egg jókarban lévő fürdőkád eladó. Szőlő utca. 8. szám. 3—1 Két kidolgozott szép rókabór eladó. Cin a kiadóban. 2-2 Egg 12-14 személyre való masszív kih*» asztal és egy szép nagy kredenc márvány toppal eladó. Csiky u. 36. szám. 3—5 Két szép kép eladó. Cim a kiadóban. 1—2 Egg frakk mellénnyel eladó. Cim a kiadóban l-> Mákot, mézet, diót vásárlók. Láng Nándor 1—1 12 — 16 éves leángt bejárónak keresek. Cím a kiadóhivatalban. 1-3­H tihaméri dűlőben lévő egri műtrágya gyár eladó. Érdeklődni lehet délutánonkint özv Czvefc Lászlónknál Remény utca 7. szám. Lemezgyárral szemben. 1—2 Eladó kézimunka: egy disz diványpárna, egy törülköző és két asztalfutó. Cim a kiadóhivatalba* 1—t Férfi és női télikabát, kézelő, párna, abroae új széphimzésű házisapka, új gallérvédő eladó. Szép­asszony völgy utca: 22. 1—1 Demijonok, nagy erős üvegek, bádog kannak eladók. Drogéria Eger. 2—2 Akácfa és iharfa részfeldolgozásra kiadó: Csa­patkórházi kertésznél. 1—2 Akácfa, iharfa, elsőrendű szőlőkarók eladók. Érdeklődni lehet: Csapatkórházi kertésznél. 1—2 Három drb. prima hizó eladó. Tetemvár utca: 56. 1-2 Három malac eladó. Kaszárnya utca: 9. 11 Fürdőkád, teljesen jókarban lévő, fehér, eladó Szvorényi u: 17. 1—2 Egészséges épületfa eladó. Cim a kiadóba« Tisztelettel kérem a nagyérdemű rendelőimet hely szűke miatt úgy a ruhákat mint gallérokat kivál­tani szíveskedjenek. Tisztelettel. Vieszt János, ruha festő. 1—4 Tűzifa mázsaszámra vágva és vágatlan kapható Losonczy Bélánál. Makiári hóstya. Mély utca: 1. szán. 1 “*•} Az Egri Népszövetkezet üzlethelyisége kiszá- ritásához 3 zsák darabos faszenet keres. _____1—2 N yomatott az érsel.i líceumi nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom