Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-09-28 / 43. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG Csak jól tanúló s igazán jó maga- viseletű diákokat támogatunk. Hiszen csak ezektől remélhetjük, hogy majdan hasznos polgárai lesznek a magyar hazának. Gondolkozásra most nincs idő, mert az iskolai év a jövő héten megkezdődik. Gyorsan kell a jelentkezésnek megtörténnie. Gyorsan, azaz egy-két nap alatt. Ez a kérés csak az 1919.120. tanévre szól, mert a jövő tanévben, a jövő évi aratás után, a vidéki diákság majd tud gondoskodni magáról. Ebben az ügyben a cisztercita főgimnázium tornatermében vasárnap (szept. 28.) fi. u 5 órakor nagy gyűlést tartunk. Bizalommal elvái’juk, hogy azon minden nemesen gondolkozó egri keresztény család képviseltesse magát. Ott már jelentkezéseket is elfogadunk. Tordai Ányos dr. Petro József dr. fögimn. tanár. a Tudósitó szerkesztője. Dallos Iván dr. ügyvéd. HÍREK. Eger, 1919. szept. 27. Felkérjük lapunk olvasóit, hogy híreiket legkésőbb déli 12 óráig adják be a szerkesztőségben, különben helyszűke miatt azok idején- való megjelenését nem biztosíthatjuk. Ä közigazgatási bizottság hétfőn d. e. 10 órakor a megyeháza kistermében gyűlést tart. Pártgyűlés. A Kér. Szocális Gazdasági Párt vezetősége (elnökség, tisztikar, választmány) vasárnap (28-án) d. e. féltizenegykor gyűlést tart hivatalos helyiségében, a Kath. Legényegyletben. Gyászhír. Heringh Etelka, az Angol- kisasszonyok egri érseki leánygimnáziumának tanárnője, folyó hó 26-án, hosszas szenvedés után meghalt. Temetése a Csiky Sándor-utcai családi házból 28-án délután fél 4 órakor lesz. Az engesztelő szent mise-áldozatot 29-én délelőtt 9 órakor az Angolkisasszonyok templomában mutatják be. — Benne a leánygimnázium egyik igen képzett s ambiciózus tanárnőjét vesztette el. A szegény diákok élelmezése ügyében, amelyet idevonatkozó cikkben ismertetünk fentebb, vasárnap délután 5 órakor gyűlés lesz a főgimnázium tornatermében. Minden jólelkű és áldozatkész magyar háziasszony legyen ott, mert nagy nemzeti értékek megmentéséről van szó. A fertálymestereket, akik ezidősze rint működésben vannak, a Keresztény Iparoskor nagytermébe d. e. 11 órára közérdekű megbeszélésre tisztelettel meghívja Kriston Endre. Táncmulatság. A jótékony célú Doljó István-asztaltársaság mai táncmulatságára, mely este 7 órakor kezdődik a Koronában, újból felhívjuk az iparostanoncok ügyét szívén viselő közönségnek figyelmét. Belépő díj személyenkint 8 K, családjegy' (három személyre) 20 korona. Feliilfizeté- seket, a nemes célra, köszönettel fogadnak. Ételekről és italokról gondoskodik a rendezőség s a mulatságot kedvezőtlen idő esetén is megtartják. A belépőjegy jogosít a záróórán túl kimaradásra. A Dózsa-árvák érdekében kibocsáj- tott felhívásunk, hála a közönség jó szivének, örvendetes meghallgatásra talált. A hat kis árvát élelmiszerekkel, ruhanemű- ekkel és pénzbeli adományokkal segélyezik. Hozzánk is jött újabban 155 korona. A gyűjtést folytatjuk s a jó lelkek támogatását nagyon kérjük. A mezőgazdasági haszonbérleti szerződéseket, melyek 1920. március 31. napjáig járnak le, a kormány egy rendelettel meghosszabbította. Elrendelte ugyanis, hogy amennyiben a felek más megállapodásra nem jutnak, a szerződés a lejárattól számított egy év tartamára tovább is érvényben marad. A meghosszabbított haszonbérleti idő alatt, a bérlőt mindazok a kötelességek terhelik, melyek a rendes haszonbérleti időtartam utólsó éveiben reá nézve fennállottak. Köszönet. Mindazoknak, kik feledhetetlen, drága jó anyám temetésén részvétükkel mérhetetlen fájdalmamat enyhítették, ezúton is hálás köszönetét mondok. Tóth József. Elveszett egy sor gyÖDgy az Újvilág-utcától a Cifrakapuig. A megtaláló a teljes értékének megfelelő összeget kékpénzben kapja jutalmúl. Cím a kiadóban. 1-3 Diákokat elvállalok teljes ellátásra. Bary, vendéglős. Deák Ferenc-utca 51. Boíratás. Gáspárdy Katinka zeneiskolájában naponta 11—1-ig, 2—5-ig énekre, zongorára, hegedűre. Tandíj: 45, 55, 70, és 80 korona, részben kékpépzben. Tanárok : Alföldi Irén operaénekesnő, Lorenz Ilonka zongoraművésznő, tanár, Kaufmann Emmy hegedűművésznő, Gáspárdy Katinka igazgatótanár. Csiky Sándor-u. 2. 4-6 Az Egri Népszövetkezeti üzletrészeket 29-én és 30-án, vagyis hétfőn és kedden délelőtt is be lehet fizetni Benesóczky István dr. alappítványi ügyész irodájában. A beíratási díj 5 korona. 12 A Mária utcai földmíves olvasókörben ma 28-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor az Egri Népszövetkezet feladatairól Benesóczky István dr. alapítványi ügyész előadást tart, melyre a város III., a Cifra- sánc, a Hatvan IV. és a felnémeti negyedbeli lakosokat meghívja a Népszövetkezet igazgatósága. Komáromy Ödön zene- és énektanár zeneiskolájában zongorára és énekre a beiratások megkezdődtek és naponként eszközöltetnek d. e 10 —1-ig, d. u. 2—5-ig, Deák Ferenc-utca 2. 4—7 Pavlik Ágoston oki. mérnök Knézich K.-u. 23. sz. Elvállal mindennemű műszaki munkálatokat ; felméréseket, paróellázáso- kat, valamint épületek, hidak s vasbeton szerkezetek tervezését és azok kivitelét. 3-3 Boroshordók újak és használtak minden nagyságban napiáron kaphatók Pető Ignácz és Társa mezőgazdasági gépraktárában Eger, Halaspiac. 1—10 12178 1919. 1-2 Felhívás. Felhívom az összes még itt tartózkodó hadifoglyokat, hogy összeírás végett 19 9. évi október 1-én és 2-án délelőtt 9—12 óra között a városi mérnöki hivatalban okvetetlenűl jelentkezzenek. E kötelezettség mindazokza a volt hadifoglyokra is kiterjed, akik már letelepedtek, vagy letelepedni szándékoznak. A jelentkezés elmulasztása az esetleges eltolon- colást vonja maga után. Eger, 1919. szeptember 26-án. Censurat Jankovics Dezső s. k. Sht. S. Medeanu, polgármester. Äprö hirdetések. Az Érseki-fürdőben kád fürdő reggel 7 órától este 7 óráig mindennap, vasár és ünnepnap is állandóan kapható. 1 kád 5 korona. Sarkadg Ferenc bérlő. ______________ 21-22 A polló Mozgószinház összes felszereléseivel bérbeadó Szigeti József szobafestő Diófakút ú: 4 7-8 Ä Tüzér utcában egg három ágú borházas •pince kertté együtt eladó. Megtudható a kiadóban. __________ __________ ________6-6 J ó új BOROSHORDÓK olcsó áron kaphatók, míg a készlet tart. Kertész-utca 34. 5-5 Tanuló vagy kifutó fiút keresek fűszer kereskedésbe. Cim a kiadóba. 4—5 Emeletes és földszintes házak eladók Szekfű u: 4 Goldman Vilmosnál 12—2-ig. 4 4 Egg jó fejős kecske azonnal eladó. Cím a kiadóban. 4—5 Jobb varró kisasszony házakhoz ajánlkozik Cim a kiadóhivatalban. 4—4 Nyomatott az érseki liceumi nyomdában. Új, hálószoba-bútor eladó Rózsa u. 14 sz. alatt. 3—4 Csizmára való kidolgozott marhabőr vagy egy hosszú báránybör bunda vagy házivászon burgonyáért elcseréltetik, Cim az érseki főkapusnál. 3 3 Kevéssé használt férfiingek eladók Servíta u: 12. 3-3 Apolló Mozgószinház felső zongoráját, mely nagyobb vendéglő részére igen alkalmas eladom. Szigeti 3-5 Bor kisebb mennyiségben is kapható Legá- nyi-gazdaságában. 3--10 Almagyar-ufca 12. számú házamat eladom Szigeti. 3—5 Kézidarálót vennék Verbőczy u. 8. 3—3 Két esetleg egy szobás lakást konyha és speizzal sürgősen keresek, tüzelő esetleg élelmiszer ellenében. Melegviztér 5. sz. 2—2 2 drb. bárány eladó Kisasszony út 10 sz. ___ _ _____ 2-2 Két lovat használatért tartásra elvállalok özvegy Svetitska Antalné Felsőtárkány. Értekezhetni Eger, Rózsa utca 5. 2—2 Egy 5 hónapos malac eladó Honvéd u: 25. 2-2 Kukorícaszár eladó ; ugyanott babot cserélnék isztért. Cím a kiadóban. 2—2 Gazdasszony gyakorlott kitűnő főzőnő, takarékos, vidékre állást keres jó bizonyítvánnyal. Wesse- lényi-u. 8. szám. " 2-2 Alig használt bársonnyal bélelt férfi télikabát és egy pár svájci gyártmányú teljesen új 37-es női fekete antilop félcipő eladó. Cim a kiadóhivatalban. 2-2 Kovácssegédet vegyesmunkára felveszek. Kronberger Ferenc Eger, Deák Ferenc-ut 16. 3—3 Diákot teljes ellátásra elvállalok Vörösmarty u: 41 Dohánygyár mögött. 1—2 Kettő drb ruhaszekrény és egy asztal eladó Knézich Károly utca 23 szám. 1—1 Eladó emeletes ház a belvárosban. Értesítést ad: Dnjdorváth^ Mihály ügyvédi irodája. 1 — 1 Egy jó cipészsegéd vegyes munkára azonnal felvétetik. Bóta János Egercsehi fizetés egyezség szerint. A multi hirdetés téves volt. 1—1 Erdős felvidéken instruált birtokbérle et keresek állatszaporulat és terménybeli egyezséggel, azonnali átvételre. Cim a kiadóban. ‘ 1 —1 Könyvkereskedő tanonc és egy mindenes fiú fizetéssel felvétet k a Keresztény Sajtószövetkezet (Szolcsányi-féle) könyvkereskedésében. 1—6 Kisebbszerü családi házat kerttel keresek megvételre. Bary vendéglős. Francia, német és tót nyelvre tanítok kezdőket fokozatosan (leckénként), nyelvtani szabályok alapján haladó tanmódszer szerint. Lelkiismeretes, gyors és alapos oktatást adók. Tannodszerem alapján a kezdő kellő szorgalommal néhány hónap alatt bármelyik nyelven folyékonyan és helyesen megtanul irni- olvásni és beszélni. Díjazás megállapodás szerint. Jelentkezőket délutánonként 4—5-ig fogadok a lakásomon, mely a kiadóhivatalban tudható meg. 1-t Egy kisebbszerü ház eladó Értekezni lehet Makiári út 26 sz. alatt. 1 — 1 Mindenes fiú és leány jó fizetéssel és teljes ellátással azonnal felvétetik. Deák Ferenc-íít 51. sz. a vendéglőben. 1 — 1 Teljesen beültetett szőlő termés nélkül eladó. Értekezhetni: dr. Schwarcz István egri ügyvédnél. 1-1 Jó állapotban levő hordók eladók Elefánt Zoltánnál Eger Piacztér, Dálnokiház. 1 — 1 Egy vagy két bútorozott vagy butorozatlan szobát, lehetőleg a belvárosban, keresek ügyvédi iroda céljára. Cim a kiadóhivatalban. 1—1 Manikűrőzés uraknak és hölgyeknek Dobó utca 17 szám. • 1 —3 Borkorcsolya, hordók eladók Cim a kiadóban. 1-1 Házinyul eladó Servita u: 32. 1 — 1 Egy aranyóra, lánc, ezüst garnitúrák, eladók. Kuborczy Dezső Szent János utca 6. 1—1 Korény József festőművész Rajz és festőiskolája okt. hó 1-én megnyilik. Beiratkozni lehet Répás és Szolcsányi papirkereskedésekben, ahol bővebb felvilágosítással szolgálnak. 1 — 1 Vadonatúj ház vendéglő és szállodával vagy anélkül eladó. Deák Ferenc-út 51. 1—1 Vass Lajos építési vállalkozó elvállal minden e szakba vágó munkálatokat. Sánc, Szőllő-utca 8. sz. 1-6 L...... ... ..... .. .... I .... .....' . .. ..... - . . ..... - _ - ... •' -■ . Boroshordók, férfiruha és cipő eladó. Deák Ferenc-út 51. 1—1